Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-10 / 108. szám
Ki az erősebb? /TolnaN, , , ^frtPUJSAG 1977. május 10. Szombaton Szekszárdion a sötétvölgyi parkerdőben ifjúmunkás campingtalálkozót terveztek a KISZ-esek. A hét végén leesett nagy eső azonban meghiúsitóttá: le kellett fújni az akciót. A bátrak azonban nem féltek az esőtől, s kint maradtak Sötétvölgyben. Közben Székszárdon a bőrdíszmű és a nyomda fiataljai elhatározták, ha már a kirándulás nem sikerült, akkor is együtt maradnak. Délelőtt játékos szellemi vetélkedőt tartottak, délután a IV. számú általános iskola tornatermében sportdélutánon vettek részt. Vasárnap reggel a Béla téren a KISZ-bizottság előtt már ott várakozott Cszászár Jutka, a városi úttörőtitkár. — Sajnos haza kell küldeni a gyerekeket, — mondta: a felázott talaj miatt nem merjük vállalni, hogy 1500 gyerek kimenjen a táborba. Félő, ha leülnek, megfáznak. Ügy tervezzük, hogy részükre a tornatermekben sportdélelőt- töt tartunk. Közben megérkeztek a KISZ-esek is. Nyolc órakor kígyóztak a középiskolás diákok sorai, gyalog mentek. Vidáman, nótaszóval, gitározva tették meg a közel hat kilométeres távot. Kint a sötétvölgyi tisztáson találkoztunk a „bátrabbakkal”, akik itt töltötték az éjszakát. Szakács József, az MMG-AM esztergályosa: — Nem fáztunk. Gyújtottunk tábortüzet, jól éreztük magunkat. Fél tízkor megérkezett az első túrázó turnus. Addigra már előkészített terep várta őket. Volt röplabda-, kispályás labdarúgópálya, fejelőpálya, lövészpálya. Pillanatok alatt hangos lett az erdő, birtokba vették a terepet. Csala Sándor, a KISZ-bizottság munkatársa hangos bemondón azonnal hívta a csapatokat a versengésre. A dombori sportvezető-képző tábor hallgatói is megérkeztek. Kezdetét vehette a küzdelem. Az Egészségügyi Szakiskola tanulói külön versenyen mérték össze tudásukat. Akadályverseny, gránátdobás, lövészet szerepelt a programban. Az Edzett ifiúságért akció első napján a Sötétvölgyben közel 2 ezer fiatal vett részt, jól érezték magukat, kellemesen telt a vasárnap. Dombóvárott hét óra után már gyülekeztek a fiatalok a KISZ városi bizottsága előtt, ahonnan a jókedvű társaság a hetényi parkba vonult. A KRESZ-totóból és különböző akadályversenyekből álló sportversenyen tizennégy csapat vett részt. Kitűnő rendezés jellemezte a dombóvári akciót, azonban a fiatalok közül a vártnál kevesebben vettek részt, pedig aki ott volt, nagyon jól érezte magát. Lehet, hogy a szombati eső riasztotta el a fiatalokat? I Tamásiban Görgényi Zoltán, a KISZ községi bizottságának titkára a tőle megszokott lelkesedéssel dolgozott, irányított. A szakmaközi bizottság aktívái, Németh Lász- ló,4 Mohai Tibor és Zsolnai Ferenc, valamint az MHSZ lelkes munkatársai dolgoztak nagy igyekezettel, hogy ne legyen fennakadás, minden a legsimábban menjen. Elkezdődött a vetélkedő. Tizenkét csapat indult az ötkilométeres erdei útnak, ahol természetesen különböző akadályokat is le kellett küzdeni. Közvetlen utána megkezdődött a női labdarúgó-mérkőzés, a teniszpályán — az erdőgazdaság szervezésében — a bemutató játék Kilenc óra után néhány perccel megérkeztek a Szekszárdi Dózsa ökölvívói is: Lőrinc — Szabó, Balogh — Kiss, Neumann — Csonka, Flóris — Mocsán. A szorító sarkában Orbán László Euró- pa-bajnok, : müncheni olimpia ezüstérmese. A szekszárdi ökölvívók bemutatóját vagy hatszázan nézték végig, fel- felzúgott a taps, az elismerés. Ezt követően a közönség ismét a női labdarúgó-mérkőzést élvezte. A Tamási ME- DOSZ (Fornád) az Orion ellen 5:0-ra nyert, de már a Tamási Gimnázium ellen egy szerencsés góllal tudott csak győzni. A harmadik mérkőzésen az Orion ellen a Tamási Gimnázium bizonyult jobbnak, így az első helyet Fornád szerezte meg, 2. lett a Gimnázium, 3. az Orion csapata. A mérkőzés után Varga Gáborné a lábát fájlalta. Tar- nóczi Gizella vállára támaszkodva pihent. — A jövőben már remélem jobban megy. Talán már az Orionban is lesz rendszeres Az erdei útról lassan visz- szaérkeztek a csapatok és megkezdődtek a számi tgatá- sok, vajon ki szerzi meg az első helyet. Mint kiderült, a Kapos—Koppányvölgyi Vízitársulat Április 4. brigádja bizonyult legügyesebbnek, megelőzve a Vegyesipari és a Gabona csapatát. A teniszpályán dr. Kovács István végzett első helyen, mögötte Nagy Sándor a második, míg Palotai József a harmadik. A hangszórón keresztül egyre invitálták a résztvevőket: — Mindenkit szeretettel várunk a közelben lévő szalonnasütőnél. A szalonna és kenyér a helyszínen, mindenki tetszése szerint fogyaszthat. Tizenkét óra után megkezdődött az eredményhirdetés, miután valamennyi túracsapat visszaérkezett. A díjakat a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsának sportvezetője, Pintár Antal adta át. sportolás és indulunk hasonló versenyeken, — mondotta Varga Gáborné, miközben fájós lábát nyomkodta. A szalonnázóhelyen kitűnő hangulat uralkodott, melyet csak növelt a jó zene. Délután folytatódott a gazdag program: kerékpárverseny, motorosok és autósok ügyességi versenye szórakoztatta a közönséget. Mindent egybevetve jól sikerüli Tamásiban az Edzett ifjúságért akció első bemutatkozása. Fiú—leány foci Az ökölvívó-bemutató Fekvőtámasz a fára erősített táblán előírt utasítás szerint Az izgalmas labdajátékok után jólesik elnyúlni, pihenni Wéber Adám kerékpáron érkezett Páriból Nem is könnyű a hordó- gurítás Tréfás labdajáték A legfiatalabb.