Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-12 / 110. szám

Mézszezon Névnap: Pongrác A Nap kél 4.12 — nyugszik 19.10 órakor A Hold kél 1.34 — nyugszik 13.55 órakor Hatvan évvel ezelőtt, 1917. május 12-én volt a bu­dapesti Operaházban Bartók Béla Fából faragott ki­rályfi cimű balettjének ősbemutatója. MÁJUS 12 CSÜTÖRTÖK — FAPUSZTULÄSOK okai­nak vizsgálata Tolna megyé­ben címmel tart előadást holnap Rizner József erdő- mérnök a tamási művelődési házban. O A tanácsi szervek és a MTESZ megyei elnök­sége hat témában kérte fel a környezetvédelmi bizott­ságot vélemény kialakításá­ra, javaslattételre. Szenny­vízelvezetés, a települések zöld területeinek növelése, a talaj vegyi szennyeződése té­makörökben készítenek — többek között — javaslatot a bizottság tagjai. + TERMÉKKIÁLLÍ­TÁS. Május 11—13- ig a szekszárdi Rózsa Fe­renc Szakközépiskolában az MMG—AM és a BHG szekszárdi gyáregységei kiállításon mutatják be termékeiket. # MEGVÁLASZTOTTAK Tolna nagyközségben a Vö­röskereszt-szervezetek csúcs­vezetőségét. Elnöke: dr. Andróczy Ferenc körzeti orvos, titkára: Czakó János- né, aki már tíz éve tölti be ezt a tisztséget. (Fuchs Fe- rencné, Fácánkert). ~ TANFOLYAM discó- soknak. A megyében először szervez tanfolyamot a me­gyei művelődési központ és a megyei tanács művelődési osztálya lemezlovasok részé­re. A június 20-tól 25-ig tar­tó tanfolyamon bárki részt vehet. * pari községben he­tente három alkalommal közigazgatási napot tartanak, hétfőn, szerdán és pénteken. Ezeken a leggyakrabban elő­forduló államigazgatási, il­letve szakigazgatási felada­tok helyi ellátására a közös községi tanács ügyintézői tar­tanak ügyfélfogadást. A GYÖZELEM-NAPI meg­emlékezés volt Gyönkön, a szovjet hősi temetőben. Az ünnepet méltatta Laszk Fri­gyes községi párttitkár, utá­na a nagyközségi tanács vb, a helyi tsz és a ktsz képvise­lői koszorúzták meg az em­lékművet. Az ünnepséghez méltó műsort adtak az ál­talános iskola tanulói. (Nage­le János tanácstag.) — ÜZEMLÄTOGATÄS. a bonyhádi Perczel Mór Köz- gazdasági Szakközépiskola I/c osztályos tanulói tegnap dél­után a Szekszárdi Nyomdá­ba látogattak, megtekintet­ték a különböző üzemrésze­ket. # HÚSZEZER líráért (600 forintért) „vásárolt” gyerme­ket egy olasz munkás. A 39 éves Benito Uggeri elmon­dotta, Milánóban az egyik utcán váratlanul rosszul öltö­zött asszony toppant eléje és felszólitotta, húszezer lí­ráért vegye át tőle a karjá­ban lévő gyermeket, vagy a csecsemőt a csatornába ha­jítja. Az asszonyt még nem sikerült kézre keríteni. + VETÉLKEDŐ. Az Októ­beri Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére Ki tud többet a Szovjetunióról cím­mel vetélkedősorozatot ren­deznek a postán. A napokban volt Szekszárdon egy elődön­tő, melynek győztese a Tolna megyei Távközlési Üzem Zrí­nyi szocialista brigádja lett. A OKLAHOMA amerikai szövetségi állam kormány­zója aláírta azt a törvényt, amely engedélyezi, hogy a halálra ítélt bűnözőket villa- mosszék helyett nagy adag barbiturált tartalmazó injek­ció intravénás beadásával végezzék ki. # ANYAKÖNYVI HÍREK. A tamási kerület anyaköny­veibe április hónapban az alábbi bejegyzések kerültek: Házasságkötések: Németh József és Színák Julianna, Orsós Miklós és Ignácz Er­zsébet, Rigó Antal és Hor­váth Margit, Reich László Béla és Bálint Erzsébet. Halálozások: Frühvirth La­jos, Szigeti Mária, Bics And- rásné Rajna Julianna, Misz- lai Józsefné Simon Ju­lianna, Takács István­ná Szeder Magdolna, Gőgös Gyula. 55 éves korában, Sout- hamptonban elhunyt Ja­mes Jones, a „Most és mindörökké” és más hí­res regények írója. (Telefotó — AP —MT—KS) Felhős idő Várható időjárás ma estig: időn­ként megnövekvő felhőzet, egy-két helyen zivatar. Mérsékelt, több he­lyen átmenetileg megélénkülő észak- nyugati, északi szél. Vártható leg­magasabb nappali hőmérséklet: 20—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál, szerdán 11 órakor 16 fok volt. .. Tavaszy Noémi tárlata A béke és barátsági hónap alkalmából Tavaszy Noémi festő-, grafikusművész:Cseh­szlovákia magyar művész szemével című kiállítása nyílt meg szerdán a Rákos- palotai Bőr- és Műanyagfel­dolgozó Vállalat szekszárdi gyárának kulturális termé­ben. Csajbók Kálmán, a Ha­zafias Népfront Tolna me­gyei Bizottságának titkára nyitotta meg ünnepélyesen a kiállítást, amelyen ott volt a művésznő, s amelyen részt vett és Csehszlovákiáról elő­A kiállítás egyik szép linómetszete Virágzik az akác - vándoroltatási korlátozások Köztudott, hogy ilyenkor — vagyis akácvirágzás tá­ján — a móhcsaládaikat ván- doroltató méhészek igyekez­nek a számukra legkedve­zőbbnek ítélt helyen letele­píteni kaptárjaikat, hiszen az ekkor begyűjtött méz milyensége és mennyisége döntő hatással van egész évi termelésükre. A megyében — a környékbeli tájakhoz viszonyítva — több, nagyobb kiterjedésű akácerdő van, jó mézelőterületék. így érthető, hogy, más megyékből is ide vándorolnak a méhészek. Az idén a szokásosnál talán va­lamivel többen, mert az or­szág nyugati félében az aká­cosokban fagykár miatt ke­vesebb a virág. Jelenleg a szokásosnál hű­vösebb idő mellett még egy körülmény [befolyásolja ked­vezőtlenül a mézeltetést, a fertőző méhbetegségek ter­jedése. Az ország több kör­zetében zárlat alatt van a vándoroltatás, így például a jugoszláv és az osztrák ha­tártól számított tíz kilométe­res sávban nem lehet mé­hekkel bevándorolni. A megyében eddig nem észleltek fertőző megbetege­déseket. Nincs zárlat, a mé­hesek szabadon mozoghat­nak. Az állategészségügyi ál­lomás a Vas, Zala és Veszp­rém megyéből bevándorolt nagyobb telepeket megfigye­lés alatt tartja, így remélhe­tőleg sikerül megakadályoz­ni a fertőző méhmegbetege- dések kialakulását, illetve beszivárgását a megyébe. TÁÉV szocialista brigádok Ki tud többet a Szovjetunióról? Az MSZBT-tagcsoport a Tolna megyei Állami Építő­ipari Vállalatnál a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom hatvanadik évfordulója tiszteletére szocialista bri­gádvetélkedőt rendez „Ki tud többet a Szovjetunióról” címmel. A vetélkedőt az év­forduló előtti hetekben tart­ják meg, két „menetben”. Először területenkint rende­zik meg a selejtezőket, majd a vállalat központjá­ban kerül sor a döntőre. A szocialista brigádok 3—3 fős csapattal neveznek be. Az első helyezett csapat jutal­ma szovjetunióbeli utazás lesz, a második csapat egész brigádja részére egynapos — budapesti kirándulást rendeznek —, a programban szeretjei a Szovjet Tudomány és Kultúra Házának megje.- kintése is, a harmadik csapat tagjai tárgyjutalmat, a ne­gyediké könyvjutalmat kap­nak. A vetélkedő kérdéseit az országos lapokban és a Fák­lya című folyóiratban meg­jelenő, a Szovjetunióról szóló cikkek alapján állítják össze, a részvétel feltétele a Fáklya megrendelése. Eddig huszonnégy brigád nevezett be, hetvenkét Fák­lyát rendeltek meg. . OL VAST AM Rendhagyó szülői értekezlet A szülői értekezletekre mindig szorongva gondolok vissza. Féltem, mit mondanak majd rólam a taná­raim? Középiskolában bizony-bizony még az is elő­fordult, hogy elfelejtettem” időben megmutatni ott­hon a szülői értekezletre szóló meghívót. Olvastam a tegnapi Népújságban, hogy rendhagyó szülői értekezlet volt vasárnap a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában és kollégium­ban. Rendhagyó volt már az is, hogy vasárnapra hív­ták meg a szülőket. A diáktanács ötlete volt, hogy ilyen módon kö­szöntsék anyák napján az édesanyákat. Már hetekkel azelőtt elkezdődött a készülődés. Nem kellett senkit noszogatni, mindenki tette a magáét. Vasárnap a diák­tanács titkára köszöntötte a jelenlévőket, majd az al­kalomhoz illő verses összeállítás következett, végül a tánccsoport lépett föl. Ezután mindenki külön köszön­tötte virággal az édesanyját. Délután a szép parkban sétálva beszélgettek egymással az anyák és gyerekeik. Ritka vasárnap az ilyen, nemcsak azért, mert egyszer egy évben van anyák napja, hanem mert egy diák sem kívánkozott haza a kollégiumból, és a mama is ráért sétálni. Még eredeti rendeltetését is betöltötte ez a szép vasárnap, mert a szülők gyerekeik tanulmányi eredményeiről is tájékozódhattak a jelen lévő pedagó­gusoktól. Szerenád Visszhang „Kis bolt, nagy hang” 1977. április 22-én „Kis bolt, nagy hang” cikkükre a következő tájékoztatást adom: Vevőktől elhangzott szóbe­li tájékoztatások azt igazol­ják, egyes esetekben valóban előfordult, hogy az egység- vezető nem megengedhető hangnemet használt. Ez fő­ként az erősebb forgalmú időszakokban nyilvánult meg, melyre feltétlenül kihatással voltak a hagyományos rend­szerben üzemelő egységek­nél jelentkező fárasztó mun­kaikörülmények. Fenti problémák kiküszö­bölésére már jóval a cikk megjelölése előtt érdemi in­tézkedéseket készítettünk elő, melyek tartalmazták — az önkiszolgáló értéke­sítési rendszer bevezetését, — a bolti választék — te- rületigényeinék — megfelelő rendezését, — a helyes nyitva tartási idő megválasztását, — a személyi feltételek biztosítását. Gyakorlati végrehajtásra új egységvezető beállításá­val, május hónapban kerül sor. A megtörtént — kereske­delmi dolgozók magatartásá­ra nem jellemző — esetekért fogyasztóink szíves élnézését kérjük, s bízunk abban, hogy az átszervezett egység a ko­rábbinál szélesebb választé­kával, udvarias, kulturált ki­szolgálással elnyeri az ott élő lakosság megelégedését. Kovács Frigyes kér. főoszt. vezető A megyeszékhelyen, Szek­szárdon az utóbbi napokban az esti órák csendjét egyes utcákban énekszó veri fel. A diákok — ragaszkodva a régi kedves hagyományhoz — szerenáddal búcsúznak taná­raiktól. Amerre az éneklő csoportok elhaladnak, abla­kok nyílnak, felnőttek és fiatalok szívesen hallgatják a diákok énekét. Az idősebbeket emlékezés­re, nosztalgikus gondolatok­ra serkentő énekhangok, a fiatalokat a nagy próba. a négy év alatt ■ tanultakról számot adó érettségi vizsga közeledésére is figyelmezte­tik. Restaurálják az ozorai várat Nem túlságosan sok mű­emlék van a megyében, helyreállításuk és megóvá­suk kötelesség. A Műemlék- védelmi Felügyelőség és a megyei tanács programjá­ban restaurálták már a du- naíöldvári öregtornyot és a simontornyai várat. A költ­ségeket fele-fele arányban osztották meg. A közelmúltban a felügye­lőség és a megyei tanács képviselői helyszíni bejárás után döntöttek arról, hogy a következő közös munka az ozorai vár restaurálása. Hasz­nosítása a simontornyaiéhoz hasonló lesz. Helyet kap majd a várban többek kö­zött múzeum, könyvtár és vendéglátó egység is. Mind­ezek eldöntése ma még nem feladat, mert a feltárás el­tart a jövő év végéig. Addig a Műemlékvédelmi Felügye­lőség részletekbe menően megállapítja, milVen mun­kákra lesz szükség a teljes helyreállításhoz. Addig is a községi tanács a legszüksé­gesebb javításokat, például a tetőcserepek megigazítását elvégezteti. A nagyobb mun­kákat majd meg kell ter­veztetni. A vár állaga és komoly műemléki értéke teszi indo­kolttá, hogy a restaurálást minél előbb elkezdjék. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71.— Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 adást tarrotl Gombos Pál, a budapesti Csehszlovák Kul­turális és Tájékoztatási Köz­pont igazgatóhelyettese is. A két hétig tartó tárlaton Ta­vaszy Noémi Csehszlovákiá­ról alkotott csaknem negy­ven grafikája látható, főleg a prágai hangulatot, műemlé­keket megörökítő, színes olaj pas ztellek, s a szlovákiai népművészetet és tájat áb­rázoló linómetszetek. A meg­nyitó résztvevői közt szlo­vák szövőnőről készült met­szetet sorsoltak ki.

Next

/
Thumbnails
Contents