Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-24 / 173. szám

1977. július 24. /'touÍV , KÉPÚJSÁG 5 Thiery Árpád: Egy rögeszme utóélete Bibliotheca Historica A főútvonalról keskeny, egyirányú utca vezet be a lakótelepre. Az út egyik olda­lán, szorosan a járda mellé húzódva", napok óta egy el­romlott személyautó veszte­gel. A mozgékony járművek elég jól elférnek mellette, de azért útban van. Tíz óra tájban farmotoros autóbusz érkezik. Az oldalán lévő táblákról kiderül, hogy melyik vállalat tulajdona, s hogy munkásszállításra hasz­nálják. A sofőr előregurul a keskeny úton, majd hátrato­lat. A legalkalmasabb helyet keresi. Bal felől, az építkezés után maradt egy üres térség, beljébb, az út kanyarulatánál megfelelő bejáró is van. A sofőr végül is valamilyen megfontolás alapján az autó­buszt megállítja a vesztegelő személyautó mellett. Nem tíz méterrel előbb, vagy hátrább, nem a személyautó előtt vagy mögötte, hanem pontosan mellette. A két kocsi között nincs annyi hely, hogy egy gyalogos áthaladjon. A sofőr kiszáll az üres autóbuszból, bezárja, körülnéz, majd elin­dul a lakótelep mögötti épít­kezések felé. Jó messze. Autók kanyarodnak be a főútról, de kénytelenek visz- szatolatni, mert az egymás mellett álló autóbusztól és a személyautótól nem lehet to­vábbmenni. Torlódás. Dudá­lás. Szitkozódás. A lakótelep Minden városnak van han­gulata. Ezt a jövevény több­nyibe előbb észreveszi, mint a helybeli és ez természetes is. A szekszárdi hangulatról tehát nyilatkozzanak az ide­genek, most a szegediről lesz szó, hiszen egy kisvárost és egy nagyot csak ilyesféle ala­pon lehet öszehasonlítani egy­mással. Azt, hogy Szeged rém dezett, elsősorban a nagy ti­szai árvíznek köszönheti. Su­gárutak és körutak rendkí­vül logikus rendszer szerint szőtt hálózata fűzi a Tiszá­hoz, ami valamikor pusztí­tott ugyan, de ami nélkül Sze­gedről aligha lenne érdemes egy bekezdésnél többet írni. A nagyvárosi utakon nagyvá­rosi forgalom ömlik és akad meg minden zebránál, mert a szegedi járművezetőknek van egy furcsa tulajdonsága. Az, hogy a zebrát komolyan ve­szik. A város tiszta. Elég szo­morú, hogy ez meglepődést kelt, pedig feltűnően az. Ide­látogató ismerőseim ugyanezt mondják Szekszárdról is, de én kilenc év leforgása alatt úgylehet, még nem szekszár- diasultam el kellően, mert máig mindegyiknek az orr­nyergét nézem, nem hord-e rózsaszínű szemüveget. A szegediek barátságosak. Ez aligha csak az ünnepi já­tékok időszakára jellemző hangulat lehet, mert felesé­gem egészen más időpontban töltött egy hetet a Tisza-parti városban és ugyanezt tapasz­talta. Bárki, bármikor, bárkit szívesen útba igazít, az üzle­tekben bemenet és kijövet egyformán köszönnek, a ven­déglőkben jó étvágyat kíván­nak a kedves vendégnek. Az őzés utánozhatatlan, jobb, ha az idegen meg se próbálkozik vele, úgyis rossz helyen al­kalmazza. Utánozhatatlan, de alighanem levetkezhetetlen is. közúti forgalma egyirányú, másfelől nem lehet bejönni. Háromnegyed tizenkettőig megbénul a forgalom. Akkor tér vissza az autóbusz sofőr­je. A bérház tízemeletes. A svájci licenc alapján gyártott új lift hetenként háromszor- négyszer elromlik, gyakran napokig rossz. Lépcsőmászás közben, az ötödik és a hato­dik emelet között meséli a ház egyik lakója: — Tegnap is, megyek le a liften a földszintre, tejet akar­tam hozni a boltból. A lift­szekrény éppenhogy megáll, az önműködő ajtó még ki se nyílik rendesen, sőt csak félig, amikor az egyik lakó­társ a nyolcadik emeletről, szabályosan kirántja a külső ajtót. Mondom neki, hogy így nem csoda, ha állandóan rossz a lift. Rendreutasított, hogy legyek csak egészen nyugodt, ő ért a lifthez, és tudja, hogy mit csinál. Azzal beszállt a liftbe, de hiába nyomkodta a gombot, nem indult el. Kiszállt, gyanakod­va nézett rám, nem értette, hogyan lehetséges, hogy én lejöttem vele, ő meg nem tud fölmenni ugyanazzal a lift­tel. Megin beszállt, nyomkod­ta a gombot, de a lift nem indult el... Az egyik lakásban, a ne­gyedik emelet táján esküvői vacsora van. Esetleg tivor­Egyik legkedvesebb kollé­gám több, mint harminc éve elszakadt a tájtól, de máig is „ö”-zik ernyedetlenül. A múzeumot mindközönsé­gesen „kultúrpalotának” hív­ják, a fogadalmi templomot (az egyetlen épület Szegeden, melynek szépségéről a legtős- gyökeresebb lokálpatrióták se tudtak idáig meggyőzni) dóm­nak. A dóm legnagyobb érde­me, hogy az ismert szabad­téri előadások hátteréül szol­gál — de ezt csak 150 kilo­méter távolságból merem le­írni. (Párizsban sem szabad szidni az Eiffel-tornyot, pe­dig még jóakarattal se lehet szépnek nevezni!) A műsorkalauz testes és nagyon ízléses nyomdatechni­kával készült füzet. A fél új­ságot megtölthetném, ha minden sorát idézni akar­nám. Érdekessége, hogy a meghirdetett kiállítások, ren­dezvények pontosan akkor és ott nyílnak, ahol és amilyen időpontban ez olvasható. Me­gyénkben vonatkozású egy van: Szekeres István dombó­vári fafaragó bemutatkozása a Juhász Gyula művelődési ház emeleti klubszobáiban. Dobozok, tálak, sótartók, tü­körkeretek az ősi motívumok szerint. Mindez nagyon szép, de egymagában kevés lenne. Valószínűleg éppen ezért — szerencsés ötlettel — a bács­almási Skorutyák János kék­festő népi iparművész alko­tásaival együtt láthatók. A kiállításon nem tolonganak, de az emlékkönyv szépen sza­porodó számú elismerő be­jegyzéseket őriz. Szeged mos­tani, ünnepi hangulatához számlálhatatlan sok egyéb mellett ez a kis színfolt is hozzá tartozik. Kapos menti üzenet a Tisza partjára... nya? Edénycsörömpölés. Éneklés. Kurjongatás. Ahogy kifér a vendégség torkán. Zeng a környék. Felrémlik az újsághír: egy szigorlatra készülő egyetemista, miután nem bírta tovább idegekkel a tanulószoba közelében dol­gozó gőzkalapács rémes zaját, kirohant az építkezéshez, és a fejét ráfektette arra a cölöp­re, melyet a kalapács éppen a földbe sulykolt. Az egye­temistának e vakmerő, s nem éppen veszélytelen tette ré­vén sikerült a gőzkalapácsot egy időre elnémítania... A barátom kihajol az abla­kon, s hallgatózik. A fejét csóválja. Egy éles fejhang a „legszebb” dalokat harsogja az estébe: Akácos út, Deres már a határ, Lesz még sző­lő, lágy kenyér, Találkozás egy boldog idegennel. Elvisz a gyorsvonat engemet is... Női hangok csatlakoznak a boldog ostobaság hangerejé­vel. Este kilenc óra van. A védekezés nyilvánvalónak látszik: egyik-másik televízi­ós készülék hangját felerősí­tik. Nyár van. Minden hang kitódul a hatalmas bérház U-alakú öblébe, majd össze­olvadva az ablakokon át visz- szaáramlik a lakásba. — Erősítsük föl mi is a magnót — ajánlja a barátom. — Agresszióra agresszióval ? — nézek rá korholóan. — Mások is így védekeznek. Az orosz nyelvű és ma­gyar szövegbetétes korábbi kiadványok, majd a négy gyönyörű albumban megje­lent reprezentatív publikáció után (Prága, Art.ia Könyv­kiadó) egyre gazdagodó bő­ségben lesz hozzáférhető a magyair érdeklődő számára is a világ talán legnagyobb képtárának ‘anyaga, egyre tö­kéletesebb nyomdatechnika segítségével nyújtják felénk az Ermitázs gyűjteményeit. A leningrádi és a budapesti művészétti' kiadók közös gon­dozásában megjelent új al­bum Kosztyenyevics beveze­tőjével és érzékeny képelem­zéseivel 'a jélzet't korszak 64 művészének 104 művét mu­tatja be, 143 táblán közölve több kép résziét felvételeit is. A művek jó része ismért és ismerős: méhanyáik szerepelt már Budapesten, az Ermitázs anyagának a Szépművészeti Múzeum termeiben tett em­lékezetes vendégjárásain. De az album felelevenítheti a leningrádi vagy moszkvai személyes találkozásokat is. A művésznévsor Jacques- Louis Dávidtól (Sappho és Phaon), a ‘Napóleont festő Jean-Antoine Grostól és az élveteg Joseph!ne-1 ábrázoló Francois Gérard-tól Renato Guttusoig tart az időben, a korszáknak Bonnard. Cé­zanne, Delacroix, Derain, Caspar David Friedrich, Vin­cent van Gogh. Gauguin, Henri Matisse, Claude Monet, Auguste Renoir, Pablo Pi­casso a jelentősebb, a gyűj­teményekben és az album­ban a legtöbb képpel szerep­lő mesterei. Elsőképp fran­ciák és németek, és csak néhány -más nemzetiségű fes­tő a két évszázad nyugat­európai művészetéből. Az album képanyagát és mestereit pontosán követő, néhány jól jellemző mondat­tál kitűnően eligazító beve­zető és a képelemzések (a bővebb és a tudományos tá­jékozást a művek kiállítási és irodalom jegyzéke szolgál­ja) szinte elvezetik a lapoz­gató!; a bemutatottak előtt. Akárha egy jól előkészített tárlatvezetést hallanánk, a kötetlen hangvétel az album szöveges oldalainak legna­gyobb érdeme, A reproduk­ciók korszerű nyomdai kivi­telezése mellett a részlet­felvételek gazdagságai hoz­Mifelénk is így megy. — Az egyik elkezdi, a má­sik folytatja... — Kénytelen vagy, külön­ben idegrohamot kapsz a másik lelkiismeretlenségétől. A láncolat végeláthatatlan. Naponta, s óráról órára kell elviselni az agressziót, vagy megküzdeni vele. A nemzet­közi fórumok állandó témája az agresszió megfékezése. Alapkérdés. Naponta — reg­gel az újságot olvasva, rádi­ót hallgatva, este a tévéhíradó előtt — fontolgatás nélkül ítéljük el az agressziót, amely a különböző társadalmakban vagy társadalmakat veszé­lyeztet. Ugyanakkor a saját magunkban szunnyadó erő-/ szakot és gátlástalanságot gondolkodás nélkül szabad­jára engedjük. Néhány héttel ezelőtt egy világfórumon is szóba került a belső agresz- szió alattomossága, felbecsül­hetetlen veszélyesége, a má­sok alapvető emberi érde­keinek' és jogainak legázolá- sa; Jevgenyij Jevtusenko be­szélt erről, a szófiai nem­zetközi írótalálkozóról készült tévériportban. A legnagyobb emberi tet­tek közé sorolom a gondolat, a magasabb erkölcs, a humá­num felébresztését, csakhogy a hatás kulcsa nem csupán magában az írásban van, ha­nem az emberben, aki olvas­sa. Korábban volt egy rög­eszmém, hogy az emberek az olvasmányok útján is megja­víthatok. Időközben már le­tettem erről a rögeszmémről, hiszen ott van helyette a sok­kal hatásosabb szabály, ren­delet, törvény. Így is elég rosszul állunk. Iák a recenzens számára a legnagyobb örömet, a teljes felvételek áttékiiratbetcsége és kompozíciós erényei után ezekben a festő mikrovilágá­nak apróbb szépségei tárul­hatnak elénk. Olykor a -lé­nyek: faktúrák és színhar­móniák, a teljeset nézve szin­te észrevehetetlen jellemzők, mindaz, amit egy kötélkor­don vagy egy-egy szigorúbb múzeumőr „eltilt” még az eleven találkozás során is az érdeklődő elől. illő távolság­ban tartva a képtől a lá­togatót. A hátterek remek tájvi'.lá- ga, rejtett életképek, a szoba- belsők meghitt enteriőrjei, önálló életet élő fények és árnyékok válnék elevenné, olykor szinte beszélgetésre ingerel a kompozíció egészé­ből kiemelt, arc, elbájol egy aiszt'álrészlet csendélete (Cé­zanne), jelbeszéddel ér fel egy legyező (Renoir). Titkokat tudhat még az is. ak‘i a ké­pet egészében jól ismeri. Fel­fedezheti pi. Gauguin Gyü­mölcsöt tartó nő c. képén a háttérben guggoló hölgyek sóvár vagy éppen lemondón melankolikus tekintetét, Bonnard festményén a nehe­zen ébredt és lomhán sétál­gató párizsi hölgyeket. Paul Signac Vagy Henri Edmond Cross képein a pointillist« színnégyzetek önálló világát. Pablo Picasso kékben tartott, kompozíciói á n (Találkozás) a fejek lágy összeborulásá- ban a ‘két nővér elemi össze­tartozását. A képelemzőt Pi­casso ^festménye Mária és Erzsébet találkozásának sok­szor ábrázolt jelenetére em­lékezteti. a recenzenst Ruth és Noémi ótestámentumi kap- csol'atára ez az elválasztha­tatlan összetartozás. A leningrádi és a buda­pesti két. kiadó közös gondo­zásában megjelent Cézanne- album mellett ez a mostani válogatás gyümölcsöző együttműködésre utal, és to­vábbi lehetőségeket ígér. A két könyv az utóbbi eszten­dők legszebb művészeti ki­adványai közé tarto-'K, állta - 'uk js m'.r,uinkább hozzáfér- "íloKké válnak számunkra a Szovjetunió gazdag gyűjte­ményei. (Auróra Művészeti Kiadó—Corvina Kiadó). BODRI FERENC A régiség iránit növekszik az érdeklődés, úgy is mond­hatnánk, divatba: jöttek a régi auktorok, s igazi könyv­sikert jelent egy-egy olyan kiadás, amit azelőtt legföl­jebb kutatóik vettek volna kézbe. Weöres Sándor gyűj­teménye, a Három veréb hat szemmel; a régi magyar iro­dalom elfelejtett verseit tar­talmazza, s a könyvhét leg­kelendőbb könyvei közé tar­tozott, pedig nem is mond­hatnánk rá, hogy tipikus nyári olvasmány. Még ke­vésbé az Szemezi Molnár vá­logatott műveinek kötete, vagy a korábban kiadott Szepsi Csombor Márton, aki­nek nevéhez az első magyar útleírás (Europica varietas) fűződik. Ezt a valóságos igényt igyekszik most kielégíteni a Bibliotheca Historica című sorozat is, amit az Európa Könyvkiadó bibliofil osztálya, a Magyar Helikon ad iki, egybegyűjtve 'benne legfonto­sabb forrásainkat a honfog­lalástól a Rákóczi-korig. Nem kell mondanunk, hogy meny­nyire hiányt pótló vállalko­zásról van szó, mert a soro­zat olyan szerzőket tesz hoz­záférhetővé, akiket ma már csak könyvtárak mélyéről le­het előhalászni. Ilyen Mind­szenti Gábor diáriuma, azaz naplója az „öreg János ki­rály haláláról'”, amit ennek előtte legföljebb a régi Ma­gyar Könyvtár szakadozott füzetében lehetett meglelni. A következő kötet újabb meglepetést tartalmaz: Ga- leotto Marzio tanulságos, tréfás történeteit gyűjti egy­be Mátyás királyról, akinek kedves embere volt. A ter­vezett kötetek is meglepetést ígérnék, mint Anonymus krónikája, a Szentsei dalos­Nagyszabású jubileumi ün­nepre készül a magyar ze­nei élet. Július 27-én lesz száz esztendeje, hogy meg­született Dobnányi Ernő, a világhírű zongoraművész, zeneszerző, karmester és pe­könyv, vtagy a László király emlékezetét idéző kötet. Régi irodalmunk kimerít- hetetilenül gazdag, csak saj­nos egy régi babona szerint ezek az ódon szövegek ma m ár alig alvásb a tők. Pedig távolról sines így, s aki csak egyezer is megízlelte ezeknek a régi munkáknak zamatét, aligha fog szabadulni tőlük. Pázmány vagy Bethlen Mik­lós, a fejedelem Kemény Já­nosi, a már említett Szepsi Csombor, mint minden re­mekíró, nem veszíti el aktua­litását, s a mái Olvasó nem­csak bepillanthat régi korok világába, hanem igazi iro­dalmi élménnyel gazdagodik is. A Bibliotheca Historica külön érdeme, hogy kötetei — az eddigiek hozzáférhető áron — nagyon szép ki áll í- tásúak, sőt, mint a Galeotto- kötet, művészettörténeti meg­lepetéseket is tartalmaz, ki­váló, álig ismert képanya­gával. •Kifogásunk legföljebb csak az lehet, hogy a sorozat egyes kötetei méretben is, kivitel­ben is különböznek egymás­tól. Igaz, Mindszenti emlék­irata alig húsz oldal, s utó­szóval, jegyzetekkel sem lehet vastag könyvvé ‘bőví­teni, viszont ki lehetett vol­na egészítem képanyaggal, esetleg hozzá lehetett volna fűzni Brodárics krónikáját. Az pedig végképp nem tet­szik, hogy a címlap János királyának eredetijét egy­szerűen elhallgatják, ezt ugyanis nem a könyviben jel­zett tervező készítette, ha­nem a Nádásdy Mauzóleum­ban található, amit épp egy forrásértékű kiadványnál nem lenne szaibad elhallgat­ni. \ CSÁNYI l. dagógus. Emlékére kiállítást készítenek elő a Nemzeti Múzeum dísztermében, ahol bemutatják Dohnányi művé­szetének tárgyi dokumentu­mait. ORDAS IVÁN Fotó: Enyedi Zoltán Részlet Szekeres István kiállításából Képünkön Dohnányi korabeli, fiatalkori fotója (Kristóf Károly gyűjteményéből) Kuti Horváth György: <v regi dűlőkön gyalog mentem. Egy ismerős erdőn ívelt át utam. Útközben itt-ott leheveredtem, s felkerestem az elhagyott kutat. Vödre kiszáradt rég. Korhadt 1‘aissan. Már lyukasán tátongott felém'. Egyszer így fog majd itátonganá rajtam, ifjúság, fény, szerelem, s remény. Szegedi hangulat Nyugat-európai festészet az Ermitázsban XIX-XX. század Dohnányi Ernő centenáriuma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents