Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-05 / 156. szám

A ^PÚJSÁG 19TJ. július 5. Moziban Az elveszett tisztességről A sajtó nagyhatalom. Fut­tathat, vagy tönkretehet embereket, mert kezében tartja a közvélemény befo­lyásolásának félelmetes fegyverét. Ha a polgári saj. tó gátlástalan, szenzációhaj- hász pénzemberek kezében van, vagy kezébe kerül, nem egy esetben okozhat tragé­diákat. Az 1972-ben irodal­mi Nobel-díjjal kitüntetett Henrich Böll azonos című kisregényéből készült Ka­tharina Blum elveszett tisz­tessége című film is ezt bi­zonyítja. A Volker Schöndorf ren­dezte filmről nehéz úgy szólni, hogv ne az alapot adó kisregényről beszéljünk. A rendező szerzőtársával, Margarethe von Trottaval, bizonyos mértékig átírta, filmesebbé tette a történe­tet. Talán nem is mindig a legszerencsésebb módon. Ez­zel magyarázható a kihall­gatások néha monoton, unalmas ismétlése, nyújtása. Ennek tudható be az is, hogy a baloldali publicista­ként is ismert Böll kisregé­nyéből készült film általá. nosságban beszél a sajtóról. A Zeitung riporterét sokan azonosíthatják az újságírók­kal. Nincs megkülönbözte­tés. pedig a film nem a saj­tóról és nem is nyugati saj­tóról, hanem annak egy kis részéről, a szenzációhajhász, minden aljasságra kapható bulvársajtóról szól. A filmkészítők ezzel kü­lönösen nem törődtek, ők eladható izgalmas, sőt, vér- lázító filmet készítettek. Mondjuk azt is ki: jól. Ap­róbb szerkezeti eltolódásai ellenére kitűnő film a Ka­tharina elveszett tisztessége. Főszerepben Angela Wink­ler, hiteles alakot hozott. Szuggesztív játékának kö. szönhetően bontakozik ki a dráma igazi valósága. Az emberiességet is- félretevő, csak a nyomozást szem előtt tartó rendőrtiszt Mario Adolf által eljátszott szere­pe is hiteles. Éppúgy, mint a gátlástalan riporter Tötgers alakja. Valamennyien alkalma­sak arra, hogy az író igazi mondandóját sugallják a nézőnek. Csak az őket irá­nyító karmesteri pálcát kel. lett volna elkötelezettebb alkotó kezébe adni, hogy a film egyértelműen azt mond­ja, amit a szerző, Henrich Böll mondani akart. Tamási János Következő heti filmjegyzetU nket az Utolsó nyár című bolgár filmről írjuk Mihályfi Ernő: ' Művészek, barátaim iMlihályfii Benőnék, a fel- s zabádul ás utáni időszak prominens közéleti emberé­neik, a Magyar Nemzet öt esztendővel ezelőtt — 1972- ben — elhunyt főszerkesztő­jének képzőmű'vébzeti írását t tartalmazna a Corvina Ki­adónál megjelent Cikkgyűj­temény. iMihályfi a két világháború között — főleg a Magyar- ország című napilap hasáb­jaim (éveiken keresztül ő volit a felelőis szerkesztője ennek a liberális, polgári demokra­tikus újságnak...) — sorra írta tártait! beszámolóit és művészeti tárgyú kisesszéit, amelyekben — a rivalizáló művészeti csoportosulások torzsalkodásain felülemel­kedve — bitet tett minden olyan törekvés mellett, ame­lyet igaz értéknek tartott. Tehetséges, biztos kvalitás­érzékű kritikus volt: Derko- vi'ts Gyula kivételes nagysá­gát az elsők-között látta meg (a:z 1934-es Denkovits-emlók- kiállítást „télekrehatúam szép és fontos tárlaF’-nialk, a mes­ter pályáját, életművét „cso­dálatosain befejezett”-nek ne­vezi), s már 1930-lbani feltét­len híve volt Csont vary Ti- vadlarnaík, akinek .megfog­hatatlan hangulatú álomvilá­ga misztikus, lenyűgöző ha­tású”. Vásárhelyi Győző (a későbbi Victor Vasarely) ta­lentumára is ő figyelt fel a legkorábban a magyar mű­vészeti írók közül, de Szőnyi István, Paizs-Goebel Jenő vagy a szocialista realista Mészáros László szobrász jelentőségét is jó ítélőképes­séggel mlérte fel. A második világháború éveiben Mihályfi Ernő az antdfásiszta népfront létre­hozásán munkálkodott (részt vétt a háború és a nácibarát kormánypolitika ellen pro­testáló Történelmi Emlék­bizottság munkájában is), a fölszabadlulás után pedig a szocialista állam művészet- politikáját szolgálta cikkei­vel. Egyi'k-imásik — 50-es évekbeli — megállapítása ma már merevnek, egyolda­lúnak tűnik, de e korszak­beli írásai között is van több szép, időtálló diahab, így azok a cikkek és recenzióik, ame­lyek Nagy István festőről, a keramikus Gádor Istvánról vagy Bennáth Aurél „A Mú­zsa körül” című könyvéről szólanák. Mihályfi Ernő — akiről barátja, Pátzay Pál Kossuth- díjos szobrászművész rajzol életteljes arcképet a kötet előszavában — műgyűjtő .is volt, népművészeti alkotá­soknak és képzőművész kortársai munkáinak finom ízlésű értője és gyűjtője. A kötét képanyaga a Mihályfi- gyűjtemény grafikái lapjai­nak egy csoportját mutatja be, — Guláesy Lajos, Egry József. Kmetty János, Ne­mes Laimpérth József, Czó- bel Béla, B'arcsay Jenő és más jeles mesterek rajzait, metszeteit és rézkarcait. Dévényi Iván Az antwerpeni Rubens-ház Antwerpen város tanacsa 1937-ben lett tulajdonosa Rubens egykori lakóházá­nak, otthonának. A restau­rálási és rekonstrukciós munkát segítette, hogy a XVII. század végén, az ak­kori tulajdonos rajzokat, metszeteket készített a ház­ról. A restaurálás után 1974. ben korabeli bútorokkal. Rubens-relikviákkal beren­dezve megnyitották a kö­zönségnek. 1611-ben Olaszországból hazatérve vásárolta meg az akkori külvárosban lévő há­zat Rubens, első feleségével, Isabella Branttal kötött há­zassága után. A házban la­káson kívül a műterem is helyet kapott. Az átalakí­tásban maga Rubens, mint építész és dekoratőr vett részt. Álmai palotájába 1615-ben költözött be. A két épületcsoport belső udvart zár körül Az egyik épületszárny flamand, a másik olasz stílusjegyeket visel magán. Sok szobor, oszlop, freskó díszíti az épü­letet. A kert dísznövények­től gazdag. A földszinten lévő műter­met olyan magas ajtóval lát­ták el, hogy a művész ha­talmas méretű képeit köny- nyen szállíthassák ki-be. E műteremben egyszerre több képen is dolgozott Rubens, tanítványaival együtt. Ebben a házban halt meg a művész első felesége, Isa­belle Brant, s Rubens is ide tér vissza meghalni, 1640 májusában. Második felesége, Helene Fourment 1645-ig lakott e házban, öt gyermekével. Most Rubens életével kap­csolatos emlékek, műtárgyak töltik meg a palotát, s itt látható Rubens egyik fiatal­kori önarcképe is. A Uubens-ház részlete Rádió Nem nevettünk jut! A rádió ritkán ugyan, de megteszi azt, hogy meglehe­tősen provokatív lélektani fogásokhoz folyamodik. Ránk ripakodik például, hogy tölt­sünk egy órát kedvenceink­kel. Ezzel igyekszik belénk szuggerálni, hogy azok, akik­kel azt a bizonyos órát el­töltjük, valóban a kedven­ceink, noha ez legalább is kétséges. Az elmúlt szombat „Állatról állatra Abody Bélá­val” műsor egy sorozat ré­sze, melynek gyűjtőcíme „Jót nevettem!” Már, aki. Sokkal inkább hajlamosak vagyunk azt állítani, akár többes szám­ban is, hogy nem nevettünk jót. Abody Béla jelenség. Ez nemcsak átlagon felüli ter­metére vonatkozik, hiszen a szokásostól elütő testalkatú honfitársaink máshol is ta­lálhatók. Abody azért jelen­ség, mert az élet legkülönbö­zőbb területein igyekszik ki­fejezésre juttatni fanyar, kis­sé lehangoló véleményét az életről. Irt már könyveket, tanulmányokat, volt az Álla­mi Operaház státusában, igazgatott színházat és az is előfordult, hogy show-műso- rok szereplőjeként szórakoz­tatta a közönséget. Egy nem fordult elő és pedig az, hogy ízléstelen lett volna, de ez magában még édeskevés. Eb­ben a műsorban az volt. ahol néhai Latinovits Zoltánt, to­vábbá Csákányi Lászlót, Vá- rady Hédit. Szuhay Balázst és Dóka Emánuel állathan'g- utánzó fenomént segítségül híva, állatok ürügyén igyeke­zett elmondani véleményét az emberről. A szürke ló, a be­skatulyázás ellen tiltakozó víziló, az antialkoholista gö­dény és a fecsegő csuka bi­zony fáradt volt, erőtlen és nem fakasztott mosolyt se, nemhogy nevetést. Csak az elefánt, varjú, vadgalamb, balkáni gerle, házigalamb, nevető gerle, bölény, vad­disznó és házi disznó hang­ján megszólaló Dóka Emá­nuel váltotta ki csodálkozá­sunkat. Annál is inkább, mert az ő produkcióját megelőző­en sosem hallottunk bölény- bőgést, így ez utóbbit legfel­jebb a barcogó dámvadaké­val vethettük össze, aminek tökéletesen megfelelt. Markos György: Vándorló fegyház Újabb értékkel gyarapo­dott a hazai börtönirodalom, ami Kazinczy: Fogságom naplója óta már sok kötetre rúg. Markos György útja a Margit-körúti katonai fegy- házból; az ott már szinte szo­kássá vált kínzások után; Sopronkőhidára vezeteti, majd egy embertelenül hosz- szú, kínos, sok száz kilomé­teres gyalogmenet árán egé­szen a németországi Bernau- ig. Magyarok és német SS-ek kísérték a sopronkőhidai fegyház rabjait célszerűtlenül és feleslegesen, hogy végül forma szerint feloszlassák a „magyar királyi fegyintéze­tet”. Markos rabtársa volt Bajcsy-Zsilinszky Endrének, Rajk Lászlónak és feleségé­nek, a személyi kultusz ide­jén elpusztult Révay Kálmán vezérőrnagynak, akkor még a nyilasok által bebörtönzött horthysta alezredesnek, de árulóknak és besúgóknak is. Könyve legnagyobb értéke a börtönélet hiteles leírása és az, hogy a halál közvetlen közelében élőknek miként váltak elismert irányítóivá a kommunisták. Pózmentes könyv, ha úgy tetszik egysze­rű tényleírás csupán, de a té­nyek hátborzongatóak. Emlé­kezetesek a szerző illegális munkájáról szóló fejezetek^ de a leginkább az a Rajk házaspár emberi portréja és a Dunán történt kalandos hazatérésük leírása. (ordas) Csak ülőkés nézek Kétarcú műsor Vitiray Tamásé, idóriiként épp az fordul ellene, ami legfőbb erénye lehetne. Mert az ötletszerűség könnyen válik szerkesztettenséggé, s ha az egymás mellé állított képek, képsorok szervezetle­nül lebegnek egymás mellett, nem tudunk miit kezdeni velük. Legutóbbi műsorának Jóét utolsó riportja, a maga egyszerűségében, szuggesztív tömörségében a legszebbek közé tartozik, amit ebben a műfajiban te­levíziónk produkált: mindkettő valamilyen kategóriá­ban joggal pályázhat fesztiváldíjra. De miit kezdjünk Matyi bácsival ? Jó, jó, ilyen Is van, esetleg irigylésre .méltó is, hogy valaki öregségére is fut, ugrik, gerelyt dob, de azért ebből ne csináljunk közügyét. Mit tagadjam, nem érdekel, hogy Matyi bá­csinak végül is sikerüí-e kijutnia Göteborgba, az aggastyánok világbajnokságára, s ha esetleg ott ver­senghetne a viliág legjobb öregjeivel, s homlokán babérkoszorúval térne haza, a honfi szív ettől se verne hevesebben keblemben... A tömegsport közügy, vagy egyszer majd az lesz, de ha Mlatyi bácsi világbajnok! álmáit is felvesszük kötelező valutakiadésalnk listájá­ra, nincs megállás. Mi lesz például, ha a Mészáros Lázár utca tollaslabda-csapát'a (természetesen minden korosztályban) kihívja a New Yark-i 96. ultcát? Ebben az esetben hiába bólogat sokat sejtetően VitPay Tamás, csak ülök és nézek és nincs egy sza­vaim sem. S nincs egy szavaim sem a pécsi Jókai-hőst látva, mert nem tudóm, hogy miit kellene csinálnom. Irigyel­jem sokoldalúságát, állítsam példaképül az ifjabb nemzedék élé, mert lám, ez a fáradhatatlan férfiú mű- ugrik, táncot (be is mutatja), szobrászlkodlilk, s ráérő idejében még modell is. A régi kispolgári babona jut eszembe, amely szerint a zsenik nemzete vagyunk, s ennek illusztrálására iirnhol ez a műugró-táncos- szobrász fenomén. S aki kételkednék mindebben, tes­sék, a bizonyítók: König bíboros szobrát is ő készítet­te. Csakhogy én épp itt torpanok meg. Mert tudnunk kellene, hogy König bíboros maga rendelte-e a neve­zetek? szobrot. Vagy az ezermester buzgalma juttatta. el Bécsibe, s azt sem ártana tudin'i, hogy Kömig bíboros mennyiben műórtő, ha ugyan egyáltalán kezébe került a szobor, s ha ugyan elismeréssé! szólt róla. A kérdé­sekre nincs válasz, marad tehát a magányos zseni, aki­re csalk a televízió tündére nyitja rá az ajtót, hogy bámulássá egy magyar Miiéheilangelo, Leonardo, Al­berti ropjá a szambát otthonában, miközben két szo­bor .miwtázlás'a között müugrik néhányat. iNe légyen félreértés. Szobrászkodni, táncolni, vagy akár verset írni lehet kellemes időtöltés, a veszedelem csak akkor jelentkezik. ha a műsor (s immáron nem először) azt sugalljai, hogy az ilyen kedvtelés mögött egy méltatlanul mellőzött zseni rejtőztök. A tehetséges ember eflöbb-utótlb fölhívja miagára a figyelmet, a munkahelyén azzal, hogy tehetséges esztergályos, sze­relő, kombájnom, a művészetben azzal, hogy tehetsége műveiben mutatkozik meg. Minden misztlifiikáoió ve- sízedeimes, s embereik életét lehet boldogtalanná tenni ázzál, hogy önfeledt szórakozásukon a zseni keze- nyomál véljük felfedezni. iA hajdani zalaegerszegi kisiparos ezt íratta cím­táblájára: csiamnidiaimiestelr és kéjgáz. Amikor meg­kérdezték tőle, hogy az miit jelent, nagyon természe­tesen válaszolta, nem tudja, de olyan széfjen hangzik. 'Mi tagadás. De azért zavarja az embert, ha időn­kén! érzi a kéjgáz szagát. CSÁNYI LÁSZLÓ A tökéletes házasság AMIKOR a „Hirharang” szerkesztőségében megbíztak a lelki klinika vezetésével, izgatottam vártam az első látogatót. Az első jelentkező egy nyugdíjas tisztviselő volt. aki elpanaszolta: nem tud szomorú, magányos életén változtatni, mert nem talál megfelelő élettársat, nem ta­lálja meg álmai asszonyát. Segítségemet kérte, és annak a reményének adott kifeje­zést, hogy jó tanácsot kap tő­lem. — Milyen feleségre vá­gyik? — kérdeztem jóságo­sán, mert úgy éreztem, hogy a íelkirovat vezetőiének min­dig szívből jövő érdeklődést és jóságot kell mulatnia. — önzetlen élettársat ke­resek. szerető lélek legyen, — Miért nem ad tel apró- hirdetést? Százan is jelent­keznének. — Már feladtam. Százhú- szan jelentkeztek. — És egyet sem talált al­kalmasnak közülük? — Mind a százhúsz alkal­mas lelt volna, de a lakás! — Nincs megfelelő lakása? — Gyönyörű kéls/.oba-hal- los lakásom van. Dunára né­ző ablakokkal. .— Akkor mi a baj? — A gyönyörű kélszoba- hallos lakás a baj! A Dunára néző ablakokkal. Valameny- nyien a lakáshoz akartak férjhez menni, nem hozzám. Szörnyű! Hej. ha nem lenne ilyen gyönyörű lakásom! Elgondolkoztam. Azért van a lelki klinikánk, hogy segít­sünk az embereknek, ha már eljöttek a klinikánkba. így szóltam a szomorú em­berhez, aki olyan búsan ült a szobában, mintha nem is két, hanem három szobája és hozzá két hallja tenne: — Cserélje el a szép laká­sát egy ócska szoba-konyhás lakásra, mellékhelyiségek nélkül. Aki ilyen körülmé­nyek között is a felesége akar lenni, az önzetlen nő. Elgondolkozott a tanácso­mon és remény csillant fel szemében. — Azt hiszem, jó ötletet adott — mondta —, talán fo­galmazzuk meg együtt az ap­róhirdetést. ha nem terhelem vele. Pár perc múlva meg is született az apróhirdetés: Hatvanhat éves, nyugdíjas, szoba-konyhás lakással (víz az udvarban) önzetlen házas­társat keres. öt hét múlva már a fele­ségével keresett fel. — Gratulálok — mondtam őszintén és megszorítottam mindkettőjük kezét. Az asszony megkért, hogy telefonálhasson. Közben hal­kan kivallattam az újdonsült férjet. — önzetlen? — Ha nem lenne az, nem vettem volna el. — Szerető lélek? — Nagyon is az. Szereti, imádja a lakásunkat. — A szoba-konyhását? Víz­vezeték nélkül? — DEHOGY! Amikor - még menyasszony korában — megtudta, hogy a lakáscseré­ért szép összeget kaptam, rá­beszélt, hogy vegyek az OTP-nél öröklakást. Sikerült szereznünk egy kétszoba-hal- los lakást. Dunára néző ab­lakokkal. Még a szoba-kony- hásért is kaptam némi pénzt. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült ilyen önzetlen élet­társhoz jutnom. Köszönöm a segítséget! PALÁSTI LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents