Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-28 / 176. szám

1977. július 28. ^PÜJSÁG 5 Tolna megyei úttörők a Balatonon „Leng a selyem — Tábortanácstitkár pajtásnak jelentem... — hangzik minden reggel A cseppnyi "áddal k°r­----------!-!-—— benőtt torol l assan felszáll a reggeli pá­ra. Foszlós ujjai még megka­paszkodnának a tóparti szél­ső sátrakban de a harsány gyerekhangok, az egyre erő­södő napsugarak elűzik az utolsó párafoszlányokat is. Reggel van a tamási járás sóstói úttörőtáborában. A pavilonokból és a víz­parton emlékeztetőül megha­gyott néhány sátorból kócos gyermekfejek bújnak elő. Némelyikük ásítva törli ki szeméből az éjszaka álmát, mások mintha már órák óta ébren lennének, hangoskodó vidámsággal igyekeznek éle­tet verni társaikba. Aztán mosakodás, takarítás, rend­csinálás. „Adjatok gyorsan egy söprűt” — robban át a szomszéd sátorba az egyik fiú. „Hogyne, még mi sem végeztünk” — hangzik a sá­tor mélyéről. A fiú tovább megy. Sietni kell, a pavilo­nokban már szemlézik a bi­zottság. Minden raj egy gyér reket adott a tábortanácsba. A bizalmi szemlézők most ellenőrzik a rendet. Persze a tamásiaknak nincs miért szégyenkezniük. A Tolna megyei úttörőtáborok között hirdetett versenyt — és a vele járó harmincezer forint jutalmat — tavaly ők nyer­ték. Amíg a gyerekek zászló­felvonáshoz készülődnek, a tábor vezetője, Csibi János, dűl az ének. „Leng a selyem lobogó, közepébe rőzseláng van kivarrva...” — énekli hetven boldog gyerekhang és és két zászló — a lengyel és magyar lassan, ünnepélyesen felkúszik a zászlórúdra. Járjuk a szobákat. Vala­mennyiben vadonatúj beren­dezés. öt ágy. asztal, székek, szekrény, linóleumos padló, Tavaly a tábor felújítására ..mintegy száznyolcvanezer fo­rintot költöttek. A tábor nemrég vette fel Komócsin Zoltán nevét. — A gyerekek most na­gyon készülnek a pénteki társadalmi munkára. A bala- tonszabadi November 7. Ter­melőszövetkezetbe megyünk egy napig barackot szedni. A téesz ládánként egy forint húsz fillért fizet a gyerekek­nek, de azt hiszem ez érdekli őket legkevésbé — mondja a táborvezető. A szomszéd ta^ort — a-------------------- paksi úttö­rők nyaralóparadicsomát csak egy kerítés választja el a tamásiak táborától. — Őrszem! Vendég érke­zik! — kiabál át a tamásiak kapuőre társának, amikor ki­lépünk táborukból. A paksi kapuőr fontossá­gának tudatában megállít. Kérdezi kik vagyunk, hon­nan jöttünk, majd őrtársát a táborvezetőért küldi. A tá­borvezető — Nagyfalusi Al­bert, németkéri pedagógus — negyed nyolc lesz öt perc múlva. — Közös konyhánk van a tamásiakkal. Első nap meg­egyeztünk, hogy az első négy nap ők kezdik az evést, a második négy napon pedig mi — magyarázza a tábor­vezető. Tucatnyi vödröt cipelve két húsz év körüli lány ér­kezik. Bölcsföldi Zsuzsa és Buczkó Ildikó, a Pécsi Ta­a tamási általános iskola ta­nára elmondja, hogy ebben a turnusban hetven tamási úttörő vesz részt táborozá­son. Velük együtt nyaral negyven lengyel úttörő, a Polski Fiat gyár dolgozóinak gyermekei. A gyárral a ta­mási járásnak régi kapcso­lata van. Évente harminc­negyven tamási járási gye­rek vesz részt lengyelországi csereüdülésen. Egyenes sorokban állnak a rajok. Előttük parancsnokaik jelentést tesznek a táborta­nács titkárának. Aztán har­sány gyerekhangon felcsen­engedélyével aztán belépünk. A táborban hetvenkét úttörő, négy pedagógus és öt ifive­zető nyaral. A gyerekek Né- metkérről, Györkönyből és Sárszentlőrincről jöttek. — Hogy vagy, Ildikó? — simogatja meg a táborvezető az egyik szöszke kislány fe­jét. — Nagyon éhes vagyok — mondja a kislány bánatosan. — Most ébredtél és már ennél? — néz rá a tanár. — Nagyon rég volt már hét óra — sóhajt Ildikó. Az órámra nézek. Három­nárképző Főiskola hallgatói. Nyári gyakorlaton vannak a táborban. A vödrök, labdák gyűjtésével az ügyesség, bá­torság vetélkedőt készítik elő. — Nagyon sokat segítenek munkánkban az ifivezetők és a két főiskolás kislány. Szinte mindent rájuk lehet bízni — mondja a táborve­zető. Az új étkezőbe megyünk. Az alig egy hete átadott épületben százötven szemé­lyes ebédlő, nagy konyha, raktárak, irodák. Ha az épü­let berendezései is megér­keznek és beindul a konyha, itt főznek a tamásiaknak is. A paksi járás táborában már nincsenek sátrak. Min­denki kőépületben lakik. A terep még rendezetlen. Itt- ott homok és kavicshalmok, szinte sehol egy tenyérnyi zöld terület, ráférne a to­vábbi munkáskezek segítsége — akár társadalmi munká­ban ís. A kialakulatlan hely­zet a gyerekeket nem zavar­ja. Vidáman játszanak be­szélgetnek. vagy vágyakozva néznek a kerítésen túlra. Várják a reggelit. Magasan áll f nap’,.ami'-----2------------- kor elhagy­juk a két szomszédtábort. Irány Balatonszepezd, a szekszárdi járás úttörőinek tábora. Szepezdet, majd Szepezd-fürdőt is elhagyva apró nyíl figyelmeztet az út szélén. A jobb oldali erdős, ligetes területen úttörőtábo­rok sora bújik meg a fák kö­zött. Itt a tataiak, az ajkaiak, Szolnok megye és itt a szek­szárdi járás tábora is. A kapuban ismerőst lá­tunk. Déri György, a vár­dombi úttörőcsapat vezetője. Az őröktől átvette a szolgá­latot, hogy valamennyien részt vehessenek a tovább­képzés egyik előadásán. Az erdős domboldalban, ahol a tábor áll, csak annyi fát vágtak ki, amennyi az épületek felhúzásához feltét­lenül szükséges volt. A töb­bi helyen, mint egy erdőben, csak apró, keskeny gyalog­ösvények vezetnek a fák kö­zött. Kisdobosok Kisdobosok A táborvezető Temesi Ág­nes, a szekszárdi járás út­törőelnöke elmondja, hogy ebben a turnusban úttörőve­zető továbbképzést tartanak. Itt vannak az őrsvezetők, a nótafák és a krónikások. Ki­lencvenhat úttörő a járás ti­zenöt iskolájából nyolc kísé­rőtanár és két ifivezető irá­nyításával tölt tizenkét na­pot itt, hogy felkészüljön a következő mozgalmi évre. Reggel kilenctől fél egyig rajfoglalkozásokon sajátítják el az új ismereteket, délután kötetlenebb formában foly­tatják. Ilyenkor van az úszásoktatás is. A tábori tisztasági ver­senyben a lakóközösségek az arany-, ezüst-, vagy bronz­söprű díjért küzdenek. A leg­jobb pedig az „aranylapát” kitüntetést kapja. Előadás után daltanulás következik. A gyerekek ta­náruk gitárkíséretével éne­kelnek a fák alatt. Messze csengő hangjuk több járó­kelőt hív a kerítéshez. Meg­állva, nézelődve hallgatják a pajtások vidám, lelkes éne­két. Hány gyerek fér egy hintára? Már lent járunk a Bala- ton-parti műúton és még mindig kísér az énekhang. „Dombóvári ifjúsági hirdeti a felirat a dombóvá­riak valamikori úttörőtábo­rának helyén kinőtt üdülő­épület tetején. A 120 gyere­ket befogadni képes gyer­meküdülő minden kényelmet megad kis lakóinak. A Bala- tonfenyves-Alsón kilenc éve működő tábor a városi ta­nács hathatós segítségével és széles körű társadalmi mun­kaakcióval épült. Kelemen Jenő táborvezető elmondja, hogy ebben a tur­nusban 121 gyerek: Dombó­vár, Szakcs ég Kocsola álta­lános iskoláinak tanulói nya­ralnak. A táborral szemben az út túlsó oldalán elkerített nagy füves terület. Lenyúlik egész a vízig. — Ez is a táborhoz tarto­zik — mondja Kelemen Je­nő. — Itt tartjuk a sport- programokat. a játékdélutá­nokat, de fürdés után a gye­rekek napozni is ide jönnek. A vízpart közelében mintegy méter kerületű fekete folt. A tegnap esti tábortűz nyoma. A kerítés mellett félig kész tornafal. — Akciói indítottunk „Te­remtsünk értéket” címmel — mondja a táborvezető. — A tornafal szerkezeti részeit úgy csináltattuk és a gyere­kek társadalmi munkában állítják fel. Oíra a zsúfolt országút. —i— Nehezen találjuk a bonyhádi járás táborát. A valamikori sátortábor helyén most háromemeletes üdülő­épület várja a táborozni in­duló pajtásokat. Az udvaron félkörben meg­hagytak tizennégy sátrat. Azokban a fiúk laknak. Kőr­útunk során őket találtuk a legrosszabb körülmények kö­zött. A sátrakban annyi hely van, hogy az öt ágyat ki­állítsák. Az új épület beren­dezéséig több mint nyolc és fél millióba került. A fényes, szép szobák, vakító csempéjű fürdőszobák, a tapétázott fa­lú társalgó és ebédlő gro­teszk ellenpéldái a sötét sát­rak. A táborban mindenütt né­met és magyar nyelvű fel­iratok. A Hőgyészi Állami Gazdaság NDK testvérgazda­ságából harminc gyerek is itt nyaral. Ezért a német— magyar feliratok, a két nyel­ven írt napiparancs. A táborban csak az ügye­leteseket találjuk. Makó Endre ügyeletes tanár irá­nyításával tevékenykednek. Takarítják, locsolják az ud­vart. A többiek a tábor mel­letti strandon, a focipályán vannak. — Hajrá németek, hajrá magyarok! — hangzik a kéj. drukkertábor hangja. Fölé­nyesen győznek a magyarok. Lovagiasan felajánlják az ismétlést, a visszavágót, de másodszor is ők győznek. Sötét este van, amikor el­köszönünk a hőgyésziektől. Hosszú az út még Szekszár- dig. Kép és szöveg: TAMÁSI JÁNOS V erseny értékelés Küzdelem a fák alatt Messze száll az énekünk

Next

/
Thumbnails
Contents