Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-28 / 176. szám

OL VAST AM Esős, szeles idő Várható időjárás ma estig: fokoza­tosan csökkenő felhőzet, keleten és délen is megszűnő záporeső és mér- sékelit, változó irányú széli Később nyugat felől újabb erős felhősödés és eső, a Dunántúlon megélénkülő déli szél. A várható legynlagalslahb nappali hőmérséklet : 22—27 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál, 11 órakor 19 fokos volt. Névnap: Szabolcs A Nap kél 4.17 —. nyugszik 19.24 órakor. A Hold kél 17.30 —, nyugszik 2.02 órakor. Kilencven évvel ezelőtt, 1887. július 28-án született Marcel Duchamp francia festőművész és képzőművé­szeti író, az amerikai dadaizmus egyik előkészítője. # NŐTT a tejtermelés. Megyénk termelőszövetkeze­teiben az idei első félévben 22,1 százalékkal nőtt a tej­termelés. A legnagyobb mér­tékű növekedés a tamási já­rásban volt (32,2 százalék). Ez utóbbi eredmény annál is örvendetesebb. mert tavaly ebben a járásban volt a leg­gyengébb a tejtermelési ered­mény. A 13 MILLIÓ forint ár­bevétel-kiesést okozott a legújabb adatok szerint az a jégeső, amely a Tamási Ál­lami Gazdaság 1200 hektár­nyi területén pusztított. A gazdaság vezetői pártvezető­ségi ülésen számoltak be ar­ról, hogy mif kívánnak tenni a kiesés pótlása érdekében. Mint a pártvezetőségi ülésen elmondták: cukorrépából, napraforgóból, kukoricából — ezeket nem érte jégkár — többlettermés várható. Ez a többlettermés részben pó­tolja a kiesést. * AZ EGÉSZSÉGÜGY személyi ellátottsága kedve­zően alakult Tamásiban. Je­lenleg három körzeti orvos, két gyermekkörzeti orvos, két fogszakorvos és a tbc-gon- dozóintézet és annak vezető főorvosa látja el a nagyköz­séget és a hozzá tartozó Pó­rit. O ŰJ RUHÁT varrat a madocsai tánccsoport tagjai­nak a paksi ÁFÉSZ, száz­ezer forintért. A harminc éve fennálló együttest a szö­vetkezet támogatja anyagi­lag, hosszú idő óta. A fér­fiak népviseleti öltözéke már elkészült, a lányok és asszo­nyok ruháit most varrják Budapesten, a régiekhez' ha­sonló anyagokból. + OLCSÓ ÁRUK boltja nyílt Tamásiban, a piactéren. Az üzlet máris népszerűvé vált. Hasonlóképpen gyorsan megkedvelték a helybeliek a Dám étterem árkádja alatt tavaly kialakított kozmetikai ajándékboltot is. # A NEMZETKÖZI Duna- túra résztvevői a tegnapra virradó éjszakát Pakssal szemben, a Duna-parton töl­tötték. Reggel bontottak tá­bort és folytatták útjukat Bajára. A túra „végállomá­sa” a Fekete-tenger lesz. A FARKASHORDÁK ga­rázdálkodnak a közép-szer­biai hegységek nyári legelő­in. A ragadozók legalább 150 juhot, valamint lovakat és teheneket téptek szét. A vi­dék parasztjai arra is pa­naszkodnak, hogy a farka­sokon kívül a medvék is ve­szélyt jelentenek a környék állatállományára. — Halló, Szekszárd városi Tanács? Az igazgatási osztály vezetőjével szeretnék beszél­— Kapcsolom. — Péterfi elvtárs, hány szabálysértési eljárást indí­tottak tavaly és most az első félévben parkrongálásért, a köztisztasági szabályok meg­sértéséért és a csendháborí­tók ellen? — Köztisztasági, egészség- ügyi szabálysértésért az el­múlt évben 24 esetben bírsá­goltunk. Egy-egy szabálysértő átlag 412 forintot fizetett, szemetelésért, olajszennye­zésért, vagy tiltott időben való porolásért. Parkrongálásért kilencen fizettek, személyenként 650 forintot. Csendháborítás miatt is indítottunk 21 eljárást, a bírságok kétszáztól hétszáz forintig terjednek. A feljelen­tő általában a rendőrség volt. Köztisztasági ügyben az idén heten fizettek több mint 400 forintot személyenként, öt parkrongálónak hat-hatszáz forintjába került a szabály- sértés, de ez is átlag, mert van itt például két fiatalem­ber, akik részegen tulipánt szedtek, összesen négy szálat, darabonként ötszáz forintért. Négy csendháborítót büntet­tünk, öt-ötszáz forintra és két ügy folyamatban van. — Mi a véleménye arról, hogy a valóban elkövetett sza­bálysértésekhez viszonyítva sok vagy kevés a bírságolás? — A parkrongálás miatt biztosan kevés! Komoly la­kossági összefogásra lenne szükség, ahhoz, hogy minden tettest méltóképp megbüntes­sünk. Elhiszem, hogy nem kellemes tanúskodni, esetleg a szembesítéskor megmonda­ni, hogy bizony láttam a dol­got, de aki szereti a városát, az ezt a kellemetlenséget vál­lalhatná. Arról nem is be­szélve, hogy a parkok rend­ben tartása mennyi ffénzbe kerül! Ha gépkocsival állnak a füves területre, elég csak a rendszámot közölni, a többi már a mi dolgunk. Nem ál­líthatunk minden parkba rendőrt, vagy tanácsi tisztvi­selőt, de ha bejelentés érke­zik, szigorúan bírságolunk! — A tanács ellenőrei mi­lyen munkát végeznek? — Köztisztasági ellenőre­ink nagyon humánusan keze­lik az ilyen ügyeket, többször is figyelmeztetik az állampol­gárt és csak aztán tesznek feljelentést, de az is igaz, hogy sokan ismerik őket. Nem éppen a jelenlétünkben ron­gálják a parkokat. Hadd mondjak el egy friss esetet. Az ablakból néztük a kerék­párversenyt, egy fiatalember pedig a futófenyőkön álldo­gált. Leszóltunk neki, mire ő azt válaszolta „már úgyis sok le van taposva”. Persze, mert a hozzá hasonlók sem vigyáztak rá! — Mit lehet tenni a ven­déglátó egységek zajszintje ellen ? — Ilyen esetben a meg­egyezés a legjobb a lakókkal. tést. Köszönjük a beszélge- Ihárosi Tetőantennák helyett biztonságosabb kábe­les tv-műsortovábbító hálóza­tot építenek ki a paksi atom­városban. A vételi rendszer megépítésével a Zala megyei GELKÁ-t bízták meg. A munkát augusztus elején kezdik meg. s augusztus 20- ra be is fejezik az erősítő berendezés szerelését és be­kapcsolják az első lakóépüle­teket is a kábelhálózatba. Szeptember végére készül el az az agrokémiai telep, amely a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát gesztorságával ki­lenc termelőszövetkezet és a Baranya megyei AGROKER Vállalat társulásaként 50 ezer hektár mezőgazdaságilag művelt területen látja el az agrokémiai teendőket. Ké­pünkön: a műtrágyatároló raktár fa tetőszerkezetén dol­goznak az ácsok. (MTI-Fotó — Bajkor József felvétele — KS) Báta, Szekszárd Táncos lábú vendégek Tnzlából Hétfőn Bátán, kedden Szek- szárdon köszönthettük a tuzlai népi együttest. A jugoszláviai táncosok zenekarukkal és szólistáikkal a szegedi szövet­kezeti néptáncfesztiválra ér­keztek hazánkba, és szép si­kerrel szerepeltek Szegeden. Megyénkből a fővárosba utaz­tak, ahol a budai parkszínpa­don mutatkoznak még be. A tuzlaiak műsorát nagy élvezettel nézte a bátai és a szekszárdi közönség is. A sok nemzetiségű ország táncaiból adtak ízelítőt, makedón, hor- vát, szerb táncok mellett a tuzlaiak szűkebb hazájából, Bosznia-Hercegovinából. A táncosok öltözete éppen olyan nagy sikert aratott, mint a műsorszámok, és nagy tapsot kapott a két szólista, Zekija Mehurity és Dzsemál Hádzsi- hászánovity. Különösen a na­gyon szép hangú Zekija szer­zett emlékezetes perceket. Bátán és Szekszárdon is szereti és érti a közönség a néptáncot. A tuzlaiak ven­dégszereplése bizonyítja, hogy a nézők fogékonyak más nemzetek kultúrájára is. Felvételünk a szekszá rdi előadáson készült Régi iskolák új szerepkörben A körzetesítések előtt az 1960-as évek elején megyénk­ben az általános iskolák szá­ma 200 körül volt. Ma 70 ál­talános iskolánk van. A régi iskolák felhasználá­sának megyei koncepciója szerint a községi tanácsok gondoskodhatnak az épületek ifjúságpolitikai célokra tör­ténő hasznosításáról, a me­gyei tanács hozzájárulásával. Példák sokasága bizonyítja, hogy megyénkben a tanácsok élnek is ezzel a lehetőséggel. Závodon, Bátaapátin, Kétyen, Uzdon a központi iskolába já­ró tanulók számára várószo­bákat alakítottak ki a régi is­kolákban, a bejárási gondok enyhítésére. Üttörő-, illetve kisdobosszobák, valamint tor­naszobák alakultak azokban az iskolákban, ahol az alsó tagozat még nem került kör­zetesítésre (Nagyszékely, Csi— kóstőttős, Bátaapáti, Szárazd, Tengelic-Szőlőhegy). Járási úttörőüdülő létesült Dombo- riban a feleslegessé vált is­kolaépületből. KISZ-fiatalok foglalhatták el azokat a ter­meket, ahol az alsó tagozat is körzetesítésre került. így ala­kítottak ki klubszobát Alsó- hetényen, Závodon, Váralján, Kétyen és Uzdon. Kultúrház, kultúrtermek kialakítására volt lehetőség például Ador- jánpusztán, Döbrente-Szőlő- hegyen, Bonyhádvarasdon. Szintén az úttörők vették bir­tokukba a tengelici régi is­kolát, ahol kisdobostábor mű­ködik. A fácánkertiből és a kalaznóiból szép óvoda lett, Felsőnánán is ezt az utat vá­lasztják. Néhány helyen bér­be is adják az üres épülete­ket. A bérleti díjakat a helyi tanácsok csak oktatási célok­ra fordíthatják, mint például Szekszárd-Szőlőhegyen és Bi- kácson. A jelenlegi tervekben sok helyütt szerepei öregek napközi otthonának kialakí­tása, mint Kétyen is. Harcon tájházat, Miszlán honismere­ti-helytörténeti múzeumot kívánnak létrehozni a régi is­kola tantermeiben. — Hl — Uborkaszezon.-***-V77iV777*.: Pakson Száz vagonnal több borsót dolgozták fel a Paksi Kon­zervgyárban a tervezettnél. A tervezett zöldbab 90 százalé­kát már tartósították és na­ponta tíz vagon uborka fel­dolgozása is folyik. ■ A halak pusztulásáról Lapunk tegnapi számában olvashattuk, láthattuk, hogy a víz mérgezése milyen óriási kárt \ókozhat. A Sió, a Nádor-csatorna és a Duna közötti'szakaszán valóságos szennycsatornává vált, míg a Nádor, a Malom-árokkal egyetemben már ■‘évek ótapemjad életlehetőséget semmi­féle élőlénynek. Érthető ökok miatt szennyeződnek vi­zeink: a mind nagyobb és korszerűbb vegyipar hulladé­ka, más \iparágak ipari vize is legyre több, és az ipari üzemekből kikerülő víz, természetesen különféle vegyü- leteketítartalmaz. A víz tárolása a gyártelep környékén nem minden esetben lehetséges. [A derítők isok ^alkalommal nem győ­zik a hirtelen keletkező,mérgező 'anyag befogadását. És végül: hiába derítik, tisztítják a vizet, valahova el kell folyatni. Nem mindegy azonban, hogy a derítőkből ki­kerülő víz milyen töménységű, mennyire 'mérgező. A július 19-i vízeresztés igen nagy kárt okozott. Úgy tud­juk, illetékes tanácsi és egészségügyi íszerve'k lapunk tegnapi cikke után 1megkezdték a vizsgálatot. Felelős­ségre vonják minden bizonnyal azokat, akik \nem kellő körültekintéssel engedték a Nádorba, a Malom-árokba és a Sióba a mérget. S végül, vne számítsunk arra, hogy a folyóvizek szennyeződése iegy vizsgálat, s ki tudja há­nyadik büntetés után — tavaly a bőrgyár több millió forint bírságot fizetett — tiszta lesz a folyók vize. A folyamatban lévő derítők építése — lényegében a büntetéspénzt is é célra használják fel —, továbbiak építésének elrendelése időbe és igen sok pénzbe kerül. Mindenesetre nem szívesen közlünk lapunkban ilyen víz- és környezetszennyeződésről írásokat, képeket. Mostani írásunk, képeink — úgy hisszük előbbre viszik a derítők építésének és a meglévők szakszerű üzemel­tetésének kérdését. Komáromi Zoltán felvétele TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te- lex:14251, postafiók: 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hó­napra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 Erkélyek alatt Telefon Szabálysértésekről

Next

/
Thumbnails
Contents