Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-11 / 265. szám

a "Sépújság

1977. november 11.

A közoktatás kérdései

Iskolák és üzemek kapcsolatai

Az Üzemlátogatás módszerei

Az Országos Pályaválasztási Intézet minden évben kétszer szervez továbbképzést. különböző munkaterületeken dolgozó munkatársai részére. Egy-egy továbbképzés házigazdája mindig más megyei intézet.

így került sor a közelmúltban Szekszárdon, az iskolai pályaválasztással foglalkozó pedagógus munkatársák továbbképzésére.

Miről van szó az előadásokban és tapasztalatcserén? Erről kérdeztük Rókus Jánost, a megyei pályaválasztási intézet vezetőjét és két munkatársát Takács Kálmán- nét és Prik Imrét.

Elmondták, hogy a továbbképzés célja az aktuális szakmai, módszertani ismeretek megbeszélése és a gyakorlati munkában szerzett ismeretek kicserélése. Ezzel egyrészt elérhető az egész országban kívánatos egyöntetűség, ugyanakkor igazolja az eltérő gazdasági környezetben dolgozó intézetek munkatársainak eltérő gyakorlatát.

Schütter Tamás az országos intézet szociológusa az üzem- látogatások külföldi módszereiről számolt be. Az NDK- ban, Bulgáriában, Lengyelországban és a Szovjetunióban is ugyanazt a rendszert kísérletezték ki a gyakorlatban. A lényege, hogy az üzemet meglátogató tanulók maguk is végezhetnek bizonyos tevékenységet, működtetik a gépeket. Nálunk ennek nincsenek hagyományai, a gazdasági vezetők két okból is félnek tőle — érthetően. Egyrészt szeretnék elkerülni a baleset lehetőségét, másrészt a gépeA jól sikerült november 7-i műholdas tv-próbaközvetítés Moszkvából az első lépés volt az Interszputnyik taliándö- rögdi állomásának állandó üzembe állításához, most a műszaki szakemberek a beállítás, a beszabályozás, a mérés munkálatait végzik, amely előreláthatólag két hónapot vesz igénybe.

Eddig a közvetítés csak az 50 kilométerenként felépített

két is féltik. Megfelelő ellenőrzés mellett, egyszerűbb gépeken nálunk is megvalósítható lenne, hogy munka közben ismerkedhessenek a gyerekek az üzemmel és egyes szakmákkal.

Más szocialista országokban összeállítottak szakmai ábc-ket, így alaposabban ismertetik meg a tanulókat a szakmák válsztékával.

Dr. Szende László, a MÉM mérnöktovábbképző intézetének munkapszichológusa, az ország húsz pályaválasztási intézetének pedagógusai előtt, az iskolák és üzemek kapcsolatáról tartott előadást.

A közismert murikaerő- gondok hozták felszínre az üzemek és iskolák kapcsolatainak a pályaválasztást segítő vonását. Ennek további erősítésére lenne szükség. Már nem elég az eredeti funkció, az üzemek segítsék az iskolákat és túlságosan általános a cél, hogy a kapcsolatok segítsék elő a munkára nevelést. Ma az üzemek többségükben még csak arra törekszenek, hogy a saját ipari tanulóikat sikerüljön beiskolázni, nem veszik ki részüket a pályaválasztás előkészítő folyamatából. Ennek sok lehetősége kínálkozna. Már a megyében is működik — Tolnán és Bátaszéken üzemi segítséggel — szakkör. Más szocialista országokban ez sokkal gyakoribb és a szakkörök az üzem területén belül működnek.

A munkásdinasztiák kihalóban vannak, egyre kevesebben választják szüleik foglalkozását. Hazai nagyadóállomások láncán volt lehetséges, de távoli országok és városok ebbe sem tudták bekapcsolódni. Most, hogy a taliándörögdihez hasonló földi állomások más szocialista országokban is megépültek, mód van rá, hogy közvetlenül kapcsolni lehessen nemcsak Moszkvát, Varsót vagy Prágát, hanem akár Vlagyivosztokot, Ulánbátort vagy Havannát.

üzemeinkben megvan a hagyománya az úgynevezett üzemi naonak. Ilyenkor a dolgozók egész családjukat beviszik a munkahelyükre, ahol mindent meg lehet nézni és kulturális program is várja a látogatókat. Az újabb gyárakban erre még kísérlet sem történt, pedig biztosan hatékonyan segítené elő a pályaválasztást, legalábbis az érzelmi kötődést egy-egy szakmához, gyárhoz.

Ugyanilyen hatékony lehetne, ha nem a személyzetis, hanem egy ott dolgozó szülő mutatná be a gyerekeknek az üzemet. Szóba került a továbbképzésen az is, hogy az üzemek pályaválasztási felelősei is ápolhatnák a kapcsolatokat az iskolákkal, az eddigieknél hatékonyabban.

Felmerült a vitában, hogy a társadalmi ösztöndíjszerződéseket nem korai-e elsős korban megkötni, vajon kialakul-e már addigra a szakmaszeretet és ragaszkodás a gyárhoz a tanulóban?

A továbbképzést egy elméleti előadás egészítette ki. Dr. Vastag Zoltán, a pécsi tanárképző főiskola neveléstudományi tanszékének vezetője beszélt a gyermeki személyiség megismerésének pszichológiai módszereiről.

A vendégek képet kaphattak megyénkről is, mert ellátogattak a lengyeli szakmunkásképző intézetbe, ahol az igazgató tájékoztatta őket az iskola és a mezőgazdasági üzemek kapcsolatáról. Megtekintették a pedagógusok ezen kívül a paksi atomerőAz interkozmosz-progra- mon belül már a következő évek fejlesztési feladatain dolgoznak a tagországok, így vizsgálják a közvetlen műholdas műsorvétel lehetőségét. Ennek lényege, hogy bármelyik tévétulajdonos saját antennájával közvetlenül a műholdról vehetné a szocialista országok tévéműsorait.

Felnőttoktatás

Befejezni

az általános iskolát

Tolna megyében nem működik dolgozók általános iskolája, talán ez lehet az oka, hogy esiii tagozaton, isfcola- írendsizerfben évente csak mintegy hatvain-hetvenen végzik el iaz általános' iskoláit, amíg a közművelődési formában, az osztályozó vtlzs- gára előkészítő tanfolyam után évente megközelítően ötszázan szlereznek bizonyítványt Tavaly például pontosan 441 személy fejezte be az általános iskolát.

Esti tagozatos tavaly Du- naföldváron egy, Dombóváron kettő, Szekszárdon pedig öt csoport tanult, összesen szá'Znegyvenhármian. Az idén is ugyanezeken a helyeken indulnak osztályok, Duraa- földvár kivételével.

Sajnos még mindig szükség van alapismereti tanfolyamokra!, vagyis az alsó tagozat anyagának elsajátítására. Ennek az anyagnak a megtanításához nem kell telítetlen pedagógusnak lenini, ezért azt a személyt, aki a vizsgázni kívánóval rendszeresen foglalkozik, a vizsgára felkészíti, a megyei művelődési központ háromszáz forint jutalomban 'részesíti, alb- ban az esetben, ha sikerült a vizsga.

A Mindenki iskolája adásait 328-an hallgatták a megye területén, különböző célokból Volt, aki hetediik- nyolcadikból kívánt vizsgázni, mások középiskolára, illetve szakmunkásképzőbe készültek, vagy éppen már járták oda és csak felfrissítették a tananyagot. Mindegyik esetben konzultációs segítséget kaptak a megyei, illetve a ‘járási művelődési központokban. Ez a lehetőség miiin denki számára adott az idén is.

A felnőttaktatás általános iskolai ágával évek 'óta ugyanazok a gondok. Hiányzik a munkahelyek támogatása iNem ösztönzik eléggé dolgozóikat az általános iskola elvégzésére. És nagyon hiányzik a diifferenidiált beiskolázás.

IHÁROSI

mu-épitkezest.

I nterkozmosz-progra m

Az Utolsó nap nem vo*t nehezebb a többinél, de valami------------------- hiányzott belőle, uyanakkor már beszűrődött

a

z utazás, és vele a jövő. A kezdeti falánkságból emlék se maradt. Nem akartam már semmit se kitalálni, eszembe se jutott, hogy az első nap úgy rendezkedtem be, hogy életem végéig itt maradok. Az utolsó reggelen hideg húst ettem, halkonzervet is, hozzá uborkát, paprikát, paradicsomot. Pálinka is volt, természetesen, s befejezésül két üveg sör. Ahogy régen. Az utolsó napra alig maradt valami kevés. Fél üveg pálinka. Megmaradt a cédula iís, amit az első reggel egészség- ügyi tapasszal ragasztottam fel a faház ajtajára: „A strandon vagyok, ha akarsz, megtalálsz, ha nem, majd eljössz máskor.” A cédulát az utolsó reggel leszedtem az ajtóról, bevittem magammal a faház alá. Olyan volt így, mint egy baráti levél, s mintha önmagámnak írtam volna. Együtt bámultuk a strandról érkező pecsenyeszínű vidéki lányokat, a meleggel gyerek módjára betelni nem képes lengyeleket s angol szomszédaimat, akik hallgatag, biztos mosolyukkal olyanok voltaik, mint ha állandóan az egyesült királysági zászlóra gondoltak volna, amely ott lógott fáradtan, kissé szakadozottan a kemping bejárata fölött, mint maga a megtestesült birodalom. Hallgattuk a spirituszfőzők figyelmeztető sípolását, s a kerítés mögött zárt rendben, énekelve vonuló pesti úttörőket. Mögöttünk, egy kis erdőben volt a táborhelyük. Néztük a fákat, oly fiatalok voltak, hogy maguknak is árnyékra lett volna szükségük. Oda látszott a pocsolyás kis zöld tó nádszegélye, partján a figyelmeztető táblát körülülték a békák. Elmerengve nézegettük a lépcsőzetes homokpart sátrait, s a fehér lakókocsikat, Fiatok és Mercedesek között szégyellősen ácsorgott egy öreg Pé-hetvenes, mintha csak kis időre állt volna meg itt, kifújni magát, a gazdája terepszínű sátorlapot vetett rá, s ezzel elejét vette a kis autó szégyenkezésének. — Kellene neked is egy ilyen kis autó — súgta fülembe a cédula, és ravaszul lib- bentett hozzá. — Egy év se kell hozzá, és különb lesz nekem — válaszoltam fölényesen. S csöndben néztük tovább az autókat és az embereket, és titkainkba időnként nagylelkűen beavattuk a pálinkát is.

Az öreg sokáig integetett utánunk, mint igazi barát, akinek fájdalmat okoz abúcsú. A zöld fényű műanyag tető alatt állt, magasan lengette a kockás asztalkendőt, míg csak el nem tűintünk hárman a vasúti aluljáróban, pedig egész idő alatt szidtam a borát, és azt is megmondtam neki, hogy mit csináljon vele.

Déli napsütésben ismerkedtünk meg. Nyomasztó volt a meleg. A szél nem mozdult. Az embereknek nem volt kedvük enni vagy inni, még fürdeni sem. A strand üres volt, a sátrak nem mozdultak. Az ABC- és kiszolgáló lányok az üres ládákat behordták a raktárba, az ajtóra kiakasztották a DÉLI SZÜNET táblát, fürdőruhára vetkőztek, s hátul, a raktár mögött locsolókannából öntözgették egymást.

Thiery Árpád:

Utónyár

Az öreg a nyári vendéglő teraszán ácsorgott, a zöldes fényű tetőzet alatt olyan volt a terasz, mint egy akvárium. Az öreg almát rágcsált, s gyanakodva figyelt a száraz, forró csöndben.

Megszólí to ttam.

— Miért nem fürdik?

Meglebbentette a fehér köpeny szárnyát. Mesterembernek gondoltam. Széles, lapos orra fölött fémkeretes szemüveg csillogott.

— A vezetőség nem tűri az ilyet — rázta a fejét.

— Miféle vezetőség?

— A téeszé, akié a kifőzde meg a bormérés. Az ő szolgálatukban állok.

— Pihenőidőben ők se parancsolnak.

— Ök igen, mert nekem mindig talpon kell itt lenni. Bármelyik percben jöhet vendég.

Az asztalkendővel megtörölte izzadt homlokát, a nyakánál hátul benyúlt az ing alá is.

— Fürdőit már benne? — intettem a víz felé, amelyet elzárt előlünk a vasúti töltés, de párája a levegő fényében magasan csillogott fenn.

— Egyszer. Tavalyelőtt, Hévízen.

— Az nem a Balaton.

— Nekem az volt. Jó meleg a csontoknak.

Az almacsutkát messze dobta a homokba.

— Töltök magának valamit — fordult hozzám barátságosan, majd a söntéspult mögé lépett.

— Mit akar tölteni?

Erős, csontos mellkasa kidomborodott a köpenyből.

— A rizling kedvesebb nekem. Adjak abból?

— Adjon.

Az öreg kivett a jégszekrényből egy csatos üveget.

— Egyedül van itt? — könyököltem a bádogpultra.

— Segít egy asszony — válaszolta az öreg töltögetés közben —, de ő most elszaladt az állomásra. Csomagot hoztak neki a vasutasok. Ha visszajön, lesz meleg étel is.

Kacsintott. A poharakat összekoccintotta.

Belekóstoltam a borba, nyers levélíze volt.

— Hol szerezte ezt a lőrét? — fintorogtam.

— Láthatta, hogy a hűtőből vettem ki.

— Ezt maga bornak nevezi ?

— Én még nem ittam rossz bort — mondta az öreg sértődötten, majd az utolsó cseppig kiitta, ami a poharában volt. A blokkfüzetéből kitépett egy lapot, és ráírta: HÁROM DECI

A Bakony és a Kisalföld peremén épült Pápa, törénelmi pa- tinájú városképével, műemlékeivel sok látogatót vonz. A 24 ezer lakosú járási jogú város a nyugati Bakony-vidék gazdasági és kulturális központja.

A Kossuth Lajos sétálóutca

Az Esterházy-kastély épülete (MTI fotók, Branstetter Sándor felvételei — KS)

RIZLING, KILENC FORINT. Az összeget aláhúzta, majd kézjeggyel is ellátta.

Másnap félrehívott.

— Ha úgy alakul a dolog, hogy véletlenül nem vagyok szolgálatban, amikor jön, a vegyesből ne igyon, mert össze szoktam öntözgetni, amit meghagynak a vendégek. De abból csak a futóvendégeknek adok. Azoknak mindegy...

Nem ittam többé az öreg boraiból, de mindennap találkoztunk és beszélgettünk. Mindig kérdezett valamit, viszonzásul hosszú történeteket mesélt a falujáról, az emberekről és a háborúról, ahonnan csodával határos módon menekült meg.

Az utolsó előtti este a kemping takarítónőjét odaküldte a faházhoz: okvetlenül vár, sürgősen mondani akar valamit.

Fehér, vasalt inget viselt, a leengedett ujjak mandzsettájában olcsó gombok fénylettek.

— Tud tolmácsolni? — kérdezte izgatottan.

— Attól függ, milyen nyelven.

— Csehül.

— Csehül mem tudok.

— Hát hogyan tud ? — nézett rám bizalmatlanul.

— Németül. Talán.

— Az is megfelel — bólintott az öreg, és behúzott magával a söntés mögé. Ott folytatta. — Van itt egy jó fenekű cseh nő. A zuhanyozó mögött lakik egy sátorban. Elfogadta a meghívásomat.

A deszkafal mögött az asztal három személyre volt megterítve.

— Olyan halászlé lesz itt!... — fogadkozott az öreg, majd kitárta a jégszekrény ajtaját: hét vagy nyolc üveg palackozott bor sorakozott benne.

Kivett egy palackot.

— Szentgyörgyhegyi rizling — mutatta a címkét.

Töltött, és vártuk a cseh nőt.

Az utolsó nap ott feküdtünk hárman a víkendház előtt: a cédula, a páiínkásüveg meg én. A nyár után ősz következik, és a dolgoknak előbb-utóbb tisztázódniuk kell, gondoltam. Vagyis: mit, miért és meddig? És jutalom nélkül. Az első nap még azt hittem, hogy mindenre mondani kell valamit. Az utolsó napon megsejtettem, hogy mi a dolgom, s mire vagyok képes.

— Aki jöhetett volna, az nem jött, aki pedig jött, az otthon is maradhatott volna — mondtam hangosan.

A cédula bólintott. Ügy tűnt: befejezte pályafutását, mire zsebrevágtam, mert egy ilyen okos kis cédulára azért még a jövő nyáron is szükségem lehet. A pálinkát utolérte a végzet. Elfogyott.

A parton megálltam egy percre, még egyszer, román- “________ tikusan. A vizet nézve arra gondoltam nagylelkűen : lehet, hogy ez is meglnna olykor egy kis pálinkát, és az üveget bevágtam a vízbe. Mint aki tudja, hogy mi a teendője.