Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-09 / 186. szám
XXVII. évfolyam, 186. szám ARA: 0,80 Ft Mai számunkból 1977. augusztus 9., kedd VlZEGÉSZSÉGÜGY (3. old.) EGY HIBA IS HIBA (3. old.) ACZÉL GYÖRGY ÜJ KÖTETE (4. old.) CSAPATVERSENYBEN AZ ELŐKELŐ 4. HELYEN <6. old.) A JOG ÁTSZÖVI egész életünket, szabályozza az emberek és az állam kapcsolatát, az állampolgárok egymás közötti viszonyait, a munkavállaló jogait és kötelezettségeit, a család kapcsolatait. A jogszabály mindig el akar valamit érni, meghatározott társadalmi célja van, de ez csak akkor valósulhat meg, ha az emberek ismerik is ezeket a szabályokat. Ismeretük társadalmi érdek. Mindany- nyian rendszeres kapcsolatban — ha úgy tetszik, jogi viszonyban — állunk az állammal, a tanáccsal, egyéb államigazgatási szervvel. Saját magunkat sújtjuk, ha nem tudjuk, mit tehetünk, hol és hogyan, azaz nem ismerjük jogainkat. A jogszabály ismerete tehát az egyénnek is érdeke. A jogpropaganda fontosságát bizonyítja, hogy a kormány ismételten napirendre tűzte megtárgyalását. A jog megismerése ad módot és lehetőséget a közéletben való állampolgári részvételre, a jog ismerete és a hozzákapcsolódó jogtudat az általános műveltség szerves része, a jogismeret segíti a lakosságot saját ügyeinek intézésében, az érvényes jogszabályokban való könnyebb eligazodásban, a kötelezettségek betartásában. A jogpropagandával sokan foglalkoznak, gondoljunk csak a TIT előadásaira, az ismeretterjesztő szak- könyvekre, a sajtó, a rádió, televízió egyre szaporodó és egyre népszerűbb jogi műsoraira. AMIKOR AZ ELÉRT eredményekről — a tömegkommunikációs eszközök népszerű jogi műsorairól, a Házi Jogtanácsadó nagy érdeklődést kiváltó füzeteiről, a tömegszervezetek egységesebb és hatásosabb jogi nevelő munkájáról, a törvények társadalmi vitájáról — beszélünk, külön is hangsúlyozni kell a tanácsi ügyfélszolgálati irodák kedvező tapasztalatait, a koordinációs tevékenység megyei megerősödését és a jogsegélyszolgálat rendszerét. Mert igaz, a jogi érdeklődés egyre nő, de az is igaz, hogy ma még a jogi ismeret igénye általában egy-egy konkrét ügy kapcsán vetődik fel. Mit tegyek, hol kezdjem el? — vetődik fel gyakran a kérdés, és a joggal való sorozatos találkozásnak, a jogi ismeret bővülésének, az érdeklődés és igény növekedésének kell bekövetkeznie ahhoz, hogy mindenki helyesen tudjon élni jogaival. A jogpropaganda és jogsegélyszolgálat a legtöbb esetben nem lépte túl az adott szerv érdek- és tevékenységi körét, azaz nem tudott általánossá válni. Másrészt a sok szerv egymástól független jogpropagandája elkerülhetetlenül a témák ismétléséhez, vagy egyes területek mellőzéséhez vezetett. Szükségessé vált a jogpropaganda egyeztetése, egységes felső irányítása. Létrejött tehát a Jogpropagandát Koordináló Bizottság, amelyben mindazoknak a szerveknek a képviselői együtt dolgoznak, akik eddig is fő szerepet játszottak a jogi ismeretterjesztésben. A JOGPROPAGANDA tehát helyes úton jár, de tennivaló még van. Néhány területtel eddig nagyon mostohán bántunk — például alig beszéltünk a jogpropagandán belül az államigazgatási vagy államjogról —, tovább kell törekednünk a jogszabályok nyelvének egyszerűsítésére és el kell kezdeni a jogi alapfogalmak iskolai oktatását is. GELLÉRI MIKLÓS Nguyen Duy Trinh látogatása hazánkban Augusztus 5—7. között Púja Frigyes külügyminiszter vendégeként, nem hivatalos, baráti látogatáson hazánkban tartózkodott Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Kommunista Párt PB tagja, a KB titkára, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyetKommunista és munkáspártok azN-bombaellen 'Hirosima és Nagaszaki tragédiájának évfordulója alkalmából Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehszlovákia, Dánia, az Egyesült Államok, Finnország, Francia- ország, Görögország, Írország, Kanada, Lengyelország, Luxemburg, Magyarország, Nagy-B rita nn ia, az NDK, Norvégia, az NSZK, Olaszország, Portugália, San Marino, Spanyolország, Svájc, Svédország, a Szovjetunió, Törökország és Nyugat- Berlin kommunista és munkáspártjai nyilatkozatot adtak ki, amelyben fellépnek a neutronbombának az Egyesült Államok kormánya által tervezett gyártása ellen. iA kommunista és munkáspártok nyilatkozatukban leleplezik ennek a fegyvernek barbár jellegét, amely az emberek millióinak hidegvérű megsemmisítését célozza. Ennek a fegyvernek gyártása tovább szítaná a fegyverkezési versenyt, és a világbékét fenyegető új veszélyeket idézne elő. Az aláírók felhívnak min-7 den — szocialista, szociáldemokrata és keresztény — békeszerető erőt, hogy lépjenek fel az enyhülési politika folytatásáért, amely előfeltétele a katonai tömbök felszámolásának. tese és külügyminisztere. Látogatása során fogadta Huszár István, a Politikai Bizottság tagja, miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke, Gyenes András, az MSZMP KB titkára, megbeszélést folytatott Púja Frigyes külügyminiszterrel. A szívélyes és elvtársi légkörű találkozóAz Addisz Abeba-i rádió hétfői adásában hangoztatta, hogy az Ogaden területen kirobbant viszály szabályos háborúvá fejlődött Etiópia és Szomália között. Az etióp kormánycsapatok ellen nem gerillák, hanem reguláris Szomáliái csapatok harcolnak repülőgépek és harckocsik támogatásával. Az etiópiai kormány vasárnap utalt először arra, hogy a sivatagi térség egyes részeit Szomáliái „behatolók” tartják ellenőrzés alatt. A „nyugat-szomáliai felszaba- dítási front” állítása szerint a csoport fegyveresei elfoglalták már Ogaden 90 százalékát és megkezdték a helyi adminisztráció kiépítését. Az Addisz Abeba-i rádió közölte, hogy Etiópia nem tűri el a terület elvesztését. Egyúttal figyelmeztetett arra. hogy a viszály átterjedhet „Afrika szarvának” más részeibe is. kon kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban folyó szocialista építőmunka eredményeiről, a Magyar Népköztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság testvéri kapcsolatainak elmélyítéséről és eszmecserét folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről. Libreville-ben az Afrikai Egységszervezet Etiópia és Szomália ellentétének elsimítására összehívott közvetítő bizottság szombat esti ülésén Szomália képviselője azzal fenyegetőzött, hogy országa nem vesz részt a testület további munkájá- ^ ban, ha nem vitatják meg — a nyugat-szomáliai fel- szabadítási front részvételével — Ogaden kérdését. Ezt követően a Szomáliái küldöttség elhagyta az üléstermet. Etiópia küldöttsége az ülésen felkérte az Afrikai Egységszervezetet, minden lehetőt tegyen meg, hogy elérje a Szomáliái csapatok azonnali visszavonulását etiópiai területről. Az AESZ közvetítő bizottsága szombaton este felfüggesztette ülését, s ezt követően a testület elnöke a Szomáliái küldöttség vezetőjével találkozott. Raul Castro az NDK-ban Erich Honecker az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke hétfőn fogadta Raul Castro Ruz hadseregtábornokot, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának másod- titkárát, a kubai államtanács és minisztertanács első elnökhelyettesét, a forradalmi fegyveres erők miniszterét. Ä teljes nézet- azonosság jegyében lezajlott baráti találkozón részt vett Karl-Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, az NDK nemzetvédelmi minisztere is. Indiai-szovjet barátsági hónap Hat éve, 1971. augusztus 9-én írták alá a szovjet— indiai béke-, barátsági és együttműködési szerződést. Az évforduló alkalmából indiai—szovjet barátsági hónapot rendeznek Indiában. A barátsági hónap rendezvényeire meghívták Tádzsikisztán, Kazahsztán, Azerbajdzsán/ Lettország és Ukrajna küldöttségeit. Az indiai főváros lakossága hétfőn melegen köszöntötte a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének küldöttségét, amely Mahimadula Ho- lovnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökhelyettesének, a Tadzsik SZSZK Legfelsőbb Tanácsa elnökének vezetésével érkezett Delhiibe. Az indiai lapok az évfordulóval foglalkozó cikkekben hangsúlyozzák, hogy a szovjet—indiai béke-, barátsági és együttműködési szerződés megfelel a két ország nemzeti érdekeinek, az ázsiai béke és biztonság érdekeinek. Etiópia — Szomália Az AESZ békéltető lépései Bőrdzseki - szovjet piacra Végül is, így ahogy végighallgatja az ember, egyszerű az egész: A külkereskedelmi partner „lejelez” a gyártó szövetkezet felé egy igényt, itt a helyi tervezők megszerkesztik, a technológia kiszámítja a költségeket, a labor elkészíti a mintakollékciót — aztán már indulhat is az egész, hogy vizsgázzon az. il„Alkulmi" manökenen az új női dzseki mintapéldánya Fotó: Baku letéksek előtt. Részleteiben azért egy kicsit más... Az év elején a HUNGARO- TEX Külkereskedelmi Vállalat megkereste egy üzleti aján- láttal a Szekszárdi Szabó Ktsz-t. Az ajánlat egy női divatdzsekire szólt, amelyből 1978-ban már tízezer darabot vár a megrendelő: a szovjet kereskedelmi partner. Hogy ez a dzseki milyen legyen, azt már az itteni tervezők, szabászok és — tekintve az árat, a technológusok dolga lesz eldönteni. Sűrűn forogtak a különböző divatlapok, jó néhány papírra vetett szabásminta készült addig, amíg a helyi tervezők kész szabástervet tettek a technológusok elé — hogy hát valami ilyet képzeltünk el. Az egyszerű vonalú, hazai alapanyagból — grabotánból — készülő dzseki ezek után — szaknyelven szólva árfekvésből vizsgázott. Miután elkészült az első mintadarab, a kalkulátorok, normások kiszámolták, belefér-e abba a költségbe az új termék, amit a megadott költség megenged. A munka befejeztével — ami persze jó néhány embernek adott komoly feladatot heteken keresztül — tényleg nincs más hátra, mint a szerződéskötés. Aztán már a szó szoros értelmében rajtra készen áll a jövő évtől gyártott új típus. Mindez persze csak akkor zajlik ilyen simán, ha a termelők a saját érdekeiket figyelembe véve mindent elkövetnek, hogy a piacra szánt új termék megnyerje a vásárlók tetszését. A követelmény szó ez esetben végképp nem misztifikált fogalom, hisz üzletről — kölcsönös érdekeken nyugvó kereskedelmi kapcsolatokról van szó. Tudta ezt a szövetkezet azon maroknyi kollektívája is, amely együttes munkával életre hívta ezt az új terméket. Jövőre indulnak az első szállítmányok és akkor már a szovjet üzletekben vizsgáznák a szekszárdi szövetkezet dolgozóinak termékei. Remélhetőleg — hasonlóan az induláshoz — jól. Péntek óta reggeltől délutánig Öcsénybcn úgyszólván megállás nélkül emelkednek a gépek a magasba. Az V. gcmcnci vitorlázórepülő-bajnokság ötven versenyzője nap mint nap dacol az időjárással: a nagy meleggel, a zivatarral, széllel. Képünkön: tapasztalatátadás. Balról a már harmadik őcsényi versenyen részt vevő Raine Mönkkö- nen (Finnország), jobbról Tclcpovszky Tibor (Szolnok), aki három éve a klub kategóriában első helyen végzett, valamint Halasi Gáborné (Békéscsaba.) (Tudósítás a 6. oldalon). & jogot ismernt fcell