Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-24 / 147. szám

1977. június 24. KÉPÚJSÁG 5 Helytörténet Pakson Visszhang Lezárt partszakasz Sok aláírással ellátott levél érkezett a szerkesztőségbe. A Dombori'ban horgászok küld­ték. Megírták: nagyon örül­tek, amikor horgászkezelésbe került ez a Duna-ág. Az el­múlt hónapok fogási eredmé­nyei azonban lehangolóak. Mindezt még tetézi, hogy egy­re megközelítihetetlenebb a vízpart. A ladikok vízparton váló biztonságos elhelyezése szinte lehetetlen. A megyei kórház üdülőjé­től kezdve végig vállalati üdülőtelkek vannak. Az eze­ket körülifogó kerítések osz­lopai két-.három méterre még a nádasba is behúzódnak. Emiatt a vízparti közlekedés szinte lehetetlen. A vállalati üdülők területére idegenek­nek bejárni tilos. Az eddig valamilyen úton-módon be­járókat megtűrték, de most őket is kitiltották. Pedig ezek az emberek nem kis költséggel itt, ezen a partsza­kaszon építettek üdülőt, hogy a hétvégeket kelleme­sen, horgászással tölthessék el. Most kikötni sem tudnák. Évi hatszáz forintot fizetnek azért, hogy horgászhassanak. ‘Horgászhassanak, de hol? A kőmólót a fürdési idény alatt horgászatra használni tilos. Ezt a horgászegyesület szabálya tiltja. Vízparti sza­bad partszakasz pedig egyre kevesebb van. Hiába írja elő a vízügyi törvény, hogy a vízpartot szabadon kell hagy­ni. A horgászok közül töb­ben már közbenjártak a fad- di tanácsnál. Eredménytele­nül. Hiába bizonyítják: az üdü­lőtelep gondnokságán, a hi­vatalosan jóváhagyott beépí­tési tervben például a kórház és az Állami Építőipari Vál­lalat telke között mintegy ha- Forométeres lejárószakaszt kellett volna létesíteni. Ez elmaradt. A vállalat arra hi­vatkozik, hogy ők a tanácstól a telek minden négyzetcenti­jét megvették, egészen a víz­partig. Domboriban, úgy tűnik, két törvény van. Az egyik: a kórház üdülőjéig tart. Itt mintegy 1500 méteres szaka­szon szab'ad a part. Innen kezdve viszont, mintha nem is lenne a vízpartot szabadon hagyni kötelező törvény, minden be van építve. A hétvégeket itt töltő, hor­gászó embereket okkal hábo­rítja fel ez az utóbbi, és jog­gal kérdezi: ezen a szaka­szon nem léhet betartatni a törvényt? Véleményük sze­rint be lehet és be is kell, mert csak így lehet a horgá­szok paradicsoma ez a Duna- ág. A Képcsarnok Vállalat jogi csoportja a Pp. 342. §-ában foglaltakra utalással azt kér. te szerkesztőségünktől, hogy közöljük az alábbiakat: „1977. május hó 27-i szá­mukban Virág F. Éva tollá­ból a Képcsarnok Vállalattal foglalkozó cikk jelent meg Mi követi az önkritikát? „Fő a feje?” a Képcsarnoknak címmel. „Nyilvános titok” be- vezetésű fejezetben a vissza­élésekkel kapcsolatos megái, lapítások tévesek és valótla­nok, azokat visszautasítjuk, mert alaptalanul és súlyosan sértik vállalatunk, felügyeleti szervünk és az egész művé. szeti társadalom jó hírnevét, ezen felül alkalmasak a kö­zönség téves tájékoztatására is Képcsarnok Vállalat.” Megjegyzésünk: Mint a Képcsarnok Válla­lat leveléből is kiderült, an­nak a bizonyos, a Képcsar­nokkal foglalkozó cikknek a felcíme az volt: „Mi követi az önkritikát?” Nos, amint látja a kedves olvasó, a Kép­csarnok Vállalat önkritikáját helyreigazító kérelem követ­te. A Képcsarnok „Nyilvános titok” című fejezetünket érez­te a legeslegsérelmesebbnek, amelyben egy vitára hivat­koztunk (bárki elolvashatja a Kritika című folyóirat WW2-es számaiban, vagy összegyűjtve a Látóhatárban, az 1973. má­jusi szám 142—171. oldalain. Vita közben: a heti zsűri cím­mel), valamint tizenöt soron keresztül idéztük a Képcsar­nok Vállalat munkamozgalmi híradójából, a Palettából — melyet a Képcsarnok jutta­tott el szerkesztőségünkbe — (16. évfolyam 2. szám 3-tól 7. oldal) a vállalat termelési tanácskozásán elhangzott igazgatóhelyettesi beszámoló egyik érdekes — és a nagy- közönséget is érintő — szaka­szát. Egyébként a cikk megírásá­ban legerősebb támaszunk éppen ez az említett beszá­moló volt. Hogy megállapítá­saink tévesek és valótlanok, alaptalanul és súlyosan érin­tenék a Képcsarnok mellett az egész művészeti társadal­mat ... ? A Paletta egy szó­val sem említi, hogy hasonló bírálatot kapott volna a ter­melési tanácskozáson a beszá­moló idézett része... Pedig ha a Képcsarnok Vállalatról az említett cikkben leírtak valóban nem helytállóak, er­re okvetlenül sort kellett vol­na keríteniük ... ! Szívesen közöltük volna, hogy mikor tatarozzák a szekszárdi üzletet, és hogy a kéthetenkénti szállítás he­lyett — öt hónap alatt — mi. ért csak kétszer kapott árut a Szinyei-terem, vagy azt, hogy miért nem kaphatnak meghívót a szocialista brigá­dok a kiállításokra. Tudniillik abban a cikkben ezekről is szó esik. Múzeumalapító katonák Képcsarnok­ügyben Múzeumrészlet Pakson vagyunk, az épülő atomvárosban. Az úgyneve­zett „tulipános” házakban katonai körletek húzódnak meg. Este van. Az ablakokon gitár- és citeraszó hallatszik ki. Próbál a pol-beat zene­kar. Valaki Soós Zoltánt sza­val. Készül az irodalmi szín­pad is. Megannyi szakkör és klub teszi változatossá a ka­tonaélet szabad perceit. Vol­tak, akik nem lelték meg he­lyüket ezekben a csoportok­ban, s másra vágytak. Létre­hozták a honismereti szak­kört. Az irányítást, a szak­mai tanácsadást Beregnyei Miklós százados vállalta ma­gára. — Három évvel ezelőtt egy másik helyőrségben már lét­rehoztunk hasonló klubot — mondotta. — Itt az előző tapasztala­Fotó: Herczeg Gyula tokát próbáljuk hasznosíta­ni, illetve az itt fellelhető néprajzi és egyéb tárgyakat összegyűjtve egy minimú- zeumot hoztunk létre. Mind­ez 1976. októberében történt. Belelapozok a szakkör naplójába. Szépen, rendezet­ten dokumentálja az eddigi munkát. Néhány mondatot idéznék belőle: „Elhatároztuk, hogy össze­gyűjtjük a múlt tárgyi em­lékeit és ezzel egy helytörté­neti múzeum alapjait rakjuk le. Nemcsak paksi tárgyakat gyűjtünk, hanem az ország minden területéről, ahonnan katonáink bevonultak.” Ahogy szétnézünk a kis helyiségben, láthatjuk, hogy értő gonddal precízen ren­dezték be a múzeumot. Van itt minden. Dísztárgyak, használati eszközök, szerszá­mok. Vagy 250 kiállított tár­gyat láthatunk. A legrégeb­biek közé tartoznak az avar­kori halotti edények, s egy közel kétezeréves római pénz, az ezüst sestertius. A hispániai származású Had­rianus császár arcképe lát­ható rajta. Van még szigony, varsa, háló, kasza, szénavá­gó, kukoricadaráló petróle­umlámpa. csillár öntött vas­kályha diákruha, sapka, ja­pán dísztányér, ez a tárgy került földrajzilag legtávo­labbról ide. A 20-as évekből falióra, rádió, filmvetítő, hangleme­zek. írásos emlékeket is őriz­nek. Az 1786-ból származó távolságmutató hasonló a mai autóstérképek hátlapján lévő kilométermutatóhoz. Ezen a mértékegység: a mérföld. A gyűjtőmunkában dere­kasan kivették részüket a katonák. Kazinczi Mátyás honvéd, a restaurálóműhely­ben tisztítja, ragasztja a régmúlt emlékeket. A meg- reparált „kincset” azután rendszerezik, majd kiteszik a múzeumban közszemlére. A könyvtárosnő, aki jelen volt a beszélgetéskor, elmon­dotta. hogy mindig, ha látja, hogy nyitva a múzeum aj­taja, otthagyja a könyveit, és megy megnézni, van-e új a polcokon? A szakkör tagjai kirándul­nak a múzeumokba. Élmé­nyeket, adatokat gyűjtenek. A látottakat aztán itthon, az ő kis múzeumukban haszno­sítják. Értéket gyűjteni és közkin­csé tenni, ez a kettős felada­ta a népszerű honismereti szakkörnek — mondja a fia­tal százados — s a lehetősé­gek szinte korlátlanok... Mindig továbblépnek. A könyvhét alkalmából könyv­kiállítást rendeztek. Régi kötetek megmentett példá­nyai tanúskodtak a lelkes gyűjtőmunkáról. Legutóbb 200 folyóiratból rendeztek kiálítást. A cél: megismer­tetni a katonákkal a folyó­iratok gazdagságát sokszínű­ségét. A múzeumot a katonák egyénileg és csoportosan is látogatják. Pakson nincs hasonló jellegű múzeum. Sajnos a katonákon kívül csak a szerencsés „kivált­ságosok” látogathatják. Vol­tak itt már úttörők, KISZ- esek, az alakulat vendégei. Meg kellene találni a mód­ját, hogy a nagyközség is él­vezhesse a katonák által gyűjtött tárgyak szépségét, gazdagságát. Paks rohamosan fejlődik. Hamarosan megváltozik az arculata. Tiszteletet és meg­becsülést érdemelnek azok, akik a jövő számára megőr­zik a mai és régmúlt Pak- sot. A különböző tárgyak gyűj­tése persze csak kedvcsiná­lás. A honismereti munka kezdete. Sokan civilben is tovább folytatják majd, amit itt kezdtek el. NAGY VENDEL Fotó: Herczeg Gyula Időbe teli, amíg Tengelicen megbarátkoztak a fjordok színével. Ez az állítás a Tengelic- környéki terepviszonyok is­merői számára kissé vakme. rónék tűnhet, tehát sietünk előrebocsátani, hogy nem a skandináviai partokba mé­lyen behasító tengeröblökről van szó. hanem egész más­ról. Egy kilencedik esztende­je folyó és most már bebizo. nyítotan hasznos lótenyészté­si kísérletről. A kezdeménye­ző dr. Ócsag Imre volt, a nagyszokolyi születésű orszá­gos hírű lótenyésztési szak. ember, akinek közreműködé­sével 1968-ban Dániából két, nálunk szokatlan mént és négy kancát importáltunk. Az izmos, szelíd, sárgás árnya­latú fjord lovak a póninál na­gyobbak. a nálunk megszo­kott lovaknál jóval kisebbek. Kereken kél évtizeddel ez­előtt — ma bevallhatjuk, hogy elhamarkodottan korán — szinte megettük a hazai ló­állományt. Azóta már bébi. zonyosodott, hogy bár a ló gazdasági szerepe változott, de továbbra is fontos, csak más téren. Például a sport és ezen belül az idegenforga­lom terén is. Aki járt már Nagyvázsonyban, Siófokon és más lovasiskolákban, tapasz­talhatta, hogy külföldiek és hazaiak milyen súlyos pénzt fizetnek azért, hogy nyeregbe ülhessenek. Igazán biztosan az ül a nyeregben, aki már gyerekfejjel megtanult lova­golni. A fjordokkal az volt (egyebek közt) a cél, hogy if. júsági oktatásra és idegenfor­galmi célokra is alkalmas ló­fajtát tenyésszenek ki. Most egy kis lótenyésztési ismertetés következik. A dán fjord ménekkel muraközi kancákat fedeztettek. Első nemzedékként létrejöttek a genetikai szaknyelven F,-nek nevezett csikók. Jól idomítha. tó, pompás takarmányértéke­sítő lovak. Bárányszelídek, idegrendszerük kitűnő és emellett a muraközieknél ki­sebb termetűek. Erdőben jól hasznosíthatók részben ter­metük végett, részben pedig mert nem kapnak hisztériás rohamot a vadászok puska, lövéseitől. Erre nagyon ha­mar rájött a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság, amely már nyolc Fret vásárolt. Ugyanezeknek muraközi mé_ nekkel való további keresz­tezése túl nehéz állatokat eredményezett. De ami már Tengelicen történt, a Petőfi Termelőszövetkezetnél, az F, találkozása az arabs Kohei- lán-törzsből származó mén. nel. meghozta a kívánt ered­ményt. Fjord, az idegenforgalmi ló szaknyelven az R,-es, meg. őrizte az alacsony termetet, a szelídséget, idomíthatósá- got, de ugyanakkor örökölte az arabs finom idegrendsze­rének előnyös tulajdonságait is. Geiger Illés, a Petőfi Tér. melőszövetkezet állattenyész­tési üzemágának vezetője jó­voltából hosszú időt tölthet­tünk (bevalljuk, kedven, ceink) a lovak között. Cseh Péter ménesmester bemutatta védenceit, „akik” kitüntető fi­gyelmet szenteltek a látoga­tóknak, puli módjára jöttek utánunk és alig lehetett meg­szabadulni vendégszeretetük, tői. Értékes vendégszeretet volt, egy fjord csikó ára 40 ezer forint, de volt olyan, amelyért már 50 ezret is fi­zettek. ORDAS IVÁN Fotó: Bakó Jenő. Cseh Péter ménesmester nyereg nélkül a ló hátán Egy sárgás színű F,-es fjord és muraközi anyja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents