Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-26 / 174. szám
A KÉPÚJSÁG Moziban A Valenta fin „kálváriája” Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy ezúttal a kísérőfilm sokkal több látogatót vonz — és nemcsak Szek- szárdon — mint a játékfilm, amivel együtt vetítik. Hajlamos vagyok még azt is feltételezni, hogy akik ott maradtak a Cső című rövidfilm után is a moziban (mert sokan még a színes csehszlovák filmvígjáték vetítése előtt kiosontak a nézőtérről), azok utóbb.megbánták és dohogva vonultak haza. A Cső című dokumentumfilm, egy városunkban közismert ügyről, az Ocskó utcai légvezetékről készült, a Szálkái—Komlós-féle párostól megszokott és várható kiélezett, szatirikusba forduló hangvétellel. Nos, a Két férfi jelzi érkezését című filmben — a „nagyfilmben" — semmi ki- élezettség, semmi szatirikus hangvétel nem akadt, az biztos. Ami kis fordulat adódott volna az idegesítően, már- már ellenszenvesen ügyefo- gyott Valenta fiú történetében, az is unalomba fulladt. Végül is, hogy várhattak valami apró részvétet is a nézőtől egy olyan férfiú iránt, aki nem elég, hogy katonai őrszolgálatban subát hímez, de még akkor sincs önálló véleménye, amikor az életé Marx írja egy helyen Bal- zacról, hogy műveiből jobban meg lehet ismerni a korabeli francia társadalmat, mint megannyi tudományos műből. Nem véletlenül juttatta eszembe ezt a gondolatot Jósé Hernández könyve. A történet egyszerű: Martin Fierro, aki a mi XIX. századi szegénylegényeinknek mondhatni, édes testvére, szomorú betyárrá kényszerülésének és pusztai életének története. Azonban amennyire nem volt véletlen a Rózsa Sándorok és Patkó Bandik feltűnése nálunk, legalább annyira mutatja a Martin Fierro is kora argentin társadalmáfordulásáról kell dönteni? Aki hajlandó elvenni egy lányt, mert az leplezetlenül baleknak nézi (persze, az is...) és akiről tudhatná, hogy morzsája sincs benne az emberi jóérzésnek, erkölcsről nem is beszélve. Nos, Valentúnk megy, arra amerre vezetik. Az orránál fogva. Hiába minden idők legtürelmesebb kapitánya, Valenta csak nem változik. Mikor végre kimondja az első határozott szót — ekkor nak égető kérdéseit. A gau- cho, ez a csikós-gazdálkodó réteg Simon Bolivar oldalán vérét hullatta a szabadságért, méltán mondhatta magáról „dicső sorsom a szabadság / a föld kicsi az én szememben / de ha nagy is, egy az élet; / nem fog rajtam a kígyóméreg / és a nap sem porzsol engem”. A szabadság másnapján pedig sorra semmizik ki őket: elűzik birtokáról, akit lehet, katonának fogják s kiszolgáltatottja lesz a korrupt állami tisztviselőknek. A rabságot nem választhatja, hát betyárrá válik, hordozva így népének öntudatát. Szerző (aki maga is gaukellene nekünk, nézőknek boldog megelégedettséggel fellélegezni — hajunk attól is égnek áll. Ledér kis hitvesének korábban született, az asszonyka megszökésekor a nagyszülőknél maradt kisfiát ragadja ugyanis kézen a hirtelen erélyessé vált Valen- tánk. Viszi magával, papír szerint ugyanis az övé. Megható, nem? Kevés ilyen oktalanul unalmas filmet látni. Szerencsére. De ezt a keveset is — minek? Virág F. Éva choként kezdte, s aki lélekben az is maradt mindvégig) és fordító szerencsés találkozása ez a könyv, amely tükrözi a pampák ízes (és néhol vaskos) népi realizmusát, s dicsőségére válik nemcsak az immáron klasszikussá lett Hernandeznek, hanem a fordító Orbán Ottónak is. Csak sajnálni tudjuk, hogy ennek épp ellenkezője mondható el a könyvet „díszítő” képekről, melyeknek alkotója (lehet, hogy szándékosan) név szerint nem jelöltetett meg. E 'modern művészi alkotásokból ugyanis csak két dolog hiányzik: a modernség és a művésziség, a többi stimmel... itg Rádió 943 alkalommal a Szabó-családdal Bizonyára vannak olvan buzgó rádióhallgatók, akik 943 héttel, azaz több, mint 18 évvel ezelőtt is ott ültek a készülék mellett, azaz több, készülék mellett, amikor először volt alkalmuk megismerkedni Szabó bácsival, Szabó nénivel, Irénnel, Icu- val, Wagner Zsigával és a többi hőssel, akik a jelek szerint legjobb úton haladnak a cél felé: — hogy elnyerjék a halhatatlanság koronáját. 943 hét cseppet sem kerek dátum, de sehol sincs megírva, hogy az ember csak kerek ' évfordulókon tekinthet vissza élete folyására. Nem akarom az olvasót azzal untatni, hogy mi minden történt velem ennyi idő alatt. Saját magáról ezt bizonyára mindenki jól tudja, csak utána kell gondolnia, valószínűleg nem is keveset. Az előbb említett rádióhallgatók között bizonyára akadnak olyanok, akik mind a 943 adásnak figyelmet szenteltek. Ebben a néhány sorban a legmeddőbb dologra vállalkozom. Szembe szállók Szabóékkai, akik minden bizonnyal fütyülnek harci kedvemre. Nem azért vagyok a népes család ellenlábasa, mert sokak szívébe belopták magukat. Volt rá idejük. Nem is azért, mert olyan átlagosak, amilyen „átlagos” család valószínűleg széles Magyarországon nincs rajtuk kívül még egy. Azért szeretnék már végre megszabadulni tőlük, mert idejét múltak. Eljárt felettük az az idő, amit az előbb említett szívbelopásra fordítottak. A leghétköznapibb újságolvasó is magvasabb szentenciákban összegezi véleményét a bel- és külpolitikai helyzetről, mint ők, vállalati és munkahelyi problémáik aktaszagúak. Másként fogalmazva, a hallgatók az elmúlt 18 év alatt többet fejlődtek, mint amennyit nekik sikerült. Unom Szabóékat, ez az igazság. Persze jogos az ellenvélemény, hogy ha unatkozom, keressek más műsort, vagy zárjam el a rádiót. Mindkettőt éppúgy megtehetem, mint bárki. (Sokan megteszik.) A végtelenbe nyújtott sorozatoknak előbb-utóbb izzadtság szaga lesz, elfáradnak. Menjenek nyugdíjba Szabóék, lehetőleg még az 1000. heti jubileum előtt. Pihenjünk egy-két évet, aztán nem bánom, jöhet valami más: — mondjuk Kovácsék... (ordas) Jövő héten A Scotland Yard vendégei című angol filmről írunk. Könyv Martin Fierro, avagy egy nemzet ébredése 12. — Nem hiszem, hogy valahol is meglenne még ez a- fegyver — hangzott a válasz. — Olyan sokáig nem őrizzük a talált fegyvereket. Egy bizonyos idő után a tengerbe dobjuk őket. Weiss méltatlankodni kezdett: — Nem hinném, hogy éppen a Tate-ügy legfontosabb tárgyi bizonyítékát dobnák a tengerbe. — Ide figyeljen, uram! — oktatták ki. — Mi nem tudunk mindig vizsgálatot in. dítani. ha nekünk egy polgár égy talált fegyverről mesél. Minden évben ezrével találják a fegyvereket... Mindkét részről elhangzott néhány indulatos mondat. aztán a rendőrtisztviselő lecsapta a kagylót.- Bernhard Weiss alaposan felizgatta magát és most már senki nem tudta megakadályozni abban. hogy csak azért is segítsen a hatóságoknak. A szomszédban lakott egy televíziós riporter. Át. ment hozzá. A riporter felhívta a rendőrkapitányságot. És végre este 22 órakor — három és fél hónappal azután, hogy Weissék átadták a rendőrségnek — a Buntline, a Hi Standard Longhorn revolver a Tate- üggyel megbízott csoport kezében volt. Jóllehet a derék Michael Watson őrmester, a fegyveren található nyomok legnagyobb részét ostobán megsemmisítette, a fegyverszakértői vizsgálat mégis néhány fontos támponttal szolgált. A dobtárban két töltényt és hét üres hüvelyt találtak, s ez megfelelt a helyszíni szemle és a boncolás jegyzőkönyvében rögzítetteknek. Azt is meg tudták állapítani, hogy ebből a fegyverből érték Rámentet a lövések. A tárgyalás 1970. június 15-én kezdődött meg. Az esküdteket a tárgyaláson kívül — attól tartva, hogy a Man- son-banda még szabadlábon maradt tagjai végeznek velük —, a Los Angeles-i Ambassador Szállóban őrizték. Több mint fél esztendeig családtól, külvilágtól elzárva éltek az esküdtek, amikor az első esküdt, a 24 éves Larry D. Sheely elvesztette a türelmét. Bejelentette: nincs többé abban a helyzetben, hogy részt vegyen a bíróság munkájában. Felesége nem tudja már egyedül nevelni két kis gyér. meküket, ha ez így megy tovább tönkremegy á házassága." A család egyetlen autóját — amely nélkül az Egyesült Államokban nem lehet élni — éppen szétszerelte, de összerakni már nem tudta, amikor esküdtnek jelölték. Sheely lázadása volt a jel. Egymás után jelentkeztek a többiek is: nem bírják tovább, ez rosszabb, mintha börtönben ülnének, s különben is, rettenetesen érinti őket, hogy ők maguk ugyan biztonságban vannak, de családjuk ki van téve a bandatagok bosszúhadjáratának. Az a veszély fenyegetett, hogy a tárgyalást, amelyen már elhangzott a koronatanú, Linda Kasabian min. denre kiterjedő és a vád képviselője szerint a bíróság számára meggyőző vallomása, az esküdtek lemondása, visszalépése miatt meg kell majd ismételni. A bíró, Charles H. Older döntött. Az esküdteket kiengedte az Ambassador Szállóból, és elrendelte, hogy otthonukban kell őket őrizni, biztonságukról gondoskodni. A Los Angeles-; hatóságoknak nem kis erőfeszítésükbe került. hogy . eleofifri tegyenek az utasításnSW^Rendőrök százait kötöífe .<fe a háziőrizet. A banda újabb rémtettei, tői való félelmet nem tekinthetjük túlzottnak, hiszen a tárgyalás alatt a szabadlábon maradt tagok tüntetést rendeztek. Leborotvált fejjel ülősztrájkot tartottak a bíróság előtt — Manson. két héttel a tárgyalás kezdete után társaival együtt leborotvált fejjel jelent meg a tárgyalóteremben, követői ezt utánozták. S valamenynyien X-jelet karcoltak a homlokukra. Annak a jelképe akart ez lenni, hogy „kiikszelték” mggukat a társadalomból, melynek — szerintük — nincs joga fe. lettük ítélkezni. Mégis ítélkezett. Mansont, Susan Atkinsot, Patrícia Krenwinkelt, Leslie Van Houtent, valamennyi vádlottat halálra ítélték. Egy másik tárgyaláson, amely a Hinman-gyilkosság ügyében folyt, Charles Watsont és Robert Beausoleilt sújtották a legsúlyosabb büntetéssel. Néhány bandatag, mint például Lynette („Squeaky”) Fromme enyhébb büntetést kapott, ö nemsokára szabadult, s aztán ismét hallhatta nevét a világ. A halálos ítéleteket nem hajtották végre, mert 1972. február 18-án a Kaliforniai Legfelsőbb Bíróság a halál- büntetés ellen döntött. így hát Mansonék büntetése életfogytig tartó börtönre változott. Manson Észak- Kaliforniában, a szökésbiztosnak tartott Folsom-bör- tönben morzsolja éveit. Feltételes szabadlábra helyezés. 1977. július 26. Tv-napló Ez is, az is Darázsfészekbe nyúlt a Jogi esetek legutóbbi adása, amikor a borravalóról kezdett vitát. Mert a borravalóról' mindenki tud legalább egy .rémtörténetet, én is. Néhány éve külföldieket kaűazulitaim a Balaton körül, s Keszthelyen ebédéltünk. A pincér pimasz- volt, másfél órát ‘kellett várni a csapnivaló ebédre. Fizetésnél. közöltem a pincérrel, hogy ilyen kiszolgálásért egy krajcár borravalót siem adok, tessék csak leszámolni a visszajáró pénzt, A pincér elvörösödött, hebegett, majd elkezdett kotorászni a zsebeiben. Végiül kijelentette, nincs tízvalahány forintja, amennyi visszajárt volna, várjak. Néhány perc után beláttam, hogy akár sátrat iS üthetnék a vendéglő előtt, a pincér soha nem találná meg a visszajáró pénzt. Abban a Ibiztos tudatban álltam fel, hogy érdemtelennek adtam a borravalót. Mint ahogy legtöbbször. Mert ne szépítsük: csak bizonyos szakmákban szokás, sőt kötelező, másutt a kísérletet is bünteti a törvény, mint például akkor, ha valaki a bírónak akarná meghálálni a méltányos ítéletet. De ne menjünk bele, sosem érünk a végére. Valóban, s ezt el kell fogadnunk, társadalmunk egyik negatív jelenségével van dolgunk, de vajon- igaza van-e a borravaló haszonélvezőjének, ha akkor is ki akarja kényszeríteni, amikor a társadalomnak kellene adnia, mint a táppénz esetében? Aligha. Ugyanis az SZTK abból fizet, ami-t járulék címén beszed, márpedig a borravaló után 'senki nem fizet SZTK-járulékot. Ha pedig egy benzinkutas valóban megkereshet havi 12 ezer forintot, akkor -baj van a fizetés rendszerével. Ennyi pénzért például egy vasúti pályamünkás több hónapig dolgozik, pedig az ő munkája se könnyebb. De ne menjünk bele a borravalóvi-tába. Ugyanis a kérdés másik Oldala az, hogy mindenki tiltakozik ellene és mindenki adja. * Veszedelmes az egymást kizáró műfajok elegyítése. Cziigány György nemcsak jó muzsikus, kitűnő költő is, ezért csodálkoztunk, hogy saját adásában nem bántotta fülét az ilyen dalszöveg: Úgy szeretem én, ha befutni látom a szerencsém... S mindez egy olyan műsorban, ami Beethoven C-dúr miséjének részletével kezdődött. * Nem tetszett a Kibontakozás című dokumentum- film, Rózsa György, Gyarmati Klára, Fifilina József és Gárdos Péter közös produkciója. Ilyenre szokták mondani, hogy túl modem, ami ebben az esetben egyszerűen azt jelentette, hogy a néző folyton eltévedt az egymásra dobált képsorok rengetegében, anélkül-, hogy tudta volna, mit akarnak a film névtelen hősei. A művészet ilyen fajta leegyszerűsítése is veszedelmes, a közepes hanganyag, kézügyesség vagy formakészség nem jelent énekest, festőt vagy költőt. A magyarázó szöveg szerint a film szereplői folytonos küzdelmet folytatnak önmagükért”, ami így elég semmitmondó, ahogy a „különböző közegek”, mármint ellenálló közegék emlegetése is, főleg ami-kor a leendő énekesnő 'bizony hamisan énekelte Mozartot, s a költő sorai is bicegtek, önmagában ez sem lenne baj, csak tudnunk kellene, hogy mit kezdjünk vele. Ezek a produkciók házi használatra készül-nek-e, -egy kisebb családi vagy munkahelyi -közösségnek, avagy azoknak is, akik kívülállnak ezeken. Ezek számára viszont jó lett volna valami magyarázat, mert így időnként legföljebb a fejünket csóváltuk. Közepes hét volt egyébként, különösebb izgalmak nélkül, legföljebb az átlagnál némileg átlag-abb műsorral. De hát az időjárás okozta front-betörések épp eléggé megviselték idegeinket, fölös-leges is lett volna újabb izgalmakkal tetézni. Cs. L. ről legfeljebb 25 esztendő elteltével, 1994 végén lehetne szó, de számára az életfogytiglan valóban élete végéig tart. Azt mondják, nagyon ritkán hagyja el a celláját. nagyon fél fogoly társaitól. Egy ember, aki félelmet terjesztett, és ezzel tartotta hatalmában környezetét, most reszket saját környezetétől. Senkit nem fogad bizal. mába csak a legszükségesebbek közlésére nyitja ki a száját. Lassan, tagoltan már tud olvasni, írni még mindig nem tanult meg. Az első esztendőben még egészen másképpen viselkedett. A félelem akkor hatalmasodott el rajta, amikor hat követőjének kísérlete, hogy kiszabadítsák őt a börtönből, kudarcot vallott. A támadókat egy nő, Mary Brunner, az egykori ^család” első tagja vezette. Tervük első lépcsőjét, megvalósították, egy fegyveres rablótámadással 140 fegyvert zsákmányoltak a kiszabadí- tási akció céljára. Később a rendőrség elfogta őket. Kiderült, hogy egy repülőgép, rablás esélyeit is mérlegelték: túszok ejtésével próbálták volna elérni, hogy „Jézus Krisztus” kijusson a börtön jól őrzött falai közül. Manson egy titkot őriz, mindmáig. A bíróság előtt hét gyilkosságot bizonyítottak Mansonra, de egy vallomás szerint egyszer 35 ember életének kioltásával dicsekedett barátainak. Bugliosi ügyész kommentárja: „Hajlok rá, hogye tekintetben elhiggyem, amit mondott.” (Vége.) Bugliosi ügyész, a riporterek kérdéseire válaszol Pintér István: * ~ ‘ | f. 1 §5 - * k
