Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-11 / 239. szám
—*hElkerültek az utolsó helyről A Dózsa második gólja, középen szerzője: Somodi Cselgáncs A Bonyhádi Vasasnál február elején megalakult a cselgáncsszakosztály. Ezt a megyei sportvezetés, valamint a Magyar Cselgáncsszövetség is támogatta. A fiatalok hetenként kétszer a II. számú általános iskola tornatermében tartanak edzést. A szakosztály vezetője Steib Ferenc lett. Az edzések irányítását Beréti Antal végzi aki korábban a Szekszárdi Dózsa színeiben versenyzett szép eredménnyel. A bonyhádiak első bemutatkozása is megtörtént Pécsett, egy felmérő versenyen. Becze Tibor 2., Rónyai Lajos szintén 2., míg Steib Ferenc, Égi Tamás és Rónyai Attila 5. helyezést ért el. A megyei labdarúgóbajnokság 10. fordulójában a Nagymányok—Bonyhádi Vasas találkozón mint ez várható volt, nagy küzdelem alakult ki a két csapat között, amelyen a hazaiak minimális, 2:l-es győzelemmel fejezték be a mérkőzést. A Bonyhádi Vasas ugyan megőrizte vezető helyét a bajnoki táblázaton, de „elfogyott” előnye a Dombóvárral szemben. A TÁIÉV SK csapata Tevelen l:0-ás félidő után 2:0 arányban alulmaradt. Két mérkőzés is volt, melyen nem született gól. Majoson a Bonyhádi Pannónia—Pincehely, míg Tolnán a Dombóvár elleni rangadó végeredménye lett 0:0. Bogyiszlón a Bátaszék volt a vendégcsapat, míg Kisdorogra az apar- hantiak látogattak. Mindkét találkozó 1 :l-es döntetlent hozott. Kisdorogon Halász játékvezetőnek (Somogy megye) a kisdorogiak egyest, az aparhantiak kettes osztályzatot adtak. Tengelicen ötszáz néző előtt került sor a Paks elleni mérkőzésre. A vendégek már az első félidőben 2:l-re vezettek, a játék második részében a Tengelic ugyan erősített, de a kiegyenlítés nem sikerült. Tudósítónk szerint a Tengelic döntetlent érdemelt volna. Zombán l:l-es félidő után 2:.l-es zombai győzelemmel fejeződött be a Fadd elleni mérkőzés. A nagydo- rogiak a Simontornya ellen „gólszüretet” rendeztek, 2:0- ás félidő után 5:0 arányban győztek. Ezen a találkozón — sajnos — két kiállításra is sor került, egy a hazai, egy a vendégcsapatból. A bajnoki táblázaton 15 pontos: a Bonyhád és a Dombóvár, 14 pontja van az Apar- hantnak, a Bátaszéknek és a Nagymányoknak. A TÁÉV Lapunk mai számában megjelent • tudósításokat írták és az eredményeket közölték: Fekete László, Lőrincz Antal, Böröcz János, Újvári Zoltán, Hegyi Levente, Kosztolányi Lajos, Molnár József, Tóth János, Klein Márton, Zwick Jakab, Orbán Lajos. A sportoldalakat összeállította: Nyakas István rovatvezető. Szekszárd, 1500 néző. Vezette: Soós. A Dózsa együttesében a következő játékosok kaptak helyet: Pólyák — Glavatity, Szlovák, Orosz, Korner, Vágó, Weitner, Laki, Pölöskei, Somodi, Házi. Csere: Adorján és Szöllősi. Edző: Jerabék Jenő. A mérkőzés kezdetén egyperces gyászszünettel adóztak a tragikus hirtelenséggel elhunyt Pintér játékvezető emlékének. Az első veszélyes helyzetet a vendégek teremtették Pólyák kapuja előtt, amikor Gál B. lefutotta a védőket, az ötösről leadott lövését Pólyák szögletre tornászta. A 9. percben Vágó hosszú partdobása az ötösön belül Somodi melléről a kapus kezébe perdült. A 15. percben Diósi szinte az egész Dózsa-védelmet falképnél hagyta, a kimozduló Pólyák mellett is elhúzta a labdát, de nagy helyzetből a jobb alsó sarok mellé lőtt. A 23. percben Weitner kapu elé ívelt, a védőkön átszálló labdát Pölöskei lekezelte, lövés helyett hátra játszott, és a védők menteni tudtak Vágó elől. Mérsékelt színvonalú játék folyt a két 16-os között. A 37. percben a partjelző több méteres lesről engedte el Diósit, aki kapura húzott, lövése a kimozduló Pólyákról levágódott és Korner SK fokozatosan leszakad az élmezőnytől: már a 9. helyen található. Nagymányoki Brikett— Bonyhádi Vasas 2:1 (1:0). Nagymányok, 500 néző. Vezette: Rákóczi dr. 3 (Nagy- mányok 5, Bonyhád 1). Nagymányok: Oláh — Ecker, Németh, Bayer, Lemle, Fogl- szinger, Worgrümler, Sárközi, Tóth, Fenyővári II., Csordás. Csere: Fenyővári I., Kovács. Bonyhád: Pék — Mészáros, Gecző II., Máté, Ge- cző I., Heidecker, Csordás. Incze, Eizenczer, Horváth. Bulla. Csere: Pusztai, Bretl. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a Brikett SÉ csapata helyzetei alapján rászolgált a győzelemre. A 88. percben Tóth (Nagymányok) kiállítva. Gólszerzők: Tóth 2, illetve Incze. Jók: Sárközi, Csordás, Fenyővári II., illetve Incze, Bretl, Heidecker. Tolna—Dombóvári MSC 0:0. Tolna, 400 néző. Vezette: Pál 4 (Tolna 5, Dombóvár 3.) Tolna: Varga B. — Fazekas 1., Konyecsnyi, Kövesdi, Schwébl, Steinbach, Molnár, Böndör, Herczig, Bagdi, Buk- ros. Csere: Varga L„ Izsák. Dombóvár: Dobos — Banai, Havasi, Vida, Szíjártó, Nagy, Németh, Pintér. Horváth, Sziber, Porcsa. Csere: Magyar, Hertelendi. Jó iramú, közepes színvonalú mérkőzésen helyzetei alapján a Tolna győzelmet érdemelt volna. A játékvezető egy partjelzővel is kitűnően vezette az erős iramú találkozót. Jók: Bagdi, Kövesdi, 'Herczig, Varga B„ illetve Dobos. Vida, Szíjártó. Kisdorog—Aparhant 1:1 (1:0). Kisdorog, 600 néző. Vezette: Halász 1,5 (Kisdorog 1, Aparhant 2). Kisdorog: Kiss 1. — Szabó, Boda, Genczler, Kiss II., Nagy, Bőm I., Brunner, Ódor, Hosnyánszki, Bőm II. Csere: Kniesz. Aparhant: Szulics — Bíró, Wáger, Cseke, Heidecker II., Heidecker I., Kulcsár, Minker, Szőcs, Juhász, Túrós. Csere: Kovács. Gyenge játékvezetés mellett helyenként kemény küzdelmet vívott a két csapat. A 20. percben Hosnyánszki góljával szerzett vezetést Kisdorog. 1:0. iA második félidő 25. percében Minker egyenlített. 1:1. Jók: Boda, Nagy, Bőm 11., illetve Heidecker II., Cseke, Juhász. estében menteni tudott. A 41. percben formás hazai támadás végén sa'kk-matt volt a fűzfői védelem; Vágó beadását Laki Pölöskei elé emelte, a szélső fejese arasznyira suhant el a baloldali léc mellett. A második félidőt óriási lendülettel 'kezdte a szekszárdi együttes. A 3. percben Weitner az alapvonalról beívelt, Somodi lövése a kapusról szögletre vágódott. Két perccel később vezetést szerzett a Dózsa; Vágó 22 méteres nagy erejű lövése ki perdült Takácsról, a berobbanó Pölöskei a hálóba kotorta á labdát. 1:0. Három perc múlva tovább növelte előnyét a hazai gárda; Házi szögletét Vágó cselesen játlépte, az egyi'k védő hazajátszotta a labdát, a szemfüles Somodi elcsípte, majd közelről a hálóba lőtte. 2:0. Nagy lelkesedéssel játszott, és mezőnyfölényt harcolt ki a lila-fehér csapat. Szinte valamennyi játékos „rákapcsolt”, érezvén, hogy ezúttal akár gólkülönbséget ig javíthat a csapat. A megmegújuló rohamok a 25. percben újabb gólt eredményeztek. Somodi beadása elsuhant a védők fölött, Weitner rácsapott a labdára, középre ívelt, és Pölöskei fordulásból a léc alá lőtt. 3:0. Négy perc A Kisdorog gólszerzője: Hosnyánszki Paksi SE—Tengelic 2:1 (2:1) Tengelic, 500 néző. Vezette: Krommer 3,5 (Paks 3, Tengelic 4). Paks: Féhr — Vayer, Kovács I., Kalmár, Kiss G., Bagó, Bíró, Szabadi, Vábró, Meszlényi, Muck. Csere: Kovács II. Tengelic: Bálint — Palkovics, íNyul, Csapó, Zsíros, Óberlender, Priger, Rik- kers, Boromissza, Hujbert, Éberling. Csere: Kaszpari, Tóth. A határozottabban kezdő Paks a 4. percben Szabadi szabadrúgás-góljával szerzett vezetést. 1:0. Négy perc múlva a hazaiak Öberlender révén egyenlítettek. 1:1. A 15. percben szép akció végén íMeszlényi szerzett újabb gólt. 2:1. A második félidőben feljavult a tengeliciek játéka, Éberling két alkalommal is hibázott gólhelyzetben. A látottak alapján a döntetlen reálisabb lett volna. Jók: Kovács I., Kalmár, Muck, illetve Nyúl, Bálint, Hujbert, Zsíros. Bogyisz ló—Bátaszék 1:1 (0:1). Bogyiszló, 500 néző. Vezette: Kiss I. 4. (Bogyiszló 4, Bátaszék 4). Bogyiszló: Bárdos — Liszkai, Kocsis, Paksi, Györgye. Szekeres, Tóth, Hajdú, Kubatov, Ettig, Bajusz. Csere: Bogdanovics. Bátaszék: Mucska — Jónás, Mack, Fiath, Varga, Zágonyi, Fábián, Tóth, Káyer, Mezei, Papdi. Csere: Vajda, Szabó. Az első 45 percben csapkodó játék folyt. A 40. percben Mezei révén jutottak vezetéshez a vendégek. 0:1. Szünet után erősítettek a hazaiak és múlva Weitner lövésszerű beadását Pölöskei kapásból kapu fölé vágta. A hátralévő percekben is a hazaiak irányították a játékot, a vendégek beszorultak, és jobbára csak védekezésre kényszerültek. Az első félidő alacsony színvonalú, csapkodó játékot hozott, amelyben a fűzfőiek a 91. percben Kubatov révén sikerült az egyenlítés. 1:1. A látottak alapján igazságos pontosztozkodás történt. Jók: Györgye, Bogdanovics, Hajdú, illetve Mucska, Fiath, Mezei, Jónás. Nagydorog—Simontornya 5:0 (2:0). 'Nagydorog, 400 néző. Vezette: Rákosi 4,5 ('Nagydorog 5, Simontornya 4). Nagydorog: Balogh — Kirchner, Kisgyörgy, Éger. Horváth, Honti, Guttengéber, Lamm, Fodor, Miklós, Lückl. Csere: Nagy. Simontornya: Cseh — Csepregi, Ihász, Por- dány, Kapinya I., Szokodi, Baum, Molnár, Szelei, Kovács, Kapinya II. Csere: Lakatos. Jó iramú, de csak közepes színvonalú mérkőzésen a hazaiak akár nagyobb gól- különbséggel nyerhettek volna. Pordány a 30. percben, Guttengéber a második félidő 12. percében kiállítva. Gólszerzők: Lamm 3 (egyet 11-esből), Fodor, Miklós. Jók: Miklós, Lamm, Fodor, Éger, Kirchner, illetve Szokodi, Baum, Csepregi. Z ómba—Fadd 2:1 (1:1). Zomba, 300 néző. Vezette: Osztermayer 4,5 (Zomba 4, Fadd 5). Zomba: Miszler — Csíki, Bíró, Szabó, Kereki, Obrácz, Turbuk II., Turbuk I., Illés, Faragó, Fazekas. Fadd: Soponyai — Kertész, Szűcs, (Molnár, Kovács I., Fehér, Mihalovics, Lampek, Kovács II., Kiss, Pesti. Csere; Takács. Alacsony színvonalú küzdelmet hozott a két csapat találkozója. A vendégek 11-esből szereztek vezetést a 9. percben, melyre Zomba a kezdeményeztek többet. Szünet után mintha kicserélték volna a szekszárdi csapatot. Óriási iramot diktálva, nyolc perc alatt kétgólos vezetést szerezték. Lendületes, lelkes támadásszövésük újabb gólt, és teljesen megérdemelt győzelmet eredményezett. Jók: Pölöskei, Vágó, Weitner. Korner. 39. percben válaszolt. A második félidőben a hazaiak többet támadtak, de csak egy kapushiba után szerezték meg győztes góljukat. Gólszerzők: Turbuk I., Faragó, illetve Szűcs (11-esből). Jók: Turbuk II., Obrácz, Miszler, illetve Kovács I., Molnár, Kiss. Tettel—TÁÉV SK 2:0 (1:0). Tevel, 350 néző. Vezette: Győrfy 5. (Tevel 5, TÁÉV SK 5). Tevel: Kerekes — Nagy, Márton, Benkő, Miklós I., Barabás, Szentes, Szabó I., Turbók, Antal, Csaba. Csere: Miklós II., Ferencz. TÁÉV SK: Harsányi — Lerch, Cser- neczky, Ludvig, Boros, Papp, Agócsi, Erdős, Stercz, Micskó, Simon. Csere: Kovács. A lelkesebben, jobban és tervszerűbben játszó Tevel nagyobb gólkülönbséggel is győzhetett volna az enervált TÁÉV SK együttese ellen. Gólszerzők: Szentes, Antal. Jók: Szentes, Barabás, Antal, Nagy, illetve 'Lerch, Micskó, Cser- neczky. Bonyhádi Pannónia—Pincehely 0:0. Majos, 150 néző. Vezette: Tar 2,5. (B. Pannónia 4, Pincehely 1.) Bonyhádi Pannónia: Pál — Óben- dorf, Weisenburger, Dávid, Szőcs II., Fandák, Petz, Szőcs I., János, László. Molnár. Csere: Szalai. Pincehely: Bükkösi — Kuvik, Végh, Juhász, Kántor, Kocsis, Miklós, Fodor, Detki, Kiss, Németh. Csere: Juhász I. Két gyenge formában lévő csapat alacsony színvonalú mérkőzését láthatta a kis számú közönség. Az első félidőben a vendégek kezdeményeztek többet, szünet után viszont a majosiak hibáztak el számtalan nagy helyzetet. Jók: a hazai csapatból senki sem érdemel dicséretet, a vendégeknél Bükkösi a mezőny legjobbjának bizonyult. A mezőny legjobbjai Tengelic—Paks: Nyúl (Tengelic) Nagydorog—Simontornya; Miklós (Nagydorog) B. Pannónia—Pincehely: Bükkösi (Pincehely) Tolna—Dombóvári MSC: Dobos (Dombóvár) Kisdorog—-Aparhant: Heidecker II. (Aparhant) Bogyiszló—Bátaszék: Györgye (Bogyiszló) Zomba—IFadd: Turbuk II. (Zomba) Nagymányok—IB. Vasas: Sárközi (Nagymányok) Tevel—TÁÉV SK: Szentes (Tevel) A hét játékvezetője: Győrfy József (Dombóvár) Megyei lobdarügő-bajnoksog Dombóvár behozta Bonyhád előnyét 1977. október 11. Eredmények NB II.: Vasas Izzó— MÁV DAC 1:0, Kazincbarcika—Volán 2:0, Dorog— BKV Előre 2:1, Debrecen— Budafok 1:0, Szolnoki MTE —Komló 2:1, Vác—Nagykanizsa 3:0, Eger—B VSC 2:0, Békéscsaba—Kossuth ' KFSE 1:1, Várpalota—Salgótarján 4:3. Megyei ifjúsági bajnokság: Tengelic—Paks 4:1, N agydorog—Simontornya 4:1, B. Pannónia—Pincehely 1:0, Tolna—Dombóvár 1:1, Kisdorog—Aparhant 3:1, Bogyiszló—Bátaszék 2:2, Zomba—Fadd 8:0, Nagymányok—B. Vasas 0:5, Tevel —Sportiskola 2:4. Országos ifjúsági bajnokság: Szekszárdi Dózsa— Hódmezővásárhely 9:0. Járási bajnokság: Sza- kály—Ozora 0:3, ifi: 0:1, Magyarkeszi—Tamási 4:2, ifi: 0:8, Gyönk—Iregszemcse 1:2, ifi: 3:5, Alsópél—For- nád 1:2, ifi: elmaradt, Attala—Döbrököz 0:1, ifi: 1:2, Kaposszekcső—Kurd 3:0, ifi: 1:1, Kocsola—Nak 9:1, ifi: 1:1, Gyulaj—Szakcs 0:7, ifi: 3:3, Dombóvári Vasas— Dalmand 5:2, ifi: 2:2, Dombóvári Tsz—Dombóvári MSC II. 3:0, Gerjen—Ma- docsa 4:0, ifi: 3:0, Duna- földvár—Németkér 2:2, ifi: 0:3, Dunakömlőd—Kajdacs 1:2, Nagydorog II.—Duna- szentgyörgy 2:6, Pálfa— Pusztahencse 4:0, Felsőnána —Hőgyész 1:1, ifi: 1:1, Győré—Izmény 0:1, ifi: 0:2, Zá- vod—Kisvejke 2:1, Mucsi— Kéty 3:3, ifi: 3:1, Börzsöny —Bonyhádvarasd 2:5, ifi: 2:1, a Kakasd—Cikó mérkőzés elmaradt. Bajnoki táblázatok * 1. Vác NB II. 10 7 1 2 15-5 15 2. V Izzó 10 6 1 3 16-6 13 3. Volán 10 5 3 2 16-11 13 4. Komló 10 6 1 3 17-13 13 5. Budafok 10 5 2 3 19-13 12 6. Kanizsa 10 4 4 2 15-9 12 7. Dorog 10 5 2 3 12-8 12 8. DVSC 10 5 2 3 10-7 12 9. S.-tarján 10 5 1 4 17-11 11 10. K.-barc. 10 4 3 3 12-13 11 11. KKFSE 10 3 5 2 11-14 11 12. SZMTE 10 4 2 4 13-10 10 13. B. TASK 10 3 4 3 9-10 10 14. Eger 10 2 5 3 12-16 9 15. Fűzfő 10 4 1 5 13-19 9 16. BKV El 10 3 1 6 11-17 7 17. Várpalota 10 2 2 6 11-21 6 18»MAV D. 10 2 1 7 10-18 5 19. Szekszárd 10 2 1 7 9-18 5 20. BVSC 10 — ' 4 6 8-17 4 Megyebajnokság: Felnőttek : 1. Bonyhád 10 7 1 2 31-7 15 2. Dombóvár 10 6 3 1 24-5 15 3. Aparhant 10 6 2 2 24-15 14 4. N.-mányok 10 7 • 3 18-11 14 5. Bátaszék 10 6 2 2 14-12 14 6. Kisdorog 10 4 4 2 17-11 12 7. Paks 10 5 2 3 20-16 12 8. N.-dorog 10 5 2 3 16-17 12 9. TAÉV SK 10 5 1 4 28-16 11 10. Bogyiszló 10 5 1 4 15-16 11 11. Tevel 10 4 2 4 14-12 10 12. Zomba 10 4 1 5 12-18 9 13. Fadd 10 3 2 5 18-18 8 14. Tolna 10 3 1 6 15-21 7 15. Tengelic 10 2 1 7 16-28 5 16. Pincehely 9 1 1 7 8-26 3 17. B. Pan. 10 1 1 8 5-25 3 18. S.-tornya 9 1 1 7 11-32 3 Ifjúságiak: 1. Dombóvár 10 8 2 — 36-6 18 2. Sportisk 10 7 1 2 42-18 15 3. Zomba 10 7 1 2 40-22 15 4. Bonyhád 10 7 1 2 25-12 15 5. Bátaszék 10 6 2 2 27-14 14 6. Tengelic 10 6 2 2 19-15 14 7. Kisdorog 10 6 1 3 25-15 13 8. N.-dorog 9 3 3 3 26-27 9 9. Paks 10 4 1 5 12-16 9 10. Tolna 10 3 2 5 12-16 8 11. B. Pan. 10 3 2 5 12-32 8 12. Bogyiszló 10 3 1 6 19-20 7 13. Pincehely 9 1 5 3 8-10 7 14. Tevel 10 3 7 18-26 6 15. Aparhant 9 1 4 4 8-17 6 16. Fadd io 2 1 7 12-33 5 17. N.-mányok 10 1 2 7 11-31 4 18. S.-tornya 9 1 1 7 8-30 3 így kellett volna 1. BKV Előre—Dorog 1-2 2 2. Várpalota—SBTC 4-3 1 3. Szekszárd—Fűzfő 3-0 1 4. Vác—Nagykanizsa 3-0 1 5. Kazincbarcika—Volán 2-0 1 6. Debrecen—Budafok 1-0 1 7. Perbál—ÉGSZÖV 1-1 X 8. Bp Spart—KSC 1-0 1 9. ESMTK—Bp. Építők 4-3 1 10. Bem SE—Gyöngyös 0-0 X 11. KTE—Ganz-MAVAG 2-1 1 12. Kőszeg—Oroszlány 0-1 2 13. SKSE—Sopr. Textil 3-3 X +i 14. Síküveggy.—Nyíregyh. 0-1 2 Szekszárdi Dózsa-Fáziő 3:0 (0:0)