Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-16 / 140. szám
V JÚNIUS I 16 rstmijimsK Névnap: Jusztin A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.43 órakor A Hold kél 3.49 — nyugszik 19.12 órakor Hatvan évvel ezelőtt, 1917. június 16-án kezdődött meg a szovjetek l. összoroszországi kongresszusa. * HUSZONHAT tanfolyamon 543 hallgató vett részt az elmúlt oktatási évadban a megye egészségügyi intézményeinél, a szakszervezet által szervezett politikai oktatásban A legnagyobb érdeklődés „A munkahelyi élet időszerű kérdései” nevű tanfolyam iránt v3ft. Tizenhat csoportban 327-en vettek részt a foglalkozásokon. ~ ÁTVEVŐ- és javítóhelyet nyitott Faddon tegnap a GELKA, melyben el. végzi híradástechnikai eszközök, valamint elektromos háztartási kisgépek javítását, felújítását. Az épületet a tanács a lakosság kérésére saját erőből alakította ki. ve kijavítottan várja a mintegy 2000 hektár kalászos aratását. (Tudósítónktól). # ÓVODAÉPÍTÉS. Deesen egy régi épületből alakítanak ki olyan óvodát, ahol minden csoport külön helyiséget kap. A nyugdíjasok klubjának tagjai, valamint az úttörők eddig 150 ezer forint értékű munkát végeztek. A községi tanács két régi iskola anyagából végezteti az építkezést Eddig már több mint 100 ezer forint értékű építési anyagot gyűjtöttek össze a jövőre kezdődő építkezéshez. Az átadás után a jelenlegi négy óvoda helyett egy korszerű, minden követelménynek megfelelő lesz Decsen. O AUTÓHUZATOK. A Fővárosi Kézműipari Vállalat pásztói telepén naponta kétszáz garnitúra gépkocsi, huzat készül Lada, Moszkvics és legújabban Trabant személygépkocsikhoz. A vállalat a garnitúrák háromnegyed részét exportálja, huszonöt százalékát a hazai kereskedelemben hozza for. galomba. + AZ ARATÁST megelőző gépszemlét a Szekszárdi Állami Gazdaságban tegnap tartották. A gazdaság 13 kombájnja és valamennyi szemszállító járműAnyakönyvi hírek A tamási kerület anyakönyveibe májusban az alábbi bejegyzések kerültek: Házasságkötések: Pécsi Sándor és Kiss Mária, Schmidt Lajos Kálmán és Gölöncsér Erzsébet, Hermán István és Faddi Ibolya Éva, Sógorka László és Frank Katalin. Bogdán-Balogh György és Kalányos Julianna, Sárközi Vilmos és Baksa Klára, Horváth Sándor és Keresztúri Ibolya, Mészáros István és Horváth Julianna, Pelcz Mihály és Pelcz Magdolna, Papp István Ferenc és Bella Zsuzsanna. Halálozások: Iván Sándor. Molnár GyÖrgyné Miklós Jusztina, Kovács György, Csike Lajos, Bencze Istvánná Nagy'Julianna. Kutyameleg Az. aluminium közei héiszár fokon olvad Szeretném reggelenként megsimogatni azt a meteorológust. aki kedves, szinte vigasztaló hangon adja tudtunkra, helyenként zápor, zivatar is várható. Biztosan igazat mond. De ezek az esők eddig messze elkerülték megyénket. Felhőt, ha ritkán is, de láttunk. S néha egy-egy erősebb szélfuvallat is végigsöpör, ami alig enyhíti a meleget. így aztán küszködünk, immár egy hét óta, a hőséggel. Mert meleg van az utcán, izzadunk a befüggönyözött lakásokban is, de van néhány munkahely, ahol a hőmérő átlagon felül magas értéket mutat. A Szakály testvérek Építőipari Szövetkezet öntödéjében, Szekszárdon, közel hétszáz fokon olvad a fém. A kályhában — így hívják a kemencét, ahol az alumínium folyóssá válik — egyszerre százhetven kilónyit melegítenek. Mikor a láng kialszik, valamennyivel mérséklődik a hőség. Áztán a jókora vasfazekak, az öntőüstök izzanak fel. Ahogy többliteres kanállal merik az edényekbe a fémet, a parázsló szín egyre feljebb kúszik. Izzó bödönné válik az üst. Az embereknek, akik hosszú, közepén felhasított rúddal az öntőformákhoz viszek a fémet, csupa víz a ruhájuk. — Szomjasak vagyunk állandóan — mondják — s ez az érzés csak addig szűnik, amíg a vizet nyeljük. Ezekben a napokban az öntőknek kétszeresen helyt kell állni. Bírni a fém melege mellett a kinti kánikulát is. És ugyanígy vannak a pékek, a MÉZÖGÉP horganyzói, a Patyolat vasalói, és folytathatnánk még hosszan a sort. Régebben a tél, a méteres hótorlaszok leküzdése kívánt leginkább emberfeletti munkát. Ilyenről az időjárás szeszélye folytán hosszú évek óta nem beszélhetünk. Ám a nyár minden esztendőben meghozza a kritikus napokat A latinból átvett szóval kánikulának mondott időt, amit kutyamelegnek fordíthatunk. Kutyamelegnek, ami az embereknek jelenti a pró-' bát. — sz 1 — MMG Bizonyítványosztás Ünneplőbe öltözött munkások töltötték -meg tegnap az MMG Automatika Művek- szekszárdi műszergyárának tanácstermét. Harmincketten, jórészt nők, kapták meg a szakmunkás-bizonyítványt, illetve heten az általános iskola nyolc osztályának elvégzését tanúsító okmányt. A vállalat évek óta szorgalmazta, hogy azok a dolgozók, akik több munkafázis elvégzését megtanulták, s esetenként szakmunkát is végeznek, szerezzék is meg a szakmunkás-bizonyítványt.”" Énnek az akciónak keretében kezdték meg elmúlt ősszel harmincketten a tanulást. Szabad idejük jó részének, szabad szombatjaiknak feláldozásával, s természetesen rengeteg tanulással, meg is tették ezt. Az eredmények kiemelkedően jók. A kilenchó- napos kurzust a tanulók átlagosan 3,4-es eredménnyel végezték. OL VAST AM A lengyel példáról Lapunk tegnapi számának inter júkészítö je a megyei művelődési központ Lengyelországot járt igazgatójának tapasztalataival foglalkozott. Itt olvastam a következőket: „ ... a művelődési intézmények építési költségeinek mindössze a felét biztosítja az állam. A többit társadalmi munkával teremti elő az a közösség, amely az intézményt használja majd.” Más népek, más szokások. Semmit sem szükséges szolgaian másolni, de bevallom őszintén, hogy ez a rendszer nekem tetszik. Már nem is csírája, hanem szép bizonyítéka a társadalmi összefogásnak és önigazgatásnak, hiszen Dobos Gyula igazgató így folytatja: „Ennek megvannak a hagyományai és módszerei, úgy tudjuk, a társadalmon soha nem múlik egy intézmény elkészülte.” Más szóval, lengyel barátaink nem várnak mindent a zsebébe olykor nagyon mélyen belenyúló „Állam-bácsitól”, hanem maguk is hajlamosak önmagukért tenni valamit. Nincs rá bizonyítékom, de élek a gyanúperrel, hogy azok, akik áldoznak is valamit egy művelődési intézményért, jobban megbecsülik, mintha „készen kapnák". Az interjút adó arról is vall, hog a lengyel művelődési házak praktikusak. Bármilyen furcsa, de az sem lehetetlen, hogy terveik készítésénél figyelembe veszik a gyakorlati szakemberek tapasztalatait, tanácsait is. Ügy tűnik mindebből, hogy olykor érdemes körülnézni szomszédaink, barátaink házatáján. Okulásul. , O. I. A biztonsági előírásoknak megfelelő új motorkerékpárt hozott forgalomba a BMW cég. Az új típusra felszerelt két visszapillantó tükör, a megnagyobbított hátsó világítás, a feltűnő színek alkalmazása, valamint a kötelező foszfo- reszkáló bukósisak a vezető biztonságát szolgálja. Képünkön: az új BMW. i i i i i i i i i i i i i i i i i 24-29 fok Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet, több helyen záporral, zivatarral, egykét helyen jégesővel. Mérsékelt, időn- 'ként megélénkülő, változó irányú szél. Zivatar idején átmenetileg szélerősödés. Várható ■legmagasabb nappali ihőmérséklét csütörtökön 24—29 fok között. A tanulásban több tízezer forintos költséggel segítette is diákmunkásait a vállalat. Ez természetes is, hiszen a dolgozók olyan szakismereteket szereztek, aminek hasznosítása pontosan illeszkedik a gyár fejlesztési programjának megvalósításához. Az ünnepélyen valamennyi új szakmunkás a bizonyítvánnyal együtt megkapta az órabére emeléséről szóló értesítést is. A most végzetteket megkérdezték, szándékoznak-e tovább tanulni. Közülük tizenegyen igennel válaszoltak. DÖNTETLEN! Polgári védelem . A tamási járásban az 1972— 75-ös kiképzési időszakban az egészségügyi szakszolgálat, szakszolgálati alakulatainak általános szakmai felkészítését hajtotta végre. A felkészítést követően a járásban megszervezett ösz- szes egészségügyi szakasz vizsgát tett. A vizsga eredményeként elmondhatjuk, hogy a járásban minden alegység megfelelt a követelményeknek. A szakszolgálatnak ez a tevékenysége komoly gondot és problémát okozott, melyet csak a körzeti orvosok, a jól felkészített alegységparancsnokok és a megfelelő hozzáállást tanúsító beosztottak együttes tevékenysége eredményezhetett A gyakorlati vizsgáztatás megmutatta, hogy nagyon sok tennivalónk van az elvek gyakorlati megvalósításában. Nem lehet az élettől elszakítva végezni a munkánkat, mert az ilyen tevékenység félrevezethet bennünket. Az 1975-ös év végén az országos parancsnokság által meghirdetett jubileumi versenysorozaton részt vettünk, tíz szakasz küzdött azért, hogy részt vehessen a járási, majd a megyei versenyen. A szakaszok versenyre való jelentkezése önkéntes volt, és elismeréssel adózunk azért a fáradságos munkáért, amelyet a szakaszok állománya a helyi, a járási, majd a megyei versenyen tanúsított. Az 1976-os évben járásunknál is, mint- ahogy az ország egész területén, korszerűsítettük az egészségügyi alegységeket, amely létszámban komoly változást eredményezett. Az átszervezés után létrehozott alegységeink előtt nag'r feladatok állnak. Végre kell hajtani a kiképzési tervekben megszabott alapvető feladaA sérült szállítása a gyűjtőhelyre tokát, a szakaszoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy a legbonyolultabb viszonyok között is meg tudják oldani feladatukat. Mindez nem kis felelősséget hárít az üzemi, községi pv. parancsnokokra, mivel csak gvakorlati kiképzést lehet folytatni, csak gyakorlatban lehet bizonyítani, hogy az állomány felkészült feladatára. Az a véleményünk, hogy az 1977-ben a régi egészségügyi szakoszok- nál végrehajtott 4—6 órás gyakorlat megfelel a kívánt követelményeknek, melyre jó például szolgált a Pincehely és Nagykónyi községekben végrehajtott gyakorlat. Az a véleményünk, hogy ezen az úton kell haladnunk, ami biztosítani fogja az egészség- ügyi alegységek felkészültségét. Kérjük az üzemi, községi pv. parancsnokságok, az egészségügyi szakaszok beosztottjait, hogy a kiképzésben való részvételükkel segítsék elő a miniszter elvtárs parancsának maradék nélküli végrehajtását, öregbítsék járásunk egészségügyi szak- szolgálatának jó hírét, legyenek alkalmasak a legbonyolultabb viszonyok között egészségügyi tevékenységre. Mindezekhez a járási pv. parancsnokság nevében sok sikert kívánok. Dr. DOBROVICH MÁRIA TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárdi, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te- lex:14251, postafiók: 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím-: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551