Tolna Megyei Népújság, 1977. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-06 / 262. szám
1977. november 6. KÉPÚJSÁG 11 p A zenélés nagy iskolája Beszélgetés Mihály András Kossuth-díjas * zeneszerzővel „Nézem az órámat. 0.10. A rádiószpiker mindjárt bemondja: Bartók II. hegedű— zongora szonátája következik. Meghallgatom, mert nagyon szomorú vagyok, és szükségem van rá, hogy ugyanilyen szomorúságát valaki helyettem is elmondja a világnak.” Kinyitjuk a rádiót, feltesz- szük a hanglemezt, megvesz- szük a hangversenyjegyet... Menedéket, nyugalmait keresünk. Szerencsés az, aki a zenében megtalálja az oldódást. Változott-e igényünk a zenehallgatásban ? Ugyanezért, ugyanúgy hallgatunk zenét, mint egy vagy több száz évvel ezelőtt ? — erről beszélgetünk Mihály András Kos- suiih-díjas zeneszerzővel. — Professzor úr a Zene- művészeti Főiskolán a zenehallgatás legmagasabb- rendű élvezetének tartott kamarazenét tanítja. Tapasztalata szerint hangos, siető századunkban menynyire népszerű ez a műfaj? — A kamarazene arra született, hogy az emberek otthon, a maguk szórakozására játsszák. Az úgynevezett háza muzsikálás hozzátartozott a mindennapok rendjéhez, természetes volt, hogy egy- egy családnak több tagja is igen magas színvonalon műveli a zenét. A hangszeres tudásnak ez a kultusza arra inspirálta a zeneszerzőket, hogy legmélyebb gondolataikat írják meg a művekben. És mivel a közös muzsikálás öröméért minden hangszernek jó lehetőséget akartak biztosítani, gazdagon árnyalt, virtuozitásira is alkalmat adó zeneműveket komponáltak. Ezeknek a bensőséges hangulatú, igényes alkotásoknak köszönhette a műfaj, hogy hamarosan meghódította a koncertpóddumot Érdekesen alakult kapcsolata a közönséggel is. Sokáig úgy tartották, a kamarazene igazi élvezetet csak azoknak nyújt, akik játsszák. Az én fiatal koromban például érdekes hangverseny-kísérlet alakult ki a kamarazene-koncerteken, éppen a közönség megnyeréséért. Gyertyafény mellett, félhomályban játszottak a zenészek, így próbálták mesterségesen megteremteni az otthoni muzsikálások hangulatát. Kellemes esték voltak. Az elmúlt néhány évtizedben hihetetlenül megnőtt az érdeklődés e műfaj iránt. Ma a világ hangversenytermeiben legkeresettebbek a kamarazene-koncertek. — Mi a magyarázat? — [Részben ösztönös menekülés a hajszolt hétköznapok, az egyre fokozódó zajok elől. Másrészt azonban az általános zenekultúra kiterjedését bizonyítja. Az emberek először a lenyűgöző hangerővel megszólaló, úgynevezett nagy műveket ismerik és szeretik meg. Szimfóniákat, versenyműveket. Aki rendszeresen hallgat zenét, abban egy idő után óhatatlanul felébred az érdeklődés más hangulatú zeneművek iránt. Hogy példát említsek; ha valaki megismerte Beethoven összes szimfóniáját, biztos, hogy örömmel fedezi fel a zeneszerző késői vonósnégyeseiben ugyanazt a zenei monumentalitást, négy hangszeren megszólaló, csendes szépségbe rejtve. — Mi a feltétele a kamarazene további népszerűségének? — Mindenekelőtt jó együttesek, amelyek bemutatják a műveket. És szükségesek szép hanglemezfelvételek, hogy mindenki számára elérhető legyen ez a muzsika Nyugodt lélekkel állítom’, hogy Magyarország mindkét szempontból nagyhatalom. Nagyszerű kamaraegyütteseink vannak, amelyek nemcsak a hazai, hanem a külföldi hangversenytermeknek is állandó szereplői. A lemezek minőségiét pedig ugyancsak a világban szerzett rangunk, a sok elnyert díj bizonyítja, szavaknál jobban. LÁSZLÓ ILONA fi latos iskolája A Corvina Kiadó egyik legjelentősebb könyvsorozata a Művészet és elmélet; e sorozatban olyan értékes kiadványok láttak napvilágot az elmúlt években, mint Kmetty János festőművész írásainak és Mihályfi Ernő képzőművészeti tárgyú esszéinek, tárlati beszámolóinak gyűjteménye, valamint a gazdag dokumentumanyagot felölelő, nagy sikerű Csont- váry-emlékkönyv, amely az elmúlt hetekben érte meg második kiadását. A Művészet és elmélet sorozat legutóbbi darabja A látás iskolája című kötet, amelyben a vizuális esztétikai neveléssel foglalkozó tanulmányok sorakoznak. A kiadvány szerkesztőjét, dr. Domonkos Imre főiskolai tanárt, a Nemzetközi Művészeti Nevelési Szövetség (INSEA) egyik vezetőjét és a kötet magyar, szovjet, amerikai, belga, svéd, lengyel, csehszlovák és jugoszláv munkatársait az a kérdés foglalkoztatja, hogy miképpen lehetne a képző- művészeti kultúrát köz- kincssé tenni, hiszen — egyes borúlátó nézetekkel ellentétben — korunk tudományos-technikai fejlődése, az ún. „második ipari forradalom” nem csökkenti a különböző művészeti ágak szerepét, vonzóerejét, hatósugarát, sőt — mint Domonkos professzor megállapítja —, napjainkban „a művészet a társadalmi tudat alakításában egyre fontosabbá válik”. A kötet — amelyet iskolásgyermekek szárnyaló fantáziáról, bámulatos invencióról és színérzékről tanúskodó festményei és rajzai illusztrálnak — a magyar képzőművészeti nevelés régebbi irodalmából is antológiát ad. A könyv e részében kiváló műtörténészeik. esztéták (Lyka Károly, Fülep Lajos, Heve- sy Iván), alkotóművészek (Rippl-Rónai József, Márffy Ödön, Szőnyi István), kritikusok, publicisták (Bölöni György, Gaál Gábor) szólalnak meg. s szemelvényt kapunk a XX. század művészetszemléletének talajába oly mély barázdát szántó Moholy-Nagy László egyik művéből is. Gaál Gábor, a Korunk című kolozsvári marxista folyóirat egykori szerkesztője — az iskolai oktatás egyoldalú irodalomcentri- kusságát bírálva — azt kívánja (1930-ban írott cikkében..), hogy érjen véget a „kép-analfabétizmus” korszaka, s a gyermek és az ifjú ismerkedjen meg a képző-, ipar-, film- és fotóművészet nyelvével, hiszen korunkban „a kép mindinkább központi jelentőségűvé lesz. sőt, hovatovább sokkal központibb szerepű lesz, mint az irodalom... Egyre valószínűbb, hogy az emberi kultúra most következő fázisa nem lesz any- nyira irodalmi, azaz fogalmi jellegű, mint az eddigi —, hanem eluralkodik benne a kép.” A „hézagpótló” jelző a recenziókban igen gyakran töltelékszó. Domonkos professzornak és munkatársainak könyve azonban — valóban hézagpótló mű... DÉVÉNYI IVÁN A forradalom plakátjai V |Q A*!.OA«T hoAMTvrP»B*tMw« 3*ri»POwT4 E. Liszickij: Vörös ékkel verd a fehéreket! A vityebsz- ki művészek a forradalom ügye mellé álltak. 1918—20. május 1-én és november 7-én színvonalas illusztrációkkal díszítették a várost. A „vityebszki műhely” plakátjai új utat jelentettek a plakátművészetben. A. Sztrahov (Braszlavszkij): V. Uljanov (Lenin) MAJAKOVSZKIJ „a forradalmi harc legnehezebb három évének színfoltokkal és jelszavák zengésével megírt jegyzőkönyvének” nevezte a forradalmi évek plakátjait. De nemcsak jegyzőkönyvről van szó, hanem igaz, magas színvonalú művészetről, amelyben ugyancsak forradalmi változásokat találunk. megművészet, amelyből csak a két legfontosabb ágat: a plakátokat és a velük funkcionálisan is szoros összefüggésben lévő pannókat említjük. Pannákat — terek, épületek, városrészek feldíszítésére szolgáló óriás dekorációkat tervezett Altman, Tisler, Marc Chagall. Malevics is. Stílusukra — a szup- rematizmus, kubista jellegű geometrikus absztrakció nyomta rá bélyegét. A plakátok egy része ROSZTA-ablakok elnvezés- sel készült. Ezek agitációs képek voltak, melyeket a Rosszijszkoje Tyelegrafnoje Agensztvo, azaz Orosz Távirati Iroda ablakaiban helyezték el. Mindegyiket nem nevezhetjük azonban igazi plakátnak, hiszen számos közülük nem nyomdai sokszorosítással készült, hanem kézzel festett egyedi alkotás volt. Egy másik csoportjukat pedig kézi sablonnal, házilag sokszorosították. A ROSZTA-plakátok szülővárosa Moszkva volt. 1919 októberétől 1922 februárjáig itt dolgozott Majakovszkij is, s ez alatt az idő alatt mintegy négyszáz plakátot rajzolt; ezekhez rövid ~'ak- ran szatirikus verset is írt. Majakovszkijhoz hasonló — stílusban, egyszerű lendületes formákkal, a futurizmus stílusjegyeinek felhasználásával alkotott itt A. Lavinsz- kij is. Ezek a plakátok a távirati irodába érkező híreket illusztrálták, vagy kommentálták, és a képsorok az írás- tudatlanok számára is érthetők voltak. Moszkvai mintára több mint félszáz városban helyi ROSZTA-központo- kat létesítettek. Közülük a legkiemelkedőbb a petrográ- di volt. Az említett szuprematista törekvések megjelentek a plakátművészetben is. A ma- levicsi szuprematista formák nem maradtak meg a képzőművészet területén, hanem átáramlottak a művészi tárgyformálásba. A szupre- matisták nagy része különböző használati tárgyakat is tervezett: csészéket, tányérokat, teáskészleteket, stb. Lendületes szuprematista formákat alkalmaztak a városdíszítő pannókon is. Mindebben fontos szerepet vállalt a Különös jelentőségre emelkedett ez az agitációs töV. Lebegyev: Dolgozzunk, de a puska legyen mellettünk! A piakát szövegének első változata, melyet A. Fiit fogalmazott meg, így hangzott: „Kézbe a fűrészt, s földbe a szuronyt”. Amikor Majakovszkij a pétervári ROSZTA- műhelyben meglátta a kész, de még nem sokszorosított plakátot, szövegmódosítást javasolt. így született meg a Majakovszkij megfogalmazta jelenlegi fölirat, amelyet azonnal elfogadtak, s ezzel a szöveggel sokszorosították a plakátot. A sokszorosítás alapját képező eredeti plakáton, amely a leningrádi Szaltikov—Scserdin Könyvtárban található, még ma is kibetűzhető az első fölirat. Apszit (A. Petrov): Előre vállvetve Petrograd védelméért! Jugyenyics fehér tábornok seregei 1919 tavaszán Petrográdig (Leningrád) nyomultak előre. Egész Szovjet-Oroszországban kampány indult a forradalom bölcsőjének, a régebbi fővárosnak megvédéséért. Apszit plakátjai jelentős szerepet játszottak Petrográd és a szovjethatalom megvédéséért folyó harcra mozgósításban. D. Sz. Moor: Jelentkeztél-e már önkéntesnek?! A híres plakát művészi erővel mozgósít önkéntes harcra az újra megtámadott szovjet haza védelmére. „Mindenki tudja — írta Lenin —, hogy ezt a háborút ránk erőszakolták. Mi 1918 elején a régi háborút befejeztük és nem kezdtünk új háborút. Mindenki tudja, hogy a fehérgárdisták nyugaton, délen és keleten csak az antant támogatása következtében vonultak ellenünk”. Vityebszkben Maleviccsal együtt dolgozó Liszickij, aki 1920-ban. komponálta meg a modem tipográfiát forradalmasító „Két négyzet története” című absztrakt meseillusztrációt, amelyekkel a gyermekek vizuális fantáziáját kívánta fejleszteni. Ezekhez a szuprematista formákhoz is kapcsolódik Liszickij- nek a „Vörös ék” című híres forradalmi plakátja. A kor másik nagy, a plakátművészetben is jól tükröződő áramlata a konstruktivizmus volt. Az úgynevezett sík konstruktivizmus mértani formái és általában tónus nélküli színei elementáris erővel nyilatkoznak meg a képeken, a plakátokon és a pannó kompozíciókban. Tat- lin arra törekedett, hogy a konstruktivizmus szoros kapcsolatban legyen a tárgvfor- málással, az ipari formatervezéssel, az építészettel, a tipográfiai szedéssel, a reklámmal. A konstruktivisták kitűnő eredményeket érték el a könyvek, a betűtípusok és a plakátok tervezésében. Rodcsenko néhány alkotását is e körhöz kapcsolhatjuk. A konstruktivizmus gyakorlati alkalmazásának Majakovszkij is lelkes prófétája volt. 1923-ban Párizsból visszatérve a következőket írta: „Az első eset, hogy agy új szó, a konstruktivizmus nem Franciaországból, hanem Oroszországból érkezett. Sz. Ivanov: Május I — Éljen a világ dolgozóinak ünnepe! A forradalom fővárosának munkásosztálya 1920- ban nagy fénnyel ünnepelte a munka ünnepét. Addigra szétverték Jugyenyics ellen- forradalmi hadseregét — Lenin városa, Október bölcsője győzelmet ünnepelhetett.
