Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-02 / 154. szám

Mai számunkból „SZELÍD” MOTOROSOK (4. old.) SZÉPMlVESEK OLVASÖSZOLGÄLAT (3. old.) Naponta ötmilliószor A |{ÓtnAnnS parlamenti ülés középpontjában ft lVCllia|IU9 kétségtelenül a tavalyi országos költségvetés teljesítésének megtárgyalása állt. Ennek gyújtópontjában pedig a lakosság ellátása, a kereske­delem munkája. Érthetően hajlott az érdeklődés ebbe az irányba, hiszen felszólalt a belkereskedelmi minisz­ter is. De úgy is mondhatjuk: nyilván azért kért szót a kereskedelem legfőbb irányítója, imént mai helyze­tünkben különös fontosságúvá lett a kereskedelmi munka, és éppenséggel van mit mondanunk róla, Mon­danunk — és ebbe a közvélemény és a miniszteri ál­láspont egyaránt beleértendő, azon egyszerű oknál fog­va, mert — mint kitűnt —, gyakorlatilag nem térnek el egymástól. 'Vessünk tehát ilyen értelemben egy pillantást az elmúlt esztendőre. A tervezettnél lassabban növekedett a nemzeti jövedelem, s ennek következményeként mér­sékeltebben nőtt á lakosság vásárlóereje, a fogyasztás csak kevéssel emelkedett. Az ipar lényegében a terv­nek megfelelően dolgozott, a nagyüzemi mezőgazdaság produktuma — a kedvezőtlen körülmények ellenére — sem csökkent lényegesen, a háztáji termelés azonban visszaesett. Mindez együtt sajátos helyzetet teremtett a kereskedelemben: számos területen, elsősorban az iparcikk-kínálat terén, a korábbinál nagyobb erőfeszí­téseket kellett tenni a vevő megnyerésére — és ez jó volt. Ám csaknem minden téren adódtak még hiányok, ami nem tette lehetővé, hogy a vevő szava legyen meg­határozó a piacon. Mindenesetre, ha nem is örültünk annak, hogy kevesebb az elvásárolni való pénzünk, mint amennyire számítottunk, azzal némileg talán vi­gasztalódhattunk, hogy ez a körülmény olyan erőfeszí­tésekre sarkallta a kereskedelmet, ami valójában mos­tanában kezdi éreztetni üdvös hatását. Ezért van az. hogy — mint Sághy miniszter mondotta — az első öt hónapban 10 százalékkal nagyobb forgalmat csináltak, mint egy évvel korábban, és mégsem volt semmi fenn­akadás — tehetjük nyomban hozzá. KlilftnÄC fontosságot tulajdonítunk azonban an- nak a miniszteri kijelentésnek, misze­rint az ipari—kereskedelmi kapcsolatok fejlődése elle­nére, még mindig probléma a lakosság igényeinek he­lyes felmérése. A pontatlan prognózisok miatt ma még egy-egy helyen, vagy termékből áruhiányok keletkez­nek, más helyen olykor felesleges készletek halmozód­nak fel. Tény, hogy az élelmiszer-választék sokat javult, a húsellátás hasonlóképpen, kedvező, hogy növekszik a tejfogyasztás, és az idén további kétszáz helyiséget lát­nak el pasztőrözött tejjel. Jobb a helyzet a burgonya-, a zöldség- és a gyümölcskínálatban is, hogy a terme­lést ösztönző kormányintézkedések hatására a nagyobb termelési kedv eredményeként növelni lehet a fel­vásárlást, ugyancsak biztató. Megnyugtató, hogy ami a tartós fogyasztási cikkek valóban növekvő és viszonylag változatos kínálatát illeti, az elismerés mellett esett szó az alkatrészellátás gondjairól, valamint egy kritikus területről, a mező- gazdasági kisgépek, szerszámok, anyagok nagyon héza­gosán javuló választékáról. És persze a minőségről, amit azért is említünk ilyen kurtán, .mert valójában folyton erről kellene beszélni, mint egész termelő- munkánk, kereskedelmi kínálatunk — mindennapi éle­tünk egyik súlyos gondjáról, problémájáról. Szóba kell hoznunk még egy ellentmondást, ami több oldalról is beszéd tárgya volt az ülésen. Az ipar, mint ismeretes', a jelenleginél gazdaságosabb termék- szerkezet kialakítására kell, hogy törekedjék, magya­rán: bizonyos cikkek gyártásával fel kell hagynia, mert nem kifizetődő az előállításuk. Csakhogy ezek között nem egy akad, amelyre még van, talán hosszabb ideig lesz is, kisebb-nagyobb igény. Az ellentmondást tehát —, hogy joggal kívánja egyfelől a pénzügyminiszter az | elavult termékeket gyártó vállalatoknak nyújtott ked­vezmények elvonását, másfelől a belkereskedelmi mi­niszter és nem egy hozzászóló hangsúlyozta, hogy a termékszerkezet-változás még átmenetileg se okozzon áruellátási nehézségeket — fel kell oldani. Ha szükség van ezekre a cikkekre, akkor vagy gyártani, vagy im­portálni kell őket. Ha nem érdemes gyártani, marad a behozatal: ha nem lehet importálni, mégis gyártani kell. De döntés szükséges, mégpedig egyértelmű. VpOP7PfÍÍl '^a mar ezt a ^mát ragadtuk ki a TCgC£clUly nyári ülésszak napirendjéből, nem hallgathatunk a kereskedelem dolgozóiról sem, akik­nek a sok szélsőséges megítélés pergőtüzében — „fü­tyülnek a vevőre”, avagy „elviselhetetlen hajsza az életük” — valóban nem lehet különösen jó a közérze­tük. A miniszter szólt az erőfeszítésekről, amiket a ke­reskedelmi alkalmazottak élet- és munkakörülményei­nek javítása érdekében tesznek. De azt is kijelentette, hogy az udvarias és szakszerű kiszolgálás — napi 5—6 millió vásárlás történik — mind sürgetőbb követel­mény. És azt is, hogy a kereskedelmi dolgozók nagy többsége is elítéli a közömbös, nemtörődöm, udvariat­lan eladókat. Induljunk hát legközelebb ebben a tu­datban vásárolni, bizonyára jobb eredménnyel járunk. B. J. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács pénteken ülést tartott. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tájékoztatta a kormányt a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsának Varsóban tartott XXXI. ülés­szakáról és a végrehajtó bi­zottság 82. üléséről. A Mi­nisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a jelentést. Megbízta az illetékes állami szerveket, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket az elfogadott ajánlások végre­hajtására. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének a Finn Köztársaságban tett A Minisztertanács dr. Ba­kos Zsigmondit könnyűipari miniszterhelyettesi, dr. Gadó Ottót és dr. Ganezer Sándort az Országos Tervhivatal el­nökihelyettesi, dr. Horváth Lászlót nehézipari, Kovács Gyulát külkereskedelmi és Urbán Lajost közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettesi tisztségéből felmentette, egy­ben dr. Csurgai Lajost ne­hézipari miniszterhelyettes­sé, dr. Horváth Lászlót és Kovács Gyulát az Országos Tervhivatal elnökhelyettesei­vé, Káplár Józsefet külke­reskedelmi és dr. Sz'abó Im­rét könnyűipari miniszter- helyettessé, valamint dr. hivatalos látogatásáról szóló jelentést. A kormány határozatot ho­zott a Kulturális Kapcsola­tok Tanácsának létrehozásá­ról, s a Kulturális Kapcso­latok Intézete feladatköré­nek módosításáról. A Kultu­rális Kapcsolatok Tanácsa kormánybizottságként műkö­dik. A közlekedés- és postaügyi miniszter jelentést tett a tár­ca terüfetén folyó üzem- és munkaszervezés helyzetéről. A kormány elfogadta a je­lentést és megállapította: a vállalati szervezés — ezen .belül az üzem- és munka- szervezés — hatékonyságá­nak továbhi növelésére van Ganezer Sándort, az Or­szágos Vezetőképző Központ főigazgatójává kinevezte. Az Elnöki Tanács Földi László könnyűipari miniszté­riumi államtitkárt — nyug­állományba vonulása miatt, érdemeinek elismerésével — felmentette tisztségéből és dr. Bakos Zsigmondot könnyűipari minisztériumi államtitkárrá, Urbán Lajost közlekedés- és postaügyi mi­nisztériumi államtitkárrá kinevezte. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Földi László­nak több évtizedes munkás­sága, valamint munkásmoz­galmi tevékenysége elisme­Az igazságügyi, az oktatá­si és a munkaügyi miniszter javaslatára a kormány hatá­rozatot hozott az állampol­gári és a közérdekű jogi is­meretek iskolai oktatásának kiszélesítéséről. A Minisztertanács titkár­sága vezetőjének előterjesz­tése alapján a kormány megszabta az államigazgatási vezetők és ügyintézők képe­sítésével kapcsolatos köve­telményeket. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a saját, a bizottságai* továbbá a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizott­ság második félévi munka- tervét. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) réseként a Munka Vörös Zászló Érdemrendje; dr. Ga­dó Ottónak, az Országos Tervhivatal elnökihelyettesé­nek eredményes munkássága elismeréseként, nyugállo­mányba vonulása alkalmá­ból a Szocialista Magyar- országért Érdemrend kitün­tetést -adományozta. A kitüntetéseket Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt a kitün­tetések átadásánál Huszár István, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Keserű Já­nosáé könnyűipari miniszter. (MTI) SZMT-elnökségi ülés Az oktatás tapasztalatai Tegnap ülést tartott a szakszervezetek megyei ta­nácsának elnöksége. Az el­nökség tagjai jelentést hall­gattak és vitattak meg az 1976—77. évi tömegpolitikai oktatás tapasztalatairól, majd megvitatták azt a je­lentést, amely a hasonló időszak káder- és tisztség- viselői oktatás tapasztalatai­ról, valamint a további fel­adatokról szólt. Az SZMT elnöksége meg­vitatta a II. félév munka, tervére tett javaslatot, to­vábbá a vállalatokról szóló törvénytervezetet, valamint az SZMT írásos információs munkája továbbfejlesztésé­vel kapcsolatos tennivaló­kat. * Az elmúlt oktatási évben célul tűzték ki a tanfolya­mok tartalmi színvonalának javítását, a módszerek ha­tékonyságának fokozását. Ezt a célkitűzést lényegében sikerült teljesíteni. Külö. nősen szép eredményeket ért el az építők szakszer­vezete megyei bizottságának kulturális, agitációs és pro­paganda-munkabizottsága, jók a tapasztalatok a köz- alkalmazottak szakszerve­zeténél, valamint az orvos­egészségügyi szakszervezet vezető propagandistájánál. A szakszervezeti tömeg­politikai oktatásban a múlt évadban 517 csoportban 13 824 hallgató vett részt. Zömük szocialista brigád­tag és örvendetesen megnőtt a nők és fiatalok száma. A Minisztertanács ülése szükség. Felmentések - kinevezések Naponta harminc méxsa kajszibarack Igen jól termett viszont a kajszibarack. Az ágakon szinte több a gyümölcs, mint a levél, némelyik ág le is törött a napról napra gya­rapodó súly alatt. Már két hete szedik a kellemes ízű sárgabarackot. Tsz-tagok, idénymunkások, naponta A friss gyümölcsöt a ZÖLDÉRT-nek szállítják — hat forintot kapnak kiló­jáért a termelők. Naponta harminc mázsa gyümölcsöt szednek az ültetvény fáiról. St — gk Átrakás teherautókra Két hete kezdték meg a barackszedést a bátai No- cember 7. Tsz barackosé, ban. Az ország gyümölcsö­seiben jelentős károkat okoztak a tavaszi fagyok, s ez meglátszik a piaci kíná­laton is. A bátai dombon lévő ültetvény jó fekvésű, így különösebb károk nél­kül átvészelte a tavaszi hi­deg napokat. Az őszibarac­kon már látszik, hogy ho­zamban elmarad a várttól, kevesebbet ígér, bár lehet, hogy ez szebb lesz. A korai fajtákból megkezdték a szedést — mintegy száz lá­dával szállítottak el eddig. nyolcvan, száz ember dolgo­zik, szedi, rakja, szállítja a barackot. Nyolc-tíz kiló fér egy ládába, a szedők ezért hat forintot kapnak. így na­pi százhúsz-százötven fo­rintra rúg a kereset, attól függően, kinek milyen ügyes keze van. Telik a láda

Next

/
Thumbnails
Contents