Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
1977. október 16. ^PÚJSÁG 11 Nem vitás, stílszerűbb lett volna az ekhós szekér, de Zsiguliban, Trabantban érkeztek a fazekasok portékái a pécsi cserépvásárba. Vasárnap meghívásos cserépvásárt rendeztek Pécsett, melyen az ország különböző pontjain élő és dolgozó 23 fazekas népművész vett részt. Érthető hát, — hogy nem hiányozhattak megyénk népművészetét képviselő fazekasok sem. Kora hajnaltfcn, mikor még csak a késő őszi nap söpörgette a pécsi Jókai téren a ködöt, megérkeztek batyuk, csomagtartók, papírdobozok mélyén a nap főszereplői — a cserepek. Sajnos a résztvevők nem tartoztak a gyakorlott vásározók közé, a rendezők viszont nem tudtak biztosítani sátrat, — így hát a valóban „hímes” portéka az aszfaltra került. A kísérletként megrendezett vásárban azonban kiderült, hogy nem vagyunk restek a lábunk alá nézni — ha érdemes. Két óra alatt — reggel kilencig mintegy tízezer népművészeti cserép talált gazdára. Sok helyütt — és legyünk kissé lokálpatrióták — főként a sárközi népművészek „aszfaltpultja” előtt csaknem „cseréptörésre” került sor vásárlók és vásárlók között... Az óriási érdeklődés bizonyította, hogy a pécsiék kísérlete bevált. Jogos, meglévő igényt kíséreltek meg kielégíteni a régi fazekasmesterek tanítványai. És nem egyszerűen kereskedelmi igényről van csak szó ... A közízlés — vasárnap ott a pécsi Jókai téren önmagáról állított ki jó bizonyítványt. Azzal, hogy nem várt érdeklődést és igényt mutatott a már klasszikusnak számító, igazi értéket képviselő munkák iránt. A mezőtúri vagy a sárközi fazekas megnyugodhatott — igénylik érték- és hagyománymentő, alkotó munkáját. Egy vásárból mindenképpen illik vásárfiát is hozni: talán épp az lenne jó vásárfia, ha nem egyszerű különlegesség maradna a pécsiek rendezte cserépvásár, hanem másutt is követendő példa ... — gyvgy — Fotó: Bakó Jenő Oj portékák a Zsolnay-kút mellett Tömeg a Jókai téren Vásár — térden állva A Magyar Nemzeti Múzeum B fijjf lilif '! r : % ^ ífíggró': P|||: BP l // 1 (Corvina Kiadó) A budapesti nagy köz- gyűjteményeket bemutató hasznos kézikönyvek sorában a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum albumait követően a napokban jelent meg a 175 esztendős Magyar Nemzeti Múzeum osztályait és intézményeit ismertető kötet, sok színes és még több fekete-fehér táblán reprodukálva a gyűjtemények legismertebb és legféltettebb kincseit. A honfoglalás előtti korok és nemzeti történelmünk több mint másfél száz darabja látható a képeken, köztük sok olyan, amely a múzeum állandó kiállításain nem szerepel. A kötet bevezetőjét a múzeum főigazgatója, dr. Fülep Ferenc írta, dr. Ko- rek József, a főigazgató helyettese pedig a múzeum történetét. A nemzeti gyűjtemény gondolata — olvassuk a bevezetőkben — már a magyar felvilágosodás korától él, a megvalósulás gróf Széchényi Ferenc nagyszerű adománya és áldozatos tevékenysége nyomán lett álomból valósággá, az adományozó és alapító nevét a múzeumtól azóta különvált nemzeti közkönyvtár őrzi, az alapítólevél 1802- ből származik. A múzeum eredeti gyűjteménye előbb a régi központi egyetem épületében kapott helyet, és itt 1811- ben nyitották meg a nagy- közönség előtt, a mai épület további közadakozásokból 1847 júliusában készült el Pollack Mihály tervei szerint. Nem egy egész esztendő múlva nemzeti történelmünk egyik nagyszerű eseményének színtere lett az épület: 1848 márciusában Petőfi avatta nemzeti zarándokhellyé a múzeum lép- csőzetét. De a díszteremben ülésezett az 1848-as nemzetgyűlés felsőháza, kertjében gyülekeztek az 1848-as népfölkelők, 1919-ben az emlékezetes lépcsőkön kísérték utolsó útjára Ady Endrét és Eötvös Lorándot is. A múzeum termeit, kertjét és épületét nemzeti történelmünk részévé nemcsak az itt őrzött ereklyék tették, de az itt zajlott események is. Reakciós kormányzatok hátráltatták utóbb a múzeum fejlődését, az épülettesten és a gyűjteményekben súlyos sebeket ütött a második világháború. Az eltelt 175 esztendő során kutatások és feltárások gazdag leletanyagával, adományokkal és vásárlásokkal egyre gazdagodott a gyűjtemény, és jelentős intézmények leválásával (Szépművészeti, Néprajzi Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Széchenyi Könyvtár, stb.) alakult ki a múzeum mai régészeti és történelmi arculata. Állandó és időszakos kiállítások, évkönyvek és egyéb kiadványok jelzik az itt dolgozók munkáját, ugyanakkor sok-sok „köznapi” feladat: állományőrzés, feldolgozás és restaurálás, a feltárás napi munkája is. Látványos és „láthatatlan” munkák között különbséget aligha tehetünk. A kézikönyv beosztása a múzeum különgyűjtemé- nyekkel is rendelkező osztályainak rendjét követi. Az osztályok profilját és történetét a vezetők mutatják be, a ' gyűjtemények legszebb darabjait a képekkel szemben az osztályok munkatársai. Az utóbbi évek termésében talán az egyik legdemokratikusabb összefogással készült kollektív mű ez a kötet, bizonnyal a leghozzáértőbb munkatársak ismertetik az egyes darabokat, 155 táblán a legjellegzetesebb kincseket. A régészeti osztály legszebb darabjait — köztük a zöldhalompusztai szarvas alakú pajzsdísz és a töbMŰVÉSZÉT biek — 37 tábla mutatja be, a középkori osztály (honfoglaláskori ékszerek, tarsolylemezek, süvegcsúcsok és egyebek, köztük a Monomachos-korona) kincseit 39 tábla idézi fel, az újkori osztály bútorai és hangszerei, öltözékei és fegyverei, edényei a legváltozatosabbak talán. Történelmünk szép darabjai vonulnak el a lapozgatás során, és egyébként sem lehetne különbséget tenni az aranyból, vagy akár „csak” agyagból készült tárgyak között: a fegyvereken, ékszereken és edényeken érezzük az egykori kézműves ujjnyomát, és a legtöbb tárgynak a valóságoson felüli értéke is lehet, hiszen egy-egy köztiszteletben álló történeti személyiséghez tartozott. Az éremtár kincseit utóbb a Történelmi Képcsarnok néhány szép művének reprodukciója követi, majd a központi régészeti könyvtár és az adattár, a restaurátor osztály bemutatása, néhány remekül helyreállított darab egykori és mai állapotának fényképes-írásos dokumentációja is. Vé-» gül a Magyar Nemzeti Múzeum intézményeinek sora következik: a vértesszőlősi bemutatóhely, a visegrádi Mátyás Király Múzeum, a sárospataki Rákóczi Múzeum és a monoki Kossuth Emlékmúzeum írásos-fényképes bemutatása, majd a múzeum dolgozóinak névsora. A szép kiállítású kötettel kitűnő kézikönyvet kapott az olvasó, remekművek szép fényképeiben és jó tájékoztatásokban gyönyörködhetik. BODRI FERENC Art Buchwald: Tiszta bomba eladó — Kipp-kopp. Jónapot kívánok, uram. Érdekelné önt a legújabb kicsinosított neutronbomba-model- lünk? — Minek kellene nekem neutrombomba ? — Ez a legpompásabb dolog a szintetikus róseib- ni felfedezése óta. A neutronbomba tulajdonképpen nem is bomba, hanem egy kis atomtöltetű tüzérségi lövedék. — Nagyon köszönöm, de pontosan annyi atomfegyverem van a háznál, amennyire szükségem van. — Kérem, ne csukja rám az ajtót, ameddig végig nem hallgatott. A neutronbomba tiszta fegyver. — Az mit jelent? — Ez azt jelenti, uram, hogy csak az embereket öli meg, de nem pusztítja el a tárgyakat. Kilőhet egyet egy városra, és másnap végigmehet rajta, s az épületeket majdnem hajszál híján épségben fogja találni. Miután még csak most fejlesztettük ki, ön lesz az egyetlen a környéken, akinek tiszta bombája van. Mindenki önt fogja irigyelni. , — Nem is tudom. Érdekesen hangzik, de mostanában annyit költöttem fegyverekre, hogy nem tudom, megengedhetem-e magamnak a tiszta bombát. — Hadd mutassam meg a katalógusunkat. Nézze, mekkora ez a neutron- bomba. Egyszerűen beteheti a furgonjába, és onnan ki is lőheti. Ez nem luxuscikk, hanem abszolút létszükséglet. Mint nagyhatalom, ön nem is lehet meg nélküle. — Maga ugyanezt mondta a B—1 bombázóról is. — Hagyjuk a B—1 bombázót. Gondoljon a neutronbomba környezetvédelmi előnyeire. Nem kell aggódnia a mocskos atomcsapadék miatt, és nem kell bajlódnia a törmelékkel, vagy az évekig tartó sugárzással. Miután egy városban mindenkit elpusztított, huszonnégy óra múlva bevonulhat, és az olyan tiszta lesz, mint a patyolat. Akár a tisztiklubot is rögtön fel lehet állítani. — Ez mind igen érdekes, de hát a fegyverkorlátozás nem vonatkozik a tiszta bombára? — Abszolúte nem. A SALT-egyezményben egy szó sincs a neutronbombáról. Ez nem stratégiai fegyver, mint a rakéták. Ez csupán tüzérségi lövedék, amelyet az ön szárazföldi erői éppúgy használhatnak, mint egy lángszórót, vagy tankot. — A másik félnek is van neutronbombája? — Nincsen. Éppen ez teszi olyan vonzó fegyverré. Egyedül mi gyártjuk, és mienk a szabadalom is. Ha megvásárolja, biztos előnyre tett szert a fegyverkezési versenyben. — Akkor csak egy probléma van. Ha nekem tiszta bombám van, a másik oldalnak pedig nincsen, akkor mi gátolhatja meg őket abban, hogy válaszképpen piszkos bombát használjanak ellenem. — Ez ellenkezne a nukleáris háború játékszabályaival. Elvégre, ha ön nem rombolja le a városaikat, akkor miért gurulnának be annyira, hogy piszkos bombát alkalmazzanak? — A maga beállításában mindez nagyon egyszerűen hangzik. De valahol itt csapdának kell rejtőznie. Ha én lennék a másik fél, és nem lenne tiszta bombám, akármit felhasználnék, csakhogy egyenlítsek. — Ez korlátlan háborút jelentene. A tiszta bomba szépsége éppen abban rejlik, hogy a háború a fegyveres erőkre korlátozódhat. A neutronbombát úgy lehet irányítani, hogy kizárólag a célpontot érinti. Gondoljon arra, hogy ezzel hány civil életet menthet meg. — No és mennyibe kerül? — Mindössze napi néhány cent az Egyesült Államok minden egyes állampolgárára számítva. Egyetlen picike háború, és máris kifizetődik. — Rendben van, megveszem. De ha használni fogom, ki biztosít róla, hogy a másik fél nem dob le rám egy piszkos bombát? — Azt mi garantáljuk. Ha ön tiszta bombát használ, és a másik azt egy piszkos bombával torolja meg, minden kérdezőskö- dés nélkül visszatérítjük o uptplnrnt (Fordította: Zilahi Judit)