Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-18 / 194. szám
1977. augusztus 18. "Képújság 5 Munka mellől az egyetemre Pál József Minisztertanácsi rendelet tette lehetővé 1974 óta, hogy tehetséges fiatal szakmunkások érettségi vizsga nélkül is bejussanak az egyetemre. Megyénkben ezzel a lehetőséggel eddig kevesen éltek. Tavaly a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál pályázatot hirdettek egyetemi felvételre, összesen tizenhárom fiatal szakmunkás jelentkezett. Közülük a vállalat nyolc fiatal felvételét javasolta. A Pályaválasztási Intézet több napos tesztvizsgálata alapján végül is hárman kezdték meg, az egyéves intenzív felkészülést az egyetemi felvételi vizsgára. A három fiatal szakmunkás — ők tudják, milyen keserves és teljes embert kívánó egy év után — felvételi vizsgát tett. A vizsga eredményeképpen Mózer Lászlót, a budapesti műszaki egyetemre, Kubik Józsefet és Pál Józsefet pedig a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolára vették fel. * Munkahelyükön találkoztunk a három fiatallal nem sokkal azelőtt, hogy megkezdik tanulmányaikat Pécsen, illetve Budapesten. Mózer László gépipari technikus szakra jelentkezett. A vállalat egyik ifjúsági szocialista brigádjának vezetője. — Mit szóltak a brigádtagok, amikor megtudták, hogy a termelőmunkát iskolapadra cseréled? — Veiem együtt örültek. Tudták, hogy az általános iskola után nem tanulhattam, és ez a felvételi régi álmom volt. Igazán csak jót mondhatok a munkatársaimról. Amíg tanultam, készültem a felvételire, nem végezhettem olyan munkát, mint azelőtt, de a teljesítményem beszámított a brigád teljesítményébe. így helyettem is dolgoztak valamennyien azért, hogy nekem sikerüljön a felvételi. — Épületasztalosként menynyit kerestél? Kubik József — Négyezret havonta. — És ha elvégzed az egyetemet? — Örülök, ha ugyanezt megkapom. (!) — Az öt év tanulás alatt a vállalat milyen segítséget ad? — Szerződést kötöttünk, hogy utána újra visszajövünk dolgozni. így — én az öt, Jós- káék a három év alatt — a fizetésük nyolcvan százalékát kapjuk. De jó tanulmányi eredmény alapján akár a száz százalékot is. Emellett megígérték, hogy az évi rendes bérfejlesztésből sem maradunk ki. Kubik József a mohácsi farostlemezgyárban volt ipari tanuló. Öten voltak testvérek, így nem is gondolhatott arra, hogy általános iskola után gimnáziumba menjen. Felszabadulás után a TÁÉV lakatosüzemébe került. — Leszerelés után brigádvezetéssel bízták meg. A szállításvezetés, a készáru átvétele lett volna a feladatunk, de most, hogy felvettek a főiskolára, nélkülem csinálja a brigád. — Nehéz volt a felkészülés? — Utólag most már minden szép, de akkor sokszor gondoltam, hoqy mi szükségem erre. Az intenzív, bentlakásos turnusok alatt akkora anyagrészeket vettünk át naponta, hogy nem volt időnk megemészteni. Nem értettük az új anyagot és kilátástalan, elkeserítő volt minden. Itthon, az egyéni tanulás jobb volt. A lakatosüzem vezetője Tóth Béla, nagyon sokat segített. Műszaki tanári végzettsége van. így tudott a mi nyelvünkön beszélni. Valamennyiünk sikeres felvételije az ő lelkiismeretes munkájának az eredménye. — Mástól is kaptatok segítséget? — Igen. A matek, fizika megértéséhez Béla körülbelül négyszáz óra felkészítést tartott, de a vállalat más vezetői is politikai és általános ismereti órákat tartottak számunkra. A személyzetishez Kismődi Andráshoz is bármilyen problémával elmehettünk. Biztos, hogy segített. Mózer László — Mi lesz a legnehezebb? — Azt hiszem, mindany- nyiunknak a nyelvtanulás — veszi át a szót Pál József. A társaságban ő az egyetlen nős. Felesége és háromhónapos kisfia várta haza a felvételi vizsgáról. — Mit szólt a család az elhatározáshoz? — Feleségemmel együtt örültünk. Általános iskolában nagyon rossz tanuló voltam. Később a szakmunkás- képzőben már négy egész öttizeddel fejeztem be, kőművesszakon. Jelentkeztem Pécsre az építőipari technikumba. Egy évet végeztem, amikor jött ez a lehetőség. Feleségemmel megbeszéltük és együtt döntöttünk úgy, hogy belevágok. Ezzel három évig egy perc szabad időm se lesz, de hát szabad időm a felkészülés egy éve alatt sem volt. Majd csak elmúlik ez a három év is. — A vállalatnál milyen beosztásban dolgozol? — Kőművesként a panelek felületképzési, javítási munkáit végeztük. Nagyon jó brigádban dolgoztam. Amikor mondtam, hogy jelentkeztem, valamennyien várakozással figyelték, mi lesz ebből. Aztán hogy sikerült, ők legalább annyira örültek, mint én magam. — A főiskola elvégzése után hol szeretnél dolgozni? — Lehetőleg közvetlen termelésirányító munkakörben. Úgy érzem, hogy mi nagy előnyben leszünk azokkal szemben, akik velünk együtt kerülnek ki a főiskoláról. Mi jól ismerjük azt a vállalatot, ahova dolgozni megyünk. Éves tapasztalataink vannak „alulról is” az ott folyó munkáról. Kemény akarás, áttanult éjszakák és szorgalmas munka eredménye, hogy a három fiatal ősszel megkezdheti tanulmányait. Az országban összesen 790-en jelentkeztek, hogy érettségi nélkül szeretnének egyetemre menni. Közülük kétszázharmin- can kezdhették meg az egyéves előkészítőt. Mire végeztek, 170-en maradtak. Végül 103 fiatalt főiskolára, ötve- net pedig egyetemre vettek fel. TAMÁSI JÁNOS A KISZ Központi Bizottság 1977—78. évi akcióprogramjában meghirdette a „Ki minek mestere?” szakmaipolitikai vetélkedőt. Az akcióprogramhoz csatlakozva ez évben sor kerül az ifjú gép:: Munkában az ifjú gépi fe' jők fejők szakmai-politikai vetélkedőjére is, országos szinten másodízben, október 14— 15. között. A verseny célja a szakmai-politikai tapasztalat- szerzésen túl a szarvasmarhatenyésztésben dolgozók munA szerelésnél csak az óra volt az ellenfél ivajauoA iiicgioiirei icicac társadalmi tekintélyének növelése, a pályaválasztás előtt álló fiatalok érdeklődésének felkeltése a szakmai utánpótlás biztosítása érdekében* Megyénkben e hó 12-én három színhelyen „mérkőztek” egymással első ízben a fiatal gépi fejők: Aparhanton, Ma- docsán és Dalmandon. A területi döntők résztvevői számára a tét az augusztus 25-i, Lengyelben megrendezésre kerülő megyei döntőbe jutás volt. Képeink az aparhanti versenyen készültek, ahol a másik két színhelyhez hasonlóan magas színvonalú versenyzés folyt. A győztesek jutalma a továbbjutás mellett: egyhetes fővárosi jutalomüdülés. Szöveg: HERCZEG Újra Tolnában FIATALOK FIATALOK Tervekkel tértem haza „A megyéből a friss diplomás népművelők az utóbbi években sorra eltávoztak — akik maradtak, azoknak ösztöndíjas kötelezettségük van. (Igaz, vannak olyanok is, akik visszatértek.)” Az idézett sorokat lapunk 1974. évi július 10-i számában fedezte fel Balipap Ferenc, és néhány hete kelt levelében mottóként idézte... Nem véletlenül, hiszen ő olyan friss, egyetemi diplomás népművelő, aki visszaBalipap Ferenc tért Tolnába. Lassan négy éve, hogy Tamásiból Hajdúszoboszlóra költözött, de neve még ismerősen cseng a megyében, nemcsak mint népművelőt, de mint szárnyát próbálgató költőt és mint lapunk külső munkatársát is jól ismerik sokan. A már említett levélben azt írja, rég tervezi a hazatérést, és most, amikor feleségével — aki népművelő és történelem szakos középiskolai tanár — Leninváros, Szeged és Esztergom mellett Dombóvárt is választhatták — Dombóvár mellett döntöttek. Munkatársnak pályázott a dombóvári művelődési házba, de hogy augusztusban munkába állt, megbízott igazgatóként kezdett dolgozni. — A város vezetői az adott körülmények között nem találtak jobb megoldást, és látva a nehéz helyzetet, vállalkoztak rá, hogy egy évig igazgató legyek. Őszintén szólva, nem örömmel. Küzdelmes esztendő elé nézünk. A régi művelődési ház szinte használhatatlan, az új készülőiéiben. A működési feltételek rosszak. De mindez nem rettentene el, csakhogy míg levelező tagozaton elvégeztem a kiegészítő egyetemi szemesztereket, kedvet kaptam az elméleti munkához. Szeretnék összeállítani egy verseskötetet is, biztatnak, hogy elérkezett az ideje... Mindez együtt sok lesz, — mondja. Kétkedő summázata ellenére nagyon is tettre késznek látszik: — A nehéz körülmények mellett nagyon biztatónak érzem, hogy a város vezetése komolyan törődik a művelődésüggyel. Roppant kellemes meglepetés számomra a hozzáértésük... Konok, nyakasfajta népművelő vagyok, de most végre úgy érzem, nem arra megy majd el az időm, hogy apró igazságokat kelljen kiverekednem. A rendezvényközpontú művelődési FIATALOK FIATALOK gyakorlattal szükségképpen le kell számolnunk, nem kis részben azért, mert Dombóváron nincs rá jelenleg lehetőség. De egyébként is az alapvetően fontosnak a csöndes munkát érzem, azt, ami nem látványos ugyan, de embert alakító. A szákkörök, művészeti csoportok tevékenységébe talán ez a legértékesebb elem — halljuk Balipap Ferenctől. — A hajdúszoboszlói kis- galéria híre Tolnába is eljutott. Úgy tudom, színvonalas és népszerű bemutatói voltak. — Most készül egy kiadvány rála, a Népművelési Propaganda Intézet megbízásából írom. Tapasztalataimat Dombóváron is kamatoztatni szeretném, már megszülettek az elképzeléseim rá. Persze, amikor az ember néhány napja dolgozik, még köny- nyelműség lenne konkrét tervekkel előhozakodni. Lényeg az, hogy feleségemmel együtt sokat és jól szeretnénk dolgozni. Úgy érezzük, nagv lehetőségek vannak ebben a városban, és érdemes mindent megpróbálni. Nagy tervekkel tértem haza... — virág — Néhány szó a tetoválásról ÖRÖKRE MEGJELÖLVE VANNAK olyan fiatalemberek, akik dacolnak a legnagyobb hőséggel is, hosszú ujjú inget hordanak a legnagyobb nyárban. Titkukra akkor derül fény, ha véletlenül elmerészkednek a vízpartra, és fürdőnadrágra vetkőznek. Hát igen, a tetoválás. A kék jelek, amelyeket nyomtalanul ma még a legügyesebb plasztikai sebészek sem tudnak eltüntetni... Láthatsz csókolózó galambpárt, szívet átdöfve késsel, feliratokkal, például, hogy „bűn az élet”, még többször, hogy „szeretlek” és itt következik a névsor, hogy kit is szeret a bősz tetováló. Van, aki sellőt véset a bőrére, ami aztán az évek múlásával kövér delnővé szélesedik, a bőr gazdájának teste- sedésével. Aztán tudunk pikáns vagy talán inkább pornográfnak nevezhető ábrákról, és olyan bajnokokról, akik az egész testüket felékesítik a kelj ábrákkal. De róluk ne beszéljünk. Maradjunk azoknál, akik néhány év után szégyenkeznek a tetoválás miatt és sokszor komoly lelki konfliktust, kisebbségi érzést kell bennük meggondolatlanságuk látható emléke. Az Országos Bőr- és Nemi- kórtani Intézet kozmetológiai osztálya a közelmúltban felmérte a tetováltság elterjedtségét, és érdekes következtetésekre jutott. Például kiderült, hogy a megvizsgált 1045 fiatal közül, 122-en voltak kitetoválva. Huszonheten pillanatnyi meggondolatlanlanságnak tudták be a dolgot, negyvenhetén félték, hogy ha kimaradnak a tetoválásból, társaik kigúnyolják őket, hatan azt gondolták, ezzel bátornak tűnnek majd. Negyvenketten úgy vélték, hogy ezzel igazán bizonyították szeretetüket, ragaszkodásukat „VALAKI” iránt. Figyelemre méltó az is, hogy a legtöbb tetoválás tizennégy éves korban kerül a bőrre, és tizennyolc év fölött már általában csak olyanok tetováltatnak, akiknek életmódja egyébként is erősen kifogásolható. A százhuszonkét ifjú tetovált közül mindössze hárman állították, hogy boldogan viselik magukon a kék jeleket, a többség megbánta. Tíz közül kilencen szívesen megszabadulnának tőle. Sokan meg is kísérlik: ismert — barbár — módszer a cigarettával való égetés. Bizony, a tetoválást sókkal könnyebb megszerezni, mint megszabadulni tőle, és jóval fájdalmasabb is. Bőrcsiszolással van rá mód, de heg akkor is marad utána — teljesen nem marad jel nélkül az egykori tetovált. EGYÉBKÉNT nemcsak esztétikai okai vannak a tetoválás megszüntetésének. Az amatőr bőrdíszítgetők ugyanis gyakran fertőzik meg alanyaikat a nem fertőtlenített tetoválótűkkel: májgyulladás, allergia, bőrbetegségek lehetnek a rajzokon kívül a tetoválások következményei. Vigyázzunk hát magunkra, másokra.-g Ez a kanna már megtellett A zsűri értékelés közben Fotó: Komáromi
