Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-23 / 301. szám
1977. december 23. Bumeráng Az újságíró pályakezdése — ha csakugyan újságíróról van szó — olyan, mint az első szerelem. Nem lehet és nem szabad elfelejteni. Mégis előfordul velünk, öregekkel, hogy szigorúan kiszabott dolgaink közepette megfeledkezünk egyszer volt és bárcsak-most-lenne botladozásainkról. Arról, hogy a szakmát gyakorlatban tanulva (a la Svejk) mi is folyton csak jót akartunk, és komisz főnöki ármánynak könyveltük el rendre bekövetkező sikertelenségeinket. Rút összeesküvésnek, ha képzelt zsenialitásunk orrára koppintott az olvasószerkesztő csak kihúzásokra álló ceruzája. Undok szekíro- zásnak a pontosságra, gyorsaságra való atyás buzdítást. Hosszan sorolhatnám, mennyi mindenről feledkezik meg az ember, mire ráillik a „vén róka” jelző, és boldog-boldogtalanságára megbízzák azzal is, hogy gyakornokok lépéseit egyengesse. Pedig e minőségében adódik ideje-módja annak tapasztalati úton való tanúsítására, hogy a bumeráng veszedelmes szerszám. Eldobod, elfelejted, mígnem egyszer csak kupán trafál... * Az alig-újságírókat Szegeden — ahol pályakezdő voltam —, a régiek ma is traktálják egy történettel. (A szakma nem felejt, ha vétenek ellene. Bár lenne minden szakma ilyen kérlelhetetlen!) Az úgy volt, hogy soha olyan szép tavasz és akkora szerelem! Szerkesztőimet — vének voltak, mint ma én — természetesen nem érdekelte ez a gyönyörű idénybetegség. — Délután lesz a József Attila-szobor leleplezése. Harmincsoros tudósítást kérünk este hatig! — mondták. Elindultam, hogy a közbülső időben legalább láthassam, akit látni is öröm volt. Annyira az, hogy ránk öregedett az este. Másnap a szerkesztőségben kifent fogakkal vártak. Messzemenően kiérdemelt felfalásomra, azonban — szerintem puszta humanitásból — nem került sor. A számonkéréskor ugyanis a világ legálomit- tasabb hangján jelentettem be, hogy „azért nem tudósítottam, mert esett az eső”. (Hol esznek ütődöttet?) * Nagy reményű gyakornokunk napok óta azzal őrjít, hogy a láthatatlan ember szerepét játssza. Végre kedvez a szerencse, és sikerül megkérdezni tőle, mi van azzal a másfél hét óta esedékes információval, ami arról szólna, hogyan alakult a megyében a sajtótermékek olvasottsága? Néz, néz, mint egy fel nem ismert messiás, majd közli, információ nincs, mert „a postán leszakadt a plafon”. Nézek én is. Kék, lila, és mit tudom én, milyen színű karikákat látok, majd lerogyok az íróasztal mellé. Először: kinevetni magamat. Másodszor: azon mélázni, miért, hogy sutaságaival, átlátszó, buta kis trükkjeivel mégis az első szerelem a legszebb? Harmadszor, ötödször, tizedszer: — „Hol van már megint? írja meg azt is, miért szakadt le az a plafon!” LÁSZLÓ IBOLYA A bátai tanács ülése Báta község Tanácsának idei utolsó ülésén Sükösdi Ferenc tanácselnök beszámolt a végrehajtó bizottság elmúlt éves munkájáról. Mint megállapította, a bátai tanács tevékenységében az elmúlt évben tovább növekedett a demokratizmus, a dolgozók mind nagyobb része kerül közvetlen kapcsolatba a tanács tevékenységével, az ellenőrzés és végrehajtás munkájával. Fontos, hogy a jövőben ez a tendencia még tovább erősödjék. A községi tanács és a végrehajtó bizottság az elmúlt évben több fontos, az egész község lakosságát érintő kérdést tűzött napirendre. így például tanácsülésen tárgyalta a bátai közrend, közbiztonság helyzetét, az oktatási, népművelési, egészségügyi és szociális bizottság ellenőrző tevékenységét, a községi művelődési ház munkáját és kü_ lön foglalkoztak a jelölő gyűléseken elhangzott közérdekű bejelentések, javaslatok megvalósításának lehetőségeivel. A végrehajtó bizottság olyan kisebb közösségeket érintő kérdésekkel is foglalkozott, mint a növényvédelem helyzete vagy a kisáru. termelés és felvásárlás lehetőségei, a cigánylakosság szociális és kulturális helyzete. A településfejlesztés tárgyalásánál külön szólt a tanácselnöki beszámoló arról, hogy az iskola átalakításánál milyen nagy segítséget kaptak a község lakóitól, közöttük a téesz különböző szakembereitől. Az iskola, óvoda, napközi felújításánál sok szülő négy-öt nap társadalmi munkát is vállalt. De mellettük voltak olyanok, akiknek nincsenek gyermekeik, mégis társadalmi munkában segítették az átalakítást. Ugyanígy a József Attila utca burkolásánál az ott lakók jelentős társadalmi munkával támogatták a munkát. A beszámoló után a ta. nácsülés többek közt megállapította a tanács 1978. évi költségvetési és fejlesztési alapjára előirányzott összegeket, amelyeket Szőts Titusz vb-titkár terjesztett a testület elé. Ezekben a napokban még azok is elmondhatják a címünkben idézett mondatot, akik különben nem sokszor vásárolnak könyvet, hanglemezt. A szekszárdi Babits könyvesbolt a hónap eleje óta egymillió-kétszázezer. forint értékű könyvet adott el. Főleg az Ady-kötetek, a Panoráma sorozat, Németh László- és a Passuth-könyvek keresettek. De nagy a kereslet a lemezek iránt is: közel ötezernek akadt ebben a hónapban gazdája. A komolyzenei albumok közül a Beethoven- és Ravel-műveket megszólaltató, a könnyűzeneiek közül Sztevanovity Zorán, Kovács Kati és az Omega együttes lemezei voltak a „slágerek”. Sokan keresték — és az idén eredményesen — a karácsonyi dalokat bemutató nagylemezt, valamint a népszerű meselemezeket. — Komáromi — Tűzoltó-dinasztiák A tűzoltóság önvédelmi szerv. A víz, a tűz az emberiség legnagyobb ellenségei ellen csak ösz- szefogva, közösen lehet védekezni. Nálunk Európában az elsők között alakult ki a tűzoltóság. Elsősorban a céhek tagjai alakították meg, hogy védelmezzék meglévő javaikat. Aztán a tűzoltás hivatás lett és a mesterség fogásai, miként más szakmák, apáról fiúra szálltak. Megyénkben is sok tűzoltódinasztia alakult ki. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük a Niedzielszky családot Tolnáról, a Kerekes és a Szűcs családot Dunaföld- várról, Bíróékat Kurdról, vagy említhetnénk Paksról a a 87 éves korában is aktív tűzoltó Német Feri bácsit, akinek az unokája hivatásos tűzoltótiszt. Szemes Márton Több mint száz éve, hogy — 1874. október 28-án — Tamásiban a Szemes fiúk alapító tagként beléptek a Tamási önkéntes Tűzoltóegyletbe. Ekkor a megyében három önkéntes tűzoltóegylet dolgozott. Előzőleg Tamási sokszor leégett. Vádként csattannak Farkas Pál nótárius feljegyzett szavai: „1780. május 31-én Kiss Nagy János Szemes Márton háza kigyulladt és 48 ház leégett. Két kisgyermek is a tűz áldozata lett.” Két évvel előbb egy hasonló tűznél 153 ház égett le. A tamási céhek legényei önként — örülve a megtisztelő feladatnak — léptek be a tűzoltóegyletbe. Erről már csak az egyik Szemes fiú gyermeke, Szemes Márton mesélhet, aki kisgyermekkora óta ismerkedett édesapja mellett a tűzoltómunkával. Szemes Márton — a fiú — jelenleg a Tamási önkéntes Tűzoltóegyesület parancsnoka. Egyébként a községi tanács községgazdája. Szobája falán gépelt papír, rajta a riasztási sorrend. Kinek kit, milyen sorrendben kell riasztani tűz esetén. Mindkét fia tűzoltó. Sándor az egyesület sofőrje, így apja őt riasztja először. A másik fiú, Marci egyelőre kikapcsolódott a munkából. Budapesten hivatásos tűzoltótiszti iskolán van. Egy év és felölti a tűzoltó hadnagyi egyenruhát. — Hogy lettek tűzoltók? Talán úgy mint én — gondolkodik el a kérdésen Szemes Márton. — Gyermekkoromban én is mindig az apám körül ólálkodtam. Ha felültetett a lajtra vagy a kocsifecskendőre, nem volt nálam boldogabb. így aztán azt sem tudnám megmondani mikor lettem tűzoltó. Az én gyermekkoromban a gyermekvagy ifjúsági tűzoltókat nem jegyezték. Harminc éve, hogy hivatalosan bejegyeztek, de előtte is részt vettem sok tűz oltásában. — A tűzoltóknál azt mondják, mindig emlékezetes marad az első találkozás a tűzzel, a „tűzkeresztség”... — Igen — veszi át a szót Szemes Márton — tényleg így van. Bár ha jól elgondolom a sok tűz közül nem biztos, hogy a legelsőt tudom kiválasztani. De az elsők közt volt egy, amire máig is emlékezem. A Csokonai utcában történt 1943 körül. Fiatal legény volt a Bakonyi Jóska. Bál után hazament és — miként az akkor szokás volt — az istállóban feküdt le aludni. Elalvás előtt még rágyújtott. Aztán lángba borult az egész ház. Olyan erős szél volt, hogy pillanatok alatt égett az utca, a tűz átterjedt a szomszédos utcákra is. Házsorok égtek le, mire sikerült a tüzet megfékeznünk. Tamásiban most is fontos szerepük van az önkéntes tűzoltóknak. Negyven kilométeres körzetben nincs hivatásos tűzoltóság. Ha tűz van, legkorábban a tamásiak érnek ki. Sokszor eloltják a tüzet, mire felhangzik a szekszárdi, a dombóvári vagy a siófoki tűzoltók szirénája. — Hányszor vonulnak ki évente? — Átlag harminc-negyven- szer. — Egy biztos, nőnapkor . mindig van kivonulás — szól közbe Szemes Márton egyik kollégája, aki hallja a beszélgetést. Nevetve mesélik, hogy a rendszeresen március 7-én tartott házi nőnapi ünnepségen Szemes Márton még egyszer sem volt ott végig. A tavaszi tüzek mindig beleszóltak az ünneplésbe. Szemes Márton már megkapott minden kitüntetést, amit önkéntes tűzoltó kaphat. Századosi rendfokozata van, tulajdonosa a Tűzbiztonsági Érdemérem ezüst és arany fokozatának, emellett számtalan szolgálati érdeméremnek, elismerésnek. Tűzoltóegyesülete az elmúlt három évben háromszor kapta a Tolna megye Kiváló önkéntes Tűzoltóegyesülete címet. Szemes Sándor — Miért érdemes még küzdeni? — A negyedik kiváló címért — neveti el magát. — Mindkét fia az örökébe lépett, lesz még utánpótlás? A büszke nagyapa mosolyával válaszol: — Az unokám minden reggel azzal búcsúzik: Papa, ha lesz tűz, szirénázz be értem az óvodába, jövök segíteni. Búcsúzáskor a kapuig kísér. A kapu alatt a falban márványtábla. Rajta az első világháború tűzoltó hősi halottainak névsora. Nézem a neveket. Az egyiknél megállók. Szemes Lajos csővezető — olvasom hangosan. — Az apám testvére volt — mondja Szemes Márton csöndesen. TAMÁSI JÁNOS Benéztem a k Nehéz választani Még minden „slágerlemez” kapható Szemes Márton