Tolna Megyei Népújság, 1977. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-20 / 221. szám

1977- szeptember 20. u “Képújság Film Az alább következő név­ből talán elhiszi az olvasó, hogy e rövid filmjegyzet író­ja ült már ordasok között, nem is egyszer. Most másho­gyan sikerült, mivel végig­nézte a Dőld Mihajlik regé­nyéből készült filmet. Ha az ember filmet néz, lehetőleg ne gondoljon a forrásul szol­gáló regényre, bár ebben az esetben az se baj, ha meg­teszi. Az „Ordasak között” jó kalandregény volt, termé­szetesen az irodalmi érték nyomai nélkül. A film jó ka- landtfilm, amit ugyan nem jegyez majd a filmművészet története, de a szerző, a ren­dező (Alekszej Svacsko) és az operatőr (Mihail Csórni}) valószínűleg nem is számí­tottak erre. Anuótu háborúkkal irtjuk egymást, vannak titkos há­borúk. Felderítők, hírszerzők ügyködnek, sokszor valósze­rűtlen nehézségek között. A valóságban — bár akadnak ilyenek — kevesebb a „szu­perhős" és több az aprómun­kát végző közkatona. Va­gyán Medvegyev — a Hen­rich von Goldring „bőrébe bújt" szovjet felderítő, ez utóbbiak sorába tartozik és elhisszük neki, hogy az. A film cselekménye fordulatos, izgalomban nincsen hiány, ami jó, hiszen a néző nem azért ül be a moziba kaland- filmet nézni, hogy unatkoz­zon. Erre itt nincs módja. Az 1960-ban készült film felújí­tása szerencsés ötlet volt. ORDAS IVAN A Magyar Rádió Tolna megyében Daloló Attala TV-NAPLÓ Már napok óta találkoznak olvasóink lapunkban egy emblémával, mely a Magyar Rádió rendszeres „jelenlétét” hirdeti megyénkben. Amikor a legnagyobb magyar tömeg­tájékoztatási szerv fokozott figyelmet szentel az egyik legkisebb megyének, az nem csekélység. Erre a múlt heti „Szót kérek!” egyikében K. Papp József, az MSZMP Tol­na megyei Bizottságának el­ső titkára hívta fel a figyel­met, a televízióban pedig dr. Szabópál Antal megyei ta­nácselnök beszélt az ese­ménysorozat jelentőségéről. A rádióvásárlással kapcsola­tos kedvezményeket hirdető plakátok mindenhol látha­tók, ezekre most nem térünk ki bővebben. Számokról még korai lenne beszélni, de any- nyit az elmúlt szombaton Szekszárdon már megtud­tunk, hogy a rádióvásárlás iránt érdeklődők száma a szaküzletben a korábban megszokottnál lényegesen több és ez mindenhogyan jó. A rádió műsorszerkesztése változatos. Keddi számaink­ban már hónapok óta felhív­juk a figyelmet egyik-másik elhangzott adásra, elsősor­ban az ismertetés megjele­nési napjához közeliekre. Ez most Attalára vonatkozik, ahol a népdalkör esetében Béres János „határszéli” te­rületet választott — szeren­csés kézzel. Gondos József nyugalma­zott tsz-elnök, Tóth Gézáné tanítónő, Katona Jánosné klubkönyvtáros, Kalocsa Já­nosné és Rózsa Sándor nép­dalköri tagok kedves közvet­lenséggel beszéltek szép szó­rakozásukról. Lélekben ugyan még somogyiaknak ér­zik magukat, de ennek az ügy és munkájuk sikere ér­dekében nincs jelentősége, hiszen Attala valóban nem­rég került a megye, közvet­lenebbül Dombóvár közigaz­gatásának keretei közé. A „hármas határnál” — aho­gyan Tolna, Somogy, Bara­nya szegleti elhelyezkedé­süket mondják, mindhárom megye népdalkincse él és az attalaiak merítenek is belő­lük. Összekötő szövegként kedvesek voltak a szólások (a göllei bocskor) éppúgy, mint Rózsa Sándor anekdo­tái — higgyük, hogy — roko­náról, a híres betyárról O. I. Huibay Miklós mindig színházban gondolkozik, vagyis nem olyan író, aki esetemként szíradarabokalt ír, hanem aki csak 'színdarabokat ír, minden egyéb műfaj alkatmi és eset­leges a pályáján. Valamikor nagyon régem, Hősök nélkül című darabjával tűin* fél, s azóta pályája egyre emelkedik, jóllehet az elmúlt években termékenységéhez képest viszonylag ke­veset találkoztunk nevével színházainkban. Most a tv, az or­szág legnagyobb színháza tűzte műsorára, s a Magnif ida't című egyfelvonásos töményen muitatja Húbay drámaírói erényeit, de talán gyengéit is. A Magnificat igazi dráma, kitűnő at­moszférája van, s a néző rögtöni egy olyan drámai szituációiban ■találja magát, aminek hatásától nem tud szabadulni. A dráma csak fokozódik, újabb és újabb elemék emelik, de épp itt jövünk zlavairba': száblád-e és léhtet-e tovább fokozni a feszült­séget, nem csappan-e meg az IzgaHanrx iha már a valószínűtlen félé mozgatjuk az eseményeket. S itt tűnik fel az, ami: Huibay- nak erénye is, meg nem is: nagyon is kiszámított, túlságosan tudatosan megkomponált minden, az események szemmel láthatóan nem a maguk útján mennek, hanem az író által megszabott csapásom, 'hangsúlyozottan építve a várható ha­tásra. Ettől függetlenül a Magnificat igazi dráma, ami* Szirtes Tamás rendezésében igazán jó előadásban láthattunk: Gobbi 'Hilda, Sunyovsztky Szilvia, Inike László, Miklósy György, Gáti Oszkár egyaránt részes a sikerben. A Pécsi 'Nemzeti Színház ibermutatkozása őszinte örömöt jelentett, főleg nálunk, ahol a szomszéd város művészei gya­kori vendégek. Jól megkomponált, igazi dokumentum-riport- fiilm volt, amely Illyés Gyula vallomásával kezdődött, majd megszólalt az igazgató, rendező, dramaturg, író, színész részle­teket láthattunk néhány darabból, s mindez együtt jól szol­gálta a célt, a pécsi színház megismértet'ését, vagy régi szín­házi élményeink felelevenítését. Babiczky László rendező jól fogta egybe a szerteágazó témát, s egy rokonszenves riporter­rel is megismerkedhettünk, Rózsa Györggyel, aki rendkívül otthonosan és nagyon rokonszenvesen vitte előre a beszélge­téseket. CSÁNY1 L. Könyv Donáth Ferenc: Reform és forradalom A magyar mezőgazdaság 1945—1975 közötti szerkezeti átalakulásáról értékes fel­dolgozást jelentetett meg az Akadémia Kiadó. Donáth Ferenc, a kérdés egyik leg­jobb hazai ismerője, aki 1945-ben maga is cselekvő részese volt a földosztásnak, átfogóan elemzi azokat a ha­talmas változásokat, ame­lyek a magyar agrárstruktú­rában az utolsó 30 évben végbementek. A munka első része a föld­reformról és a kisparaszti mezőgazdaságról szól, a má­sodik rész a szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság ki­alakításáról és fejlődéséről. A történeti előzmények is­mertetése után a szerző elem­zi az 1945—1948-ig eltelt idő­szak fő agráreredményeit: a nagybirtok felosztásának po­litikai hatását, a parasztság termelési kedvének és ener­giájának ugrásszerű növeke­dését, amellyel sikerült le­küzdeni a háborút követő élelmezési válságot. „A re­form nélkül semmilyen tár­sadalmi haladásnak nem le­hetett szilárd alapja az or­szágban. Lezárta a múltat egy nagy néposztály cselekvő részvételével” — értékeli Do­náth Ferenc a nagy törté­nelmi eseményt. Rámutat azonban rögtön arra, hogy ezzel a probléma csak rész­ben oldódott meg- „A reform fő eredményére, a kisparasz­ti mezőgazdaságra mély el­lentmondás vetette árnyékát, amely egyrészt a korszerű mezőgazdálkodás üzemi fel­tételei és követelményei, másrészt a magyar paraszt­ság vágyai és törekvései kö­zött fennállott.” A jövő a nagyüzemi gazdálkodás felé mutatott. Donáth ezután részletezi az 1949—1974-ig eltelt idő­szak agrárproblémáit. A kér­dést nemcsak történetileg vizsgálja, hanem közgazda­ságilag is. Elemzi a kollek­tív mezőgazdaság sarkalatos pontjait: a munkaerőt, az anyagi-műszaki bázist és a vezetést. Megállapítja, hogy a termelőerők és a termelési viszonyok összhangja csak a 60-as évek közepére alakult iki a magyar mezőgazdaság­ban. Amíg ez az összhang nem jött létre, addig a ter­melés stagnált, vagy vissza­esett. „Különösen figyelemre méltó, hogy az új termelési viszonyok mindaddig nem igazolódtak a termelők sze­mében, amíg a termelésbe nem vonult be az új nagy­üzemi technika, mélyreható­an átalakítva a mezőgazda­sági munka jellegét. E két folyamat nagyjában időbeni egybeesése azt támasztja alá, hogy nem a kényszer, hanem csupán a termelőerők átala­kulása szentesíthette végle­gesen az új nagyüzemi terme­lési viszonyokat” A munka a szakemberek­nek és a téma iránt érdeklő­dő olvasóknak értékes tanul­ságot nyújt eltelt 30 évünk mezőgazdasági fejlődéséről. KISASSZONDY ÉVA Kossuth Lajos színházi kapcsolatai Eldöntetlen vita drámaírói munkásságáról Szeptember 19-én volt százhetvenöt esztendeje, hogy Kossuth Lajos, a XIX. század történelmének legnagyobb magyar alakja megszületett. Ez a jubileum alkalmat ■nyújt arra, hogy újból elő­vegyünk egy mindmáig tisz­tázatlan témát Kossuth szín­padi szerzősége körül. Nem a Macbeth egy részének lefor­dításáról van szó. amelyet letartóztatása és börtönbün­tetése után a budai várbör­tönben végzett el gondo­san tanulmányozva Shakes- peare-t. Az a színdarab érde­mel megvilágítást, amely év­tizedeken át országszerte ör­vendett népszerűségnek „Já­nos, Finnland hercege" cím­mel. Még Budapesten is be­mutatták, az egykorú színla­pok szerint: 1914-ben. MIT MOND A LEXIKON? A Sohöpflin Aladár szer­kesztette Színházi Lexikon az említett darab tekinteté­ben pontatlan adatokat tar­tartalmaz: „A nagy államfér­fi neve is előfordul a régi Nemzeti Színház műsorában, mint drámafordító, bár ab­beli tevékenységét sok tekin­tetben homály fedi. Eszerint fordította volna „János, Finnland hercege, vagy András és Béla" (Korona és kard alcímmel ellátott) honi históriai játékát öt ('elvonás­ban. Eredetileg Weis­senthurm Franul Janka né­met színésznő írta. Már 1918- ban megtalálták a darab ere­deti színlapját, mely a sopro­ni múzeum tulajdona. Kos­suth Lajos 1888. július 6-án, a Fővárosi Lupok-ban tilta­kozott a színmű szerzősége ellen, és cáfolatát így végzi: „Ha érdem, nem az én érde­mem, ha bűn, nem az én bű­nöm". A Honművész 1836- ban Kossuth Imrét nevezi meg szerzőnek. Vannak, akik Kossuth Pálnak tulajdonít­ják a szerzőséget, legalábbis így ír Benkő Kálmán, Ma­gyar Színvilág című munká­jában- Ezzel szemben Sziny- nyei József, a pontos és megbízható bibliográfus és irodalomtörténész, a Nemzeti Múzeum hírlaptárának meg­alapítója határozottan kifej­tette, hogy mégis Kossuth Lajos írta a János, Finnlan- dia hercege című drámát. Már 1835. december 15-én előadták Kolozsvárott. Ra- kodezay Pál Egressy Gábor és kora című munkájában Kossuth Endre fordításának tulajdonítja a drámát és megjegyzi, hogy Kossuth Shakespeare Macbethjéből a dráma első boszorkányjele­netét fordította le. Szó van egy másik Kossuth-darabról is. Hafner Károly „Egy ál­lamférfi vagy igazságos mi­niszter” című négyfelvoná- sos színpadi munkájának magyar átdolgozásáról. „NEM EMLÉKSZEM ... ” Kossuth Lajos színházi te­vékenységét a múlt század­ban kezdték elemezni. Dr. Kossuth Lajos első fényképe (Kristóf Károly gyűjteményéből) Váli Béla 1888-ban megje­lent tanulmánya szerint be­szélt Torinóban Kossuth La­jossal- Hiába faggatta, nem tudott visszaemlékezni a da­rabra. Ennek a színdarabnak az első nyoma az 1829-es soproni Játékszíni Zseb­könyvben lelhető fel. „And­rás és Béla, vagy Korona és kard, Magyar Játékszínre al­kalmaztatta T. Kossuth L. úr, Zemplényi Hazafi”. Váli a színlap megtalálása után az egykori színészektől próbált megtudni részleteket, ami részben sikerült is. Ennek alapján elsőnek közölte a sajtóban Kossuth nemzeti drámájának tartalmát, és a mű megírásának célját. Kos­suth Lajos azért írta ezt a drámát, hogy „a magyar nemzet hősiesen vitéz, udva­riasan nyílt hízelgés, avagv megfélemlítés által helytelen útra nem téveszthető jellem­világát feltárhassa a néző előtt”. EGYKORÚ BESZÁMOLÓ A darab népszerű volt — írja Váli —, s kedveltségét fokozta Kossuth növekvő népszerűsége. A dunántúli színtársaság igazgatója az 1833-as pozsonyi onszággyű- lés alkalmából az Országgyű­lési Tudósító szerkesztőjé­nek, azaz Kossuthnak szín­művével nyitotta meg évad­ját. Egy névtelen beszámoló szerint „szüntelenül lelkes örömnyilvánítást hallató né­zőközönség előtt kiváltkép­pen kitüntették magukat Komlóssy, Lendvayné”. Igen lényeges, hogy az András és Béla című dráma a lengyel és a magyar nép barátsága eszméjében íródott- Az I. András idején játszódó „Nemzeti História Dramma” hőse az ármány által üldö­zött Béla, a magyarság alle­gorikus megszemélyesítője, aki ragaszkodik lengyel ba­rátaihoz. (A témát Szigligeti Ede is feldolgozta, hasonló figurákkal játszódó művet írt.) Dr. Váli Béla megálla­pításait Szinnyei József is elfogadta, csupán Rakodczay Pál írt ellene. „Váli egy vén színész emlékezetére támasz­kodva holtig megmaradt ál­lítása mellett”. (Váli is, Ra- kodczay is szí nesztort énet- írők voltak.) Kossuth Lajos három esztendeig sínylődött a budai vár kazamatáiban. Amikor kiszabadult és pénz­ügyminiszter lett belőle, Bajza József igazgatása alatt két ízben is ötezer pengő fo­rintnyi sürgős segítséggel si­etett a Nemzeti Színház tá­mogatására. A színészeket nem kedvelte különösebben, főleg Egressyvel volt vitája a drámai színészek anyagi kö­vetelései körül. De hogy mennyire szerette a drámát és mennyire ismerte Shakes- peare-t, arra jellemző példa a debreceni függetlenségi párthoz írt levelének követ­kező sorai: „Mikor a korhely Trinculo (Shakespeare Vi­harijában) Caliban mellé ku­porodik, imígy kiált fel: „a nyomorúság az embert külö­nös hálótársakkal hozza is­meretségbe”. A KÉZIRAT Színházi közvéleményünk sokáig elveszettnek hitte a kéziratot- A hírlapírói szí­vósság azonban kiderítette, hogy a János, Finnland her­cege című, Kossuthnak tulaj­donított drámaátdolgozás kézirata létezik. A lehető leg­jobb helyen, az Országos Széchenyi Könyvtár kézirat­tárában. A kiderített hely­szín nyomán Kazimir Károly, a Thália Színház igazgatója nyomban felkereste dr. Win- disch Évát, a kézirattár ve­zetőjét. A darab rendes szín­házi példány, amely azonban nem egy kéz írása. Javítások, átírások vannak benne, ame­lyek feltűnően emlékeztet­nek Kossuth Lajos kezevo- nására. Most már csak a modem írásszakértőkre van szükség, hogy eldöntsék — más Kossuth-kéziratokkal való összevetés nyomán —, mi köze van a nagy állam­férfinak ehhez a színpadi műhöz, amelyet egyfelől megtagadott, másfelől nem emlékezett rá. KRISTÓF KAROLY Következő heti filmjegyzetünket a Veri az ördög a fele­ségét v. magyar filmvígjátékról írjuk. mLm II II I d mrnm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents