Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-26 / 149. szám
1977. június 26. rfepÜJSÁG 5 Tanuljatok nyelveket! Tömegízlés - műalkotások Történt egyszer, hogy egy angol érkezett Párizsba. Csak anyanyelvét ismerte, egy szót sem tudott franciául. Még aznap beszerzett a hotelban egy távirati űrlapot, hogy értesítse feleségét. „Szerencsésen megérkeztem — írta —, egészséges va. gyök. írj hamar! Címem .. Ö, a cím, hogy is van a cím ? Felhívta a portást. Az készséggel megmondta a szálloda címét, az angol meg felírta az űrlapra, aláírta, és elvitette a postára Aztán cigarettára gyújtott, és járkálni kezdett a szobában. Tulajdonképpen sétálni akart. Idegen városban azonban könnyen eltévedhet az ember! Töprengett, majd kiment a szálloda elé, és alaposan szemügyre vette azt. A bejá. ratnál két nagy medve állott. Ezt jól az emlékezetébe véste. Lassan ballagott lefelé az utcán ... Végül egy vendéglőhöz ért. Jócskán megéhezett már „Jó lenne enni valamit — gondolta —, csakhogy nem tudok szót váltani francia pincérekkel. Azzal belépett a vendéglőbe. A pincér meghozta az étla. pót. „Ezt, ezt, meg ezt” — bökött ujjával az angol az ételekre. A pincér öt perc múlva elé tett három levest. A szomszéd asztalnál ülő csitrik hangosan felvihogtak. A vendéglőből vissza akart menni a szállodába, de nem lelte meg az utat. Csak rótta. rótta az utcákat; több hotelt is látott, de medvék sehol sem álltak a bejáratnál Angolunk fáradt volt és álmos, így tért be egy ismeretlen szállóba, s ott rendelt szobát éjszakára. Azonnyomban te- legrafált a feleségének is: „Sürgősen közöld párizsi címemet!” Másnap megérkezett a válasz, és ő végre visszatérhetett az eredeti szállodába. Diescher Attila fordítása Nem Úi téma, rendsze-------------- résén visszatér m agánbeszélgetéseken és művelődési életünket elemző eszmecseréken egyaránt, hogy a nagyközönség igényei és a kínált művelődési lehetőségek — elsősorban a művészeti jellegű produktumok — nincsenek mindig összhangban; valamiféle szakadék, helyenként ggyre szélesedő szakadék jelentkezik a tömegek ízlése és a műalkotások színvonala között. Amióta a köz- művelődés gondja előtérbe került, ez a kérdés még gyakrabban jelentkezik. Természetesen, mint művelődési életünk nem egy vonulatának megítélésekor, itt is találkoztunk túlzó megállapításokkal. Bár, tagadhatatlan, egyes művészeti ágazatokban ez a szakadék megvan. Szélesedésének megakadályozása viszont csak két oldalról történhet. Mai társadalmunk ízlése rendkívül heterogén képet mutat. Ennélfogva nem lenne jó — mint arra egyik beszédében Pozs- gay Imre kulturális miniszter is utalt —, ha művészeti életünk, művészeti alkotásaink színvonala és ízlésbeli állapotaink közé egyenlőségjelet lehetne tenni. Közízlésünk a felszabadulás után 32 esztendővel is igen érzékletesen tükrözi azt a káros örökséget, amelyet teljesen leküzdeni még nem tudtunk, s amelynek — a korihoz igazodva — újabb kinövései, vadhajtásai is jelentkeztek az eltelt évtizedek alatt. A népdal még ma sem győzte le a rossz értelmű magyarnótázást, környezetkultúránkban, laikáskultúránkban is rendkívül sok a visszahúzó erő, s az irodalom és művészetek befogadásában is torzak az arányok, nem beszélve az igaz értékek és az értéktelen kulturális tömegcikkek kedveléséről és elfogadásáról. (Napjainkban a televízió szinte már az egész országot behálózza. A közelmúltban egy estét Budapesten töltöttem. Nyolc órakor indultam gyalog a Baross térről a Tanács körútra, majd onnan vissza. A hosszú úton mindössze két rendőrrel és öt hazafelé siető civillel találkoztam. Teljesen kihalt volt a város. Visszatérve a szállodába, vagy félszáz vendég a hallban szorongott, ott volta szálloda személyzetének nagy része is. A televízió egy nagyhírű bűnügyi regény filmváltozatát sugározta. Ezért volt hát a viszonylag kora esti órákban kihalt Budapest legforgalmasabb útvonala. Mindenki a képernyő előtt ült. Ez természetesen nem baj. A baj ott kezdődik, hogy másfajta műsorokat a krimirajongók nagy táborából viszonylag kevesen néznek. Leszűkül az érdeklődés — televízióban, moziban egyaránt — krimikre, kalandfilmekre, a színházban bérleteladásokkal keltjük a nézettség látszatát, könyvforgalmazásunkban a bruttó könyves- bolti pénzbevétel után mérjük az érdeklődést. S általában látogatottsági, vagy nézettségi statisztikákból vonunk le következtetéseket az egész lakosság, (az átlagember), és a kultúra kapcsolatára. Ezek a statisztikák pedig gyakran sántítanak. Más és más az érdeklődés falun, városon, és az egyes műfajokon belül is nagyon megosz- ló. Még csak iskolázottsághoz sem lehet kötni az érdeklődési köröket, hiszen értelmiségiek között is sokan vannak, akik a kikapcsolódás jelszava alatt a szellemi energiát is kívánó művelődéstől elfordulnak. Sokféle okra vezethető vissza a közízlés állapota. A múltból ránk maradt örökségen és a polgári kultúra még élő hagyományain túl, többek között arra a szemléletre is, hogy tömegeknek olykor tömegkommunikációs úton is csökkentett értéket nyújtottunk, amikor műsorok sokaságával szellemi restségre is biztattuk az embereket, s amikor a kikapcsolódás és szórakozás fogalmát a mindenféle agymunka teljes kikapcsolásával azonosítottuk. A közművelődés szf‘------------------------------ teágazó munkájának egyik legfontosabbika éppen az ízlésszint és a művészeti alkotások, a kulturált élet szintjének közelítése, a sokat emlegetett szakadék szűkítése. Ehhez hozzátartozik egyes művészek, vagy művészeti ágazatok túlzott előreszaladásá- nak, a tömegektől való elszakadásának mérséklése éppúgy, mint a tömegízlés szintjének gyorsítottább emelése. (b enedek) Bertók Lászlé: Válaszoló Mint béka, ha a kígyót megpillantja, mint ártatlan, az ítélet után, mint zabban meglepett idegen lovak, mint isten, aki lelkiismeretes. Mint bennszülött, ha tudja, hogy az, mint légy az égszínű ablaküvegen, mint szolgaként nőtt demokrata, mint tisztességes, ha hazudik. Mint betyárból lett pandúr a bitón, mint a víz színén fönnmaradt tojás, mint vizes bor, gazdája asztalán, mint a hóhér a fizetésnapon. Mint hangya a Himalája alatt, mint rozsdafolt a börtönlakaton, mint az elhajló temetővirág, mint a konok, múlandó anyaöl. Sántha Julianna Vőlegényváró Aki jön, az nem megy. Aki keres, találhat. Aki megy, az nem jön. A remény és félelem sátána hoz ezüst álmokat ahol díszlet a szerelem. Fehér vágyak kuszálják feltépett ágyad magányát. Feláldoznád tiszta égbolt-ízű tested az ismeretlen hívó daláért. (És állnak a remény pillanatai évekig.) mentőket. Egyszerre érkeztek. P. bácsi már nyugodt volt, és nem engedte magát addig hordágyra tenni, míg mindent el nem intézett. — A konyihakcedenc fiújára ki van készítve a villany-, meg a rádió- és tévészámla díja — utasította á lányát. — A szekrényben, az asztalkendők alatt egy borítékban van háromezer forint. Azon vegyétek meg és hozzátok be a kórházba, amit kell. Ott a betétkönyvem is, az a nővéredé meg a tied, ha nem jönnék vissza ... A lánya, egy szigorú tekintetű, magas, idő előtt meg- soványodott, negyven év körüli asszony nem tiltakozott. Már a tornác előtt vitték, amikor még egyszer megállította a mentőket: — Igaz is! Ha az eper megérik, gondoskodj, hogy sze- detlen ne maradjon. Jó ára van, szépen pénzeltem belőle tavaly is! Amikor beemelték a kocsiba a hordágyat, még visszaszólt. Egyszerű kijelentő mondat volt: — A betétkönyvben hatvanezer forint van! * A kórházban P. bácsi volt a mintabeteg. Szívós akarattal küzdött az egészségéért. Minden előírást 'betartott, minden utasítást megfogadott. A főorvos, akinek a 99 többi is épp elég dolgot adott, reggeli viztnél mindig elidőzött néhány percig ennél az ágynál. — P. bácsi! A magafajtából kellene legalább nyolcvan beteg az osztályomra! — Ugyan miért, főorvos úr kérem? — A fegyelmezettségéért! Magát élvezet gyógyítani... P. bácsi helybenhagyóan bólintott, mint aki ezt maga is tudja. — Zugsführer voltam én az első háborúban a tízes huszároknál — közölte, amiből azt kellett érteni, hogy huszár szakaszvezetői minőségében volt hol megtanulnia a fegyelmet. A főorvos nem volt különösebb jó véleménynyel a császári és királyi drillről, de ezúttal elismeréssel gondolt a valamikori közös huszárok kiképzésének hatásfokára. P. bácsi négy hét múlva már fennjárt, a hatodik héten pedig nem volt egyéb panasza, mint hogy: — A jobb kezemmel nem tudok úgy markolni, mint régen. Az írásom is megváltozott. Jó, ha a %myomék el tudták olvasni a lapomat... A gimnáziumi igazgatóhelyettes egyszer sem volt az apja betegágyánál, az üzemmérnök és felesége kétszer. Első ízben tíz deka téliszalámit hoztak ajándékba, másodszorra egy „Boci” tejcsokoládét. A hetedik héten távirattal hívták 'be őket. P. bácsi meggyógyult, hazaszállítható. — Ma képtelenség — vélte a lánya. — Ma kell mennünk az új kocsiért... — És különben is, mit csinálunk vele otthon? — kérdezte majdnem számonké- rően a vő. — Fogadjunk egy asszonyt ? — Fogadjanak! — helyeselt komoran a főorvos. P. bácsi nyugdíja 1640 forint. Az albérlő havonta 600 forintot fizet. A ház értéke a legszerényebb becslés szerint se kevesebb negyedmilliónál. A takarékban — tudjuk — hatvanezer van. .Egy hétig nem lehetne várni? — Alkudoztak a hozzátartozók. — Van összeköttetésünk, kijárunk az öregnek égy helyet valamelyik szociális otthonban... z összeköttetés eredmén nyes voltáról hiányzik fk minden információ. P. Í£ü bácsi akkor a rokoni, hozzátartozói tervekről mindenesetre még nem tudott semmit. Az eredményt a hozzáértő egészségügyiek csak sejtik. ORDAS IVÁN Kuti Horváth György: Elhozom a tengert (JUTKÁNAK) majd elhozom kedves neked a Tengert vakító kékjét s örök moraját a Napfényt ahogy a parti fövenyben viliózva cikáz elhozom a víznek sós szagát s egy sirálynak röptét amint a fényen átívelve éppen vízre száll s varázsát a kitárt végtelennek mit szívem magába zár s többé el nem ereszt ó csak egyszer egyszer jussak el... Csillagközi társad Immár örök kísérőd vagyok. Holdad. Árnyékodban éjszakázom, én a megvert szívű a hűtlenséggel rég nappnta vádolt, hűséges őrződ lettem, csillagközi társad. Farkas Pál szobrai Farkas Pál művészete szemünk előtt bontakozott ki. az elmúlt években állandóan nyomon követhettük fejlődé, sét. Mostani kiállítása, amely minden oldalról bemutatja képességeit, tulajdonképpen - a beérkezés, s egyaránt jelenti eddigi törekvései összegezését. s a jövő lehetőségeit. Számára a szobor az egyetlen kifejezési forma, a világ jelenségeit a maguk plaszti. citásában látja és fogalmazza meg. Rajzai is — kár, hogy ezekből nem láthattunk a kiállításon — a szobrász előtanulmányai, a forma lehetséges változatai, amikor csak a lényeg érdekli, ami majd életet kap a szoborban. A szobrok titka, a táblaképek, kel ellentétben, hogy a teljes valóságot adják, a szobor kézbe vehető vagy körüljárható, s a részletek mindig új szépségeket tárnak fel. Far. kas ismeri ezt a kiaknázha- tatlan lehetőséget, s él is vele: az anyagban élet van, csak tudni kell megszólaltatni. A valóságból indul ki, ezt teremti újjá, s ennek jegyében kerüli ki a modernség. (vagy inkább vélt modernség) csábító csapdáit. Munkái összefogottak. kiasz. szikus tisztaság árad belőlük, a forma tisztelete és szerete- te. Ebben rejlik szuggeszti- vitásuk is, mert ezek az érzékletes, tiszta formák min. dig meggyőzőek. Kezdetben legszívesebben fával dolgozott, ami ma sem idegen tőle, de az utóbbi időben több bronzmunkát is készített, s néhány nagyon szép szobra készül vegyes technikával (Kerítés, Emlék). Több jeles darab hívja fel a figyelmet Farkas Pál tehetségére, mégis úgy érezzük, elsősorban a kis formák mestere, intimitása, meghitt lí. raisága itt érvényesül legKerítés jobban. És az érmeken: ahol — mint egy szonettben — csak a szigorú, minden esetlegest kizáró kompozíció képes egységbe fogni a mondanivalót. Itt néhány rendkívül figyelemre méltót láttunk, s elsősorban az Egry-éremre gondolunk, melynek érzékeny megformálása kivételes kva. litást jelent. A művelődési központ kiállítótermében rendezett tárlat fontos mérföldkő Farkas Pál művészi pályáján, s egyszerre mutatja magabiztos fejlődését, és további lehetőségeit. CSÁNYI LÁSZLÓ Fotó; Gottvald Károly Egry-érem Dózsa
