Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-18 / 245. szám
A ^PÚJSÁG 1977. október 18. Moziban A magyar filmrendezők száma szép csendesen, évről évre növekszik, korántsem olyan mértékben, mint az évenként leforgatható filmek száma. A rendezőknek csaknem a fele még egyáltalán nem rendezett játékfilmet, a szerencsésebb táborba tartozók közül i$ csak egyetlen filmrendező van, aki évente alkot. Bacsó Péter. A feltűnő jelenség nyilvánvaló magyarázata az lehetne, hogy Bacsó olyan kiváló művész, filmjei olyan meggyőzően tehetségesek, és a közönség is olyan mértékben híve művészetének, hogy mindez indokolja sűrű jelentkezését. Mivelhogy ez köztudottan nem így van, az okot a filmgyári kulisszák mögött kellene keresnünk, ott viszont nem kíváncsiskodtunk. Nem mintha Bacsó filmötletei ,nem lennének általában jók. De megoldásuk olyan, mint egy elsietett riporté. Mintha az újságírónak lenne egy érdekes ötlete, hallana valami izgalmas társadalmi problémáról, aztán még azon melegében, fel- fűtve a nagyszerű lehetőség ígéretétől — írna egy fiktív riportot. Az ilyesfajta „riportok” attól vannak megfosztva, ami valódi értéküket adhatná: a társadalmi valóság izgalmas feszültségétől, íróasztal mellett kitalált hősökkel, hallomásból, sztorikból megismert konfliktusokkal persze nem is lehet mást létrehozni, mint fikciót. Bacsó másik hibája, hogy számít. A Szikrázó lányok bemutatója előtt nyilatkozta, hogy olyan filmeket akar készíteni, amelyek népszerűek. Az említett sikerületlen filmben ezért nyakra-főre énekeltek, a mostani társadalmi dráma viszont krimikeretet kapott. A számítás másodszor sem vált valóra, a Riasztólövést a krimiszerűség sem menti meg az érdektelenségtől. Pedig a lehetőséget most is sajnáljuk. A mai ötven- esztendősek generációjáról beszélni, megvizsgálni azt, hogy milyen viszonyuk gyerekeik, a mai huszonévesek csapatával, megérne egy misét. De az is, hogy miféle ideálokkal indulnak útra a fiatal értelmiségiek, és hogyan csupaszulnak le a merész törekvések a hétköznapom körülményei között. Még az a film is izgalmas lehetne, amelyik két, a nemzedéki határmezsgye partjain álló fiatal szerelmét és elválását beszéli el. A felsorolt lehetőségek felcsillannak a Bacsó-filmben, de azért, hogy hiányérzetet hagyjanak maguk után. A közelmúltban bemutatkozott első filmes rendező, András Ferenc, mielőtt a Veri az ördög a feleségét című filmjének forgatókönyvét megírta, hónapokon keresztül élt abban a környezetben, amelyben a film játszódott, rengeteg interjút készített, és néhol változtatás nélkül illesztette bele az eredeti szövegrészieteket a forgató- könyvbe. Ez a módszer csak egy út a hitelesség felé, és önmagában — ember- és társadalomismeret, műgond és nem utolsósorban alkotó tehetség nélkül — még nem sokat ér. De mindenesetre elkerülhetővé teszi azokat a kínos jelenetsorokat, amikor a hamis mondatok, álgesztusok és nyilvánvaló tévedések következnek egymás után. A szereplők igyekezete nem sokat változtat a helyzeten. Simon Ágoston — akit korábban Bacsó fedezett fel a film számára — emlékezetes munkáshős volt. öt választani a befolyásos, mindenhol ismerős, mindent elintéző káder szerepére tévedésnek bizonyult. Rokonszenves, gyengéd figurájáról inkább azt hinnénk el, hogy ő az a vezető, aki semmi szabálytalanságra nem kapható, akárkiért kéne megtennie. Zsombolyai János operatőr sem nőtt túl az egész film színvonalán, képsorai, beállításai néhol egyenesen unalmasak voltak. A filmgyári híradás szerint egyébként Bacsó Péter már forgatja legújabb művét. Tv-napló: Golgota Alekszej Tolsztoj regénye nemcsak a szovjet irodalom klasszikus alkotása, hanem a világirodalomnak is szerves része, amit joggal vetünk egybe Thomas Mann vagy Du Gard alkotásaival. A Golgota a polgárháború története, illetve ennél is több: az átalakuló orosz társadalom nagyszabású körképe. A film, mint hallottuk, öt évig készült, s ez önmagában is sejteti, hogy Or- dinszkij rendező figyelme mindenre kiterjedt. Az első részből következtetve, a filmváltozat mindenben méltó a nagy regényhez, pontosan formált jellemek, drámai szituációk érzékeltetik a nagy idők embereinek életét. Természetesen korai lenne egyetlen részlet alapján véleményt mondani a terjedelemre is tekintélyes műről, az első másfél óra azonban remekművet sejtet. Az első rész utá 1 lehettek, akik fennakadtak azon, hogy a esetek meny lassan gördül előre, sok az aprólékos részlet. Igen, de ne feledjük, hogy egy hatalmas regény átültetéséről van szó, amely egy egész kort vonultat fel, embereivel, történelmi eseményeivel, az eddigiekben mindenképpen méltón Alekszej Tolsztojhoz. Figyeljünk, alighanem a tévéváltozat is íemekmű. Könyv: A világ fővárosai 35 forintért ismét bárki egy jó kézikönyvvel gazdagíthatja könyvtárát. Env- nyibe kerül „Ä világ fővárosai” című kötet, melyet a Kossuth Kiadó jelentetett meg. 156 főváros neve teszi próbára benne földrajzi tudásunkat. Nagyon szeretnék valakivel találkozni, aki az első kérdésre habozás nélkül közli velem, hogy hol terül el és milyen ország fővárosa Banjul, Doha, Mbabene, Suva, vagy Tegu- cipalga. Ebben a kötetben mindezek megtalálhatók. O. I. VIRÁG F. ÉVA SZÍNHÁZI ESTÉK Az európai drámairodalom kezdetén sziklaként áll Aiszkhülosz, akiről Babits azt írta, „az első költő, aki az emberiség problémáit megpillantotta”. A Perzsákban is, amely a dicső szalamiszi győzelem (i. e. 480) hatására keletkezett, s merész ötlettel a legyőzött perzsák keserűségével érzékelteti a görög diadalt, s Athén felsőbbrendűségét. Mert itt végtére is erről van szó, s arról, amivel maguk a perzsák jellemzik a görögöket: „Senki rajtuk nem parancsol, nem szolgái senkinek.” A szabad nép ellenében mitsem ér a túlerő, az ellenség dölyfe, amikor Xerxész már csak a végzetre hivatkozhat: „Megvert a Sors! Mily örök bal végzet űz!” Aiszkhülosz, a „drámaírás atyja”, akinek nevéhez a hagyományos görög színpad megújítása is fűződik, általános érvényt ad a szalamiszi győzelemnek, amelyben egyébként maga is részt vett: a szabadságnak és igazságnak diadalmaskodnia kell. A Perzsák, bár történeti forrásértéke sem 'lebecsülendő, az emberi igazság költeménye, s éppen ezért soha nem veszti el aktualitását. Euripidész, a harmadik görög tragikus, aki a szalamiszi csata napján született, s Aiszkhülosz halálának évében (i. e. 455) vett részt először drámai versenyen, kiábrándult ember, rá már nem hat „Szalamisz páthosza”. Arisztofánész komédiája szerint konok nőgyűlölő volt, egyik életrajza apját szatócsnak mondja, egy másik szerint előkelő neveltetésben részesült. Mord emberkerülő volt, amit talán kudarcai is okoztak, de talán ebből következik, hogy a három görög tragikus közül ő a „legmodernebb”, a ma is leginkább játszható. A Médeia, vagy a filmről is jól ismert Hippolütosz, amelyben a szerelemvágyó Phaid- ra történetét mondja el, hatásos lélektani eszközökkel ábrázolja hőseit, a Trójai nőkről azonban ez kevésbé mondható el. Hiányzik belőle a nagy Euripidész- drámák heve, nem is igazi dráma, hisz egyetlen szituáció csupán, amelyben a trójai nők városuk pusztulását siratják. A mindenből kiábrándult költő már a győzelemmel sem éri be, mert a háború pusztításai a győzőt is tönkreteszik. Ezt a gondolatot emeli ki modern átdolgozója, Sartre, amikor a trójai nők panaszából minden háború túlélőinek panaszát olvassa ki. A Pécsi Nemzeti Színház merész vállalkozása hozta színre a két tragédiát, s úgy érezzük, a Perzsák sikerült jobban: összefogottabb, egységesebb, erőteljesebb. Nem tudjuk, hogy milyen volt a görög színház, de Aiszkhüloszt valahogy így kell játszani: a nagyra- vágyás, az esztelen dölyf, a hübrisz törvényszerű pusztulása érzik végig a tragédián. A Trójai nők előadásából hiányzik az egység, a játékfelfogás is más, mint az Aiszkhülosz-drámáé, Gáli László rendező itt kevésbé tudta megragadni a görög tragédia lényegét. A szereplők közül Petényi Ilonát, Dávid Kiss Ferencet és ifj. Kőmíves Sándort kell kiemelni, akik mindkét darabban felléptek, valamint Miklósy Juditot és Vári Évát. Az ő érdeme, hogy a Trójai nők elég labilis Heléna-jelemete is bele tudott illeszkedni a drámába. A görögök ma sem vesztették el frisseségüket, hatásukat. A két drámának megérdemelt közönségsikere volt. * CSÁNYILÁSZLÓ erencsér MiklAs A holnap elébe Ady Endre «leHörttnel 14. Ady Endre azzal toldotta meg Léda boldogságát, hogy együtt látogatták el Énmindszentre, ahol állt ugyan a költő szülőháza, de mellette már felépült az új, rangosabb otthon, amelyben Ady is kényelmes búvóhelyhez jutott: hajszoltsógában mindaddig, amíg meg nem nősült, ez az érmindszenti legényszoba volt végső menedéke. De most Léda szállásául szolgált az új, városi ízléssel berendezett szoba. Ennek is meg kellett történnie. Léda, aki fölismerte és világra segítette Adyban a zsenit, a bölcsőhely meglátogatását el nem mulaszthatta Talán ez volt az utolsó szép idill kettőjük furcsa, szélsőségek közt hányódó kapcsolatéiban. HŰTLENSÉG BŰNTUDATTAL Vannak nevek, amelyek hozzátartoznak Ady Endre élettörténetéhez, de emlegetésükben senkinek nem telhet öröme. Ilyen név a Szüts Dezső. Viselője hizarr, lehetetlen figura volt — nem ritka a századforduló körüli időben. Szüts Dezső újságíró kollégaként került még Nagyváradon a költő társaságába. Sziporkázó, éles eszű, tehetséges ember, bizonyos idegi terheltséggel, amorális jellemmel, kapható mindenre, ami meghök- kentésre, botránykavarásna alkalmas. Ady félt a gát* lás'tialanságától, de szívesen időzött társaságában, borospohár mellett, élvezve az egzotikus barát szokatlan és szellemes észjárását. Talán Szüts Dezső volt az egyetlen, akinek élés nyelvétől, érvelő tudományától még Ady is tartott. Ez a Szüts Dezső játszott fő- és dísztelen szerepet, hogy Ady belekeveredett a hírhedt duk-duk afférba. Zavaros, kínos ügy. S habár Szüts Dezsőt nem lehet eléggé kárhoztatni a részéről öncélú méregkeverésért, Adyról sem állítható, hogy a dologban teljesen vétlen lenne. Akarata ellenére semmilyen döntésbe nem tudták őt belecsábítani. Vázlatosan szólva az történt, hogy Ady Endre teljesen váratlanul megtámadta a Nyugat-ot az Uj Időkben, tehát a liberálisokkal szembeni konzervatív szellemi irányzat lapjában. Közte és az Uj Időket szerkesztő Herczeg Ferenc között Szüts Dezső közvetített. Az ominózus Ady-cikk 1908. november 15-én jelent meg, s többek 'között ezt tartalmazta: „Én nem vagyok semmiféle titkos társaságnak kiküldöttje, elnöke, sőt tagja sem'. Nincs közöm az úgynevezett magyar modernekhez, s az én állítólagos irodalmi lázadásom nem is lázadás. Ravasz, kicsi emberek belém'kapaszkodhat- nak, mert türelmes vagyok és egy kicsit élhetetlen, de oka ennek sem vagyok. Melanéziában van egy duk- duk nevű társaság, afféle ősformájú szabadkőművesség, ahol a vezér ritkán tudja meg, hogy ő a vezér. Talán ilyen vezér lehetek én...” Hogyan kerülhetett sor Ady részéről erre a látványos, ésszerűtlen lépésre? Szüts azt beszélte be neki, hogy a városi liberálisok teljesen kisajátítják, sőt kihasználják, márpedig Ady Endre zsenije az egész magyarságot illeti meg. Ha tehát szívesen látja őt az Uj Idők, amely ugyan konzervatív, de 'mégiscsak a nemzeti közvélemény tekintélyes része nevében beszél, akkor élnie kell a lehetőséggel, kiterjesztendő sikerét és népszerűségét a városi liberálisoknál sokkal szélesebb körökre. Ady beugrott az érveknek, és váratlan cikkével a Nyugat hívei mellett a nagyváradi Holnap tagjait is súlyosan megsértette. Jellemző a hatásra az alább idézendő levél, amely Fenyő Miksától, a 'Nyugat egyik vezetőjétől, a Gyáriparosok Országos Szövetsége akkori ügyvezető igazgatójától származik: „Igen tisztéit uram. Az Uj Idők-'beli cikkét olvastam, s hiába titkolnám, be kell vallanom, egy kissé kényelmetlenül éreztem magamat. Úgy éretem, hogy hibámon kívül nevetségessé váltam, hogy egy kissé figura vagyak mindazok előtt, akiknek érdeklődését — akár rokonszenvesen, akár ellenszenvesen — fel tudtam kelteni az ön költészete iránt. Nem mintha az ön cikke jó cikk lett volna, tagadhatatlan hazug és ostoba cikk volt..., hanem mert nem lehet vele vitatkozni. Mert az úgy van megírva, hogy az utolsó szó az öné. Osak nem állhatok oda és nem mondhatom, hogy én az ön csizma- , szárára kapaszkodva igyekeztem magamat észrevétet- ni. Csak nem mondhatom, hogy te derék, baráti érzelmű Ady Endre te tévedsz, te nem utálsz engemet, s nem keveredik a gyomrod a látásomra, amikor Ady Endre az ellenkezőjét állítja. De hát miért uram?... Minden ok és okosság nélkül beugrani Herczeg Ferencnek, hogy ön bennünket még Herczeg Ferencnél is jobban utál, hogy ez mit jelenthet önnek: nemigen tudom belátni. Versei nagyon szépek voltak; a most küldöttek még szebbek és én dacára az ön cikkének — nagyon tudok örülni neki. Szóval ön csak írjon szép verseket, s küldje a Nyugatnak: a szolidaritásit elengedjük.” Mint látható, a megsértett liberális irodalmi tekintélyek egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy lemondjanak AdyróL A konzervatív Herczeg Ferenc pedig egy pillanatra sem' gondolta komolyan, hogy megnyerje az Uj Időknek Ady Endrét. Taktikai okokból, az összeveszejtés céljából adott helyet a duk-duk cikknek és a szerző néhány versének, de mindjárt a következő számban, fő helyen, közölte Szabolcska Mihály gúnyversét „a zagyva költészetről”, nem is oly burkoltan épp Ady ellen. A költő a duk-du'k affér idején az Erzsébet körúti Meteor-szállóban lakott, de az általa kavart vihar hatása elől kénytelen volt Érmindszentre menekülni egy kis nyugalomért. Otthon sem kímélték az izgalmak, így írt becsének: „Az Uj Idők cikke miatt az egész világ becsapta az ajtót... előttem. Rémes levelek jönnek, se aludni, se dolgozni nem' tudok.” Nyomuk veszett a „rémes” leveleknek, mert a fennmaradtak szerint legdorgálóbban a már idézett Fenyő Miksa tett neki szemrehányást. Mecénása, Hatvány Lajos Berlinben értésült a kellemetlen fejleményékről, s a német fővárosból emelt panaszt Ady viselkedése ellen egy erősen személyes hangú, mély szeretettől áthatott levélben. Ignotus pedig egyenesen angyali élnézéssel szólt hozzá Érmindszentre küldött levelében: „Bátíhory-utca 3. 1908. november 26. Drága Bandim, hagyd már a fenébe ezt a duk-duk affért... Ha szabad a nagy szimpátia jogán, mellyel irántad kezdettől fogva vagyok, valamit tanácsolnom, azt szeretném, ha érzéseidet, idegzetedet, kivétel nélkül mindenki iránt való viselkedésedet arra állítanád be, hogy nem történt semmi... ne törődj egyébbel, minthogy írj. Ez a legfontosabb és egyedül fontos.” Kétségtelen: a butábbak is azok voltak, akik lelketlenek iránta; viszont azok viselkedtek okosabban, akik valóban szerették. Bebizonyosodott ez a decemberben megjelent Az Illés szekerén című verskötetével is. Ezúttal az Uj Időket gondozó Singer és Wollfner cég volt a kiadó. Ady mindössze kétszáz korona honoráriumot kapott. Semmi tekintettel nem voltak hírébe, tehetségére, jelentőségére, ráadásül gyarló kivitelben jelentették meg kötetét. Annyira felbőszült ezen, hogy a Szo- cializmus-'ha. a Szociáldemokrata Párt folyóiratába támadó cikket írt Herczeg Ferenc ellen, aki továbbra is Pósa Lajost és Szabolcáka Mihályt tekintette az Uj Idők vezérköltőjének. Ady nagyon kíméletlenül tudott támadni. Ezúttal sem fékezte tollát. Kacérkodását Herczeg Ferencékkel maga szüntette meg, elvágva a további közeledés minden lehetőségét. (Folytatjuk) Jövő héten, a Fedőneve: Lukács című színes, szovjet— magyar filmről írunk Évadnyitás aöröaökkei
