Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-07 / 158. szám
A ^PÚJSÁG 1977. július 7. Kitüntetettjeink NÉGY ZENEI szakember vall magáról a Kóta júniusi számában. Apor Judit és C. Szalai Ágnes Szerv ánszky Endre kiváló, Lóránd István és Vikár László Erkel-díjas, Pödör Béla Liszt-díjas művésszel beszélget. Valameny- nyien más úton jutottak el a zenéhez. Lóránd István pedagógus. Zeneszerzésen kívül magyar irodalmat tanít. Pödörnék ma is két amatőr és egy profi férfikara van, Vikár László pedig a Kodály- társaság alelnökeként képviseli hazánkat, Szervánszky Endre — sajnos — betegsége miatt félbeszakította munkáját. Részlet a Szervánzsky Endrével készült beszélgetésből: — Megkülönböztetett öröm volt számunkra kitüntetése, mert huzamos ideje keveset hallottunk önről. — Körülbelül 10 esztendeje kezdett romlani az egészségi állapotom — ez kényszerített visszavonulásra. — Mostani magas kitüntetését már két Kossuth-díj és két Erkel-díj előzte meg. Azokat mely műveire kapta? — Az első Kossuth-díjat a Honvéd-kantátáért, a másodikat a Fuvolaversenyemért és a Klarinét-szerenádért. A két Erkel-díjjal Petőfi dalaimat és I. Fúvósötösömet tüntették ki. — Ezeket a műveit mind 1949—54 között alkotta. Későbbi kompozíciói egynéme- lyikének — szakmai körökben — nem volt ilyen egyértelmű fogadtatása. — Valóban... később a do- dekafónia felé fordultam. De nagy öröm volt számomra, hogy „Hat zenekari darab” című -ciklusomat, amelyet 1959-ben komponáltam, két esztendeje egy rádióinterjú keretében rehabilitálták. — Véleménye szerint ez a zenei stílus megközelíthető amatőrkórusokkal? Sok olyan vád hallatszik, hogy az új zene nincs tekintettel az emberi hang teljesítőképességére. — Nekem az a meggyőződésem, hogy az új zeneszerzők is jól ismerik az emberi hangot. csakhogy azt teljes terjedelmében ki akarják aknázni. Persze ez az intonáció nehezebb, de gyakorlással el lehet sajátítani. Beethoven Örömódáját a maga korában énekelhetetlennek tartották, s jellemző, hogy 1848- ban került csak repertoárra.” (Az idézett interjú Szervánszky Endre utolsó nyilatkozata lett; a zeneszerző a napokban hunyt el.) Lássuk a költő arcát Miután eddig jobbára csak a színészek arcát láthattuk a különböző művészeti ágak képviselői közül, s hovatovább főiskolás ifjú színészek már mindenről nyilvánosan nyilatkoztak, amiről egyáltalán .nyilatkozni lehet, úgy látszik sor kerül írók. költők arcának teljesebb megismerésére is. ök is mind gyakrabban megvallattatnak az utóbbi években, s mivel a közönség rájuk is kíváncsi, sokan maguktól is vallanak, kérdező sem kell. A Kortárs júniusi számában is több olyan írást olvashatunk, mely fölé a felkiáll- tás kívánkoznék: Lássuk a költő arcát! Garai Gábor Jékely Zoltánnal bezsélget, Domokos Mátyás Szász Imrét vallatja meg „A hagyomány és a világirodalom ösztönző szerepe a kortársi magyar prózában” cím alatt. Jókai Anna, Szűcs György és Abo- dy Béla „önként” vallanak magukról: Nemes György sántaságáról, Abody Béla emlékezetes pályájáról. Sütő András írói-emberi arcát Alexa Károly rajzolja meg az író ötvenedik születésnapja alkalmából. Moldován Domokos fényképezőgéppel tett eleget a ki nem mondott, de nyilvánvaló igénynek, hogy lássuk a költő arcát: „Weöres Sándor és Károly Amy Erdélyben” címmel közöl képriportot. — Most mondd meg, mit akarsz tőle?! Marika majdnem leesett a hokedliről, annyira a szélén ült. Megnyalta a száját: — Tegnapelőtt is hazakísért. — Naná, mikor a nyakán lógtál este tízig. — Hilda komoran nézett. — Csak nem enged haza egyedül! Ezt még én se tűrném el! Marika felkacagott, ahogy a színházban látta a Démontól : — Aztán mi közöd van neked hozzá? A konyhában ültek, szépek voltak, tizennyolc évesek, és Robin veszekedtek. Hilda magasabb volt, vörös és úgy nézett ki, mintha kissé megtépték volna. Marika pedig kissé szégyellte kormos szemeit, baba-arcát. Inkább démon szeretett volna lenni. Hilda sápadt volt: — Tudd meg, hogy a bálon is egész este velem táncolt. — Miért? Talán a Gesztesyvel táncoljon? — Marika szemét elfutotta a könny. — Hilda! Nézd, te csinos lány vagy, miért pont a Robi kell neked?... — Te csak ne sírj, sokkal csinosabb vagy. Bentről kiszűrődött a zene, az a bizonyos popsiegymás, hoz-verős muzsika. Valaki visítva kacarászott: — Nahát, Robika! Hilda felugrott, körözni kezdett az asztal körül. — Ez csak Mókuci lehet. Csak azt nem értem, ha ő „lelkiekben” huszonöt évesnek érzi magát, mit akar Robitól?... Miről beszéltünk? — Azt mondtam épp, hogy csinos vagy... — Marika intőn fölemelte kezét: — Hilda, légy igazságos! A másik megdermedt rohantában: — Hát idefigyelj, anyukám! Tudod, mit mondtak nekem általános iskolában a fiúk? Hogy terhes volt a hintalovam! Hiába röhögsz! Marika erősen kapaszkodott a székben, és a füle melletti fekete tincsek rázkódtak a visszafojtott nevetéstől. — Parancsolj kérlek! Nyugodtan röhögj, majd folytatom utána. — Nem röhögök. — S ha ez mind nem elég: a bal szemem egy kicsit kancsi. Marika egy gyufásdobozt haj igáit. Földobta, aztán nagy zörgéssel elkapta. Hilda hangja megcsuklott: — Hát akad nekem valaki az életben? Hát kellek én valakinek? Most végre akad egy aranyos fiú... Az istenért, ne dobáld már azt a gyufát, mert szétmegyek! Valaki jött. Sanyi volt, elvakult a világosságtól, csaknem beverte fejét a lámpába. — Lányok! — ordított túlzott lelkesedéssel —, lányok, hát ti itt vagytok? Miért nem jöttök be? Kisvárosi műfaj ?... Már a kérdés izgató: mennyire hathat, mennyire határozhat meg egy-egy műfajt, ez esetben az életképet, a városi környezet? Pap Gábor „Triennálé után, triennálé előtt” sorozatának második része, mely Az életkép csapdája címet viseli, a Művészet júniusi számában olvasható, és az 1976-ban, Szófiában megrendezett II. realista fesztészeti triennálé tapasztalatait ösz- szegezve a XIX. századi értelemben vett életkép kifejezési lehetőségeit és korlátáit vizsgálja. Kimutatja, hogy a reneszánsz cenrál- perspektíva jellegzetesen kisvárosi környezetben született képrendező elv, és a kisvárosok változásával, átalakulásával szükségszerűen át kell adja a helyét egy újabb, ösz- szetettebb valóságidéző elvnek, illetve módszernek. A képzőművészet iránt érdeklődők bizonnyal kedvvel olvassák a feltűnést keltő sorozat második részét, s majdan a harmadikat is, mely a folyóirat augusztusi számában jelenik meg. Chagall születésnapja Dunántúlt napló A MUNKÄSNÖK HELYZETE AZ IPARI ÜZEMEKBEN Baranyában a nők száma 221 578, a lakosság 51,4 százaléka. Közülük 126 000 a munkaképes és 68 százalékuk van munkaviszonyban. A nők társadalmi helyzetének javítását szolgáló intézkedések ez ideig a munkába állításban értek el jelentős eredményeket. A nőpolitikái határozat óta eltelt időben öt- százalékos emelkedés mutatkozott. Baranya megyében — ez országos jelenség — a munkaképes korú férfiak foglalkoztatása csaknem teljes. A foglalkoztatottak számának növelése így csak a nők fokozottabb munkába lépésével lehetséges. Bár a társadalmi-gazdasági és tudományos-műszaki fejlődés eredményeként állandóan növekszik a szakmunkások száma és részaránya, ez a női szakmunkások esetében alig érvényesül. A nőpolitikái határozat óta is csak kétszázalékos az emelkedés. PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUNBAN AZ ÖSSZES ÉPÍTŐTÁBOR MEGNYÍLT — DIÁKJAINK BALATONBOGLÄRON Ezen a nyáron negyvenezer diák segíti az időszerű mező- gazdasági és ipari munkák elvégzését, a KISZ KB negyvennyolc központi szervezésű építőtáborában. Megyénkben, ahol az idén is a legtöbb, tizenhat tábor működik, hivatalosan is megkezdődött a második turnus — akárcsak szerte az országban. állatot neveltek. A csaknem tízéves vállalatnak ma már nemcsak a belföldi, hanem egyes külföldi piacokon is sikerült tekintélyt szereznie. Június 22-e és 26-a között nemzetközi kiállításon vettek részt az NSZK-beli Hannoverben. Az alsó-szászor- szági főváros adott otthont a „Baromfi és sertés ’77” elnevezésű kiállításnak. A világ legrangosabb cégei közt hazánkat a kaposvári vállalkozás képviselte. Mivel az NSZK sertéstenyésztése a világ élvonalába tartozik, érthető várakozással tekintettek a vállalkozás vezetői a részvétel és annak eredményei elé. Az érdeklődés várakozáson felüli volt. Fölkeresték őket a spanyol mezőgazdasági minisztérium vezetői, s tárgyalásokat folytattak svájci és holland tenyésztőkkel is. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP MUNKAERŐ- GAZDÁLKODÁS A TSZ-EKBEN A Fejér megyei termelő- szövetkezetek munkaerő-igénye — a tervezett gazdasági hozamok és eredmények alapján — változatlanul magas. Ennek elsősorban az az oka, hogy tovább fejlesztik a munkaigényes ágazatokat. A kertészet és az egyéb gazdálkodási területek mellett még mindig sok munkaerőt kíván az állattenyésztés is. A jelentés szerint a korábbi évek létszámcsökkenése kedvező hatást váltott ki azokban a tsz-ekben, ahol a folyamatos foglalkoztatás gondot jelentett. Nagy gondot okozott ez a feladat azokban a gazdaságokban, ahol az élőmurika csökkenése nem járt megfelelő ütemű technikai fejlesztéssel. TflMBOBCKIISI npfwaa leszállását várták az ünnepségre összegyűltek. Ez a repülőgép hasonlít az AN—24- esre, csak méreteiben kisebb. Ezzel a típusú repülőgéppel bonyolítják le a forgalmat Tambov és a szomszédos megyék között. A gép első útvonala: Belgorod, Voronyezs, Tambov volt. Az elmúlt két évben negyven család költözött új lakásba az 50 éves lenini Kom- szomol — szampurovszkiji járás — tagjai közül. Az új családi házak többségében nemcsak vízvezeték, de telefon is van. * Tambov megyében is megkezdődött az úttörők táborozása. Egy-egy alkalommal kétszáz úttörő tölti nyári szabadságát az Ogonyók táborban. Testvérlapunk —1 folytatva lassan negyedszázados hagyományát — ebben az évben július 1. és 3. között rendezte meg a sajtó ünnepét. Sorrendben ez volt a 23. Pontosan egy hónappal a megnyitó napja előtt megszállták a szakemberek az óriási Küch- wald-parkot, hogy a népünnepély hangulatát varázsolják a nyitás napjára a sátrakkal, színpadokkal, a színes világítással. Értesüléseink szerint a jó hangulatban az idén sem volt hiány. * Az elmúlt héten helyezték el az épülő karl-marx- stadti színház alapkövében azt a dobozt, amely a Neues Deutschland és a Freie Presse aznapi számát és más egyéb dokumentumot tartalmaz. A kör alakú épületet az építők még ebben az évben tető alá kívánják hozni. * Ajándék a barátnak. A Nemzeti Front lakóterületi aktivistái Karl-Marx Stadt- ból a velük testvéri kapcsolatban lévő szovjet körzetbe ajándékcsomagot küldenek. A rövidesen útra induló kül90 éves Marc Chagall, a neves orosz származású, francia festő. A Dél-Francia- országban élő idős mester születésnapján nyitja meg új műveinek kiállítását. (Képtávírónkon érkezett.) EGY KIÁLLÍTÁS TAPASZTALATAI A KA—iHYB sertést tartó üzemek tavaly másfél millió Szántó Péter: Csak ennyit Robiról . — Vagytok elegen. Beszélgetünk. — Marika zavartan igazgatott egy ráncot a szoknyáján. Hilda idegesebb volt: — Sanyika, kopj le! Mi a fenét akarsz? — Mi az? Már vizet se lehet inni? — Épp te vagy az, aki vizet iszik — nézett rá Hilda öregasszonyosan. Mérgesen lökte oda a poharat. — Remélem, nem kérsz többet? — Nem értelek benneteket. Buli van, jól érezzük magunkat, ti meg itt kinn kucorogtok. — Mi van bent? — Marika fél szemmel sandított rá. — Nem kerestek bennünket? — Ugyan már! — Senki se keresett? — Senki. De hát hiányoznotok kéne valakinek? — Könyörgöm, menj már be! — Hilda felugrott. — Mit ugrálsz, mit ugrálsz?! Eddig is ti tartottatok föl. Újra ketten voltak. Hilda leült. — Hát jut nekem valami az életben?... Most mit bőgsz?! — Mert én is... egyedül vagyok — hüppögte Marika. — Különben veszekednénk? Hilda már megint rohangált. — Hagyd nekem — suttogta Marika óvatosan. — Hagyd nekem a Robit. Úgyis tudod, milyen. Jár velem egy hónapig, aztán gondol valamit és puff... Hilda összefonta a karját: — Marika! Ezelőtt két hónappal mit mondtál? Aztán Zoltán! Neki meg leadtad, hogy én olyan vagyok, ég nem érdemes velem járni, mert mindig beszélek! — Ez nem is igaz! — De elhitte... hogy én sokat beszélek!... — rásandított Marikára. — És mi volt az, mikor a Skarb Ferivel jártam? — Marika ideges, reszkető kézzel babrálta blúza gombját. — Egy. szercsak eltűnt, és nem is köszön! — Nem volt igazam? — Hazugság, hogy az apám minden fiút baltával kerget, ha nem vesz feleségül! Kipukkadt belőlük a nevetés: — Marika, mi olyan hülyék vagyunk! — Hát látod? Egy fiú miatt! És milyen.fiú miatt. Esküszöm, hogy krumpliorra van! A tambovi repülőtéren az utóbbi időben megkezdték a repülőgépek lecserélését. Nemrég landolt itt a gyorsjáratú TU 134-es, június 15- én pedig már az L—410—M. deményt előbb kiállításon mutatják be. Van közöttük stóla, faliszőnyeg, asztalterítő, díszdoboz. Valamennyit sajátkezűleg készítették az ajándékozók. — És folyton vakarózik! — És piros a zoknija! — Már mind a ketten rohangáltak az asztal körül. — Úgy izzad a tenyere, mintha beleesett volna a lekvárba. — Amikor táncoltam vele, folyton csuklott!---— Mondd, mit akarunk mi ettől? Marika fölállt: — Nevetséges. Egy ilyen jó nő, mint te! — Te is nagyon jól tudod, hogy nem hozzád való. Nem érdemel meg téged! Marika sóhajtott: — Legyen neki karácsonya. Hilda megdermedt: — Szóval nem mondasz le róla. mi? Megint elém állsz? Hát jó. Én abba is belementem volna, hogy hagyjuk az egészet, de ha te így, én is tudni fogom, mit csináljak. — Te, ha megint hazudozol, én megpofozlak! — Ne félj. biztos vagyok a győzelmemben. Egész este velem táncolt. — Engem meg hazakísért. — Marika fölényesen legyintett. — Rendben van, legyen verseny. — Akkor most menjünk haza — suttogta Hilda vérfa- gyasztóan. Az előszobában rengeteg cipő hevert. — Melyik a tiéd? — kérdezte Marika szolgálatkészen. — A fekete lakk? — és már nyújtotta is. — Elbúcsúzzunk tőlük? — Hagyd. — Tehát holnap — Marika kihúzta magát. A ház előtti gyümölcsösben egész világos volt. A barack, fák nagy kortyokban itták a holdfényt, és sápadtak, betegesek lettek tőle. A kertajtó mellett pedig Robi állt, Ildikóval. Jobb kezével átölelve tartotta a lányt. — Már mentek? — kérdezte rekedten. Összebújtak, csak a zajra engedte el Ildikót. — Holnapra frissnek kell lennünk. Az út lihegve kapaszkodott föl a dombra. Itt, ahol már a tető volt, fáradtan elterült, kis zöld füvek is nőttek rajta. — Feri azt mondta, hogy holnap megmutatja a képeit — mondta Marika hangosan, hogy meghallják, akiket illet. — Ez az a festő, akinél a múltkor is fenn voltál? — kiáltotta Hilda. Aztán mentek. Az ég fekete volt, másutt meg sötétkék. Csak néhány kémény kapaszkodott belé, meg a szürke füst. Körülöttük még világos köd is ragyogott. — Jössz a busszal? — Ilyenkor már ritkán jár. Gyalog hamarabb hazaérek. Meg különben is... — Hát... szia. Mentek, ketten kétfelé. Szépek voltak és szomorúak.
