Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-30 / 152. szám
1977. június 30. H^PÚJSÁG 3 Atomerőmű- építkezés Az építőtábor első diákjai Név szerint címezve Zala és Vas megyéből jöttek Paksra középiskolás diákok, az atomerőmű építésénél szervezett építőtáborba. Ismeretes, hogy a KISZ védnökséget vállalt a hatalmas építkezés fölött és a segítség- adás abban is megnyilvánul, hogy nyaranként táborba , gyűlnek a lelkes diákok, önként, százával, fegyelmezetten és szorgalmasan. Az első turnus fiait nem győzik dicsérni a 22-es Állami Építőipari Vállalat műszaki irányítói, nem hitték volna a 17 éves diákokról, hogy ennyire tudnak dolgozni, csöppet sem könnyű munkában. Az egyik építésvezető azt mondja: némelyik brigád még jobban hajt, mint a katonák, pedig azok is megfogják a munka végét. Két hétre jön egy-egy turnus, illetve tíznapi munkára: az első héten is öt napig dolgoznak, meg a másodikon is. A közbeeső szabad szombat és vasárnap paksi, szekszárdi kirándulással, fürdéssel, zenehallgatással és sportversenyekkel telik el A szombat- helyi fiúk, akikkel beszélgettünk, Szekszárdon jártak az elmúlt vasárnapon, mások átruccantak a paksi szabad strandra, a komppal. Semmiféle panasz el nem hangzott, fáradtságot sem említ senki, nagyon ízlik nekik az ebéd, élvezik a sok sportversenyt, amit délutánonként és este tartanak, a kemény munka Trikót kap minden táborozó, ezzel a felirattal után. Tényleg fáradhatatlanok. Azzal magyarázzák ezt, hogy otthon is dolgoztak már, mielőtt Paksra jöttek és vannak közöttük olyan fiúk, akik testnevelési tagozaton tanulnak, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban. öt turnusban összesen mintegy 500 diák jön az építkezéshez az idei nyáron, valamennyi Zalából és Vasból. Az első turnus létszáma 93, ez kilenc brigád. A táborvezető Faludi Ferenc, a helyettes pedig az a két tanár, aki elkíséri a fiúkat a két hétre Zalaegerszegről, illetve Szombatihelyről. A tábori munka remek nevelőihatása abban is megmutatkozik esetenként — vagy gyakran —, hogy olyan tanár van a diákok mellett, akit szeretnek és ezekben a napokban vele élnek jó barátként, sportolnak, kirándulnak, beszélgetnek. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium negyedik osztályosai közül az a 11 fiú, aki a 9-es számú brigádot alkotja és aki nagyon meg akarja nyerni a turnus munkaversenyét, rajongással beszél a kísérő Hozmán Gyula matematika-fizika szakos fiatal tanárról. Élmény számukra a paksi élet, ilyen körülméhyek között, ilyen irányítással. Mintha nem is tanár lenne, úgy velünk van — mondják. Abbahagyták egy kicsit a kavicslapátolást és talicskázást, hogy beszélgethessünk. Az erőmű leendő kéményének alapjánál dolgoznak, az alap feltöltésén. Előzőleg, a múlt héten takarítaniuk is kellett, rendet teremteni az építkezés bizonyos helyein, de ezt nem szerették, bár könnyű volt. Az tetszik nekik, ha látják a munka eredményét, amikor úgy érzik, hogy ők is építenek. Falat véstek (betont), fát és vasat hordtak és végül megtalálták a helyüket a kéményalapnál'. Nehéz a ka- vicslhordás, mégis szeretik. Lehet teljesíteni. Látszik, hogy dolgoznak. A 11 fiú közül öten szombathelyiek, a ■többi ikervári, szentgotthárdi, rábagyarmati, stb. A brigádvezetőjük Kovács József kollégiumi KISZ-titkár, egyben a labdarúgó-csapat kapusa. Ez a brigád nyerte a bajnokságot a Kishegyen, az erőmű lakótelepén. Huszonhárom gólt rúgtak és mindössze három ment be Kovács Jóska kapujába. iLesz mit mesélni szeptemberiben. A 22-es ÁÉV munkásszállóján laknak, közel a katonákhoz, esténként szívesen hallgatják a kitűnő zenét, amit a „laktanyából” hallanak. Büszkén említették: többször kaptak fölösleges ebédjegyeket a katonafiúktól. Az egyik talicskás, Sass Gábor, Csákánydoroszló- ról A munkaidejük naponta hat és fél óra. Van tízórai- szünet és délben egy teljes óra az ebédszünet. Háromkor már szabadok. Zuhanyozás után rögtön hozzálátnak a sportoláshoz. Mintha nem is lapátoltak volna, mintha nem is a hatalmas vasakat osztályozták volna a betonacél-telepen, előkészítve a hegesztést, akinek éppen ez a munka jutott a 93 diák közül. GEMENC1 JÓZSEF fotó: Gottvald Károly Ülünk a taggyűlésen, hallgatjuk a beszámolót a párt- alapszervezet belső életéről. Kiegyensúlyozott, precízen fogamazott mondatok követik egymást. „A politikai oktatás eredményes, de a párttagok egy része még nem tanul rendszeresen... A tömegszervezetekben dolgozó elvtársak túlnyomó többsége lelkiismeretesen teljesíti feladatait, de egyesek még nem eléggé kezdeményezőek... Néhány gazdasági vezető elfoglaltságára hivatkozva többnyire elmarad a párt- csoport-megbeszélésekről...” Peregnek a mondatok, általánosítva a mindennapi tapasztalatokat. De mintha egy kissé túlságosan is általánosítanák őket! Főleg, ha meggondoljuk, hogy ez az alapszervezet alig negyven tagot számlál. Negyven ember, mindegyikük ismeri egymást. Lehet, hogy ők tudják is, kik azok az „egyesek” meg a „néhá- nyan”, kik tartoznak a „túlnyomó többség”-hez és ki az „egy rész”-hez. Lehet, de nem biztos. Mindenki gondolhat akár önmagára, akár a szomszédjára. Hiszen sem az elismerést, sem a bírálatot nem címezték meg név szerint. Ki-ki saját elgondolása szerint válogathat közülük, maga dönti el, melyik inget vegye magára, melyiket ne. Személyes értékelést Sajnos, az általánosítás távolról sem erre az egyetlen helyre jellemző betegsége az alapszervezeti pártmunkának. Tünetei több helyen mutatkoznak. E tünetek jellemző közös vonása, hogy a végzett munka értékelése az általánosságok szférájában lebeg, jóval az egyes, a valóságos ember fölött. A tendenciák megállapítása során elvész ezek hordozója, a cselekvés tényleges alanya, illetve csak az összesség tagjaként jelenik meg, egyedi személyként nem. Besoroltatik az „egyesek” meg a „többségük” közé, de anélkül, hogy pontosan megtudhatná, vajon hová is számították, melyik az ő helye. Ezáltal Kétszárnyú lengőajtó. Két üvegszem fémkeretben. Sarkig nyitva, hogy a kinti forróságból egy-két apró fuvallat beszökhessen az üzembe. Egy ilyen „szellemvendég” után alig lebben az ajtó, végigszalad a könnyű levegő az előcsarnok kőkockái felett, aztán, ha kiváncsi, bekukkant az üzemcsarnokba... Az ajtó mellett tenyérni, no mondjuk kubikostenyérnyi üvegfalú fülke. Ajtaján dörgedelmes felszólítás: Belépni tilos! Üzemi porta. Belül, társbérletben a „telefonközpont”. A telefonközpont nem nagyobb egy utazótáskánál. Előtte középtermetű idősebb, őszes hajú asszony — a csöngetésre lenyomja a billentyűt és bejelentkezik: bőrdíszmű, tessék. Csak így, hogy bőrdíszmű. Aki ide telefonál, az úgy is tudja hogv ez a rövidítés tulajdonképpen a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat szekszárdi gyáregységét jelenti — a precízeknek. De annak a közel hatszáz embernek, aki reggelente, vagy éppen délután kettőkor itt kezdi a műszakot, csak egyszerűen bőrdíszmű. Az üzem itt, a portán át veszi fel az élethez szükséges valamennyi élelmét. A azonban meggyengül, vagy teljesen elvész a társadalmi tevékenység egyik fontos hajtóereje: a személyes cselekvés közösségi megítélése. Márpedig ez nagyon lényeges hajtóerő: lemondanunk róla nem lehet és nem is szabad. Másként végzi dolgát, aki tudja, hogy a kollektíva figyelemmel kíséri, számon tartja tetteit, aki bizonyos lehet abban, hogy a sikeres fáradozásért elismerés, a mulasztásért elmarasztalás jár. Az egyén és a közösség kapcsolatának ugyanis nélkülözhetetlen eleme, hogy világosan érzékelhető legyen, mennyivel járult hozzá az egyén cselekvése a közösség céljainak megvalósulásához. Számos tény tanúsítja, hogy a párttagok igénylik is ezt a személyes értékelést. A párttagsági könyvek cseréjét megelőző beszélgetések azért is találtak olyan rendkívül kedvező fogadtatásra a párttagság körében. Sokan fogalmaztak meg olyan igényt, hogy az Ilyenfajta beszélgetések a pövőben váljanak rendszeresse, s e mögött is nem utolsósorban az említett kívánság húzódik meg. Ahol már rendszeressé vált, hogy az éves beszámoló taggyűlések előtt a pártcsoport értékeli saját tagjainak politikai tevékenységét is, ott érzékelhették és érzékelték is ennek a gyakorlatnak a kedvező hatását. Kettős szerep Miért veszik el mégis nemegyszer ez az értékelés az általános megfogalmazások tengerében? Talán — egyebek mellett — egy félreértés miatt is. Egyes alapszervezetek vezetőségeiben élhet egy olyasféle feltételezés, hogy a munka színvonalát úgy lehet emelni, ha a felsőbb irányító pártszervek munkamódszereit másolják le. S megyei, járási, városi szinten már valóban a közös, átfogó tendenciák megítélése kerül előtérbe. noha az egyes munka- területek, illetve alapszervezetek konkrét értékelésesem kocsibejárón érkezik hatalmas göngyölegekben a mindennapi, a félkész alap- ányag. Az igazi éltető elem is itt áramlik ide-oda a portásfülke előtt. Nem a semleges oxigénre gondolok. Az emberekre. Az asszonyokra, akik reggel sietnek óvodába, bölcsődébe, karjukon csöppségeikkel, azután jönnek a gépek mellé — dolgozni, kenyeret keresni. A férfiakra, akik a gépekre vigyáznak és mikor belépnek itt az ajtón, talán még érzik a reggeli borotvapenge húzását az arcukon. Kinn az üvegajtó-túlsó oldalán talán még fölmerül a gondolat, hogy csomagoltam-e tízórait az embernek, szóltam-e az asszonynak, hogy délután... Itt belül, az első jó reggelt után aztán ki-ki belekerül az üzem vérkeringésébe. öt óra ötvenkor rö. vid csengetés figyelmeztet — indul éled a gyár. Délelőtt először sietve beszippantja az egy-két későn- jövőt (június 20-án nem kellett későnjövőket „könyvelnie” Albert Nándornénak, az ügyeletes portásnak), utána csend van a porta előtt. Legfeljebb öt-hat ember indul ki, ha birtokosa egy „félpénz” nagyságú cédulának, a kilépőnek Rajta egy rubrikában csak ennyi: magán. Mármint, maradhat el. A munkában itt mindkettőnek megvan a maga szerepe. (Mint ahogy a sajtó hasábjain is megfér egymás mellett a témát általánosságban tárgyaló írás — ífftdául amire most fordítja figyelmét az olvasó —, meg a konkrét helyszínről, személyekről szóló cikk.) De minél „lejjebb” megyünk, annál kevésbé lehet és szabad ezt különválasztani. Egy mű- helyfaliújságon másként kell szólni általános kérdésekről is, mint a megyei lapban; egy alapszervezeti taggyűlésen másként, mint a megyei, járási, városi pártbizottság ülésén. Dicséret és bírálat Közrejátszhat egy másik ok is. Mert bármennyire igaz, hogy az emberek igénylik tevékenységük konkrét értékelését, a név szerint címzett bírálatért azért nem olyan nagy a rajongás... Különösen azoknál nem, akikről szól. A sértődékenység baci- lusa meglehetősen széles körben fertőz. Ki tagadhatná, hogy egyszerűbb dolog a kritikát általánosságokba csomagolni, mint felidézni az érintett személyek halálra sértődésének kísértő veszélyét. Mégis vállalni kellene ezt a veszélyt. Mert az általános személytelenségnél semmivel sem jobb az a féloldalas gyakorlat — amivel ugyancsak találkozhatunk —, hogy a dicséretet név szerint osztják, de a bírálatnál óvakodnak az ilyesmitől. Emiatt alakulnak ki azután olyan furcsa jelenségek, hogy a fórumokon a vállalat munkájáról számos negatívum is elhangzik, de a név szerint megemlített brigádokról, csoportokról, üzemrészekről csak jót hallani, azok mind-mind kiváló munkát végeztek. Az ilyenfajta dolgokat csak - úgy küzdhetjük le, ha a munka értékelésében véget vetünk a személytelenség' kultuszának. Ha — legyen szó dicséretről vagy bírálatról — pontosan, név szerint megcímezzük, kiről, kihez szól. hogy magánügyben kell az illetőnek távoznia egy-két órára. Sápadt, kicsit ideges fiatalasszony hozza az első kilépőt. Nem kérdezem meg, hova siet. A nyugtalan vonások arról árulkodnak, hogy a magánjelleg mögött sokkal inkább valami —kel. lemetlenül hivatalos dolog rejlik... A porta már nem faggat. Akit illet, annak megnyílik a kettős ajtó. Mégis, van aki beszól — ki kell ugra- nom a bölcsődei dologban már megint, Irénke néni. Aztán megy és rákerül a kis cédulára: kilépett 11 óra 10-kor. Fél kettőtől aztán elkezd levegő után kapkodni az „üzem szája”. Csinos lánycsapat vágtat be — hogy tíz perc múlva egyforma köpenyű „üzemi dolgozóként” induljanak a munkahelyükre. Középkorú asszony, mielőtt megindul a folyosón, már beöltözve a szalag mellé, megropogtatja a derekát. Talán még a délelőtti nagymosást érzi a gerince. Két óra. Váltás. Elsőnek egy kis csitri lány iramodik ki az ajtón. Senki nem nézné már az utcán — komoly. dolgozó nőnek... Fél háromkor már az utolsó délelőttös — egy kicsit fáradt asszony — is kilép a gyár „torkából”. Vége a műszakváltásnak. Gyvgy GYENES LÁSZLÓ ft portái» Mutatják a tenyerüket, milyen edzettek A brigád, teljes lendületben
