Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-06 / 157. szám
1977. július 6. 1ÍÉPÚJSÁG 3 Változó világunk fl felüljáró és környéke Ez a változó világ, a dombóvári Kokas-domb, nem nagy. Talán mésfél hektárnyi a területe. Az öreg templomtól, a Thész- féle üzlettől kezdődik, s tart a kaposvári vasúiig. Dombon szalad le majd az út, szaladna persze, ha az ember nem állná útját. A dombot feltölti. S akkor nem látszik majd a kaposvári vasút, a Kapos völgyének csak a szekcsői szőlőhegyei látszanak majd ide, mert a felüljáró elborítja a láthatárt. Itt húzódik majd a 16 méter széles aszfaltút, ahol most állunk, és ahol gaz ver fel még mindent, s csak ott látszik a majdani nyomvonal, amerre a dózerlapos traktor jár. Pincesíp ásít a mélyből, mellette vert fal maradványa, azon túl halomba rakott ócskavas, s a fák alatt csalán képez akadályt, a gyümölcs ezért ott rohad a fán, nincs az a vásott kö. lyök, aki néhány szem cseresznyéért, meggyért agyon- csípesse magát. Pech József ács, változó világunk alakítója öt házat szanáltak. Némelyik kétszáz évesnél is régebbi volt. alattuk törökkori .pincék: dobog fölöttük a föld, amint az ember na. gyokat toppant. Kristóf Imre traktoros éppen ezért igen megfontoltan kormányozza- erős gépét, nehogy a mélybe zuhanjon. Szemlélő. mondhatnám azt is, munkaellenőr is akad. Itt van például Balikó Gyula nyugdíjas. Cigarettát szorít két ujja között, s figyeli a trak. tor munkáját, valamint Szederkényi György nyugdíjas, aki — menteni a menthetőt —. a traktor útjában volt ágakat, fadarabokat gyűjti össze. Mondani sem kell, hogy asszony is találtatik itt fönt a dombtetőn, Barna Sándorné személyében. Harminc évvel ezelőtt költözött e tájra, s itt a Kokas-dom- bon éppen elég esemény zajlott le, hogy most szóval tudjon bennünket tartani. Amint haladnak a gépek, amint bontanak egy-egy házat, megjelennek a művelődési ház helytörténeti szakkörének emberei. Gelencsér bácsi vezetésével — szép múzeumuk van már a gyűj. teményekből — és túrják, piszkálják a földet: mit rejt. Mi volt itt századokkal előbb? Dombóvár ősi fészke tehát az útépítés, fejlesztés, városépítés nyomán átalakul. Pelcz Ádám ács beszél erről, lent a kaposvári vasúti töltés oldalában. Megmutatja szépen formált hídtartó pillérjüket, meg a pompás ácsolatot, amelybe majd a beton, meg az acél kerül. S azután még egy pillért készítenek, arra jönnek majd a tartók, föltől tik a domb alját, és máris szaladhatnak az autók Sásd— Pécs felől be a városba, keresztül Kokas-dombon, a régi Dombóvár központján — érzelmi központján. Mert erről a tájékról csak mesék, regék szólnak majd. Aranyról, mélységes mély pincék, ről, amelyeknek a szája valahol a vár alá fut, sőt. elmegy az alagút még Döbrö- közig is, az ottani vár alá. Ezt kideríteni persze majd a történészek dolga, ha lesz elegendő gödör, nyom. le. let... Addig azonban a Kaposvári Közúti Építő Vállalat Lipics István vezette brigádja dolgozik itt, eltüntetve a múlt nyomorúságos házait — építve a modern felüljárót a huszadik század emberét szolgálandó. A brigád tizenkét tagú. Ácsok és betonozok, tükörmetszők és anlégérek, pallérok és vízhordók egyszemélyben! Pech József ács és társai — és még ki tudná felsorolni a munkacsapatok tagjait név szerint — alakítják, változtatják szép városukat — alkotói változó világunknak. P. J. Fotó: Gottvald Károly A dombról ez látható az épülő felüljáróból, a változó Kobas-dombról Gelencsér János, a helytörténeti kutatás egyik vezetője, mutatja, hogy a Kokas-dombon ez a kerítésdarab emlékeztet a gettóra. A deszkán lévő négyzet volt a kapcsolat a külvilággal. 'Németkéri pillanatképek A szinte merőlegesen verő napsugarak ostromában izzik a falu. Az utcákon lélek se jár. Kihalt a központ. Csak a művelődési otthon udvaráról hallatszik tányércsörömpölés. Hatalmas dézsában két asszony mosogat. Lapos és mély tányérok tornyosodnak körülöttük, de le- vesestálakból is van néhány tucatra való. Lakodalomra készülnek. A Paksi Konzervgyárban dolgozó németkéri kislányt egy Székesfehérváron dolgozó fiú veszi el. Az étkészlet valamennyi darabját a kölcsönzőből hozták. — így csinálja ezt ma már mindenki. Senki sem vesződik azzal, hogy a rokonságtól összekéregesse. így a törést is egy helyen kell kifizetni ! — nevet rám az egyik asszony. — Hányán lesznek a lakodalomban ? — Vagy százötvenen-két- százan, de nem ez lesz szombaton az egyetlen esküvő. Egy sofőr és egy óvónő is akkor házasodik össze — mondják. * Szemben, a tér túlsó oldalán, a tanácsház egyik hűvös szobájában beszélgetünk a községi tanács vb-titkárnőjével, Ambach Edénével. Tizennyolc éve lakik Németké- ren, ebből másfél évtizedet töltött a titkári székben. — Ilyenkor nyáron nem sok említésre méltó történik nálunk. Építjük az orvoslakást, folyik a borsócséplés, mindenki végzi a maga dolgát. — Megtalálják az emberek a számításukat? — Nézze meg a Szabadság utcát! Egymást érik az új házak. Lassan már telket sem tudunk adni, annyi épül. — Eljárók vannak? — Kétszázötvenen. Legtöbben az építőiparban és a Paksi Konzervgyárban dolgoznak. A 26-os ÁÉV-től most van kint egy brigád Csehszlovákiában. Közülük nyolcán németkériek. Ha megjönnek, az NDK-ba mennek dolgozni. * A községi tanács használaton kívüli autóbuszgarázsát kibérelte a Paksi Konzervgyár, s itt rendezte be az egyik előkészítő, csomagoló- műhelyét. Harminchármán dolgoznak a két garázsból kialakított „üzemben”. Előtte teherautók sorakoznak. Platójukról gépek rakják le a konzervesdobozokat. Király Béláné, az előkészítő telep vezetőjének helyettese mondja: — Most éppen borsót csomagolunk. Huszonnégyet egy csomagba, aztán címkézzük és mehet a kereskedelemnek. Most ez a szezonmunka. Máskor almát tisztítunk, körtét felezünk, aszerint, hogy éppen mire van szükség. — A kereset? — Átlagban felvehetjük kéthetente az ezer forintot. Egész évben van munka és nem is kell mindig ugyanazt csinálni. Egy újabb, megrakottan érkező teherautó véget vet a beszélgetésnek. Át kell venni az árut. * A garázs mögött kezdődik a Szabadság utca. A jobb oldali házak legöregebbike sem érte még meg az öt évet. Nem egy van közöttük, amelyért városban megadnák az egymilliót. Néhány éve falvainkat járva az új építkezéseknél azt újságolták az emberek, hogy a házban lesz majd fürdőszoba is. Ez ma már nem újság. Németkéren is természetes. Mint ahogy az is az, hogy a házakhoz garázst építenek. Földszinten a garázs, emeleten a lakóház. Az utcasor értékét nehéz lenne meghatározni. * A presszó melletti takarék- szövetkezet épülete egy cseppet sem hivalkodó. A bent elhangzott számadatok annál figyelemreméltóbbak. — A lakosság betétállománya jelenleg közel 12 millió forint, — mondja a hivatalvezető Hanák Ottóné. — Az idén a faluban felvettek 625 ezer forint építési kölcsönt, mezőgazdasági beruházásokra a lakosságnak közel háromszázezret, személyi kölcsönként pedig 114 ezret adtunk ki. — Miből tudták az emberek ezt a 12 milliót összegyűjteni? — Nagy itt az állattartókedv. Csak az idén kétmilliónégyszázezer forintot vettek fel a leadott állatokért. Ennek a jelentős része ide kerül a takarékba. így jön ösz- sze a tizenkétmillió. A kép egyébként nem teljes. Sokan rakják pénzüket postai takarékkönyvbe, de erről közelebbi számadatot nem kaptunk. * Lassan esteledik. Újra a művelődési háznál vagyunk. Kopácsolás zaja hívja a néNyári gyerekek VAJON mire költi az első fizetését? — találgatja a család, amikór a gyerek alighogy elvégezte az általános iskolát, átesik azon az önérzetduzzasztó avatáson, amelynek nyomán először írják neve mellé egy rublikába: munkavállaló. Mert ilyenkor még viszonylag elevenek a pedagógiai késztetések, s a szülői figyelem a formálódó 'karakter mércéjeként értékeli azt is, hogy a nyári munkáért járó bér mivé alakul át fia, lánya kezében. Mert nem mindegy, a két hétig tartó, becsületes fáradtsággal keresett pénz a takarékba megy-e, ajándék lesz-e belőle anyának, az egész család asztalára kerül vagy esetleg zsebpénzként erre-arra szétfolyik. Aztán a kisdiákból nagydiák lesz, s az esetek többségében a pedagógiai érzékenységgel együtt elvész a gyerek nyári munkavállalása iránti érdeklődés is. Egyrészt a megszokás festi át pasz- tellre az újdonság egykor élénk színeit — másrészt egy minden nyáron visszatérő általános gyakorlat tapasztalatai lohasztják le a kedélyeket. Az esztendők folyamán ugyanis kiderül, hogy a munkával való, első találkozás pátosza éppúgy, mint a becsületes fáradtsággal keresett pénz romantikája — nem egyéb illúziónál. És még jó, ha csak az a gond, hogy a valóság alacsonyabb hőfokon igazolja a gyerek felnőttvilági kirándulásának várakozásait. Sajnos azonban nem csupán árnyalati eltérésekről van szó az előzetes erkölcsi útravaló és a gyárban, üzletben vagy hivatalban tapasztaltak között. Évek óta közbeszéd tárgya, hogy mindaz, amit a társadalom és az egyén — mint szülő egyaránt remél, vár, elképzel a gyerekek nyári munkájának pedagógiai fontosságáról, — az a nyolcvan százalékban ép- penhogy a visszájára fordul. Mert olykor különös módon reagálunk mi felnőttek. Mintha felelősségtudatunkat, erkölcsi magatartásunkat valamiféle rejtett automata vezérelné aszerint, hogy éppen milyen minőségben vagyunk jelen a vitáiban. Mint szülők például majdnem a költészet ormait ostromoljuk, amikor a nagybetűs Munka erkölcsi követelményeit, szépségét, fontosságát akarjuk belesulykolni gyerekünkbe. Ugyanilyen találékonyak vagyunk, s ugyanilyen őszinte a hitünk, meggyőződésünk, ha a kötelesség fogalmát elemezzük az ifjúságnak. És amikor nyáron nem szülőként, hanem mint munkatársak találkozunk a gyerekekkel, — elfelejtjük, mit mondtunk télen. Illetve a műhelyben, a pult mögött vagy az irodában teljesen kimegy a fejünkből, hogy otthon milyen sokat várunk erkölcsi vonatkozásban gyerekeink munkás heteitől. Mintha eszünkbe sem jutna, hogy a nevelőszándékú szó mellett a példaadás kötelessége is ránk vár, hiszen mi ülünk a traktorokon, az íróasztalok mögött is, mi sütjük a kenyeret — egyszóval mi testesítjük meg a nagybetűs Munka erkölcsi, tartalmi, formai követelményeit. Ha megtestesítjük... De a benyomásokra legfogékonyabb korban bepillantást adunk az utánunk jövő nemzedéknek a nagy lehetőségbe, hogy fél szívvel, nyegleséggel, könnyű lelkiismerettel is szerencsésen lehet hajókázni az élet vizein. Mert Kovács János mint apa, otthon szorgaloméra neveli a fiát és óva inti a naplopástól, de mint főnök* vagy munkatárs már nem követeli meg tőle a munkahelyen, hogy képességeit becsületesen állítsa a vállalt — és megfizetett! — kötelezettség szolgálatába. Személyes helytállása pedig? Tudjuk: nem egyértelműen példaadó. A FENTI témáról sok szó esik a családban is, nyilvánosan • is. De rosszallás helyett inkább nézzünk a nyári gyerekek után gyorsan: Jancsi meg Kati dolgozik-e valóban?... És a szóbeli intelmek mellé állítsuk oda szülői példamutatásunkat is. NÓTI ILONA zelődő idegent. Fiatalok építkeznek. Bontják a falat, tö-' rik a téglát. A legporosabb közöttük a művelődési ház igazgatója, ifj. Hanák Ottó. — Átalakítjuk az ifjúsági klubot. Egy ajtót befalazunk és egy másik helyen nyitunk ajtót. Aztán bepucoljuk és átmeszeljük az egész helyiséget. Pénzébe nem kerül ez a művelődési háznak, mert mindent társadalmi munkában csinálnak a fiatalok. Közben csak mi beszélgetünk. A munka megy tovább. Hullanak a faldarabok, száll a por. Mire kilépünk az utcára, már égnek a lámpák. * Elhagyva a szélső házakat, sötétség borul az útra. Csak balról, a tsz-major felől látszik világosság. Ott dolgozik a két borsófejtő gép. Sok eső volt, gyönyörű a határ. A százötven hektáros vetés ontja a borsót. Eddig tizenhat vagonnal takarítottak be, de már látszik, hogy a 34 va- gonos tervet túlteljesítik. A két zöldre mázolt fejtőgép egyfolytában dolgozik. Előtte mégis megrakott pótkocsik várják, hogy terhüket, a lekaszált borsót a gép örökéhes szájába öntsék. A sötétben reflektorok vigyázzák a munkát. Nincs megállás. TAMÁSI JÁNOS Csak Győr-Sopronban ? Országos tanulságok levor nására alkalmas vizsgálatot fejezett be a Győr-Sopron megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Több mint száz népi ellenőr a megye valameny- nyi termelőszövetkezetében megvizsgálta a személygépkocsik használatát, üzemeltetését. A vizsgálatra 581 napot fordítottak és a legutóbbi három évet ellenőrizték. A vizsgálat a szabálytalanságok sorozatát tárta fel. A 70 termelőszövetkezet közül például mindössze 5-ben vezették rendszeresen a menetleveleket. Egész sor helyen még annyi fáradtságot sem vettek, hogy a menetlevelet ki töltsék. Jó néhány helyen az átalány mellett a 2 forintos kilométerpénzt is fizették. Több termelőszövetkezet az illetékes szakigazgatási szerv engedélye nélkül üzemi célú személygépkocsival szabálytalanul köyföldi utakat bonyolított le. Több helyütt a felső határt meghaladó átalányt állapították meg jogtalanul, s fizettek ki. Ami pedig az üzemanyag-felhasználást illeti, elképesztő mennyiségeket fogyaszt a kocsik egy része, mintha benzintartályuk, állandóan eresztene. Kokas-domb, egy esős napon
