Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-24 / 173. szám
1977. július 24. ^PÜJSÁG 3 Utazás egy külön vonaton: A hatékonyság útjai (A.) közben erre nem érek rá. De azért természetesen gondoltam. Szép és, közhasznú a mi szakmánk. Csak szépen, szívvel kell csinálni! — Bizonyára! De amikor valaki több napos késéssel kap meg egy levelet, akkor — bocsánat a gondolatért! — nem a postások szívét emlegeti! — Persze, hogy nem! Egy tény, és én csak a mi munkánk tényeiről beszélhetek: — itt, a mozgópostán nem késhet el küldemény! Legfeljebb néhány percet, ha a vonat is késik, ennek viszont nincs jelentősége. ORDAS IVAN Fotó: Komáromi Zoltán „Postamunka" a mozgópostán Nehéz fizikai munka Berakodás Sárbogárdon Gördülő postahivatal Utaztunk már erre-arra az országban, de különvonattal még sosem. „Hiteles” különvonat volt, amikor a biztonság kedvéért a helyi IBUSZ- nál ellenőriztük az indulását, kiderült, hogy még a menetrendben sem szerepel. Legalábbis a közhasználatra szántban nem, így ha sznobok lennénk, most egy ideig fenn hordanánk az orrunkat. Ezt a hajlandóságunkat azonban jócskán csökkenti az a vitathatatlan tény, hogy a különvonat korántsem a mi tiszteletünkre indult. Bennünket csak felengedtek az egyik táncteremnyi méretű kocsiba, ahol egyre növekvő tisztelettel figyelhettük a 77. sz. mp (77-es mozgóposta) dolgozóinak munkáját. A posta ma már mindennapjaink olyan természetes része, hogy nélküle el se lehetne képzelni az életet. Ez persze nem volt mindig így és amikor a Thurn—Taxis hercegek 1516-ban megalapították az első újkori posta- szolgálatot, valóban nagy dolgot cselekedtek. Nemcsak az egykori Habsburg-birodalom, hanem a maguk érdekében is. A Habsburg-birodalpm már visszavonhatatlanul a múlté, a postakürt révén szerzett Thur—Taxis százmilliók Nyugaton egyelőre még együtt vannak. A postát olyannyira megszoktuk, hogy többet szidjuk sem mint dicsérjük. Nem vigasz az a közhely, mely szerint „csak az hibázik, aki dolgozik is!”. Mi nem hibát keresni szálltunk a kü- lönvonatra, hanem azért, hogy számot adjunk egy olyan munkáról, ami postai ugyan a javából, de a nagyközönség által nem láthatóan folyik. Indulás 0.15 h-kor A postavonat — úgy is mondhatnánk, hogy a Nép- szabadságos vonat — négy kocsival indul Budapestről, ötven perccel éjfél után. Irányvonat, 4 óra 40 percre kell Pécsre érkeznie. Az „irány” azt is jelenti, hogy ide csak nagy vonalakban csoportosítva adják át a küldeményeket, Postai szaknyelven „küldemény” minden, amit a postások gondjaira bízunk. A kétsoros üdvözlőlap, a levél, ajánlott és express levél, az újság, a csomag és a pénzesutalvány, a pénzeslevél, amiről mi, laikusok, azt hittük, hogy ritka, mint a fehér (természetesen „postai”) holló és az a néhány millió forint is, ami ebben a pillanatban velünk, gördül Pécsre és még számlálháfatlan sok irányba. — Pest megye kis része, Fejérnek talán harmada, Tolna majdnem egészen, Belső- Somogynak és Baranyának legalább fele tartozik hozzánk, — mondjár Bognár Gyula menetvezető. Bognár elvtárs — aki megyénkben, hisz döbröközi születésű, „harmadik szakcsoportba sorolt vezető főellenőr”. Ez a kívülállónak kissé bonyolultan hangzik, de aki a rekeszek, zsákok, dobozok és ügyiratok közt villámsebesen cikázó kezet látja és megtudja, hogy 1943 óta utazik mozgópostával, tisztelettel tudomásul veszi a hosszú cím mögött rejlő gyakorlatot és alapos tudást. A mozgópostás behunyt szemmel is úgy ismeri hazánk térképét, mint egy kiérdemesült föld- rajztanár. Minden tréfás „vizsgáztatási” kérdéssel csődöt mondunk: — Taktaharkány—Jajhalom? Magasmedves? Csincse- tanya? Külsővat? Furkópusz- ta? Celldömölk—Rózsamajor? AlSÓrönök? Csörötnek? Szany —Rábaszentandrás ? Természetesen pontosan tudja valamennyiről, hogy hol található. — Mi kell ehhez a munkához? — Gyorsaság, pontosság és lelkiismeretesség. No, meg gyakorlat! Az I. és 2. leveles A mozgóposta személyzete: a menetvezető, Suth László a raktárkezelő, Üveges László 1. leveles és Pintér Tibor 2. leveles. Utóbbiak most tanulják a szakmát. — Érdemes? 24 (olykor több) óra szolgálatra 48 (olykor kevesebb) óra szabad idő következik. A postások mégis úgy vélik, hogy az ő mesterségük viszonylag szabad. — Ha előbb végzünk az osztályozással, összehasonlíthatatlanul több szabad időnk marad, mintha mondjuk valamelyik nagyüzemben, szalag mellett dolgoznánk. A lengyel gyártmányú postavagon nemcsak" térés, hanem kényelmes is. Pihenőszoba, szociális létesítmények tartoznak hozzá és a célállomásokon a postásokat kellemes szállás várja. — Szakmai ártalom van-e? D? még mennyire van. Bognár Gyulát kétszer operálták sérvvel, a visszér pedig a síma futása ellenére is rázós kocsiban, szinte a pos- tásiTVünka íérméSZSÍSS velejárója. • — A kereset? Jó. A nagy tapasztalatú, idős szakember esetében útipénzzel, éjszakai pótlékkal, megüti az 5200 forintot. A kezdőké természetesen arányosan kevesebb, de ez sem rossz. És mégis: — Mi még önként tanultunk, mert előbbre akartunk jutni a pályánkon, — meséli Bognár Gyula. — Fiatal kollégáimnak a tanulást tálcán kínálják. — Élnek a lehetőséggel? — Igen. De azért nem jelentkeznek postásnak annyian, mint mi öregek szeretnénk. .. — Bognár elvtárs! Gondolt már arra, hogy ön az az ember, akinek szó szerint az írásba rögzített érzelmek, indulatok, örömök és bánatok százezrei mennek át a kezén? — Tulajdonképpen munka Porszemekből is nagy hegy lehet, akkora, hogy megmászni képtelenség. Ráadásul vannak, s nem kevesen, akik egész hegyláncokat magasítanak a porszemekb.ől, utána meg siránkoznak, nem látnak semerre, mi lesz így velük?! Hagyjuk a képletességet: sok munkahelyen híján vannak az elemi rendnek is, s ilyen körülmények között a hatékonyság emlegetése a fogalom megcsúfolása. Ott, ahol a kopott etalon miatt háromszor köszörülnek újra egy- egy alkatrészt, ahol két számlát szerencsétlenkedve, szekrényeket fölforgatva kutat két ember fél napon át, ahol a készáru kiszállításához csak egy valami hiányzik, a láda, mit takar az a kifejezés, hogy rend? A ROSSZ GAZDA Érdekes vizsgálódást folytatott a Magyar Tudományos Akadémia Ipargazdaságtani Kutató Csoportja több gépipari vállalatnál. A hatékonyság, a termelékenység növelésének tartalékait kívánták feltárni, mégpedig elsősorban műhely- és üzemméretek között. Kiderítették egyebek mellett, hogy az állásidők fele belső — gyáron belüli — zavarforrások következménye, holott e források túlnyomó része egyszerű szervezési intézkedésekkel fölszámolható — lenne. Igen, feltételes módban, mert nem szándék, sem megfogható intézkedés nem bizonyította az akaratot, arról csupán szavak tanúskodtak. Rendetlen portának hanyag a gazdája, csakhogy esetünkben ki a gazda? Hosszú a lista! Éppen ezért nem erkölcsös bárkire is rámutatni, s azt mondani, ő hordta össze a porszemhegyet. Tették ezt valamennyien, gyárigazgató és udvari segédmunkás, szerszámkiadó és technológus, művezető és gyalus. Az elemi rend, az alapvető szervezettség megkövetelése nem iskolamesteri, s még kevésbé kaszárnyái szolgálatvezetői rigolya, hanem elengedhetetlen feltétele az ipari termelésnek. Ismét a már említett ipargazdaságtani vizsgálódásra hivatkozva: az érintett üzemekben a selejt kétharmadát az elemi előírások megszegése miatt termelték. KIT ÉRDEKELJEN? Rábukkantak a kutatók például olyan esetre is, ami- " kor figyefhftéztetés ellenére1 folytatódott a selejtgyártás, mondván, majd ha valamelyik főnök szól, akkor másként csinálják. Tetten értük a közömbösséget, ám rögtön leírjuk: ez a magatartás nem születik vele senkivel. A környezet hatására alakul ki, s mivel a szóban forgó munkahelyen minden a feje tetején állt, a legegyszerűbb feladatok végrehajtása is seregnyi akadályba ütközött, a vállrándítva űzött selejtter- melés törvényszerű következménye. A termelés menete ugyanis megbonthatatlan lánc, ha ennek egyetlen szeme elpattan, füstté válik az eredeti rendeltetés. Nem egyik napról a másikra bomlik fel a rend, az áttekinthetőség, nem egyik óráról a másikra lazulnak meg a fegyelem kapcsai. Kezdetben szinte észrevehetetlen folyamatról — mármint a végső következményeket nézve észrevehetetlenről — tanúskodnak a tapasztalatok. Ahogy a vízcseppek kivájják a sziklát, a szervezetet is ezen a módon kezdik ki az apró megalkuvások, az elkerülhetetlennek látszó engedmények. A művezető a munka kiadásakor, nem figyelmezteti a gépkezelőt, hogy a földarabolandó anyag más keménységű, mint a tegnapi volt, s percek múlva már el is törött a szerszám. Az igazgató zokszó nélkül aláírja az anyagbeszerző kiküldetési rendelvényét a 300 kilométerre lévő másik gyárba, holott néhány szobával arrébb ott kattog a telexgép, segítségével megtudakolható lenne, érdemes-e egyáltalán útnak indulni? Nem csoda azután, ha az anyagbeszerző „kis kerülőt” tesz, fölkeresi a mamát, s legközelebb már automatikusan a gépkocsit választja a telexgép helyett. Elég a sziklát kivájó cseppek hullásához, ha egyszer szemet húnynak a technológiai fegyelem megsértése felett, ha ugyanúgy kap béremelést a notórius selejtgyártó. mint az a kiváló munkás, aki évek óta nem adott ki hibás darabot a kezéből. KŐTELEZŐ SORREND Nincs kivétel abban, hogy rendet tartani ’annyi, mint a legkevesebbet megtenni. Ez alól senki sem kapott, mert nem kaphatott felmentést, ám a kötelező sorrend logikája szerint a rend kereteit azoknak kell kialakítaniuk, akik irányító poszton állnak. Ahol tehát elemi rend sincsen, ott a vezetés bizonyítványa ez, mégpedig alkalmatlanságáról. Kemény, túlzó megállapítás lenne? Az sokkal keményebb, húsbavágóbb megállapítás — tudományos vizsgálatok igazolták —, hogy hatalmas népgazdasági veszteségeket okoz a termelő állóeszközök gyatra kihasználtsága, a veszteségidők jelentős aránya, a teljes munkaidőn belül. Ezek a veszteségek milliárdokkal mérhetők, tetemes részük az elemi ind hiányából táplálkozik. -Aligha tűrheti a társadalom, hogy ilyen hatalmas summá- ■jcal rövidítsék meg azok, akik annyi fáradtságot sem vesznek, hogy rendet tartsanak portájukon. Azon a portán, amelyet a nagy közösség — a társadalom nevében az érintetteket kinevező testület, személy — bízott rájuk, s azzal, tegyenek meg mindent az eredményes munka érdekében. LÁZÁR GÁBOR (Következik: A munkaerőnek lelke is van) Tanácsülés Pakson Közérdekű, a lakosságot közvetlenül érintő témákról tárgyalt legutóbbi ülésén Paks Nagyközség Közös Tanácsa. Megvitatta és elfogadta a tanács középtávú munkaprogramját, az 1977-től 1980-ig elvégzendő fielada- ■kát, amelyek főként a tervszerű városépítést szolgálják, a várossá nyilvánítás feltétöleit teremtik meg. Dr. Tó'tth Lajos vb-titkár előterjesztésében elemzést kaptak a tanácstagok a szak- igazgatási terv munkájáról. A határozat ezzel kapcsolatban megállapítja:: „Fejlődés tapasztalható a törvényesség, a szakszerűség, a testületi munka segítése területén... azonban határozott, gyorsabb előrelépés szükséges.” Megvitatta a tSD^cs a társadalmi münlíSÍ szervező bizottság elnökének, Szimigéi Ferencnek a beszámolóját. Személyi ügyekben több határozat született. Kinevezte a tanács Bordás Istvánt a munkás művelődési központ igazgatójává, amely az atomerőmű lakótelepén épül, a Kishegyen és amelyhez a többi hasonló intézmény is tartozik majd Pakson. Hanák Ottó iskolaigazgatót felmentette — érdemeinek elismerése mellett — és kinevezte a III. számú általános iskola igazgatójává Schiller Józsefnét. A másik iskola igazgatóját, Török Lászlót megbízta a tanács asz igazgatói teendők további ellátásával. G. J. Érkeznek a „küldemények" Amiben nincs kivétel
