Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-07 / 185. szám
1977. augusztus 7. KÉPÚJSÁG 5 •f Kiállítás Adonyban Vasárnap nyílik és augusztus 22-én. zárul Adonyban, a művelődési házban az a kiállítás, amely Takács Zoltán festőművész és Juhos László szobrászművész alkotásait mutatja be. A Szekszárdon élő Juhos László abban az időszakban, amikor főiskolai tanulmányait végezte, Adonyban lakott. Innét a kapcsolat, ami most alkotásait a Duna menti községbe hívta, egy bemutatóra. Ezen egyébként harminc művét láthatják az érdeklődők, köztük a képen látható szobrot is. A RIG-VÉDA himnuszaiból fi dolgok eredete Még akkor nem volt nemlét, ámde lét sem, Légűr sem volt, s az ég sem volt fölötte. Mi zárta ezt körül? Hol és mi óvta? Hol volt az édes víz? Nem volt, csak mélység. Nem volt halál, és nem volt örökélet, Nem volt, mi éjét és nappalt mutatna; Csupán az Egy lélegzet önmagában, De észrevétlen. Ezen túl semmi sem volt. Csak sötétség volt sötétségbe rejtve. Az ősi sós víz fénytelenül kavargott. A csírát, melyet puszt űr fedett be, Az Egyet titkos belső izzás szülte. Ettől fogant a szeretet legelsőbb. Ez volt a szellemtudat első magja. A lét tövét a nemlétben találták A bölcsek, kik szívük mélyét kutatták. Nagy útjukon zsinórt húztak keresztbe. De volt-e „lent”? S mj létezett fölötte? A nemzők voltak elsők, hím-erővel ? Alul ön-szülte lét? Felül feszültség? Ki lelt reá? Ki tudná megmutatni, Hogy és miképpen lett az ős világ-lét? Az istenek ezen belül születtek? Ki mondja meg, miből eredt a Minden? Ha van teremtés, honnan és mikortól? Kész alkotás-e vagy megalkotatlan? Ó tudja csak a legfelső egekben, Ki mindig mindent lát? Vagy ő se tudja? Franyó Zoltán fordítása (A kitűnő Komárom megyei író, műfordító, augusztus 10-én töltj be 90. évét.) Népzenei találkozó Kodály Zoltán szülővárosa, Kecskemét, hetedszer rendez országos népzenei találkozót. A népi hangszerművészek, együttesek, énekesek és hang- Ezerkészítők idei találkozója augusztus 26-án kezdődik és háromnapos lesz. Sor kerül irodalmi-népzenei estre, amelyen írók, költők, zeneszerzők, népi előadóművészek és népzenei együttesek működnek közre. Több szakmai tanácskozást, a város üzemeiben, tanyaközpontjaiban pedig népzenei bemutatókat rendeznek. — Néprajzi gyűjtőként is ismert a neved... — A népművészet csodálatos és kimeríthetetlen világ. Nagyon sok feljegyzésem, magnószalagom van, mesék, dalok, szokások, fel kellene dolgozni, csak ideje lenne az embernek. — Térjünk vissza a képeidhez. A festészetet ma, itthon és külföldön, az új és immáron szá- montarthatatlan irányok jellemzik. Mit gondolsz ezekről ? — Azt hiszem, ezek a modern irányzatok kimerültek. Sok bennük az ellenőrizhetetlen önkény, mert aki például nem tud lerajzolni egy kezet, minden gátlás nélkül csinál egy absztrakt festményt. Ez pedig azt mutatja, hogy itt valami baj van. Nem vagyok elfogult, kétségtelen, hogy ez a sok törekvés hozott újat is, sőt, helyenként termékenyítőleg hatott, mint a kubizmus, vagy az absztrakt irányzat, de van egy pont, aminél nem lehet tovább menni, mert reménytelenül sematikus lesz minden. — Pesten megnéztük az ősszel a Klee-kiállítást. A gyenge dolgait hozták el, mégis nagy volt a hatása. — Jó példát mondassz, Klee nagy mester, de követhetetlen. Éppen arra bizonyíték, hogy egyedi és egyetlen, amit nem lehet folytatni, mert üres utánzás lesz. No de hány Klee van a modern művészetben? Hisz épp az a baj, hogy egy-egy nagy mester árnyékában nagyon sokan megélnek akik nem jutnak tovább az utánzásnál. A magam részéről nem lépek erre az útra, azt próbálom megfogalmazni, amit kiszűrök a valóságból. Az. eredményt mások döntik el, de tiszta a lekiismeretem. — Lassan festessz, so- káid érleled magadban a témát? — Igen, nem tartozom azok közé, akik túl köny- n.yen dolgoznak. Amíg a témából kép lesz, s valóban az lesz belőle, amit az ember akar, rendszerint elég sok idő múlik el, ami természetes is, hisz a művészet nagy dolog, nagyon nagy. Csak hittel, türelemmel lehet csinálni. — Fülep Lajos írja valahol, hogy a művészet egyedül az önkényt nem bírja el. — Fülep pedig csak tudta — mosolyog .Ujváry Lajos, aztán közös emlékeinkről beszélünk, Dáliáról, a csodálatos szirakúzai Vénuszról, az Uffizi csodáiról. — Mindent tudtak, s ezért nem lehet betelni velük. Egy Tizian, Veronese, de még a második, harmadik vonalbeliek is olyan magától értetődően festettek, ahogy mi látunk. Nem volt számukra technikai nehézség, nem érdekelte őket semmi nehézség, mindig azt festették, amitakartak, s mindig olyan lett a kép, amilyennek akarták. Ezért kell időnként visszatérni a régi nagy mesterekhez. — Szőnyi-növendék voltál. .. — Nagy mester volt, néhány olyan képe van, ami nélkül nem lehet elképzelni a magyar művészetet.' S mindent meg lehetett tőle tanulni, mert kitűnő pedagógus is volt, akivel öröm volt együtt lenni. — S mikor látjuk új munkáidat Szekszárdon? — Nem tudom. Szeretnék sokat festeni, úgy, ahogy a legjobbaktól tanultam. Remélem, sor kerül majd egy újabb szekszárdi kiállításra is. Mi is reméljük. Csányi László Fotó: Király Sándor HEGEDŰS LÁSZLÓ: Fut a vonat Szalad a táj, elszórt házak maradoznak, útparton, vetésben korai pipacsok. Virágaitól egy bodzabokor roskad. Szétfutó vadrózsa. Szürke út kanyarog. Emitt szürkés széna rendek. Asszony forgat. Majorság, víztároló gömbje ragyog. Aztán csak part, akácoknak, pipacsoknak s magas fűnek hona. A szem elandalog. Szőlőt permetez a kertjében egy férfi. Elmarad egy őrház, majd egy szalmakazal barnára égve és ázva. És most nézz ki: hegyek karéjában apró házaival s tornyával egy falu. Majd csak nádak, vizek. Népes part. A tó még nem vonzó senkinek. 1977. május TAVALYI szekszárdi kiállításának egyik legszebb festménye a szeretett tolnai dombokat idézte, azt, ami talán legjellemzőbb erre a 6zép megyére. Olyan ez a kép, mint egy vallomás, a hűség formákba és színekbe fogott megfogalmazása, mely az erdélyi vagy a zsámbéki festmények közelségében is a hovatartozás művészi bizonyítéka. Ujváry Lajos egy év óta tolnai lakos, pontosabban az év egyik felét tölti a megyében, miután Csicsón megvásárolt egy düledező, régi épületet a hozzá tartozó kis földdel, erdővel. Otthonossá tette, s műterem is épült a kis ház mellé. Csicsó néhány ház csupán. pontosabban két ház, s a völgyben egy düledező öreg templom, amely évente egyszer, búcsúkor nyitja ki kapuját. A környék a legjellegzetesebb tolnai táj, dombok, völgyek váltják egymást, könnyed vonalvezetéssel. — Most kezdtem festeni, az „átállás” nem is olyan egyszerű. A táj itt van előttem, de honfoglalásom még nem fejeződött be. Rengeteget dolgoztunk, amíg lakhatóvá vált ez a ház, s ma már elmondhatom, igazán otthon érzem itt magam. — Beszéljünk a képeidről. Realista festőnek tartod magad? — Igen, de inkább lírai realizmust mondanék. Az ember a tájat átfogalmazza, szinte a táj ürügyén mondja el, amit akar. — Sokat festettél Erdélyben, pontosabban Bukovinában. — Huszonhétszer voltam ott, sok képet festettem. Nemcsak a táj érdekelt, az emberek is, s nagyon sok felejthetetlen emlék fűz ezekhez az emberekhez, akik magukban, környezetükben megőriztek valamit a múltból. Egy évvel a mohácsi csata után, 450 éve jelent meg az első magyar nyelvű nyomtatváify Krakkóban, Hyeronimus Vie- tor nyomdájában. Azaz nem is egy. hanem mindjárt kettő. Ám az is igaz, hogy tulajdonképpen latín könyvek voltak ezek, csak magyar szöveg is járult a latinhoz. Két tankönyvet adott ki a nyomdász, mindkettőne'k célja a latin nyelv elsajátításának megkönnyítése volt. Éppen ezért a latin szöveget német, lengyel és magyar magyarázatokkal, fordítással egészítették ki. Krakkóban akkoriban igen nevezetes egyetem működött, ez volt Európa legkeletebbre fekvő egyeteme. A magyar művelődés sokat köszönhet neki, hiszen a XV. és a XVI. század számos jeles magyar tudósa, írója, politikusa járt erre az egyetemre. Az egyetem mellett nevezetes humanista kör működött, Lenart Cox angol vándor-humanista körül, de egészen a királyi udvarig nyúltak az összeköttetéseik. Nem tudjuk, hogyan és miért, de az első magyar nyomtatott szövegek írója, Sylvester János, alig érkezett 1526. októberében Krakkóba az egyetemre, máris tagja lett ennek a körnek, s Vietor nyomdájában korrektor. így aztán ő lett a szerzője a két latin tankönyv magyar szövegének. A középkor egyik legnépszerűbb latin nyelvtana volt a Donatusé. Ezt dolgozta át humanista szellemben és elvek szerint Christoforus Hegen- dorf német humanista. Ennek magyar szövegét írta Sylvester. Ebben még csak néhány magyar szót találunk. Összefüggő szövegként a könyv végén a Miatyánk és az Üdvözlégy van benne magyarul. Sylvesternek nem volt könnyű dolga. Hiszen a sok száz éves, sőt, több mint ezer éves latin műszavakat kellett magyarul, s a ragozási példákat megfelelő értelmezéssel fordítania. így nekünk ez a könyv egyúttal a magyar nyelvészet kezdetét is tanúsítja. A könyv magyar címe: Donatus nyelvtanának elemei... A másik kiadvány is nyelvkönyv, de nem nyelvtan, hanem beszélgetésgyűjtemény. Címe: Gyermek; beszélgetések példái. Ebből megismerhetjük, hogyan társalogtak a magyarok a tizenhatodik század közepén. Sylvester nem fordít szolgaian bár vannak nyelvében latinos fordulatok, úgynevezett tükörfordítások, hanem értelemszerűen adja vissza a latin szöveget. A korabeli iskolázásra, szoká- sokra> illemre kapunk tájékoztatást ezekből a beszélgetésekből. így nemcsak nyelvészeti és irodalomtörténeti értéke van e kiadványnak, hanem fontos művelődéstörténeti tájékoztatást is nyújtanak a korról, amelyben keletkeztek. Sylvester János latin nyelvű verseket is írt a két könyvbe. Éppen ezekből tudjuk, hogy ő a magyar szövegek szerzője, mert a versek címében megnevezi magái: Ioannes Sylvestris Pannonius. GÖMÖRY JÓZSEF Martyn Ferenc szobra (Németh Ernő felv. — KS.) ...van egy pont,- aminél nem lehet tovább menni... ...csak hittel, türelemmel lehet csinálni... A magyar nyelvű nyomtatott könyv évfordulójára
