Tolna Megyei Népújság, 1977. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-30 / 230. szám
Képújság 1977. szeptember 30. • • Ülést tartott az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) súlyozta: a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság .nagy felelősséggel elemezte a tervezet valamennyi fejezetét. A testület több módosítást és kiegészítést indítványozott. így például azt, hogy a személyhez fűződő jogok kapcsán a képmás védelme ne illesse meg — az eltűnt személyeken] kiviül — a súlyos .bűn- cselekmény miatt bűn te tőéi járás alatt álló személyeket sem. A fogyasztók érdekeinek fokozottabb érvényesítésére a bizottság javasolta, hogy a szavatossági jogokra megállapított határidők eltelte után is lehessen kártérítést kérni. A szerződésszegésről, s azon belül a hibás teljesítésről szóló paragrafusokat a következőkkel indítványozta kiegészíteni: ha a szavatossági jogok érvényesítésére megállapított határidőn belül a .hibás árut kicserélik, akkor ne lehessen az áru addigi használatáért díjat kérni. A törvényjavaslatot a bizottsági előadó elfogadásra ajánlotta. Kelen Béla (Bp.) az Esti Hírlap főszerkesztője aggályát fejezte ki azzal a paragrafussal kapcsolatban, amely kimondja, hogy az érintett fél hibás teljesítés esetén — választása szerint — a szolgáltatás, illetve az áru kijavítását, vagy árának megfelelő leszállítását kérheti. Kiskereskedelmi adásvételnél, minőségi hiba esetén, amikor az árut rövid idő alatt ki lehet javítani, a vásárló mégis- köteles a javítást, illetve a javított árut elfogadni. Az ilyen áru viszont már nem egyenrangú a gyári új áruval. Dr. Antalflfy György (Csongrád m.) a szegedi József Attila Tudományegyetem rektora felhívta a figyelmet arra, hogy a javaslat törvénybe iktatásával — a polgári jogalkotásban — nem fejeződik be a munka. Rendkívül lényeges, hogy a részletek kibontását tartalmazó alacsonyabb szintű jogszabályokban messzemenően jussanak érvényre javaslatalapelvei. Dr. Nezvál Ferenc (Bp.) nyugdíjas miniszter azokat a paragrafusokat emél-te ki, amelyek a szocialista gazdálkodó szervek hatékonyabb együttműködésével, a szerződési fegyelemmel kapcsolatosak. Fontosak a javaslatban szereplő szavatossági, jótállási és egyéb felelősségi szabályok is, mert ezek a fogyasztók érdekében hatékony jogi garanciát nyújtanak a termékek megfelelő minőségére. Tiszai Kálmánné (Fejér m.) az Álllami Gazdaságok Agro- komplex Vállalat hegesztője a törvényjavaslatnak a gazdasági társulással, a gazdasági társasággal kapcsolatos rendelkezéseivel foglalkozott. Ezek kapcsán hangsúlyozta: a szocialista tulajdon fejlesztésének elsődleges formája ne a mindenáron történő egyesítés legyen, hanem a széles körű kooperáció és a különféle — a célnak leginkább megfelelő — társulási együttműködés. Dr. Szabó József, a Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke hangsúlyozta : a szerződési fegyelmet az is javíthatja, ha a felügyeleti szervek — irányító és ellenőrző munkájukban — az eddiginél következetesebben járnak el a vállalások teljesítésének megítélésében. Felhívta a figyelmet: az új törvény végrehajtásának egyik legfontosabb feltétele a polgári jogban bekövetkező változások kellő ismerete, amelyet széles körű jogpropagandával is elő kell segíteni. Pál József (Győr-Sopron m.) a Magyar Vagon- és Gépgyár Fémipari Alkatrész Gyáregységének lakatosa helyeselte a módosításnak" azt a kitételét, hogy a gazdasági szervezetek polgári jogi kapcsolataikban a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésének követelményével összhangban kötelesek eljárni. Minden vállalatvezetésnek és kollektívának világosain, kell látnia — mondta —, hogy a rájuk bízott gazdasági javakkal nem önkényesen — helyi vagy csoportérdekeket figyelembe véve —, hanem társadalmunk egészének érdekében kell gazdálkodniuk. iDr. Németh Pál, a Borsod megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára kiemelte: a jogalkalmazók régi ólhaját teljesíti a törvény- javaslat azzal, hogy a gazdálkodás rendjére vonatkozó legfontosabb jogi szabályozásokat beépíti a PTK anyagába. Nehezményezte viszont, hogy a tervezetben sok a hivatkozás, utalás más jogszabályra. Háta János (Pest m.) a Gyömrői Ruhaipari Ktisz elnöke rámutatott: társadalmunkban eddig is megvoltak a szocialista gondolkodásmód és életforma írott és íratlan szabályai, mégis mindig akadták olyanok, akik a paragrafusok között megtalálták a kibúvót. Ezért jó — hangsúlyozta —, hogy a tervezetben helyet kapott a gazdasági erőfölény és a mo- nopollhelyzet kihasználásának elítélése. növekedett a bűnözés, kedvező viszont, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők száma csökkent. — Változatlanul a vagyon elleni bűncselekmények fordulnak elő a legnagyobb számban. A társadalmi és- a személyi tulajdon elleni bűncselekmények az összbünte- tés több mint felét (57jl száA zalék) jelentik. A vagyon elleni bűncselekmények után nagyságrendiben a közlekedési bűncselekmények következnek, ezeknek az összbűnö- zésen belüli aránya 16 százalék. Magas az ittas járművezetéssel elkövetett közlekedési vétségek száma. A harmadik legjelentősebb bűncselekménycsoport — 11,4 százalékos arányban — az erőszakos és garázda jellegű bűncselekményeik alkotják. Dr. Szíjártó Károly utalt arra, hogy a törvényesség további erősítése érdekében minden szervnek és valamennyi állampolgárnak határozott feladatai vannak. Sajátos feladatok terhelik természetesen az ügyészséget is. Ahhoz azonban, hogy az eredmények még jobbak legyenek, lényeges, hogy minden szerv, és mindenki a maga területén megtegye azokat az intézkedéseket, amelyek a bűnözés visszaszorítását, és általában mindenféle törvénysértés megelőzését szolgálják — mondta a legfőbb ügyész, s kérte: az országgyűlés a beszámolót fogadja el. Hozzászólások a legfőbb ügyész beszámolójához Válasz, határozathozatal A vitában elhangzottakra dr. Korom Mihály válaszolt. A törvényjavaslat általános fogadtatásával kapcsolatban a miniszter nyugtázta, hogy a vitában is kifejezésre jutott az egyetértés az indítványozott módosításokkal. A törvényjavaslat — hangsúlyozta — a fejlett szocialista társadalom ügyét, érdekét szolgálja, de igazolója természetesen a gyakorlat, az élet lesz, amelyben az új szabályok érvényesülnek. Az országgyűlés a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről szóló törvényjavaslatot általánosságban és a megszavazott módosításokkal részleteiben is egyhangúlag elfogadta. Dr. Földvári József (Baranya m.), a Pécsi Tudományegyetem rektora rámutatott: a bűncselekmények megelőzésére további erőfeszítéseket kell tenni. Mindenkit figyelmeztető adat, hogy évente több mint 1500-an halnak meg olyan közlekedési baleset miatt, amely mögött nemcsak az emberi képességek fogyatékossága, hanem vétkes, bűnös magatartás, törvényeink tudatos semmibevétele húzódik meg. Horváth Miklós, a Vas megyei pártbizottság első titkára hangoztatta, hogy a bűnözésben változatlanul az alkoholizmus játssza az egyik legnagyobb szerepet. Ezért — lehetséges megoldásként — indítványozta a szeszesital-árusítás további korlátozását; javasolta az alkoholárusítás megtiltását a vonatokon reggel 8 óra előtt; s az eddiginél szigorúbb fellépést sürgetett az ittas gépjárművezetőkkel szemben. Takács Imréné (Csongrád m.), a Szegedi Textilművek pártbizottságának titkára az alkoholizmus leküzdésére hozott intézkedések eredményesebbé tételének lehetőségeivel foglalkozott. Felhívta a figyelmet, hogy a munkahelyek és a társadalmi szervezetek csak a legritkább esetekben kezdeményeznek kényszergyógykezelést. S aki ebben részesül, annak gyógyítását a szakszerű utógondozás tehetné teljessé. A terápiát segíthetnék a szakszervezeti aktivisták, a szocialista brigádok, s nem utolsósorban a közeli ismerősök, a barátok. A legfőbb ügyész beszámolója Válasz, határozathozatal Ezt követően dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész beszámolóját halllglatták mleg a képviselők. A büntetőjogról szólva a legfőbb ügyész elmondta, hogy hazánkban nincsenek szervezett bűnbandák, ismeretlen a nyugati nagyvárosokat átfogó, olykor még a bűnüldöző szervek soraiba is beépülő üzletszerűen folytatott bűnözés. A nálunk elkövetett bűncselekmények száma és aránya meg sem közelíti a kapitalista államok ugyanilyen adatait. Mindebből azonban nem vonhatunk le olyan következtetést, hogy nálunk minden rendben van. Az utóbbi két évben kedvezőtlen jelenségeket is tapasztalhattunk. Néhány területen Az elhangzottakra dr. Szíjártó Károly válaszolt, aki egyúttal köszönetét fejezte ki, hogy a képviselők messzemenően segítik az ügyészi munkát. Gondoskodnak arról — mondta —, hogy az elhangzott javaslatok a Legfőbb Ügyészség további tevékenységében helyet kapjanak. Az országgyűlés dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész beszámolóját és a vitában elhangzott felszólalásokra adott válaszát egyhangúlag tudomásul vette. Az országgyűlés őszi ülésszaka Apró Antal zárszavával ért véget. Ezután az interpellációra került sor. Hirosimától a neutronbombáig (3.) A neutronbomba atyja, Sam T. Cohen amerikai fizikus meg van győződve arról, hogy találmánya minden tekintetben kiváló. így nyilatkozott: „A fegyver azt hozza, amit a legtöbb szószólója elvár tőle, és amitől a legtöbb ellenzője fél”. Cohen elmondta, hogy már 1958-ban jelentést tett találmányáról a Pentagon szakértőinek — visszhang nélkül ... Egy tengerésztiszt, név szerint John Morse, az atomenergia-bizottság külön- tanácsadója — korábban a NATO nukleáris tervezési osztályának főnöke — tudomást szerzett a jelentésről, és áttanulmányozta azt. Beajánlotta a találmányt a vezérkari főnökök egyesített bizottsága későbbi elnökének Thomas Moorernek, aki viszont Thomas Gates akkori hadügyminisztert tájékoztatta. Hamarosan mindenki érdeklődni kezdett a neutron- bomba iránt, maga Eisenhower elnök is. Akkoriban azonban, 1958 nyarán, Moszkva és Washington időleges atomkíAmerikai hadianyag-raktár az NSZK-ban. neknek tilos a belépés”. „Illetéktelesérleti tilalomban állapodott meg, így a neutronkutatás és a -kipróbálás csupán laboratóriumi méretekre szorítkozhatott. Az időleges megállapodás lejárta, 1961 szeptembere után megkezdődhettek a nagyüzemi kísérletek. 1963 tavaszán, a hajnali órákban megrengett a sivatag az amerikai Nevada államban. A föld alatt végre- hajották az első neutronrobbantást. (Az eset érdekessége, hogy maga a feltaláló nem volt jelen, mert belépési engedélye valahol elkallódott a bürokrácia útvesztőjében.) Az első neutronbombát egy kaliforniai laboratóriumban állították elő Harold Brown fizikus (ma az USA hadügyminisztere) és Herbert York atomfizikus (jelenleg a Pantagon tanácsadója) közreműködésével. A W—63 elnevezésű akkori bombát azonban a 60-as évek végén a hadsereg mellőzte — a „piszkos” atomrobbanófejek javára. Herbert Hopwood tengernagy, a hidegháború egykori apostolának, John Foster Dullesnek katonai tanácsadója mindenesetre így tájékoztatta később a tudósokat: ha Nixon 1960-ban megnyerte volna a választásokat, és Dulles még élt volna, „a neutronbombát oly gyorsan kifejlesztették volna, ahogy az csak lehetséges”. De Richard Nixon csak nyolc év múlva került az elnöki székbe. Hadügyminisztere, James Schlesinger, ma Jimmy Carter energiaügyi minisztere, erőteljesen szorgalmazta a neutronbomba kifejlesztését. A hadügyminisztérium az első neutron-robbanófejek előállítási költségeit álcázásként mint „energiafejlesztési” költséget csempészte be a költségvetésbe. Ez a megnevezés olyan ártatlanul hangzott, hogy Carter elnöknek nem tűnt fel (!) és a Ford-kormány- zat által felállított költség- vetést változtatás nélkül továbbította a kongresszusnak. Az első vizsgálatkor még a képviselőház sem talált az ügyben semmi különöset. Csupán egy újságírónak, a Washington Post riporterének. Walter Pin- cusnak támadtak kételyei, és leleplezte, hogy a titokzatos költségtétel mögött az NSZK-ban tárolt Lancerakéták neutron-robbanófejéről van szó. Amikor a költségvetés kérdése röviddel ezután a szenátus elé került, tanácstalanság lett úrrá a szenátorokon. A köztársaságpárti Mark Hatfield arra hivatkozott : nem adhatnak pénzt olyan fegyverekre, amelyekről alig tudnak többet, mint amennyit az újságban olvashattak róla. A Washington Post felháborodva követelte, hogy ne engedjenek olyan fegyverrendszert bevezetni, „amely a vegyi fegyverekhez nagyon közel álló, amely hadviselésről pedig az USA ünnepélyesen lemondott’. A Pentagon előtt hatalmas tüntetések zajlottak le a neutronbomba ellen, miközben többen a saját vérükkel megtöltött ampullákat vágtak a minisztérium bejárati oszlopaihoz. Négy tüntetőt a kormányzati tulajdon rongálása címén letartóztattak. Jody Powol, Carter sajtótitkára így próbálja mentegetni az elnököt: még nincs végső döntés, hiszen a neutronbomba negatív irányban befolyásolhatja a SALT-tárgyalásokat. A szenátus mindenesetre 58 szavazattal 38 ellenében jóváhagyta a fejlesztési programot. Hatfield szenátor arra figyelmeztet: „Adjuk fel a mítoszt, hogy a nukleáris háborút korlátok közé lehet szorítani”. Gáti István LÁZÁR GYÖRGY AZ IRAKI KÖZTÁRSASÁGBA UTAZIK Lázár György, a Minisztertanács elnöke Szaddam Husszeinnek, az Iraki Köztársaság Forradalmi Parancsnoki Tanácsa alelnö- kének meghívására hivatalos látogatásra az Iraki Köztársaságba utazik. SZOVJET—FRANCIA TÁRGYALÁSOK iMoszikvábön csütörtökön összeült a szovjet—(francia nagybizottság, a két ország kormányának legmagasabb szintű tanácskozó testületé. A nagybizottság ülésének francia társelnöke Raymond Barre miniszterelnök, aki egyúttal gazdasági és pénzügyminiszter is, A szovjet tagozat elnöke Vlagyimir Kirillin miniszterelnök-helyettes, a Szovjetunió Tudományos és Műszaki Állami Bizottságának élnöke. A szovjet kormány csütörtökön díszebédet adott Raymond Barre tiszteletére. A baráti légikörű ebédén Alek- szej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Raymond Barre mondott pohárköszöntőt. FÖLD KÖRÜLI PÁLYÁN A SZALJUT—6 A Szovjetunióban csütörtökön Föld körüli pályára bocsátották a Száljut—6 jelzésű tudományos űrállomást. Az űrállomás felbocsátásának célja tudományois-mű- szakii kutatások és kísérletek elvégzése, valamint az űrállomások konstrukciójának, fedélzeti rendszereinek és berendezéseinek tökéletesítése.. NEW YORK Cyrus Vance amerikai külügyminiszter szerdán munkaebéden látta vendégül Huang Hua kínai külügyminisztert, s ebből az alkalomból csaknem háromórás tanácskozást folytatott vele. HAVANNA Osvaldo Dorticos, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, az államtanács elnökihelyettese találkozott Sarlós Istvánnal, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjával, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökével, aki delegáció élén részt vesz a Kubai Forradalom Védelmére Alakult Bizottságok (ODR) első kongresiszuPRÁGA Prágában, a Fucik-park kongresszusi palotájában csütörtökön délelőtt megkezdődött a csehszlovák fiatalság tömegszervezetének, a Szocialista Ifjúsági Szövetségnek (SZISZ) II. országos kongresszusa. A kongresszuson 500 belföldi vendég, valamint 70 ország testvérszervezeteinek küldöttségei is jelen vannak. A KISZ küldöttségét dr. Ma- róthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára vezeti. A kongresszus első naioi- rendi pontjaként a SZISZ Országos Központi Bizottságának beszámolóját Jindrich Polednik. a CSKP KB titkárságának tagifa, az ifjúsági szövetség kb-elnöke terjesztette elő. VIETNAMI—JAPÁN MEGÁLLAPODÁSOK Hatojama Icsiro japán külügyminiszter szerdán New Yorkban megállapodott Nguyen Duy Trinh-el, a Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminiszterével : erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a közeljövőben megoldják a két ország közötti gazdasági együttműködés még függőben lévő problémáját. A két külügyminiszter az ENSZ székhelyén történt találkozója során errről megállapodást írt alá. A japán külügyminiszter tokiói látogatásra hívta meg a vietnami külügyminisztert, aki a meghívást elfőHa Dulles élne...