Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
/ tolna'N 8 1*EPUJSÁG 1977. május I. Az új világgazdasági rend napjainkban gyakran emlegetett fogalom. Viták is folynak arról, hogy kialakításában milyen módon vegyenek részt a fejlett gazdaságú országok, és mi váré munkában a fejlődő világra. Á Föld nagyobbik részének szegénysége, a túlnépesedés gondja, az emberiség élelmiszer-készleteinek várható alakulása, továbbá az egész földnek mint az emberiség közvetlen környezetének védelme, vagyis az emberiség közös gondjainak megoldása szükségessé teszi az egyes országok és országcsoportok közötti jelentős gazdaságú fejlettségbeli különbségek erőteljes mérséklését, vagyis-egy új világgazdasági rend kialakítását. Felkerestük dr. Szentes Tamást, a Marx Károly Közgazdasági Tudományi Egyetem Világgazdasági Tanszékének tanárát, hogy tájékoztasson benünket e folyamatról. a nemzetközi programokról és ezek alkalmazhatóságáról. — Az új világgazdasági rend kibontakoztatásának nemzetközi akcióprogramját 1974-ben az ENSZ VI. és VII. rendkívüli közgyűlése dolgozta ki. Ezt követte a nemI zeti államok gazdasági jogainak és kötelességeinek kartája, amelyet az ENSZ 1974 decemberi rendes közgyűlésén szavaztak meg. Ezek a fejlődés sok részletét, célszerű irányait tisztázzák. E dokumentumok, s az ezekre épülő magatartásnormák a világgazdaságban tevékenykedők számára kétségkívül törétnelmi mérföldkövet jelentenek. Hiszen első ízben került átfogó kritika alá most már nemcsak a marxisták részéről, a fennálló világgazdasági rendszer, a maga teljességében. — Anélkül, hogy elvesznénk a részletekben, felvázolható-e a jelenlegi és a korábbi időszakok fejlesztési törekvései közti fő különbség? — Nos, a fejlesztés első év- tizede, a 60-as évek elejétől számítva átütő sikert nem hozott. A fejlpdő országok gazdasági szintje nem közeledett a fejlett országok csoportjának színvonalához. Ebben az időszakban a fejlődő országok megsegítésének legfőbb eszközét szinte kizárólag a tőke „áttelepítésében” és a pénzügyi segélyekben, támogatásáokban látták. A fejlődő országokba települő tőke, túlnyomórészt az úgynevezett működő tőke, tehát az olyan pénz, amely az elmaradott gazdasági országokban telepített gyár, vasút, bánya, vagy üzletház „képében” jelenik meg, — a dolog természetéből következően továbbra is jelentős mértékben e tőke tulajdonosait gyarapítja. A segély nem ér önmagában sokat. Hiszen itt az is a kérdési hogy az adott ország mennyire „fogadóképes”, a nemzeti kormány mire használja fel a segélyt, pontosabban, mibe fektetheti, milyen technikát, technológiát vásárolhat érte. A legújabban megfogalmazott és deklarált elvek között azonban, most már, így vagy úgy, kisebb vagy nagyobb mértékben, ott szerepelnek az olyan lényeges követelmények is, mint például az az elv, amelynek értelmében az egyes nemzeti államok szuverén rendelkezési joggal bírnak saját természeti kincseik felett, és élhetnek az államosítás jogával is. Hasonlóan rendkívül lényeges, hogy a multinacionális vállalatokat a nemzeti álla- __ mok ellenőrizhetik, működésüket szabályozhatják. Ezek mellett az új világ- gazdasági rend eszméjének sarkalatosán fontos új tétele, a fejlődő országok iparosításával együtt, a technikai, technológiai együttműködés szabályainak kidolgozása és érvényesítése. Lényegében tehát a technológiai monopóliumok és a technikai függés felszámolásának gondolata. — Egy sor iparágat és technológiát áttelepíthetnek a fejlett világból a fejlődőbe, például különféle össieszerelő iparágakat, vagy a textilipart, vagy az élelmiszeripart, de ezektől a gazdasági különbségek nem csökkennek feltétlenül. Hiszen ezek nem alapvető ágazatok. Reális ez a veszély? — Természetesen. Az UNCTAD (a fejlődő államok nemzetközi szervezete) koncepcióban is megfogalmazódott. E szerint a technológiai monopólium, a technológiai függőség megszüntetése feltételezi, hogy a fejlődő országokban is kialakuljanak az olyan iparágak, amelyek nemcsak átveszik, hanem termelni é6 fejleszteni is képesek a korszerű és a helyi adottságokhoz illeszkedő technológiát. Ehhez, kézenfekvőén, ki kell alakítani a korszerű fejlesztési, kutatási bázisokat is. Az adott ország szellemi, anyagi és műszaki potenciálja, amellyel a továbbiakban, a mai legfejlettebbekkel is egyenrangúan képes lesz együtt dolgozni a műszaki tudományok és az ipar fejlesztésén. — Az európai szocialista országok, hazánkkal együtt, évtizedek óta ezt a megoldást helyezik előtérbe: tehát a tudományos, műszaki, gazdasági együttműködés bővítését és elmélyítését a fejlődő országokkal, főként — ezen belül is — a szakemberképzésben nyújtva segítséget és általában a műszaki tudományok átvételében. Hogyan tehető ez még eredményesebbé? — Ahhoz, hogy a kívánt eredmények megszülessenek, nem elég a szocialista országok, vagy az egész fejlett gazdaságú világ igyekezte, jóindulata, — a fejlődő országok belső erőfeszítése is nélkülözhetetlen, a belső gazdaság és társadalmi haladás. A fejlődő országok csoportját persze nem szabad úgy tekinteni, mintha ezen belül nem léteznének különbségek. Valójában a harmadik világ országai között nagy eltéréséket találunk a társadalmi és gazdasági fejlettségi szintben, reformokra való hajlandóságban, és a technikai fejlődéshez rendelkezésre álló nemzeti adottságokban is. — Vagyis az új világgazdasági rend csupán világkereskedelmi reformokkal és garanciákkal aligho alakítható ki. A különbségek egyébként sem a kereskedelemben, hanem az anyagi javak termelésében fennálló eltérésekből születtek, s a jelenlegi munkamegosztás mellett fenn is maradnának. — Pontosan így van, ezért az európai szocialista országok szakemberei, hazánk képviselői, a különféle nemzetközi fórumokon síkra is dekében, — a nemzetközi szállva ezen álláspontjuk érmunkamegosztás szerkezetének és a fejlődő országok belső gazdasági-társadalmi struktúrájának gyökeres átalakítását tartják az egyetlen olyan megoldásnak, amely valóban elősegítheti egy új világgazdasági rend létrejöttét. — Mindez lökét alapon elérhető? — Ma már a világgazdaságban nemcsak a tőkés országok „játékszabályai” érvényesülnek, s bár ma még a világban a tőkés viszonyok vannak túlsúlyban, a világ- gazdasági kapcsolatok átalakításának folyamata — nemzetközibbé válása, korszerűsödése, az érdekek közeledése egymáshoz — elindulhat, előre is haladhat, de persze egyáltalában nem ellentmondások, sőt: nem vargabetűk nélkül. GERENCSÉR FERENC A szolidaritás ereje ......................................................... ..Vk......................... .....V.V.V. E gymáshoz igazított léptekkel MÁJUS ELSEJÉN az öt világrész szinte minden országában együtt lengenek az ünneplő, felvonuló, demonstráló tömegek felett a sok színű nemzeti zászlók a nemzetköziség vörös zászlajával. Azt jelképezi ez, hogy a soknem- zetű világot összefogja valami, ami kölcsönösen fontos a népnek, a haladó emberek számára: a közös harc a haladásért a legnemesebb emberi eszmény, a szocializmus jegyében. Nemzeti és nemzetközi sohasem állt szemben egymással, bármennyire is igyekeztek és igyekszenek ma is szembeállítani a haladás ellenségei. A tudományos szocializmus nem feltalálta, csupán a kor követelményei szerinti reális programmá fogalmazta azt, ami Beethovennek a IX. szimfónia monumentális „Öröm ódájában” úgy szólal meg emberi hangon, hogy „milliók, ha egyesülnek. ..” Igen, a millióknak az országhatárokon átnyúló egyesülése, testvéri összefogása az erő, amely a győzelem bizonyosságával képes szembeszegülni zsarnokok hatalmával; a maradiság béklyóit letörve kaput nyitni új világra, az öröm, az emberi beteljesülés közelgő világára. A fehérbőrű európai munkásnak mindig több köze lesz a dél-afrikai bánya mélyén robotoló fekete társához, mint ahhoz'a fehér emberhez, aki a bányász verejtékéből profitot sajtol, palotát emeltet magának és onnan hirdeti a „fehér faj felsőbbrendűségét”. A skót hajógyárakat elfoglaló, a munkanélküliség ellen küzdő dolgozók önsegélyező alapjára még abból az Indiából is érkeztek pénzadományok, ahol tízmilliók vannak, akik aligha gondolnak vissza szívesen a brit gyarmati hadsereg kockás szoknyás skót ezredeire. A santiagói arénába zárt chilei hazafiak sorsa megrendítette a budapesti fiatalokat, akik pedig már egészen más társadalomban élnek, más gondokkal és távlatokkal, de tüntetni mentek, hogy kifejezzék szolidaritásukat a chileiekkel. A szolidaritás a hafa- dó gondolkodás olyan eleme, amely nélkül összeomlana, értékét vesztené egész filozófiánk. Mindenféle faji, vallási, nemzeti elzárkózás, befelé fordulás „hátra néz”; előre a nemzetköziség vezet, egészen a leghaladóbb eszmények, a szocializmus, a kommunizmus megvalósításáig. A világ rohamléptekkel halad, de vannak még, különösen Afrikában, Ázsiában, La- tin-Amerikában olyan országok, ahol az elemi munkásjogért, a nyolcórás munkanapért is küzdeni kell. A föld nagyobb részén azonban a mozgalom már messze előre tart és a szolidaritás ereje világtörténelmi változások tényezője lett. Kell-e nagyobb, magasztosabb példára hivatkozni, mint az Októberi Forradalom 60 esztendővel ezelőtti győzelmére a cári Oroszországban, a forradalom vívmányainak megvédésére az intervencióval szemben; arra, hogy Lenin milyen óriási szerepet és jelentőséget tulajdonított a nemzetközi proletár összefogásnak, amely nélkül az imperialista kormányoknak szabad kezük lett volna, hogy minden erőforrásukat a szovjethatalom vér- befojtására mozgósíthassák? EGY TERJEDELMES könyv is kevés lenne a munkásszolidaritás nagy történelmi fegyvertényeinek méltatására. Hogy csak a legutóbbi eseményeknél maradjunk, emlékezzünk annak a világszerte, és magában az Egyesült Államokban is kibontakozott tiltakozó mozgalomnak a szerepére, amely komolyan korlátozta az amerikai agresz- szor cselekvőképességét Vietnamban és hozzájárult ennek a forradalmi jellegű, nagy szabadságkü /leiemnek a győzelméhez. Emlékezzünk arra a nagy segítségre, amelyet a szocialista országok közössége, benne a mi hazánk is nyújtott a harcoló Vietnamnak, s nyújtunk vietnami osztálytestvéreinknek az építés mai nagy munkájához. A legközelebbi múltból pedig hadd emeljük itt ki Luis Corvalannak, a chilei fasiszták börtönéből való kiszabadítását, vagy pedig azt a nagy szerepet, amit a nemzetközi (és a belső haladó tényezők) szolidaritása töltött be abban, hogy 38 esztendő üldöztetései, véres megtorlásai után a Spanyol Kommunista Párt mégis visszanyerte legalitását. Azért is fontos éppen ezt a két példát említeni, mert mindkettőben helyet kapott a börtönökben sínylődök, az üldöztetést szenvedők iránti cselekvő együttérzés. De vajon a szolidaritás csupán erre a humánus érzésre épülne? Nem, sokkal több, sokkal mélyebb annál. Nem elsősorban részvét, vagy sajnálat, hanem a harci közösség tudatos vállalása ez. Olyan tényező, amellyel a haladás minden rendű és rangú ellensége számolni kényszerül. Mert része, mégpedig fontos alkotó része lett ideológiánknak, politikánknak! Miben is fejeződhetne ki hívebben, mint a kommunista és munkáspártok nemzetközi kapcsolataiban. Legyen az kis párt, vagy nagy létszámú, harcában maga mögött érezheti az egész mozgalom erejét, támogatását. A szolidaritás a nemzetközi munkásmozgalom egyik nagy összetartó tényezője, amely visszahat cselekvési egységére, erejére, minden egyes osztaga küzdelmének sikerére. Ebből következik, hogy beépült a megvalósult szocializmus országainak kapcsolatrendszerébe is, egyeztetett külpolitikájába, kifejeződik a Varsói Szerződésben, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában, nagy szerepet tölt be a szocializmus, a kommunizmus eredményes építésében. Éppen a legnagyobb és legerősebb szocialista ország, a Szovjetunió mutat történelmileg messzevilágító példát arra, hogyan kell a közös ügy érdekében, ha kell, áldozatot vállalni, összefogni és együtt haladni előre. A MÁJUS elsejei vörös zászlók alatt menetelő milliók egymáséhoz igazítják lépteiket annak az egész emberiség érdekeit kifejező harci feladatnak a jegyében is, hogy le kell fogni a háborús gyújtogatok kezét, meg kell óvni a világot egy nukleáris háború borzalmaitól. Harcos menet ez a békéért, a biztonságért, egy olyan világért, mely jobb, szebb holnapot ígér minden dolgozó embernek. SZABÓ L. ISTVÁN Munkásmozgalmunk történetének Lassan már megszokottá és természetessé válik, hogy legnagyobb és legjelentősebb kulturális centrumunkban, a budavári palota múzeumok- kal-közgyűjteményekkel folyamatosan benépesülő épületkomplexumában mindig történik valami említésre érdemes, vagy akár világraszóló esemény. Sorrendben a Budapesti Történeti Múzeum, a Részlet a kiállításból.
