Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-19 / 143. szám

1977. június 19.

Képújság 3

Reggeli határjárás

Hogyan kell a bérlőt elüldözni?

ígéretesen fejlődik a kukorica

Lehet, hogy a Garay tér felé csörömpölő tejesautó hozta a hajnalt Szekszárdra. öcsénylbe valami más. Lehet, hogy a gemenci erdő felől reggelizni induló madarak feladata lett volna, de ezen a napon elkéstek, mert mire az első csapatuk megérkezett a tsz tehenészetéhez, a fürge kezű asszonyok már az ötödik tehénre csatolták a fejőgépet. Az egy- iovas szán sem először fordult ki az istállóból, hogy friss almot teríthessenek a reggeliző állatoknak. Fél négy volt.

A serénykedők csak egy- egy futó kézfogással, „jó reg- gelt”-tel köszöntötték a látogatókat: Werner Ádám elnököt, Kovács István termelési főmérnököt. Látszott rajtuk: nem rendkívüli esemény ilyenkor összetalálkozni. ügy tűnt, azt sem találhatták különösnek, hogy vendég is volt velük: Tatár Lajos első * titkár, Szakái László titkár a járási párt- bizottságtól-. Náluk mór dologidő van ilyenkor, miért ne kelhetne más is korán.

A vendégek pedig hallgatták az elnök és a főmérnök menet közbeni tájékoztatóját :

— Az a néni, aki a bal kéz felőli soron fej, már nyugdíjas. Most helyettesít. Olyan örömmel jön, hogy az szinte hihetetlen. Jobban számon tartja, hogy ki, mikor megy szabadságra, mint a legpontosabb könyvelés. Szeretnek itt dolgozni az emberek. Ezt az eredmények is mutatják: 2940 literes fe- jési átlagról indultunk. Most

— ha időarányosan nézzük

— 3800-nál tartunk. Persze az év fele még hátravan.

Gőzfelhőt lihegve dübörög a levegőzés miatt kibontott falú szárítóüzem. Telnek a tárolók a borsószárból préselt ceruzányi granulátumokkal, miköziben az új lé- testímény, a következő szárító építési gondjairól füstölög a főmérnök. Nem találtak kivitelezőt, most kínlódnak. Túlméretezettnek tűnnek a betonalapok. Az egyik helyen már le is kellett faragni, hogy a kocsik beférjenek majd a tartályok alá.

Az akkor még ujjnyi szélességben megrepedezett földúton hosszú porfelhőt kavarva robog az UAZ. Werner Ádám többször is tréfálkozik a gépkocsivezető tisztét is ellátó Kovács Istvánnal, hogy ha nem is mindig, de legalább néha nézze az utat, mert abból bizony baj lenne, ha a hivatali munka kezdésére a járás két vezetője amiatt nem tudna bemenni, mert magyarázás közben árokba borítja a kocsit. Erről persze szó sincs, hiszen a főmérnök nem csupán azt tudja, hogy az ABC betűivel jelölt táblák közül melyikbe, mikor, mit vetettek és ott mennyi a tőszám, hanem azt is, hogy az út- talan utakon hol van bukkanó, vagy éppen egy ott felejtett farönk.

Ha belegondolunk, ez nem is kis dolog — kivált olyan embernél, aki két és fél éve dolgozik itt —, hiszen a Kossuth Tsz birtoka most Özsák^Bogrától Szálka túlsó végéig tart. Egy szellemes, de igaz szójátékkal élve: szomszédos lett öcsény és Mőcsény.

— Szép. A körülményekhez képest szép a határ —

állapítja meg Szakái László, aki szakember, hiszen azon túl, hogy a szakmája szerint agronómus, valamikor ebben a körzetben dolgozott is.

És ez a mondat még sokszor elhangzott. Akkor is, amikor a sárközi laposon jártunk és akkor is, amikor már a szálkai dombokon ringó búzatáblák szélében a tsz elnöke arról beszélt, hogy a búzájuk negyven százaléka ezen a részen Van. Csak azt engedték át a juhok legelőjének, amelyiket sem búzára, sem szőlőre nem hasznosíthattak.

A szépen gondozott szőlőnél mondta Tatár Lajos:

— Ez tisztább, mint a szomszédé, pedig ott jobbak a feltételek a gyomtalanításra.

Útban a tsz irodájához a

A túlsúly: közel ötven kiló

Fotó: Bakó Jenő

bikaistállók környékén hozták szóba a házigazdák, hogy 35 túlsúlyos bikájuk május óta vár az elszállításra. Közel ötven kilóval több van már rajtuk, mint kellene. Ez bizony ráfizetés. Pedig szívesen foglalkoznak bikahiz- talással, jól is csinálják, olyannyira, hogy a terveik szerint a szomszédos állami gazdaságtól is átveszik ezt a munkát, de időben gondoskodni kellene az elszállításról.

Nyolc óra felé már 120 kilométer megtételét tanúsította a kilométeróra, amikor a vendégek megállapíthatták: elismerésre méltó módon hasznosítják a területet a tsz-ben. A földeken a gaz- mentes búzától a lassan virágba boruló napraforgón, a szépen növekvő kukoricán át meglátszik a gondosság.

A Duna felől egy kis szellő bólintásra nógatta a szálkái erdő fáit. Azok szót fogadták. Ebben benne volt egy kis biztatás a távolban furulyát formázó levelű kukoricásnak is: lesz eső rátok. És lett.

FEJES ISTVÁN

— JÖ TÉMÁM VAN —

mondom kollégámnak —, vitás ügy, tanulságokkal. A háztulajdonos üldözi a lakóját.

Erre már nem is figyel, csak legyint — szokványos história.

Valóban, az al-, társ. és főbérlők elüldözésének módszerei régiek. Úgy kell például a kutyát megkötni, hogy a bérlőhöz ne merjen bemenni senki. így el lehet szigetelni a szomszédoktól. Az ablak elé — ahol varrni szokott — palánkot, illetve lábakon álló táblát kell helyezni, hogy ne lásson ki, s úgy érezze magát, mintha börtönben lenne. Az sem „árt", ha az előszobából ki. alakított konyhájának beugró részét lefalazzák, mert azzal is kisebb lesz a bérlő lakása. Jó módszernek tűnik ezenkívül, ha a tulajdonos lezárja a padlást, ahol a bérlő húsz éve teregetni szokott, a fáskamráját pedig a legegyszerűbb lebontani.

A helyi tanács igazgatási csoportja ilyesmik után — mint a jelen ügyben is —, jogszabályokra hivatkozva, elrendeli az eredeti állapot visszaállítását, majd a három nap határidő lejárta után bírságot szab ki. Ez persze még mindig nem jelenti a tulajdonos csatavesztését. Joga van ügyvédet fogadni, a tanácsi döntést bíróságon megtámadni, a járási hivatalnál pedig megfellebbezni a bírságról szóló határozatot. Mindennapos, só kell ezenkívül tenni a szóváltásokat, s ezzel megfélemlíteni a bérlőt.

Ha a bérlő a bíróságon jóhiszeműen — mert gyakorlatlan ilyen dologban —, kiegyezik. máris eltelt leg.

• g j;;j asárnapi ebédvendég If V vagyok- a barátnémnál, ■ a szokott módon. Csa- ládja neki sincs és hozzám hasonlóan kedve sem, hogy egyszem egymagáért tűzhely mellett töltse a vasárnapot. Főzőcskézünk hát ketten, rádiózva, zenét hallgatva, újságokat böngészve a kavarintás. kóstolás szüneteiben, aztán ebédhez ülünk- Mindent eltüntetve, ami arra emlékeztet, hogy mi voltunk az asztalra kerülő ételek elkészítői is. íratlan szabályai vannak „nemes célú” együttműködésünknek. kinek-kinek szabott a dolga. Most például rajta a sor, ki kell vinnie a szemetet, mert a vajasgaluska levesbe szaggatása rám vár. Ö indul, én lendülük. Morgás az előszobából.

— Nézd már! Amikor az újságért kint voltam, semmi baj nem volt. most meg nem nyílik a zár.

Megyek, próbálom, csakugyan nem mozdul a kulcs. Ilyen helyzetekben előbb a méreg önti el az embert, utána az a fajta kétségbeesés, ami csak a technikai készséggel nem rendelkező nőneműekre jellemző. Egyikünk sem olyan fiatal már, hogy a magasföldszintet ablakon át hagyja el, hogy felmentőt keressen. Meg különben is. Hétköznap sem könnyű szakembert találni S- O. S.-munkákra, hát még vasárnap! Most mi lesz? Én még csak kipréselném magamat az előszobái ajtó ablakán, ha nadrág lenne rajtam és nem szoknya. De akkor merre induljak A súlyos kérdés megkerülése végett visszavonulok a galuskához, hogy legyen ami lenni akar, barátnőm pedig lesben áll.

alább fél év anélkül, hogy helyreállították volna az önkényes változtatásokat.

Tolnán, a Deák Ferenc utca 63-as számú ház tulajdonosa Takács Lászlóné a leírt módszereket próbálta ki lakója, özvegy P. Antalné nyugdíjas szövőnő ellen. P. Antalné húsz éve lakik a házban, amit Takácsné öt évvel ezelőtt vásárolt meg, s amibe később költözött a lányával.

P. Antalnénak 1972 óta van a községi tanácsnál lakásigénylése, de reménye nem sok. hogy állami bérlakást kapjon, mert a bérlakás kevés, lakásra jogosult pedig sok van Tolnán is. A kétszobás bérlet helyett házat vagy lakást venni? Nem tud, bár még most is dolgozik a Patyolatnál. Húszéves lányát — aki állandó kezelésre szorul — csecsemőkorában fogadták örökbe. Őrá P. Antalné nem számíthat, ezért nem mer kölcsönt venni a nyakába. Albérletbe a beteg fiatal nővel nem fogadják be.

TAKÁCS LÁSZLÓNÉRÖL

munkahelyén, a szekszárdi szabó szövetkezetben csak jót mondanak. „Munkáját rendesen végzi, nincs egy rossz szava senkihez.” Otthoni magatartását azzal indokolja, őt akarja kiüldözni a bérlő, „aki megszokta, hogy egyeduralkodónak érezheti magát a házban és most nem tudja elviselni, hogy a tulajdonos is ott lakik.” Azt állította, hogy a járásbíróság számára megfelelően döntött, arról viszont elfeledkezett. hogy a bírósági végzésben foglaltaknak még nem tett eleget. A kutyát máshova kötötte ugyan, de án— Hátha jön valaki — re- begi az óhajtó mondatok hangszerelésében, miközben fáradhatatlanul kísérletezik tovább a zárral. Ér már terítek, amikor hallom végre, hogy felújong: — Jaj. de jó, hogy jössz! Ezután izgatott helyzetismertetés, ami azzal ér véget, hogy „az isten áldjon meg. segíts!” A lakótársnő erre el, a barátnőm pedig be a konyhába az örömhírrel, amit félfüllel hallgattam, de amit egész füllel reménykeltőbb végighallglatni.

— Azt mondja, lakik itt a közelben egy idős lakatos. Ha otthon találja, az biztosan eljön.

— Nana! — gondolom én — Hiszem, ha látom!

És megláthattam.

A mester a terített asztal felé bandukolt a vasárnapi sörözőből, amikor a lakásáról már visszafelé tartó segélykérő elmondta neki mi a baj. Eltérítése néhány szóval sikerült. A mester sarkonfordult és jött. Csakhát, szerszám nélkül neki sem akart engedelmeskedni a renitens zár, mégis haza kellett mennie.

— Nem jön vissza- Fogadjunk, hogy fütyül ránk —w dünnyögtem úgy, hogy még én se halljam.

Igazam persze megint nem lett, de ez csöppet sem bosz- szantott. Akkor már én is előbújtam a konyhából, amikor csörrent a szerszámosláda és élénk eszmecsere kezdődött a háziasszony és az alacsonytermetű. 78 éves ember között. Mondhatom, érdemes volt odafigyelni, s megnézni azt a hatalmas pecsétgyűrűt is, amit kisiparos munkásságának 50. évfordulóján kapott nemrég a lakatosmunA MESTER

nak lánca egy hosszú drótkötélen úgy mozog, hogy most is elzárja a bérlő la. kásának bejáratát. Takácsné szerint azért, hogy „ne mászkáljon itt senki, mert udvarhasználati joga a bérlőnek nincs.”

A padlásra változatlanul nem lehet felmenni, a tábla az ablak előtt van, de már megrendelte az ornament üveget. „Csak még nem készült el”, pedig a határidő lejárt.

P-né a közelmúltban ügyvédi felszólítást kapott, hogy egyik szobáját adja át a tulajdonosnak, mert annak menye gyereket vár és már most is szűkösen laknak. Erről csak annyit, hogy a felszólítás szerint fia és menye is ott lakik, ezzel szemben az az igazság, hogy a fiatal házaspár Szekszár- don lakik albérletben.

Szokványos tehát a história, a kiüldözés módszerei sem újak, s a módszerek, úgy látszik, továbbfejleszt- hetők. Le kell csukni a kaput és nem adni kapukulcsot. A kapunyitás, -zárás idejét úgy kell megválasztani, hogy az minél kellemetlenebb legyen a bérlőnek. Meg is lehet verni a gyöngébbet és kiszolgáltatottabbak Csak ne legyen tanú. Mert ugyebár a látlelet csak a verést bizonyítja, azt már nem, hogy ki ütött. A nyolc napon belül gyógyuló sérülés még magánvádas ügy, tehát a sértettnek kell bizonyítani.

CSAKHOGY mindez nemcsak a szocialista erkölcs és együttélés szabályaiba ütközik!

Ihárosi Ibolya

kák egyébként rendkívül szerény tudora. Míg ő dolgozott, számos ismerettel lettünk gazdagabbak. S itt nemcsak arra gondolok, hogy értesültünk, mennyi idő után és miért mondják fel az EL- ZET biztonsági zárak a szolgálatot, vagy, hogy egész pályafutása alatt nem találkozott ilyen makacs jószággal, amit háromszor kellett szétszednie.

Két órába telt a postamunka. A kis öregembernek erkölcsi nagysága, szakmaszeretete volt az, amit megha- tottan bámultunk. Azért csodáltuk. hogy el tudott feledkezni a vasárnapi ebédről, amit otthon ki tudja hányszor melegítettek újra. Megfeledkezett arról is, hogy vasárnap tulajdonképpen munkaszüneti nap van és ö nem kötelezett ügyeletre- Távozás előtt aztán arról is tökéletesen megfeledkezett, hogy a kutyaszorítóból való kiszabadításért borsós árat szabhatott volna. Nem tette. Hozzá ez méltatlan is lett volna. A méltó az volt, hogy az ideiglenesen helyreállított zárat másnap délelőtt pontban akkor, amikorra ígérte, kicserélte és este — mi után üzenet várta otthon, hogy nehezen nyílik kívülről az új zár — sietve eljött megvizitálni.

*

iért írtam meg ezt a látszólag privát élményt? Tiszteletből az aranykezű és aranyszívű mesterek iránt. Egyúttal fájlalva is, hogy mind kevesebben lesznek. És még valamiért. Megtudva, hogy Lerch János bácsinak még most is rengeteg a munkája, kérdeztem tőle — fogalma sem volt, hogy újságíró vagyok — nem volt-e elég a munkából? Azt válaszolta, hogy nem tud munka nélkül élni.

Kár, hogy szakmát igen, emberi tartalmakat nem lehet tanítani...

LÁSZLÓ IBOLYA