Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-18 / 297. szám
IO rftÉPÚJSÁG 1977. december 18. Cj GALAMBOSI LÁSZLÓ: Világolás Anyámnak Fejet hajtó bimbón ezüst szirom-párta. Gyümölcs-bújtó lángot küldtél a világra. Csüggedt ösvényekre lombokat leheltél. Szunnyadó halaknak habokkal üzentél. Melled fehér fészkén madarak pihegtek. Ür érces tojását, feltörted a csendet. Égi éjszakából rengő földre szálltál. Barlang-rejtő fáról arany vesszőt vágtál. Lettél muzsikának fölpirosló ága, örök zizegésnek pelyhes citerája. Ringtál havas ingben, izzó sás-palástban. Harmatozott kócsag, röpködtél a táncban. Pajzsos buzgalommal jogokért suhogtál. Hitedet megváltva értünk hadakoztál. Bizalmunk hintáját szakadéktól óvtad. Békéd rózsa-kunyhó csonka bujdosóknak. Ha a fény gubáját benövi az árnyék, fekete kaszákra zuhan a halánték. Holdölű anyácska, ékesen világolj! Jég-zúzó páncélban napos szirtre Iábólj! Ellene mondottál mindig a pokolnak. Fiaid ellene bátrabban robognak. Májusos gyertyákkal, bárányt őrző éggel, közelítünk hozzád hálás tündökléssel. KÉPEK ÉS PÉNZEK Festmények a pénzeken, pénz a festményeken címmel kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában. Képeink a kiállításon készültek. Heinrich Ede: A régiségbúvár (1846) (Németh Ernő felvételei — KS) Kádár János kötete Húsz év magyar és világ- történelme. Röviden így lehetne megfogalmazni, mit is tartalmaz Kádár János nem. rég napvilágot látott új kötete, az „Internacionalizmus, szolidaritás, szocialista haza- fiság”. Az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának 1957 és 1977 között elmondott beszédei, a különböző lapokban megjelent cikkei és interjúi nem csupán nemzeti történelmünk egy forintos szakaszára, a szocialista építés két évtizedének küzdelmeire világítanak rá. o Nyilvánvaló: ezek a beszédek, cikkek mindig egy adott időszak feladatainak megfelelően születtek, mindig a konkrét helyzet konkrét elemzése lenini követelményének alapján , íródtak. A könyv húsz évvel ezelőtt megírt elemzései ma is élnek. Alig pár hónappal az ellenforradalom leverése után mondta el Kádár János beszédét a moszkvai szovjet—magyar barátsági nagygyűlésen.' Az értékelés, amelyet akkor szocialista történelmünk talán legnehezebb idejében elmondott, ma is érvényes. S érvényes az, amit a magyar párt első embere a proletár internacionalizmus hatalmas erejé. ről mondott Moszkvában: „Meggyőződésünk szerint a proletár internacionalizmus a nemzetközi munkásosztály és az emberi haladás nagy ereje, amely minden zsákutcába vezető nézetet leküzdve halad előre a maga fejlődésének útján”. A megállapítás, amely a proletár internacionalizmust és a szovjet—magyar barátságot összekapcsolta, két évtizede egyik legfőbb alapelve az MSZMP külpolitikájának, hazánk nemzetközi kapcsolatainak. Párt- és államközi viszonyainkban kiemelt helyet foglalnak el a Szovjetunióhoz, az SZKP-hoz fűződő sokoldalú kapcsolatok. Érthető hangsúlyt kapnak tehát ezek a gondolatok a kötet szinte minden írásában. Ma is változatlan érvényű az a megállapítás, amelyet az MSZMP VII. ‘ kongresszusának előadói beszédében tett Kádár János: ...a Szovjetunió történelmi útjának tapasztalatai alapot és útmutatást adnak a magyar kommunistáknak is a szocialista építés feladatainak megóvásához. Az általános törvény- szerűségek azonban mindig konkrét módon, az adott történelmi korszak és a változó nemzeti környezet sajátos viszonyai között érvényesülnek. Az egyes kommunista pártok feladata éppen abban áll, hogy tudják: „felkutatni, tanulmányozni, megkeresni, kitalálni, felismerni minden egyes országban a nemzeti sajátosságokat, a nemzeti szempontból jellegzetes mozzanatot... az egységes nemzetközi feladat konkrét megoldására...” e Kádár János kötetének egyes anyagaiból nehéz lenne kiválasztani, melyik az, amelyik inkább foglalkozik az internacionalizmus, melyik, amelyik a hazafiság kérdéseivel. Tudjuk: ez a két fogalom szorosan egybefügg, elválaszthatatlan egységet képez pártunk politikájában. A párt megalakulásának 50. évfordulóján elmondott beszédében hangsúlyozta: „A történelmi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a nemzeti és nemzetközi érdekeket össze lehet és össze kell egyeztetni. Semmiféle vélt vagy valóságos nemzeti érdeket nem lehet a nemzetközi érdek rovására érvényesíteni. Ha a szocialista közösség általános érdekét megsértjük, annak végső soron a nemzeti érdek is csak kárát látja”. A nemzeti érdeknek és a szocialista internacionalizmusnak ez a határozott felfogása következetesen végighúzódik az egész köteten. Ez vonatkozik elsősorban a magyar—szovjet párt- és államközi kapcsolatokra, de a nemzetközi munkásmozgalomról elmondottakra is. o Fontos része a kötetnek az a néhány cikk, amely a lenini örökség elemzésével, a lenini típusú párttal foglalkozik. Az MSZMP-t, mint marxista, lenini típusú pártot jellemzik az alább idézett szavak: „A párttal szemben követelmény, hogy a marxizmust élő tudományként kezelje, alkotó módon alkalmazza, ne silányítsa dogmává, mindig bátran nézzen szembe az új helyzet új kérdéseivel, új feladataival, és találja meg azokra a marxista megoldást. Pártunk elutasít minden olyan nézetet, próbálkozást — bármilyen köntösben jelentkezzék is —, amely gyengítené a munkásosztály élcsapatát, annak politikai, eszmei egységét, a tömegekhez fűződő, állandó, szoros kapcsolatát. Saját tapasztalataink is arra tanítanak, hogy sokrétű, bonyolult feladataival csak az a párt tud megbirkózni, amely hűséges a lenini tanításokhoz, tisztán megőrzi és alkotó módon alkalmazza a forradalmi elméletet, eszmeileg, politikailag egységes, fegyelmezett, a tömegekkel jó a kapcsolata, internacionalista politikát folytat.” Végezetül, de talán nem utolsó sorban a könyv még egy részletére kell felhívni a figyelmet. Kádár János kötetében helyet kapott nem egy interjú, amelyeket az évek során nyugati burzsoá és kommunista sajtószervek képviselőinek adott, s válaszai az elmúlt egy évben tett külföldi látogatásain rendezett sajtóértekezleteken feltett kérdésekre. Nos, nem is arról van szó, hogy ezekben valami lényegesen különbözne az egyébként más formákban formulázott állásfoglalásoktól. Sokkal inkább ad azonban lehetőséget a közvetlen beszélgetések és rögtönzött válaszok olvasása arra, hogy megismerjük a nyilatkozó személyiségét, következetes gondolkodását, s azt, ami egy ilyen posztot betöltő. politikusnál sem utolsó szempont, humorát, emberi szerénységét. * Tehát húsz év magyar és világtörténelem, s hozzá egy tapasztalt, képzett kommunista gondolatai a lenini elvekről, az internacionalista szolidaritás és a szocialista hazafiság kapcsolatairól, a magyar kommunisták történelmi tapasztalatairól. Eny- nyi van a kötetben, de valamivel mégiscsak több. Az írásokban tükröződik, megfogalmazódik az az immár húsz esztendős következetes kommunista politika, amelyet pártunk folytat, s az a tagadhatatlanul kiemelkedő szerep, amelyet ennek a politikának a formálásában és határozott végrehajtásában az írások szerzője, Kádár János, az MSZMP KB első titkára tölt be. A. K. Csingiz Ajtmatov: A tengerparton futó tarka kutya Részlet Milgun vette észre elsőként a vadállatokat. És amíg Kiriszlk a fejét forgatva próbálta megállapítani, hol rejtőznek a gyűrűsfókák, a csónak ,már messze elúszott attól a helytől, nehogy az állatok észrevegyék a heverőhelyről. Az öreg Organ rájött, hogy Kiriszk semmit sem látott. — No, te láttad? — kérdezte a kisfiútól. Kiriszk nem mert hazudni. — Nem, nem láttam — vallotta be. — Odamegyünk még egyszer — rendelkezett Organ. — Tanuld meg megkülönböztetni őket a sziklák között. Különben nem lehetsz vadász. Az evezősök engedelmeskedtek, a csónakot az előző helyre vitték, bár ez kockázatos volt. Ha csak egy gyűrűsfóka is gyanút fog, az egész falka egyetlen szempillantás alatt a tengerbe veti magát. Az állatok szerencsére nem vették észre a vadászokat. A sziklavonulat mögött feküdtek a rendetlenül szerteszét dobált, formátlan kövek között, majdnem egészen a víznél. — Nézd csak azt a hegyes követ, olyan, mint egy letört agyar, egy kissé távolabb pedig van egy vörös színű, eljegesedett dombocska, nézz át közöttük — mondta Ki- riszknek Milgun. Kiriszk figyelni kezdett. Milgun és Emraim eközben az evezőkkel serénykedve igyekezett a csónakot egy helyben tartani. És ekkor Kiriszk meglátta a tengeri vadak hátát — s hatalmas, uszonyos törzsüket. A foltos, fénylő, szürkés hátak mozdulatlanok voltak. A távolból a tapasztalatlan szem nem tudta megkülönböztetni őket a szikláktól. E pillanattól kezdve izgalom vett erőt a kifiún. Kezdődik: ott vannak az igazi tengeri vadállatok! íme, elérkezett a nagy vadászat! Amikor partra szálltak, a kisfiú izgatott volt, merészség és elragadtatás töltötte el. Merészség, mivel e pillanatban erősnek és fontosnak érezte magát. És elragadtatás — látta, milyen jól és összehangoltan dolgoztak a vadászok: ahogy a parthoz vitték a csónakot, Emrain és az öreg Organ a hullámverés szélén tartotta az evezők segítségével, Milgun pedig ügyesen kiugrott egy görge- lékkő szélére, majd a kötelet a vállán átvetve, közelebb húzta a kőhöz a csónakot; a winchesterekkel együtt partra ugrott az édesapja is Organ a csónakban maradt, hogy partközeiben tartsa a hullámokon, ők hárman pedig — Emrain, Milgum és Kiriszk — a heverőhely felé siettek. A parton haladtak, ösztönösen meghajolva, s 'gyorsan szökellve egyik rejtekhelytől a másikig. Kiriszk nem maradt le, csak azt érezte, hogy a mellében vadul kalimpál a szíve, s időnként megszédül a na<>” büszkeségtől és az izgalomtól. így lopakodtak a heverőhely felé, majd kúszni kezdtek a földön. Kiriszk is kúszott. Az érdes sziklákon és a töredezett jégen nehéz és kényelmetlen volt kúszni, de Kiriszk megértette, hogy ez szükséges. Kiriszk egész életében nem felejtette el ezt az órát, ezt a tavaszi napot, ezt a rideg, sziklás szigetet a hatalmas és végtelen tengeren, és rajta ezeket a vad, sötétbarna sziklákat, amelyeket valamilyen esztelen erő forgatott ki a helyükből és dóbált szerteszét a csupasz és rideg, jeges és élettelen földön; s hogy ott feküdt hason, az édesapja és Milgun mellett, akik lövéshez készülődtek, előttük pedig, egészen a tenger szélénél egy kis mélyedésben, a szelek és viharok rombolta, dudoros, mohlepte sziklaomladékok között, ott volt egy kisebb gyűrűsfóka- falka, s még mit sem sejtve, nyugodtan hevert a helyén. Fölöttük, a heverőhely, a sziget és a tenger fölött az enyhén ködös, dermedt-mozdulatlan ég — legalábbis a kisfiúnak úgy tűnt — feszülten várt az első lövésre. „Csak eltaláljam”! — gondolta magában, és a vállához szorította a winchestert, amit az édesapja átadott neki. Ebben a tűnő. régen várt pillanatban, amikor büszkén már dicső és híres vadásznak látta magát, hirtelen belehasított az a felismerés, hogy ebben a sziklamélyedésben szorongó, fösvény napmelegre váró, kövér és esetlen állati hátak és oldalak milyen védtelenek és sebezhetők. De ez csak egy pillanatnyi késlekedés volt. Eszébe jutott, hogy ő vadász, és az emberek zsákmányt várnak tőle. hogy a fókák húsa és zsírja nélkül éhes és szűkös az élet, és még az a gondolat is felvillant benne, hogy elsőnek kell lőnie, s ki kell tennie magáért. összeszedte magát, keményen célzott, ahogy az édesapja tanácsolta, az állat bal uszonya alá, kicsit fölfelé és jobbra — épp a szívére a hatalmas, foltos uszonyosnak. Az állat mintha megérezte volna a veszélyt, hirtelen fölütötte a fejét, bár nem látta a vadászokat és szagot sem kaphatott — a szél a tenger felől fújt. Egy kicsit még oldalt kellett húzódni a jobb célzás kedvéért, valami egy kicsit zavarta elöl, valamilyen árnyék — nagyon óvatosan lehetett csak odébb csúszni, és ekkor egy kis kődarab Kiriszk könyöke alól kimozdult, és elindult lefelé a lejtőn, útközben más kövekbe is beleütközve. A foltos fóka rövid, ugatásszerű hangot hallatott, a falka felneszeit, és bőgve, gyorsan mászni, gurulni kezdett a víz felé. Ebben a pillanatban, mintegy megelőzve őket, mielőtt elérnék a tengert, lövés dördült és a falka szélén leterített egy nagy gyűrűsfókát — Milgun megmentette a helyzetet, Kiriszk elvesztette a fejét. — Lőj! — parancsolt rá Emrain. A vállát erős ütés érte, a lövés döreje a fülébe csapott, úgy érezte, teljesen megsüke- tült. Rettenetesen szégyellte magát, hogy elhibázta a lövést, és hogy miatta vallott kudarcot a vadászat. Az apja újabb töltényt dugott a kezébe: — Tölts, és lőj gyorsan! Az, ami meglehetősen könnyűnek látszott, a töltés és tüzelés (hányszor megcsinálta ezt egész egyszerűen, amikor lőni tanult), most sehogy se sikerült. A winchester závárzata nem akart neki engedelmeskedni. Milgun eközben térdelve még két lövést adott le a vízbe menekülő gyűrűsfökákra. Egyet megsebesített, az állat ott fetrengett közvetlenül a part szélén. A vadászok arrafelé futottak. A falka már eltűnt a hullámokban, a sebesült állat, amely még a parton maradt, minden erejét megfeszítve a víz felé igyekezett. Mire az emberek odaértek, a gyűrűsfókának sikerült a vízbe vetnie magát. Uszonyait mozgatva úszni kezdett, s ringatózó, véres csíkot hagyva maga után, lassan az áttetsző tenger mélyére süly- lyedt. Tisztán látszott rémültén kimeresztett szeme, a tarkójától egészen az uszonyáig húzódó halványkék csík a hátán. Milgun leeresztette a célzásra emelt fegyvert— a kegyelemlövésnek már nem volt értelme. — Hagyd, úgyis elsüllyed — mondta Emrain. — Sebaj, lesz még sikeresebb vadászatod is — vigasztalta később Milgun, amikor hozzáfogtak, hogy felbontsák az elejtett gyűrűsfókát. — Mindjárt elmegyünk a Középső Emlőkhöz, ott mindig több vad tanyázik. — Igen, egy kicsit elsiettem — kezdte volna Kiriszk, de az édesapja közbevágott. — Ne magyarázkodj. Az első lövéstől még senki sem lesz vadász. Majd máskor sikerül. Lőni tudsz, a zsákmány nem szökik meg előled. Kiriszk hallgatott, de a lelke hálával telt meg, hogy a felnőttek nem tettek neki szemrehányást. Arvay János fordítása •Csingiz Ajtmatov kisregénye a Szovjet Irodalom decemberi számában jelent meg. Marastoni József: Fáy András (1862) Kiss Nagy András: Derkovits- emlékpénz (1976)
