Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
e képújság 1977. október 2. kérdése története Minden évben, szeptember 29-én a fegyveres erők tagjait köszöntjük. A katonákat, a rendőröket, a határőröket, a munkásőröket. Csütörtököd ünnepélyes lett hazánk minden városa, községe, ahol katonai alakulat van. Itt is, ott is ünnepi egyenruhát viselőkkel találkozhattunk. Szekszárdon, a Mártírok terén sorakoztak fel azok a fiatalok, akik életük nagy eseményéhez értek: katonai esküt tettek. A dísztribünön parancsnokaik, a megye és a város vezetői. Az egyenes sorokban álló fiúkat a civilek, a hozzátartozók, az érdeklődők gyűrűje vette körül. A szeretet, az összetartozás szép kifejezéseként ragadt meg ez a kép az emberekben, csakúgy, mint az, amit délután mutatott a város: szülőkkel, hozzátartozókkal sétálgató, beszélgető katonák. Lehetetlen volt nem észrevenni az apák büszkeségét: íme, ez az én katona fiam, vagy az anyák gyengédségét, akik soha nem tudják titkolni: „Féltelek, kisfiam, vigyázz magadra". A családdal sétálgató tisztek mosolyogva, megértéssel nézték, hogy a laktanyában oly kemény fiúk milyen gyermekké tudnak lenni újra. A fegyveres erők napjának előestjén a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság klubjában is ünnepség volt. A fegyveres erők parancsnokai, vezetői mellett ott voltak a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet egységek képviselői, a megye és a megye- székhely párt-, állami és társadalmi szerveinek képviselői. Kedves műsorral üdvözölték a megjelenteket az úttörők, majd Horváth József, a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának titkára emelkedett szólásra. Meleg szavakkal köszöntötte a résztvevőket és rajtuk keresztül a fegyveres testületekhez tartozó alakulatok minden tagját. években térthódított. A szocialista közösség, a Varsói Szerződés tagállamai most is minden lehetséges módon a béke megőrzésén fáradoznak, ám érzékelhetők azok a próbálkozások is, amelyekkel az imperializmus erői újra meg újra a hidegháborút szeretnék felújítani. Éberségünk tehát nem tompulhat. A korszerű, szocialista honvédelem nagy követelményeket támaszt a fegyveres erők minden tagja iránt. Felkészültségüket, törekvéseiket látva biztonságban érezhetjük magunkat, munkás-paraszt hatalmunkat, szocialista társadalmunkat. A magyar fegyveres erők mély hazaszeretettől vezettetve, szoros szövetségben a Varsói Szerződés tagállamainak baráti fegyveres erőivel, eltéphetetlen szálakkal kötve a szovjet hadsereghez, megbízhatóan őrzik hazánkat. Horváth elvtárs szólt azokról a nagyszerű eredményekről, amelyeket megyénk dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére kibontakozott munkaversenyben elértek. Szavaiból kicsendült: megyénk lakossága nevében nagy szeretettel köszönti a fegyveres erőket, kívánva, hogy a szocialista országok testvéri közösségében, merítve nemzeti múltunk nagyszerű példáiból, töltsék be hivatásukat a haza javára. Az ünnepségen felszólalt dr. Adrián Zsigmond rendőr ezredes, a Tolna megyei főkapitányság vezetője, majd a fegyverbarátok, a szovjet hadsereg tisztjei kértek szót. Keresetlen, őszinte szavakkal méltatták a magyar fegyveres erők napját, beszéltek arról a közös ügyről, amelynek szolgálata a közös hivatásuk. Az egyik szovjet alakulat katonái levélben köszöntötték a Magyar Néphadsereg Tolna megyei vezetőit. A forró üdvözletét tartalmazó sorokat az egység parancsnoka adta át a szekszárdi helyőrség parancsnokának. Az ünnepség utáni baráti beszélgetések megannyi témát kínálnak az újságíró tollára. Egy közös vonásuk volt ezeknek. A győzelemben született 1948-as magyar népi hadsereg dicső múltjának mai folytatói nagy tisztelettel emlékezTÄRSADALMUNK fejlődésének elengedhetetlen követelménye, népünk érdeke, hogy a munkásosztály vezető szerepe a társadalmi élet minden területén — így a népfrontmozgalomban is — tovább erősödjék, politikai súlya tovább növekedjék. Népünk legátfogóbb tömeg- mozgalmára a fejlődés jellemző. Most további előrelépésnek vagyunk tanúi, éppen azáltal1, hogy a munkások mind nagyobb számban kapcsolódnak be a népfront tevékenységébe. Erről beszélgettünk Csajbók Kálmánnal, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának titkárával. Évszázados források tanúsága szerint Tolna megye székhelyén, Szekszárdon a mezőgazdasági munkának két kiemelkedő eseménye volt: az aratás és a szüret. A szüret mindig szeptember végén, október elején kezdődött — a hatóság döntése szerint. Ekkor szinte megbénult a közélet, mindenki a szürettel volt elfoglalva. Nem érdekelte ekkor a városatyákat még az sem, hogy mit szavaz meg az egyébként határozatképtelen képviselőtestület, a kuturális élet pedig végképp hidegen hagyta a város vagyonosabb rétegét, a birtokosokat, a hivatalnokokat. Szóljanak az egykori szekszárdi szüretekről a korabeli tudósítások, hírek, cikkek. KILENCVENKILENC ÉVES SZÜRETI TANÁCSOK A mindegyre közelgő szől- lőszüret alkalmábóll szükségesnek véljük a következő figyelmeztetést adni: 1. Csak tökéletesen érett szöllőt kell szüretelni. A szöllő édessége a benne lévő cukortól van. A cukorból lesz a forrás következtében a szesz. Minél édesebb tehát a szöllő, azaz minél több benne a cukor, annál szeszesebb, erősebb bor lesz belőle. 2. Az edények tiszták, eczet- és szagnélküliek legyenek. Semmi sem veszi fel könnyebben az idegen ízt és szagot a bornál. Az edény penész vagy dohos szaga átmegy a borba, s ha eczetes az edény, a must magába veszi az eczetese- dés csiráit. Épp ezért 3. a rothadt, penészes, eczetesedésnek indult fürtök, nemkülönben az egresek a java szöllővel egybe nem szedendők. Nem áll az, hogy a bor forrás alkalmával minden piszkot kihány. Mert a piszoknak íze, szaga, színe benn marad a borban. 4. A szedőket ne engedjük szedés közben enni: mert a legjobb szemeket fogyasztják el. Különösen kenyeret ne vigyenek a szedők magukkal, nehogy esetleg kenyérmorzsa alakjában kovász kerüljön a mustba, mely az eczetese- dés alapját vetné meg. Hogy a szedők ne panaszkodjanak a miatt, hogy a nyomtató lónak bekötik a száját, adjunk nekik evés idején annyi szöllőt, ameny- nyit megehetnek. 5. Ha tartós bort akarunk, a fehér bort is erjesszük legalább 24 óráig a törkölyén. (Tolna megyei Közlöny 1878. okt. 6.) A SZŐLŐSGAZDÁK ÉS A MUNKASKÖVETELÉSEK A szüret. Ez a hat betűből álló szó foglalkoztatja most majdnem kizárólag a székváros közönségét. A szüret minden kellemei és kellemetlenségeivel egyszerre nyakába szakadt boldog, boldogtalannak. A mi a szüret kellemeit illeti, azt iparkodik mindenki kizsákmányolni ; egész karavánok vándorolnak ki naponként a szöllőhegyekre, a hol aztán járja a calab- riás, ének, zene és táncz; a szöllősgazdáknak pedig kijut a kellemetlenségekből. A munkás kéz hiánya, melyet a szerencsétlen boszniai expedíció nagyban fokozott, oly arányokat öltött, mely minden képzel- met meghalad; apró leánykák 60 kr napszámot, s teljes ellátást mernek kérni. A belvárosi róm, kath. templom 12 lépcsőjét nagyszámú vidéki munkás sereg lepi el reggelenként, s követeléseit oly alakban terjeszti elő, hogy a munkást kereső szöllősgazda minden haja szála az ég felé kívánkozik. A „steigerolás” már kezd elragadni a szekszárdi munkásosztályra is; pedig ennek jó lesz meggondolni, hogy az a szekszárdi szöllősgazda télen nem megy Agárdra napszámost keresni, ha olcsóbban kapna is, hanem fizeti a magasabb napszámot helyi ha- zafiságból; azt a jó indulatot pedig pár napért kár eljátszani. A mi a termés minőségét illeti az minden várakozás ellenére jó középnek mutatkozik, s kereskedelmi czikket fog képezni; a legutóbbi napos, meleg hét lényegesen javította a kilátásokat. Meny- nyiségileg a termés a múlt évihez hasonlít, szinte jó középtermés várható. (Tolna megyei • Közlöny 1878. okt. 13.) SZÍNHÁZI BÉRLETEK (1881) Bogyó Alajos színtársulata nem Szekszárdra, hanem valószínűleg Mohácsra megy. Említettük múlt számunkban, hogy az igazgató úr megbízottjaként itt járt Sebők Lajos titkár, hogy a kibocsátott színházi jelentés szerint a tervezett 8—10 előadásra bér— Hogyan látja a [megyei népfronttitkár a munkások helyét, szerepét a népfrontmozgalomban? — Társadalmunk számbelileg is legnagyobb osztálya a munkásosztály. Ez tükröződik a népfront választott testületéiben is. A községi bizottságokban 24, a városi bizottságokban 29, a megyei bizottságiban 31 százalék a munkások aránya, összehasonlításul1: 1968-ban ez az arány a következő volt 12, 19, illetve 17 százalék. A számok önmagukért beszélnek, de hiba lenne pusztán statisztikára lecsökkenteni a munkásosztály szerepét. — A munkásosztály érdeke hosszú távon megfelel a társadalom valamennyi osztálya, rétege érdekeinek is. így, amikor a munkások szándéka érvényesüléséről beszélünk, akkor általános érdekek megvalósulásáról van szó. A munkások a népfrontmunkában is nagyon jó partnerek. Élesztőivé lehetnek mozgalmunknak, s a legtöbb helyen valóban azok is. A közösségi és egyéni érdek összhangjának szükségességét valamennyi társadalmi réteg, osztály között éppen ők érzik legelőbb. Célunk, hogy munkánk minél több ember egyéni érdekével találkozzék, mert akkor közösségi célt valósítunk meg. Ha az ész megértette szándékainkat, akkor a kéz már könnyen mozdul. Ebből következik, hogy legelőször is megértetnünk kell. A munkás az üzemben fegyelmet, demokráciát tanul. Az üzem, a maga szervezettségével a legjobb iskola. Ha ezt a munkás hazaviszi lakóterületére — és hazaviszi —, mondani se kell milyen nagy nyereség ez az ottani népfrontbizottságnak. A népfrontban tevékenykedő munkások egyre meghatározóbb szerepet töltenek be a város- és községpolitika alakításában. Közösségi felelősségérzetükkel és áldozatvállalásukkal jelentősen fellendítették a településfejlesztő társadalmi munkát. Népi-nemzeti egységről beszélni könnyű, a szólamok, frázisok könnyen előtolulnak, elleniben a cselekvés a lényeg. Nem feltétlenül „nagy” dolgokról van mindig szó, sőt a legtöbbször egyáltalán nem. Az apró munka formálja leginkább az emberi életet. A járda, a játszótér, az óvoda, a tiszta udvar, rendes ház, a boltban a kulturált kiszolgálás a tanácsházán az udvarias beszéd, a megfelelő egészségügyi ellátás — sorolhatnánk még, mindez sokszor jobban befolyásolja közérzetünket, mint a nagy horderejű kérdések megértése és az azokkal kapcsolatos állásfoglalásokkal való egyetértés. Persze ahhoz, hogy valaki az apró dolgokban helyesen cselekedjék, az átfogó dolgok megértése nélkülözhetetlen. A munkásosztály világnézetének képviseletével a kétkezi munkások hozzájárulnak a hazafiság szocialista tartaltnának erősödéséhez, a nemzetköziség és szolidaritás érzésének elmélyüléséhez. Kulturális igényeikkel ugyancsak erősítették közművelődést segítő munkánkat. Növekvő arányú bekapcsolódásuk a népfront tevékenységébe tovább erősítette az osztályok és rétegek közötti szövetséget, és sok szállal erősítette a népfront és a szakszervezetek, a lakóterület és az üzemek kapcsolatát is. 'Ahogy társadalmunk fejlődik, úgy annak része, a népfrontmozgalom is nagy fejlődésen megy keresztül. Volt időszak, amikor nem is alaptalanul, a népfrontot valamiféle paraszt- és értelmiségi mozgalomnak tekintették. Ezen tűi vagyunk. Könnyű volt túljutni rajta, hiszen a népfront születése pillanatában is az egész nép, az egész nemzet összefogását, a nép energiájának haladó irányban való kibontakoztatását tűzte ki célul. Ma is ez a icél, és azzal, hogy mind több fizikai munkás kér részt tevékenységünkből az egész nemzet egyirányú akaratát juttatja kifejezésre. Nem statisztikáról van szó. Ha statisztikai szemlélet jellemezne bennünket, a mi munkánk igazán könnyű lenne. Itt azonban sokkal többről van szó. Ma már a dolgozó emberek munkában való szervezettsége nagyot változott, mondhatnánk úgy is, hogy magasabb osztályba lépett. Súlyos hiba lenne ezt a mozgalmi életben nem kihasználni. A dolgozó a munkahelyén érti, érzi, mit miért csinál, a mozgalmat életben ugyanezt kell elérnünk, megértetni és megéreztetni az emberekkel, hogy munkájuknak van értelme, hiszen önéletüket teszik szebbé azáltal, ha környezetüket szépítik, gyarapítják. Az üzemben, a vállalatnál a munkásnak van beleszólási lehetőségbe a tervkészítésbe, a kivitelezés mikéntjébe. Legyen beleszólása a lakóhelye életébe is. Ha ez adott esetben egyes közigazgatási szerveknek nem is tetszik, akkor is ki kell mondani, a lakóterület jobb igazgatásához, a társadalmi élet jobb megszervezéséhez nélkülözhetetlen az ott lakók véleményének meghallgatása — akkor is, ha ez a vélemény kritikus. Arról talán fölösleges is szólni, hogy a munkások közbejötté milyen fejlődést jelent. let aláírásokat gyűjtsön; két napi itt időzés alatt azonban semhogy 50—60, de 5—6 bérletjegyre sem tudott embert kapni — ami bizonyára nem kevésbé a szüreti idénynek tulajdonítható. S miután csak az esetre állt volna meg Bogyó úrnak 50 tagból álló társasága néhány előadásra Szekszárdon, ha legalább 50—60 bérlet által látta volna magát biztosítva, most már nem Szekszárdon, hanem valószínűleg Mohácson fogja a nálunk tervezett előadásokat tartaBeszédében többek közölt elmondotta: a béke megőrzése egész népünk egyértelmű kívánsága, minden magyar állampolgár elemi érdeke, hiszen csak így, békés körülmények között tudjuk megvalósítani legnemesebb céljainkat, a szocializmus felépítését. A béke, a haladás, a szocializmus erői világszerte erősek, az enyhülés az utóbbi nek az elődökre, és teljes felelősséggel vállalják a mai feladataikat: a szocializmus győzelmébe vetett hit, s a haza szeretete teszi fegyveres erőinket szilárddá. Az elmúlt hét eseményei közül minden bizonnyal ez a nap marad nagyon sokak számára a legmaradandóbb emlékű. F. I. Most szervezünk egy tanfolyamot húsz olyan Tolna megyei munkás számára, akii ezekben a hetekben kapcsolódott be a népfrontéletbe. Eddig 65 elvtárssal ismertettük meg mozgalmunk jellegzetes, speciális feladatait. Örömmel üdvözöljük sorainkban azokat a munkásokat, akik nemrégiben még parasztok voltak, hiszen végigélték a nagy átváltozást. Személyes élményeik, életváltásuk egy kicsit példázza a népfront- mozgalomban való előrelépést is. A kezdet nagyon jó, reményeink a jövőt illetően jogosak, egy év múlva bizonyosan messze többet tudok majd mondani. LETENYE1 GYÖRGY A szekszárdi bor egykori jó hírét tanúsítja az a rézveretes, égetett zománccal díszített, sötétkék bársonynyal és bőrrel kötött kereskedelmi levél, amelyet Bartal kereskedelemügyi miniszterhez küldött Max Greger bornagykereskedő Londonból 1875. január 6- án. (Az eredetit a Tolna megyei Levéltár őrzi.) ni. ((Szekszárd vidéke 1881. október 6.) (Csupán megjegyezzük: ezekben a napokban kapta a bérletek árusítását a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ, s napok alatt mintegy 4000— 4200 bérlet talált gazdára.) K. B. J. eseménye