Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-02 / 128. szám

1977. június. 2. KÉPÚJSÁG 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Klubtalálkozó A megyei klubtanács az Edzett ifjúságért mozgalom jegyében megyei klubtalálko­zót szervez, az „Ismerd meg Tolna megyét!” klubpályázat rendezvénysorozatának, ver­senyeinek első akciójaként. Június 19-én a sötétvölgyi, parkerdőben megrendezésre kerülő találkozóra a járási, városi közművelődési bizott- ságoknál lehet jelentkezni. A szervezők különbuszokat in­dítanak az utazáshoz. Előzetes a programból: öt­fős klubcsapatok részére aka­dályverseny, kispályás foci, játékos sportvetélkedő, me­lyekre nevezni a helyszínen lehet. Ebéd után a Zalka Má­té Katonai Főiskola haditor­naklubja tart bemutatót. Es­te —, a tábortűznél — pol- beat együttesek és szólisták műsorát hallgathatják a résztvevők. Az ifjúsági parlamenteken, a fiatalok részéről elhangzott javaslatok sorsáról — meny­nyiben kerültek be azok a vállalati intézkedési tervek­be — tárgyalt tegnapi ülésén az építők szakszervezete me­gyei bizottságának ifjúsági bizottsága. Értékelés és tervezés A fiatalok végrehajtották a tavaszi időszak feladatait fjúsági szövetségünk mozgalmi életében már a nyári feladatok do­minálnak: készülődés a vezetőképzésre, mozgó­sítás az építőtáborozásra. Időnként azonban napirend­re kerülnek azok az értéke­lések is, amelyek az elmúlt időszak akcióit; feladatait elemzik. Így például a közel­múltban tárgyalta a KISZ Tolna megyei Bizottsága az 1976/77-es mozgalmi évet zá­ró, valamint a jelenlegi moz­galmi évet indító alapszerve­zeti taggyűlések tapasztala­tait. Krizsán Istvánt, a me­gyei bizottság titkárát kértük meg, hogy tájékoztasson ben­nünket ezekről a kérdésekről. • A megyei bizottság titkára többek között elmondta, hogy megyénkben február 5, és március 30. között került sor az alapszervezeti beszámoló és vezetőségválasztó taggyű­lésekre. Ezek technikai elő­készítése többnyire jó volt, a taggyűlések a vezetőség be­számolója alapján értékelték az 1976/77. évi akcióprogram végrehajtását. A beszámolók többsége elemzően, reálisan foglalkozott az alapszervezet tevékenységével, a vezetősé­gek törekedtek arra, hogy az alapszervezet és a tagok munkáját fejlődésében minő­sítsék. összességében íjiegfe- lelő volt az aktivitás is. A tagság mintegy húsz százalé­ka mondott véleményt az alapszervezetek munkájáról — kiegészítve a beszámolót, önkritikusan bírálva és ja­vaslatot téve a feladatok megoldására. A pártszerve­zetek képviselői — egy-két ki­vételtől eltekintve — részt vettek a taggyűléseken, érté­kelték a munkát. Az előző évhez viszonyítva csökkent azoknak a száma, akiknek a tagsági viszonyát megszüntették és kevesebben léptek ki az ifjúsági szövet­ségből. A választások — az alapszervezetek többségében jelölő bizottság nélkül — mindenütt megfelelő komoly­sággal zajlottak. Az új veze­tőségek összetétele tükrözi a KISZ-tagság összetételét. A választások ez évi új elemé­ről, a titkár személyének kü­lön történő választásáról, az a vélemény alakult ki, hogy az egyes jelölés esetén telje­sen formális dolog. A gya­korlat ezt igazolta, mert egyes ejlölés esetén minden­kor a jelölt fiatalt választot­ták meg. Ami az új mozgalmi évet indító taggyűlések előkészíté­sét és lebonyolítását illeti, szólni kell két fogyatékos­ságról is. Az alapszervezetek egy része a központi akció- program célkitűzéseit he­lyezte a fő hangsúlyt, a helyi sajátosságok, hogyamányok, a munkahely előtt álló felada­tok megfogalmazására keve­sebb figyelmet fordítottak. Ott viszont, ahol a másik vég­let volt a jellemző, a központi feladatokból adódó helyi ten­nivalók elsikkadtak. Erről egyébként szó lesz a nyári vezetőképzéseken is. Az alapszervezetek a két taggyűlés között az egyéni beszélgetések alapján készí­tették el az akcióprogramhoz kapcsolódó, személyre szóló megbízatásokat. Ezen a téren fejlődést hozott, hogy a vál­lalások döntő többsége konk­rét, ellenőrizhető, a közös munkában való aktív részvé­telre, az önképzésre, a mun­kában, termelésben történő helytállásra sarkallják a fia­talokat. Ugyanakkor a válla­lások közösségi megbízatássá emelése, elfogadása körüli vi­ták intenzitása alapszerveze­tenként eltérő volt. A taggyűléseken — néhány kivételtől eltekintve — min­denütt sor került az új tagsá­gi igazolványok kiosztására. A munkahelyi és taninté­zeti küldöttgyűlések és össze­vont taggyűlések előkészítése, lebonyolítása mindenütt a tervezett ütemben történt. Megyénkben ötvenegy mun­kahelyen és huszonkét tanin­tézetben került sor az előző választás óta végzett munka értékelésére, a KlSZ-bizott- ságok újjáválasztására. A be­számolók és a viták tartalma az alapszervezetekéhez ha­sonló volt, sok esetben tá­maszkodott arra. A munkahe­lyi vezetők elismeréssel szól­tak a fiataloknak a gazdasági munkában való részvételéről, a KISZ-szervezetek segítségét igényelték az idei feladatok megoldásához. A megyében egy rendkívü­li küldöttgyűlés összehívásá­ra is sor került: ezt Bony- hád várossá nyilvánítása tet­te szükségessé. A küldöttgyű­lés tizenöt fős járási-városi KISZ-bizottságot választott a két közigazgatási egység te­rületén működő alapszerveze­tek irányítására. rizsán István elmond­K ta: összességében meg­állapítható, hogy az ------ 1977. évi tavaszi idő­szak politikai és szervezeti feladatait a KISZ-tagság, a KISZ-szervezetek megfelelő­en végrehajtották. Általános tapasztalatként elmondható, hogy a KISZ KB 1974. ápri­lisi határozatában megfogal­mazott szervezési tennivalók jól segítik munkánkat, a poli­tikai, testületi kérdések to­vábbi magyarázásával, helyes értelmezésével rendszeresen foglalkoznunk kell. N yári esték Napilap létünkre kissé lemaradtunk az események­től, ám az okok firtatása helyett hasznosabbnak ígér­kezik az eddigiek áttekintése és az elkövetkezendő idő­szak leendő programjainak rövid ismertetése. Már ami a Nyári esték rendezvénysorozatot illeti. Ezeken a hasábokon volt már egy beharangozó a 16 hétig tartó programról. Az első két estéről néhány szót: a sorozat 19-én indult — dacára a kissé tavaszias időnek — jól. Remélem, nem haragszanak meg a pékek a hason­latért: a műsor felépítése egy szendvicsével rokonítható. A zsömle ez esetben a Napsugár együttes. Kettészelt blokkjuk közé került be a Gúnya és Boros Lajos. És a szendvics szalámijához hasonlóan ők hozták az ízt, a magvát a műsornak. A Napsugár kevésbé kiforrott, most keresik — néhány saját számlik erről tanúskodik — azt a stílust, amely zenei elképzeléseiknek és a kö­zönségnek leginkább megfelel. A szokásostól eltérő — két szólógitáros — felállás egyéni hangzást is adhat későbbi zenéjüknek. Fejlődőképes együttesnek mutat­koztak be. Boros Lajos nyelvet ölt, tükröt mutat és mi mégis megtapsoljuk, tudván, olyanok vagyunk amilyennek lát és láttat bennünket. Problémaérzékenysége, fanyar humora, éleslátása, közvetlensége sokáig helyet bizto­síthat neki a legjobbak között. Azt hiszem, ő az akit akkor is nehéz lenne megunni, ha minden héten lát­hatnánk-hallhatnánk. 'Néha megérdemelt a gyors siker, ezt bizonyította a Gúnya együttes. A Ki mit tud? óta arra sem volt idejük, hogy egy új műsort összeállítsanak. A duó né­hány számát már láthattuk a tv-ben, ott is nagy tet­széssel fogadták, lehet ezért adták elő. Másodszor hal­lott vicc benyomását keltette. Gyorsan tegyük hozzá: jó vicc, jó paródia és jó humor, amit csinálnak. Egy héttel később — 26-án, és_még mindig május­ban — a Hét szív és diszkó volt a porondon. A Hét szív szintén kimittudos együttes kezdő, illetve alakuló együttes létére meglehetősen magasra állítja a mércét önmagának. Az a bizonyos jazz-rock kevésbé ehetőbb — ha úgy tetszik kisebb a közönsége — másrészt csi­szoltabb hangszertudást, improvizatív készséget igé­nyel. Az idő dönt, hogy miként valósítják meg céljukat. Ma — a harmadik estén — színvonalasnak ígérke­zik a program a régi megyeháza udvarán. Egzotikus csemegét ígér az indiai Calcutta trió szitárjátéka, két színművész is fellép; Oszter Sándor és Kozák András, valamint divatbemutató színesíti — szó szerint — a műsort. No és természetesen diszkó, ezúttal Lala le­mezei forognak. — steiner — Az országjáró diákok me­gyei találkozója (ODMT) az ODK-mozgalom túra- és ta­lálkozórendszerének közben­ső, megyei rendezvényeként került megszervezésre. A megye középfokú tanintéze­teiből 5—8 fős csapatok (több mint kétszáz középiskolás) vert sátrat a kezdés napján a völgyben. Kora délután a vá­rosismereti versennyel kez­dődött a program. Vasárnap volt a honvédelmi rajver­seny, előtte lévő napon a tá­jékozódási futás és a termé­szetjáró akadályverseny, úgy­hogy az állóképesség, ügyes­ség próbatétele többszörös volt. Vasárnap délelőtt érződött a táborbontás hangulata, s a résztvevők a déli' eredmény- hirdetésre vártak. Ekkor be­széltünk néhány diákkal. Müller János, a tájékozó­dási futóverseny egyéni győz­tese és a második célba érő Kertai Pál Paksról a Vak Bottyán Gimnáziumból jött. Mindketten érettségizők. A szóbeli előtt még befért az időbe ez a háromnapos ver­seny. Müller Jancsi szerint a matek, fizika beállítottságú­aknak jobban megy a térkép- olvasás, a tájoló használata — saját tapasztalatból tudja. No persze a 6500 méteres, kétszáz méter szintkülönbsé­gű pályán a legjobb idő megfutásához ez még vajmi kevés. Mindketten igazolt at­léták — középtávfutók — így érthető az ötvennégy per­ces legjobb idő. A sátorbontás, hazaindulás előtti csomagolás szokásos mértékű felfordulásában a bonyhádi Perczel Mór Köz- gazdasági Szakiskola csapatá­nak nyugodtan pakolászgató tagjaival is váltottunk né­hány szót a találkozó hangu­látóról. Az iskola — lehet hogy megunva a csapat rend­szeres „könyörgéseit” a sátor­vásárlásra, de valószínűbb, hogy az anyagiak megterem­tésével — hét új sátorral és tíz hálózsákkal lepte meg a kör tagjait. A felszerelést most próbálták ki, afféle ki­sebb házavatónak is jó volt a kirándulás — mondja a csapat vezetője Martos Klá­ra. Bíró Anna, Imre Mari­ann, Kaiser Erzsébet. Pász- ti Lívia és Sziebl Klára a csapat tagjai. A rangidős, tiszteletbeli tag, valamint egyszem fiú — Lock Zoltán — írásbeli utáni kikapcsoló­dásképp jött el, hogy az mennyire lesz hasznos, az majd a hátralévő szóbelin derül ki. ö végzi a ..férfi­munkák” zömét — lám mi­lyen csodálatos dolog a mun­kamegosztás — ez főként a cipekedésben, vízhordásban, tűzrakásban és hasonlókban teljesedik ki. A városismereti versenyen a csapat a jó teljesítményhez igyekezett minden eszközt igénybe venni. A zeneiskolá­ban — éppen Liszt után ku­tatva — egy minden valószí­nűség szerint magvas érte­kezlet közepébe csöppentek, ám — dicséretes lélekjelen­lét — szót kértek és útbaiga­zítást is kaptak. A tájékozó­dási verseny, illetve a túrá­zás nem újdonság a csapat­nák, hiszen éves teljesítmé­nyűik ezer túrakilométer fö­lötti. Ennek köszönhető ed­zett lábúk azonban a mosta­ni tájfutáson még edzettebb lett, mivel szervezési baki miatt — egy bolya elmaradt — s a csapat a cél helyett egy békésen legelésző birka­nyáj közepén találta magát, néhány kilométerrel megsza­porítva a távot. Kiválóan sikerült viszont a főzőverseny; minden sátor előtt — a szervezők biztosí­totta nyersanyagból — saját tűzzel, és saját konyhaművé­szettel, illetve bográcsforgató tudománnyal készült — ese­tükben a paprikáskrumpli. Fakanál ugyan nem volt, az alkalmi fakanalat viszont ün­nepélyesen el lehetett égetni. Hogy mennyire sikerült a produkció azt bizonyítja a tény; a kaja elfogyott. Mindent összegezve jól érezték magukat a három napban, kellemes emlékek maradnak a rövid táborozás­ról. A versenyék értékelésekor a csapatok tárgy- és könyv- jutalmat kaptak, melyet Kri­zsán István, a KISZ megyei bizottságának titkára adott át. St—Bj Értékelés — eredményhirdetés A tábor Müller, az egyéni győztes

Next

/
Thumbnails
Contents