Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-31 / 204. szám

A korszerű gépkocsiknál az indítóberendezés — ha az akkumulátor is jó — teljesen megbízhatóan látja el fel­adatát. Az autósnak mégis tudnia kell. hogy ha mégis zavar támadna, miképpen in­díthatja meg a motort (utá­na ugyanis — még töltetlen akkumulátorral is — elérhet céljához, ha útközben nem engedi leállni a motort.) Egyes autógyárak követke­zetesen meghagyják kocsijai­kon a jól bevált „kurblizás”, azaz a kézi indítás lehetősér gét, s ezt nagyon jól teszik. Nem árt, ha az új kocsitu­lajdonos — ismerkedvén az autójával — még a kezdet kezdetén megpróbálja a „kurblivas” használatát is. Kezelésében tulajdonképpen nincs semmi ördöngösség, ha betartjuk a szabályt: min­dig alsó helyzetből kell hir­telen, gyors mozdulattal fel­rántani az indítóvasat (ter­mészetesen ügyelve rá, hogy a sebességváltó ne legyen kapcsolásban, és hogy a szí­vató az indításnál megfelelő 'állásban legyen.) Amennyiben nem sikerül a kézi indítás (előfordulhat, ha a motor már nagyon „megszívta magát”), vagy ha nincs lehetőség a végrehaj­tására, megtolássál vagy von­tatással („berántással”) lehet elindítani a motort. Mindkét esetben a kocsi tömegének lendületéből adódó forgató­erőt juttatjuk el — fordított úton — a motorhoz. Lendü­letet egyébként a lejtőn gu­rulóssal is adhatunk a ko­csinak. Az ekkénti indítás akkor is előnyös, ha kímélni akarjuk az akkumulátort, vagy — ami gyakran előfor­dul a nem sík úton álló autó­val —, hogy az úszószint­változás miatt sok vagy ke­vés benzint kap a motor, s ezért nehezen indul. A kocsi lendülettel történő indításának az a lényege, hogy olyon fokozatba kap­csoljuk a sebességváltót, amelynél nem csúszhatnak meg a kerekek. Síkos, havas úton a harmadik sebesség, száraz úton általában a ket­tes a megfelelő. Ezután nyomjuk be a kuplungpedált, kapcsoljuk be a gyújtást, s ha hideg a motor, húzzuk ki a szivatógombot. Megfelelő lendület elérése után hirte­len engedjük vissza a ten­gelykapcsoló pedált (ha las­san csináljuk, előfordulhat, hogy lefékeződik a kocsi anélkül, hogy a motor for­gásba jönne.) Amint érezzük az első robbanásokat, azon­nal nyomjuk le a kuplungot, mert különben leállhat a motor, vagy esetleg olyan nagy lendületet kap a kocsi, hogy beleszaladunk a vonta­tást végző autóba. A szaba- donfutó berendezéssel ellátott kocsiknál (például a Wart­burgnál) a lendülettel való indítási kísérlet előtt ki kell kapcsolni a szabadopfutót, enélkül ugyanis nem jön lét­re a kapcsolat a kerekek és a motor között, tehát nem is sikerülhet az indítás. Még egy tanács: a kuplungpedál gyors felengedésekor síkos úton vigyázzunk, nehogy a gépkocsi megcsúszva, neki­csapódjon valaminek! OL VAST AM Élni tudunk a pénzünkkel... Valamikor, a jobb házból való úriasszonyok délelőtti passziója volt a kom.issiózás. A céltalan lödörgéssel ösz- szekötött vásárolgatás. A mai komissiózó természetesen nem passzióból teszi. Azonkívül — és ezt az üzletek for­galma is igazolja -4 mindez már nem egyes rétegek pri­vilégiuma. A vásárlás össznépi szenvedéllyé vált. A tegnapi Nép­újságban megjelent hír szerint jóval több, mint húsz­millió forinttal nagyobb volt a kiskereskedelmi árufor­galom a megyében, m,int az elmúlt év hasonló időszaká­ban. Költjük a pénzünket, s ez több szempontból is jó. Egyrészt bizonyítja, hogy van mit költeni, sőt, azt is, hogy van mire. Az életszínvonal fokozatos emelkedésének egyenes kö­vetkezménye. A költekezés ilyesfajta formája igazolja azt, hogy az emberek a becsületes munkával megkeresett pénzzel megtanultak élni. Nem egy évben egyszer fordulnak be az üzletbe a „legszükségesebbért”, nem■ halmoznak zsák­számra lisztet, zsírt sehol, hisz mindenki tudja — holnap is lesz áru az üzletekben. Ami tetszik, amire szüksége van, ki-ki megveszi igé­nye, lehetősége szerint. Élni tudunk a pénzünkkel... — ayvgy — TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÄNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te­lefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd. Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÄN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítenél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551 — LÄUFER JANOS kis­iparos, kisdorogi népfrontel­nök a KIOSZ megyei veze­tőségi ülésén vette át az Or­szágos Béketanács emlék­lapját a békemozgalomban kifejtett társadalmi munká­jáért. + GÉPI GOMBÓC. A kí­sérleti gyártás jó eredményei után megkezdték a szilvalek- város gombóc nagyüzemi elő­állítását a Győri Hűtőházban. Az új termék szeptemberben már kapható lesz. A FÖLDRENGÉS KÍNÁ­BAN. A hongkongi szeizmo­lógiai intézet közlése szerint hétfő éjszaka erős földrengés rázta meg Kína központi ré­szét. A Richter-skála szerint 6,3 fokos rengés központja meglehetősen gyéren lakott területre esett, így feltehető­en nem okozott súlyos káro­kat. * AZ ÜJÍTÖMOZGALOM helyzetéről. eredményeiről, az éves újítási féladatterv végrehajtásának tapasztala­tairól tárgyalt tegnapi ülésén a TOTÉV szakszervezeti bi­zottsága. O A PAKSI ifjúsági és út­törőházban a nyáron is gaz­dag program várta a fiatalo­kat, nem volt „uborkasze­zon.” Az építőtáboros fiata­loknak változatos műsorokat biztosítottak irodalmi estek­kel, vetélkedőkkel; a tizen­évesek klubjában augusztus 23-án Utazz velünk címmel Antal Imre vezetett játékos műsort, 25-én pedig Koncz Gábor estjére került sor az indiai zenét játszó Calcutta együttes közreműködésével. # A TIHANYI RÉV köze­lében a Balatonba esett és a vízbe fulladt Dobos Lajos, 23 éves segédmunkás, gyönki lakos. A baleset vizsgálatát a rendőrség megkezdte. — BÄTÄN a helyi KISZ szervezésében jól sikerült sportnap volt vasárnap, az „Edzett ifjúság” mozgalom jegyében. A sportversenye­ken, honvédelmi akadályver­senyen nemcsak a fiatalok vettek részt, az idősebb kor­osztály is szép számmal be­nevezett. + A TANÁCSTAGOK arc­képeiből tablót készítenek Simontornyán és azt a nagy­község előcsarnokában helye­zik el. — MŰEMLÉK VÍZIMALOM. Idegenforgalmi látványossága mellett ma is rendeltetésszerűen működik a Balaton örvényesi partja közelében az ország leg­régibb vízimalma. Az aratás be­fejezése után, a közös termésből kapott, vagy esetleg a háztáji gazdaságból eredő gabonát a kör­nyékbeli lakosok ezekben a na­pokban kezdték szállítani a régi vízimalomba. Az öreg ipari mű­emlékhez való ragaszkodás azért is érthető, mert messze vidéken itt állítják elő a legfinomabb őr­lésű réteslisztet. A malom naponta 4—5 mázsa termést őröl, közben a turista- forgalom is zavartalan. Napjában gyakran 400—500-an is kíváncsiak a korabeli oklevelek szerint 1211-es alapokon álló, s a mai formájában 1740-ben kialakított malomra. Az idei nyáron már három vendégkönyv telt meg. — A jó termés lehetővé te­szi, hogy a lakosság részére befőzési és lecsóparadicsom­ból, valamint paprikából or­szágos vásárt rendezzenek a Zöldért vállalatok és más ke­reskedelmi szervezetek: a 4 forintos étkezési paradicsom mellett a befőzési paradicso­mot kilogrammonként 2 fo­rintért árusítják, a paprika fajtától és minőségtől függő­en — 2,50; 4,50 és 6,00 forin­tért vásárolható. Szélesebb a Tanévnyitó mptember 5-én Az 1977—78-as tanév az általá­nos és a középiskolákban szep­tember 5-én, hétfőn, a tanév- •nyitó ünnepéllyel kezdődik. Az első tanítási nap: szeptember 6, kedd. Az utolsó tanítási nap az ál­talános iskolákban 1978. június 3.. a középiskolák IV. osztályai­ban 1978. május 13., az I—III. osztályokban június 10. Az Írás­beli érettségi vizsgák 1978. má­jus 15-ével kezdődnek. A tanévzáró ünnepélyeket 1978. június 12—20. között, az igazgatók által megjelölt napon tartják. A rendtartások intézkednek az iskolai szünetekről is. A téli szü­net az általános és a középisko­lákban december 22-től január első vasárnapjáig tart, a tanítás tehát január 2-án, hétfőn kezdő­dik. A tavaszi szünet első napja április 5., utolsó napja április 13-a. A korábbi évekhez hasonló­an szünetel a tanítás az iskolák­ban november 7-én, március 15- én, március 21-én, április 4-én, húsvéthétfőn és május 1-én. Szeptembertől az általános is­kola 1. és 2. osztályát egy fej­lesztési szakaszként kezelik. E szerint az elsősök tanulmányi eredményét a tanév végén nem a hagyományos számjegyekkel, hanem „jól megfelelt” és „meg­felelt” bejegyzéssel minősítik. Pénztárosok versenye — Szeptember 18-án a Ba­bits Mihály művelődési köz­pont emeleti márványtermé­ben lesz a Tolna megyei Népbolt Vállalat — önkiszol­gáló boltok és egységek — pénztárosainak versenye. A verseny programjában szere­pel még a ruházati, vegyes­iparcikk és élelmiszer-szak­ma vetélkedője, amely után az eredményhirdetés és a díjak átadása következik. i r t « i i < i i • ■ j i I mint tíz üzem közel ötezer dolgozója örömmel vette bir­tokba az új utat, azonban várják, hogy a járdát is úgy építsék át, hogy „fröcskölés mentes” módon tudjanak munkahelyükre menni. Most még gyakori, hogy gondatlan autóvezetők a pocsolyákba belehajtanak, miáltal mun­kások tucatjainak ruháját teszik tönkre — remélhető­en nem sokáig. Névnap: Erika A Náp kél 5.01 — nyugszik 18.27 órakor A Hold kél 19.32 — nyugszik 7.50 órakor Kilencven évvel ezelőtt, 1887. augusztus 3-én szü­letett Nagykanizsán Sneff József famunkás, a magyar munkásmozgalom kiváló harcosa, a Tanácsköztársaság Zala megyei mártírja. A szekszárdi Keselyűsi út átépítését alig több, mint fél éve kezdték. Szélesebb lesz a járművek részére szolgáló úttest, így zavartalanabb, gyorsabb lehet majd a köz­úti forgalom. Az utat a jár­művek teljes egészében bir­tokba vették. További gond ezen az út­szakaszon a gyalogosok köz­lekedése. A jelenlegi járda keskeny, a munkakezdés előt­ti időszakokban igen zsúfolt, alig tudnak az emberek egy­más után haladni. Még na­gyobb gond, hogy- a helyi buszok megállóit nem sike­rült a legjobban kiképezni. A Volán illetékesei kéréssel fordultak az utat építőkhöz, hogy a buszok megállójától vegyék el valami módon a magasítást, mert így a jár­művekre fel- és leszállói ve­szélyes. A Keselyűsi út Szek- szárd „gyári utcája”, több (Nagy J.) SS Pelé csapata, a New Yorkéi Cosmos nyerte az észak- amerikai labdarúgó-bajnokságot. Képünkön: a „Fekete Gyöngyszem” a kupával. (Képtávírónkon érkezett). Derült idő Várható időjárás ima estig: jobbá­ra derült idő, a Dunántúlon időn­ként megnövekvő felhőzetből zápor, zivatar 'lehet. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete kedden 11 óra­kor Siófoknál 21 fok volt. Beiskolázás — A mi fiunk meteorológus lesz

Next

/
Thumbnails
Contents