Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-30 / 203. szám
6 ^PÚJSÁG 1977. augusztus 30. Mecsek-kupa Csapatversenyben 5. a Szekszárdi Spartacus Sötét melegitönadrágban és felsőrészben Halász Zoltán, a gépnek támaszkodik Halász László, balról: Liska Pál. A gépkocsi mellett Schneider Konrád edző, mellette: Bro- zovácz László. Ökölvívás Simonies aranyjelvényes A hét végén Dunaújvárosban rendezték az országos ifjúsági III. és IV. osztályú Duna-kupát. Megyénket a Szekszárdi Dózsa, valamint a Bonyhádi Spartacus és a Paksi SE versenyzői képviselték. Az ifjúságiak versenyében Simonies József (Sz. Dózsa), Memyei (Oroszlányi Bányász) ellen pontozásos győzelmet szerzett. A döntőben Simonies Szabó (Soproni TSE) ellen döntő fölénnyel nyert. Simonies ezzel megszerezte az aranyjelvényes minősítést. A bonyhádi versenyzőik közül Kaj- tár váltósúlyban az első fordulóban pontozásos győzelmet szerzett Galgóczi (Győri Dózsa) ellen. A második fordulóban a bonyhádi fiú Her- czeggel szemben (Budapesti Építőik) pontozásos vereséget szenvedett. Ezzel 3. lett. Pehelysúlyban Szujó II. László döntő fölényben győzött az első fordulóban Keresztel (FTC) ellen. A másodi'k fordulóban a bajai Kováccsal került össze, végül remek öklözése után az első helyet szerezte meg. A paksi versenyzők helyezéseiről nem kaptunk tájékoztatást. Vasárnap befejeződött a Mecsek-kupa nemzetközi kerékpárosverseny háromnapos küzdelemsorozata. Olvasóinknak még adósak vagyunk a szombati eredményekkel. Szombaton délelőtt az egyenkénti indításos hegyi versenyen ragyogó szekszárdi siker született. Az 5,6 kilométeres távon Halász László kitűnő idővel az első helyen végzett, maga mögé utasította többek között Takács Andrást (BKV Előre), valamint a karl-marx-stadti Wolfot. Szombaton délután került sor a 162 kilométeres távú versenyre, ahol a szekszárdiak közül Halász László 9. volt. összetett egyéni versenyben viszont Halász László ekkor már' biztosan tartotta az 5. helyet és csapatban is 5. helyen állt a szekszárdi gárda. Vasárnap a 25 köre», 72 kilométeres kritériumversenyen a szekszárdiak csapat- eredménye kitűnőnek mondható: az 5. helyen végeztek. Egyéni versenyben Liska Pál, Halász Zoltán és Halász László a 10. helyezettel azonos időeredménnyel érkezett célba. A versenybíróság kimutatása szerint a háromnapos, egyéni összetett versenyben a következők kerültek a legjobb tíz közé: 1. Takács András (BKV Előre), 2. Daj- bov Jurij (Minszk), 3. Harold Wolf (Karl-Marx-Stadt), 4. Passari Francesco (Padova- ni), 5. Halász László (Szekszárdi 6. Maul Péter (PMSC), 7. Peter Philip (Karl-Marx-Stadt), 8. Nagy Gyula (Ganz-MÁVAG), 9. Ti- mofejev Nikolaj (Minszk), 10. Bedekovie Branko (Zág- reb), ...18. Halász Zoltán (Szekszárd), ...22. Liska Pál (Szekszárdi ...42. Éppel László (Szekszárd). A három nap összetett csapatversenyében a következő végeredmény született: 1. Minszk, 2. Karl-Marx-Stadt, 3. Padováni I., 4. BKV Előre, 5. Szekszárd, 6. Újpesti Dózsa, 7. Dubnica, 8. Ganz- MÁVAG, 9. KSI, 10. Pécsi Sí, 11. PMSC, 12. Dinamo Lvov, 13. Lokomotiv Bratislava, 1A Csepel, 15. Románia. Vasárnapi utazás Milyen hosszú is egy vasárnap, mennyi mindent láthat az ember. Ehhez csak korán kell kelni és nyitott szemmel járni. Dombóvárott, a Vasutassporttelepen pillanatok alatt kiderült, hogy nem lesz kosárlabda-mérkőzés, annak ellenére, hogy a plakátok Kiskunfélegyháza vendégszereplését hirdették. A vendégek lemondták a találkozót... Bancsi Ferenc, a Dombóvári MSC labdarúgócsapatának edzője azokról a gondokról beszélt, melyek a megyebajnokságban szereplő játékosok felkészítését, edzéseit jellemzik. A Tengelic elleni mérkőzésről óvatosan nyilatkozott, mondván, minden lehetséges. Mint utólag kiderült, alaptalannak bizonyult aggodalma, mert fölényesen nyertek. A dombóvári ifjúsági sporttelepen — miközben folyt a kézilabda-mérkőzés Korpádi Lajossal beszélgettünk. Mindjárt elpanaszolta: — A DVSE 50 éves jubileuma alkalmából a BVSC öregfiúk csapata látogatott szombaton Dombóvárra. A jubileum tehát a vasutasoké, ők ünnepük fennállásuk 50. évét. de szerelést nem adtak az öregfiúknak. A Spartacushoz kellett elszaladni, mezt kölcsönkérni. Aztán egyéb dolgok is szóba kerültek. így például megemlítette, úgyszólván minden héten keresztül megy Medgyes-pusztán, ahol valaha kitűnő sportélet volt. Ma már csak egy düledező épület jelzi, hogy merre volt a sportpálya. Igen, a med- gyesiek példát mutattak 6— 8 éve, hogyan kell a semmiből életre hívni szakosztályt, öltözőt, pályát építeni. Hogy mi lett velük? Csak annyit tudunk, hogy a játékosokat a környező egyesületekbe igazolták, de mivel edzésre nem tudnak járni, nem kerültek a csapatba, abbahagyták a sportolást. A következő állomás az elég távol lévő Felsőnyék volt. A labdarúgópálya környéke hangzott a legújabb slágertől: az Indián nyártól: „Elmegyünk, egy szép nap innen elmegyünk...” A körhinta valahol ott helyezkedett el, ahová középkezdésre leteszik a labdát. Az öltöző bejáratánál csapolt sört mértek a környező községekből érkezettek legnagyobb örömére. Négy céllövölde, 10—12 sátor gondoskodott arról, hogy a helybeliek és a vidékiek is jól érezzék magukat, szép napjuk legyen. Aztán a Tamási Állami Gazdaságnak megérkezett a Zsuk gépkocsija. Tizenketten ugráltak le, kezükben a felszerelésük. Majd hanyatt vágódtak, amikor meglátták, hogy késve jöttek, mert a labdarúgópályát a búcsúra érkezett árusok foglalták el. Aztán valaki azt mondta, sebaj, majd játszunk kispályást. Másfél óráig keresték az illetékest, de nem találták. Két óra után a kézilabdapálya (a temető mögött, a régi pályától egy kilométerre) még nem volt felmeszelve, a kapuk a földön feküdtek. Aztán mégis lett kispályás mérkőzés, a fürgediek győztek 5:l-re. Úgy látszik, a felsőnyékiek a búcsú miatt még kispályás mérkőzésre sem tudtak valami jól felállni. Magyarkesziben egy évig nem volt labdarúgás. A megyebajnokságban oly „gyászosan” szerepeltek, hogy a fiatalokat nem lehetett a pályára csalni. Most ismét beneveztek a járási bajnokságba, a Tamási A. G. csapata volt az ellenfél. Amikor megérkeztünk, az ifjúsági mérkőzésnek kellett volna lenni, de sehol semmi... Kiderült, Magyarkeszi halasztást kért, mert nincs ifjúsági csapatuk. A felnőttmérkőzést egy fiatal, de kitűnő játékvezetőnek kellett vezetni : Kleibernek. A fiatalember nem más, mint a si- montornyai Kleiber György fia. Hétfőn reggel a forná- diak elmondták: kitűnően és határozottan vezette a fiatalember a találkozót, ahol 5:2-es fornádi győzelem született. Ozorán mindössze néhány percet töltöttünk. A gyön- kiek voltak az ellenfelek. Az ifjúsági mérkőzést Zsolnai vezette, partjelzője a fiatalnak nem nevezhető Teierling Mátyás volt. Gondosan előkészített talajon játszottak a csapatok, a pálya körül karszalagos rendezők voltak. Ozorán ismerik az előírásokat és azokat be is tartják... Simontornyán tíz perccel korábbban kezdték a mérkőzést. Szerintünk nagyon jól tették, hisz sötét felhők gyülekeztek. Az eső nem is váratott magára sokáig. A gól sem. A 10. percben Molnár nagy erejű lövésével szemben Mucska, a báta- székiek kapusa tehetetlennek bizonyult. A végeredményt már csak Szekszárdon tudtuk meg, 4:0-ra nyertek a simontornyaiak. Itt csak azt sajnáltuk, hogy abból a jó hideg Szalon-sörből, melyet a büfében a mérkőzés ideje alatt is árusítottak, nem ittunk... Nagydorogon Csilléri Gyula, a sportkör elnöke az első félidő 40. percében mindjárt Pénteken, szombaton és vasárnap a Népstadionban rendezte a MASZ az 1977. évi országos felnőttbajnokságot, melyen megyénket a Szekszárdi Dózsa versenyzői képviselték. Legered m é n y eseb be n a Németh házaspár szerepelt. A 3000 méteres akadályfutásban Németh Gyula 9 perces teljesítménnyel a 4. helyen végzett, és ezzel ismét megjavította 4 tizeddel a megyei osúcsot. Nómethné László Zsuzsa az 1500 méteres síkfutásban lett 4. helyezett 4:23,3- imal. Rajtuk kívül még Csaba Györgyi jutott döntőbe, a 100 méteres síkfutásban: 12,80- nal a 8. helyet szerezte meg. * A Kaposvári Dózsa országos serdülő és ifjúsági atlétikai versenyén 15 sportegyesület indította versenyzőit. Megyénkből legeredményesebben Kovács Miklós szerepelt, aki a magasugrásban 198 centiméterrel elérte az aranyjelvényes szintet. Eredmények: Ifjúságiak: 1500 m férfi:... 2. Molnár (Sz. Dózsa) 4:12,8. Távol férfi:.... 3. Fűzi (Bonyhádi 613, Magas férfi: ... 3. Szeifert (Bonyhád) 180. Súly férfi: 1. Török (Sz. Dózsa) 13,91, 2. Steib (Sz. Dózsa) 13,91, 3. Pogány (Sz. Dózsa) Diszkosz: 1. Grósz (Sz. Dózsa) 44,78, 2. Steib (Sz. Dózsa) 43,64, 3. Kovács (Sz. Dózsa) 39,88. 100 m női : 1. Vida (Sz. Dózsa) 13,5, 2. Jéhn É. (Sz. Dózsa) 14.2, 3. Kollár (Sz. Dózsa) 14,3. 400 m női 1. Vida (Sz. Dózsa) 58,9, 2. Jéhn É. (Sz. Dózsa) 62.2. Magas női: 1. K. Balogh (Sz. Dózsa) 158. Súly női: 1. Koncz (Sz. Dózsa) 10,93,... 3. Bálint (Bonyhádi 10,63, Diszkosz női: 1. Koncz (Sz. Dózsa) 36,66. Gerely női: 1. K. Balogh (Sz. Dózsa) 33,18. Serdülők: 100 m fiú: ... 3. Kövécs (Sz. Sí) 12,0. 800 m fiú: ... 3. Balogh (Bonyhád) 2:04,4. 1500 m fiú: 1. Balogh (Bonyhád) 4:21,2. 110 gát fiú: 1. Wallach er (Sz. SI) 16,3. 300 gát fiú 1. Wallacher (Sz. Sí) 41,8. Magas fiú: 1. Kovács (Sz. Sí) 198. Diszkosz: ... 2. Sünyi (Sz. SÍ) 37,54. Távol női: Wiedemann (Sz. Sí) 494. Gerely női: .. .2. Kecskés (Bonyhád) 31,07. Gerely fiú: 1. Báréit (Bonyhád) 47,20. * Szombaton és vasárnap Gazdag Zsuzsa (Sz. Dózsa) ismét a magyar ifjúsági válogatottban szerepel. Ezúttal Pőianában, a romának ellen indül gerelyhajításban. Asztalitenisz Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete negyedik alkalommal rendezte az asztailiteniszezők országos versenyét. Ezúttal Baján találkozott 19 megyei, és öt budapesti csapat. A 120 versenyző háromnapos vetélkedője szép Tolna megyei sikert hozott. Férfi egyéniben dr. Bá- torfi István az 5. helyen végzett. Páros versenyben dr Bátorifi István—Monostori Pál a 8. helyet szerezte meg. Rajtuk kívül megyénk színeit képviselte — a középmezőnyben végzett — Závodi Tibor. A versenyeket megtekintette Kelemen Józsefné, az Orvos- Egészségügyi Szakszervezet Tolna megyei Bizottságának titkára, valamint Varga Endre, megyebizottsági tag, az Orvos-'Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei sportfelelőse. beszámolt az addig történtekről: három biztos helyzetünk volt, de kihagytuk. Ma a tartalékos csapat fele annyit nem játszik, mint eddig. Félő, hogy ez meg- bosszúlja maggt. A pályát, sokan állták körül, talán még 500-nál is többen. Mint utólag kiderült, a fizetők száma jóval kevesebb volt. Úgy látszik, takarékos emberek' a nagydorogiak, amikor jegyet kell váltani. A szünetben megkérdeztük Varga Endre játékvezetőt, miért ő bíráskodik, amikor Hegedűs volt küldve. A válasz: — Mert lemondta. Hogy miért? Ki tudja? Csilléri Gyula felhasználva a szünetet, megmutatta az öltözőt, a klubszobát. Annyi bizonyos, szépen fejlődik az egyesület, jó úton járnak. A második félidőben Bonyhád megérdemelten nyert 4:0-ra. Varga Endre bíráskodását mindkét csapat edzője ötösnek minősítette. A játékosok már felöltöztek,, az öltöző előtt beszélgettünk. Túrós József, a bonyhádi csapat intézője bevallotta: féltek a mérkőzéstől, attól, hogy eldurvul, de kellemesen csalódtak. Mindjárt hozzátette: A jó múltkor is azért esett ki Nagydorog a megyebajnokságból, mert fegyelmezetlenek voltak, sok volt a kiállítás. Ha viszont továbbra is ilyen sportszerűek lesznek a játékosok és a közönség, mint ma volt, nem kell félni a Nagydorognak a kieséstől. Aztán egyéb dolgok is szóba kerültek, mint például az ÓIK. A Szekszárdi Sportiskola labdarúgócsapata Bonyhádra utazott, a hazaiak is ott voltak, csak éppen játékvezető nem érkezett. Túrós József szerint a szövetségnek nagyobb gondot kellene fektetni arra, hogy ne maradjon el a mérkőzés. Este érkeztünk vissza Szekszárdra. Érdemes volt feláldozni a vasárnapot. Sok mindent láttunk, alkalmunk nyílott beszélgetni sportolókkal, sportvezetőkkel. Láttunk gondosan előkészített pályákat, sportszerű szurkolókat és néhány olyan dolgot, melyek enyhén szólva szabálytalanok. Talán érdemes visz- szatérni a felsőnyéki búcsúra. Egy éve ezen a napon rendezték a fogatversenyt, melyet több ezren tekintettek meg, mindenki jól érezte 'magát. Ezúttal csak egy kispályás labdarúgó-mérkőzés volt a sportesemény — közönség nélkül. —kas Vattacukor és céllövölde. Háttérben a céllövölde vontatója, pótkocsija a labdarúgópályán. Itt kellett volna lenni a barátságos labdarúgó-mérkőzésnek