Tolna Megyei Népújság, 1977. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-14 / 216. szám

1977. szeptember 14. 2 KÉPÚJSÁG Vendégünk Gustáv Husák Gustáv Hitsák 1913. január 10-én született — munkás­család negyedik gyermeke­ként — Pozsonyban. 1929- ben — 16 éves korában — belépett a kommunista ifjú­sági szövetségbe, amelynek tagjaként aktívan tevékeny­kedett a forradalmi ifjúsági mozgalomban. 1923-ban — a Komensky egyetem jogi ka­rán tanult — tagja lett Cseh­szlovákia Kommunista Párt­jának. A pártban sokoldalú tevékenységet fejtett ki, fő­leg az ifjúság körében, a ha­ladó sajtóban és a Szovjet­unióval való gazdasági és kul­turális közeledés egyesületé-, ben dolgozott. Amikor a ha­zai és a külföldi fasizmus fe­nyegette az országot, részt vett a köztársaság védelmé­ért folyó küzdelemben. 1939- ben a kommunista párt be­tiltása és a Csehszlovák Köz­társaság szétzúzása után az illegalitásba kényszerült Szlovák Kommunista Párt­ban dolgozott. E tevékenysé­géért többször bebörtönözték. 1943-ban — Karol Smidke- vel és Ladislav Novomesky- vel — megalakította a Szlo­vák Kommunista Párt V. il­legális központi bizottságát, amely a pártból, felújítva az üldöztetéstől erősen szétzilált szerr>ezetét, a fasisztaellenes és a nemzeti felszabadító küzdelem akcióképes, töme­geket képviselő erejét hozta létre. Gustáv Husáknak döntő ér­demei vannak abban, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács az egységes, össznépi ellenállás központi csúcsszerveként jött létre. Gustáv Husák szerve­zője és vezetője volt az 1944- es szlovák nemzeti felkelés­nek. A felszabadulás után kü­lönféle vezető állami és párt­funkciókat töltött be. Az újonnan létrejött szlovákiai kormányszervben, a megbí­zottak testületében a belügyi és közlekedési tárcát vezette, 1946 májusától pedig a tes­tület elnökének funkcióját látta el. Ugyanakkor tagja lett az alkotmányozó nemzet- gyűlésnek is. 1949-ben a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága titkár­ságának tagja lett. Csehszlo­vákia Kommunista Pártjá­nak IX. kongresszusán, 1949- ben a CSKP KB tagjává vá­lasztották. Az ötvenes évek elején koholt vádak alapján megfosztották funkcióitól és bebörtönözték. Az ellene fel­hozott vádak alól 1963-ban rehabilitálták. 1963 és 1968 között tudományos munkát végzett a Szlovák Tudomá­nyos Akadémián. 1968 ápri­lisában a csehszlovák kor­mány elnökhelyettese lett, augusztus végén pedig a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárává választották. Ki­emelkedő szerepet játszott az akkori válságos időszak le­küzdésében, a konszolidálás folyamatában. 1969 áprilisá­ban a CSKP KB első titkárá­vá, 1971 májusában a XIV. kongresszuson pedig a kb főtitkárává választották. 1975 májusában megválasztották a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnökévé. Edward Gierek Franciaországban Párizs, Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti: Az enyhülésről alkotott nézeteit fejtette ki az Elysée- palotálban rendezlett hétfői vacsorán Giscard d’iEstaing francia köztársasági elnök és Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára. Mindkét államférfi hangsúlyozta, hogy országaik a détente élvonalában kíván­nak haladni. Giscard d’Estaing hangsú­lyozta : Lengyelország és Franciaország együttesen azon kíván munkálkodni, hogy teljes mentékben meg­valósuljon a 'Helsinkiben ki­dolgozott akcióprogram. A francia—lengyel kapcsolatok mérlege, az államfő szerint, hivatkozási pontot jelenthet a belgrádi értekezlet számá­ra, amelynek feladata lenne egész Európában hasonló együttműködést megvalósíta­ni. A kétoldalú kapcsolatok ebben a tekintetben különö­sen figyelemreméltóak. Kö­zös cél, hogy Franciaország Lengyelország első nyugati partnerévé váljék gazdasági téren. Lengyelország pedig a Szovjetunió után Francia- ország második keleti partne­re legyen — mondotta. A francia államfő a két ország közötti politikai kon­zultáció kiszélesítése mellett szállt síkra, különös tekintet­tel a fegyverzet mértéktelen felhalmozásának és a nukleá­ris fegyverek elterjedésének kérdéseire? azokra a veszé­lyekre, amelyeket ezek a je­lenségek a világ számára je­lentenek. Edward Gierek hangsú­lyozta: meg van győződve ar­ról, hogy a belgrádi értekez­let fontos hozzájárulást nyújt majd az európai béke és biz­tonság ügyéhez. Francia- ország és Lengyelország két­ségkívül aktívan támogatja majd azokat az irányzatokat, amelyeknek oélja visszafor­díthatatlanná tenni az eny­hülést — mondotta Gierek. Lengyelország nagy fontos­ságot tulajdonít annak, hogy megakadályozzák az atom­fegyverek elterjedését, és ag,- godalomlmal figyeli a fegy­verkezési hajsza folytató­dását. A lengyel fejlődésről szól­va Gierek hangsúlyozta, hogy a szocialista építőmunka eredményeként, a Szovjet­unió segítségének köszönhe­tően, országa a fejlett ipari országok sorába lépett. Elé­gedetten szólt arról, hogy Franciaország — akárcsak a lengyel fél — még jobban ki akarja használni azokat a lehetőségeket, amélyeket a két ország ipari és tudomá- nyos-műsizaki potenciálja, gazdaságaik egymást kiegé­szítő jellege nyújt. Kedden Gierek megkoszo­rúzta az ismeretlen katona sírját a Diadalívnél, majd a programiban a párizsi polgár- mester, Jacques Chirac nagy fogadása szerepelt. (MTI) Bhutto szabadlábon Kedden óvadék ellenében szabadlábra helyezték Zulfi- kar Ali- Bhutto volt pakisz­táni miniszterelnököt, akiit 10 nappal ezelőtt tartóztattak Le. Bhuttót azzal vádolják, hogy kormányfői megbízatása ide­jén hatalmával visszaélve, megengedhetetlen módszere­ket alkalmazott politikai el­lenfeleinek eltáyolítása érde­kében. 'Bhutto keddi kihall­gatása során valamennyi vád­pontot elutasította és azokat ellenfelei koholmányának ne­vezte. Egyúttal kérte, hogy ügyének tárgyalását a bíró­ság halassza az október 8-i választások utáni időszakra. A bíróság elutasította a volt kormányfő kérését és a következő tárgyalást szep­tember 24-re tűzte ki. Fiatalok Nyugat-Európában Szomorú jelen - vigasztalan jövő Hónapokig dolgozott egy svájci közgazdasági kutató- intézet — az NSZK-ból ka­pott megbízás nyomán — a távprognózison: vajon mi­kor várható, hogy csökken a világ egyik leggazdagabb tőkés országában a most több mint egymilliós mun­kanélküli hadsereg száma? A válasz: 1980-ig biztosan nem. Ami pedig a követke­ző öt esztendőt, vagyis a következő évtized első felét illeti, a svájci közgazdászo­kat az sem lepné meg, ha akkorra másfél millió fölé emelkedne a dologtalanság- ra kényszerítettek száma. Hasonló rossz hírek érkez­nek máshonnan is. A „mun­kaerőpiacon” továbbra is jóval nagyobb „kínálat” vár­ható, mint „kereslet”. Úgy számolnak, hogy Francia- országban a következő esz­tendőkben a munkanélküliek aránya a mostani 4.3-ról 5,5-re, Nagybritanniában 5,5- rő'l 6,5 százalékra emelkedik. Az Egyesült Államokban sem jobbak a kilátások, jól­lehet ott már júliusban meg­közelítette a „kvóta” a 7 százalékot. A szakértői vélemények „konjunkturális válságról” beszélnek. Csakhogy ez igy nem igaz. Valamennyi nagy konszern profitja 10—15, sőt, 20 százalékkal nőtt a leg­utóbbi esztendőkben. S jól­lehet állítólag a megrende­lések számának további nö­vekedése, vagyis a kapaci­tások eddiginél jobb kihasz­náltsága várható, a munka- nélküliség mégis tovább nö­vekszik. A londoni Financial Ti­mes arról ír, hogy „a mun­kanélküliség nem rövidtávú jelenség, és a recesszió be­fejeződésével nem fog el­tűnni”. A lap cikkíróját — mint valamennyi tekintélyes tőkés folyóirat szerzőit — elsősorban a fiatal munka- nélküliek rendkívül nagy száma nyugtalanítja. „Ä kérdésről szóló csaknem va­lamennyi szakértői tanul­mány arra a következtetés­re jutott — így a Financial Times —, hogy Nyugat- Európában még legalább egy évtizedig folytatódik a fiatalok tömeges munkanél­külisége és közülük soknak egész életében nem fog si­kerülni megfelelő álláshoz jutnia.” Egyre újabb, s riasztóbb statisztikák látnak napvilá­got. így például a Nemzet­közi Munkaügyi Szervezet nemrégiben Genfben közzé­tett jelentése szerint a Gaz­dasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagor­szágaiban a 25 éven aluli munkanélküliek száma meg­haladta a 7 milliót. A Kö­zös Piac 9 tagországában az 5 millió munkanélküli kö­zül minden háromból egy 25 éven aluli. Angliában az arány még rosszabb: az ösz- szes munkanélkülieknek csaknem fele a fiatal kor­osztályhoz tartozik. Francia- országban ugyanez a hely­zet. Ami pedig Olaszorszá­got illeti: három munkanél­küli közül kettő még nem töltötte be a 25. életévét. Azt mondják, hogy az olasz egyetemeket jövőre elhagyó 132 ezer diplomás közül 57 ezernek reménye sincs ar­ra, hogy élete során kép­zettségének megfelelő mun­kahelyhez jusson. Ezeknek a fiataloknak a sorsa természetesen nem hagyhatja közömbösen a tő­kés országok kormányait. Tanácskozásaik során rend­szeresen foglalkoznak az egy­re súlyosbodó kérdéssel. A Newsweek rámutatott, hogy ennek az aggodalomnak a fő oka nem annyira a fia­talok jövőjéért érzett fele­lősségérzet, hanem az, hogy „egyes európai vezetők at­tól tartanak, hogy az illú­zióját vesztett, nyugtalan if­júság a baloldal felé for­dul”. Nyugat-Európában nem­csak a kormányférfiak, de a közvélemény is tudja: a probléma az iparilag nem olyan fejlett, s nem annyira gazdag szocialista országok­ban egyáltalán nem létezik. Keleten a munka nemcsak magától értetődő, hanem az alkotmányokban és törvé­nyekben lefektetett jog is. Valéry Giscard d’Estaing francia elnök a fiatalok mun­kanélküliségének problémá­ját „ideológiai kihívásként” jellemezte. Erre a „kihívásra” a nyu­gati kormányok rövidtávú programokkal igyekeznek válaszolni: tanfolyamokat in­dítanak, adókedvezménye­ket adnak a gyáraknak, vál­lalatoknak, amelyek hajlan­dók fiatalokat munkába ál­lítani. A munkanélküliség, s ezen belül a dologtalanságra kárhoztatott fiatalok száma még sem csökken, hanem növekszik. P. I. Olaszországban nem csupán a munkanélküliség növek­szik, hanem a munkanélküliek elkeseredése és küzdeni akarása is. Egyre gyakoribbak a tömegtüntetések, nagy­szabású felvonulások. Képünkön: munkanélküliek tüntető menete Milánóban. (Képtávírónkon érkezett.) Ülést tartott a KISZ KB latai, A megkülönböztetett vendégszeretet és a forró testvéri gondoskodás, amely­ben a magyar delegáció ré­szesült, megalapozta a feszti­vál sikerét és jó hangulatát. Ezután a központi bizott­ság Manóthy László előter­jesztésében személyi ügyek­ről tárgyalt. Borbély Gábort, érd'emeí' elismerése mellett — miivel az MSZMP V. kerületi Bizottsága első titkárává vá­lasztotta — felmentette köz­ponti bizottsági, intéző bi­zottsági és titkársági tagsága alól, valamint kb-titkári tisztségéből. A központi bi­zottság, érdemei elismerése mellett — felsőfokú politikai tanulmányai megkezdése miatt — kb-itagsága megha­gyáséival, felmentette Boros Bélát, a KISZ Budapesti Bi­zottságának volt első titkárát intéző bizottsági és titkársági tagsága alól. A központi bi­zottság megválasztotta Ko­vács Jtenőt a kb és az intéző bizottság tagjának, a kb tit­kárának, valamint Hámori Csabát, a KISZ Budapesti Bi­zottságának él'ső titkárát az ib és a titkárság tagjának. Norvégiái választások A választási győzelmet ünnepli Odvar Nordli, az eddigi kisebb­ségi kormány feje és Reiulf Steen, a párt elnöke. (Képtáv- irónkon érkezett) Kedden Maróthy László­nak, az MSZMP Politikai Bi­zottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának elnökletével ülést tartott a KISZ Közpon­ti Bizottsága. Az ülésen részt vett Jakab Sándor, az MSZMP KB tagja, a KB osztályvezetője. A központi bizottság meg­hallgatta Borbély Gábornak, a KISZ KB titkárának tájé­koztatóját a nemzetközi ifjú­sági mozgalom időszerű kér­déseiről. A központi bizottság meg­vitatta és jóváhagyta az inté­ző bizottság jelentését a II. szovjet—magyar ifjúsági ba- rátságfesztiválról. Megállapí­totta: a Nagy Októberi Szo­cialista Fonradálom 60. év­fordulójának megünneplésére szervezett ifjúsági rendezvé­nyek között központi helyet foglalt el ez a fesztivál. A sokoldalú politikai, kulturá­lis, szakmai és sportprogra­mok jól szolgálták a feszti­vál céljainak megvalósulását, népeink, fiataljaink barátsá­gának erősítését. Tovább erő­södtek a KISZ és a lenini Komszomoi testvéri kapcso­A Norvég Munkáspárt győzött a szeptember 11—12- én megtartott .parlamenti vá­lasztásokon. A szavazatok több mint 99 százalékának ös&zeszámílálása alapján (csu­pán a levélben leadott sza­vazatok nem érkeztek még be) a munkáspárt a storting (parlament) 155 'képviselői helyéből — a szavazatok 43 százalékát megszerezve— 77- et mondhat magáénak, 15-tel többet, mint eddig. A második helyen a kon­zervatívok végeztek 42 man­dátummal, ez 13-mal több, mint korábban. A baloldali szocialisták, a centristák, a liberálisok, s a keresztény- demokraták szavazatokat vesztettek. OdVar Nordli miniszter­elnök az eredmények ismere­tében közölte, hogy — a bo­nyolult politikai helyzet el­lenére — kabinetjével to­vábbra iS hajlandó kormá­nyozni az országot. LAPZÁRTA LÁZÁR GYÖRGY FOGADTA T. RAGCSAT Lázár György a Miniszter- tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja kedden a Parlamentben fo­gadta Tümenbajárin Rag- csát, a Mongol Népköztár­saság Minisztertanácsának első elnökhelyettesét, a ma­gyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési kormányközi bi­zottság mongol tagozatának elnökét. A szívélyes, baráti légkörű találkozón részt vett Borbándi János miniszter­elnök-helyettes, a kormány­közi bizottság magyar tago­zatának elnöke, valamint B. Dügerszüren, Mongólia bu­dapesti nagykövete. * Jegyzőkönyv aláírásával kedden befejeződtek Buda­pesten a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési kor­mányközi bizottság XI. ülés­szakának tárgyalásai. Az okmányt Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyet­tese és Tümenbajárin Rag- csa, a mongol' miniszterta­nács első elnökhelyettese, a kormányközi bizottság társ­elnökei írták alá a Parla­mentben. BUDAPEST Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára kedden fogadta Ingvar Carlssont, a Svéd Szociál­demokrata Párt végrehajtó bizottságának tagját, aki rö­vid látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes lég­körben lezajlott találkozón eszmecserét folytattak a két pártot érintő kérdésekről. MOSZKVA Arhangelszkbe érkeztek kedden a papíripari dolgo­zók nemzetközi barátság­műszakjának külföldi részt­vevői, köztük a magyar kül­döttek. A Nagy Októberi’ Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére rendezett műszakon hat szo­cialista ország papíripari dolgozói vesznek részt, szov­jet társaikkal együtt. Az ün­nepi műszak 29 szovjet részt­vevőjét a szakszervezet or­szágos versenyén választot­ták ki.

Next

/
Thumbnails
Contents