Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-08 / 107. szám
3977. május 8. if^PÚJSÁG Georgij Holopov: Egy romantikus - lóháton rről a katonáról reggel óta csodálatos történe- i F" i teket meséltek. Mindenütt akadtak, akik tulajdon szemükkel látták hőstetteit. Némelyek azt látták, ahogy a lóhátas katona a városi színháznál odarúgtat egy tüzelőálláshoz, és egyetlen gránáttal elnémította az ellenséges tüzelőállást; mások azt, hogy foglyul ejtett egy csapat németet, ismét mások, ahogy a géppisztoly agyával főbe kólintotta a fasisztákat... De hogy miért harcol a katona lóháton — micsoda képtelenség! —, senki se tudta megmagyarázni. Én ezt a katonát délben az opera környékén láttam. Szőrén ülte meg tüzes lovát — úgy lóbálta a lábát, mint egy falusi süvölvény, aki itatóra igyekszik —, és felemelt kezében géppisztolyt tartva nyargalt valahová. _ De közelebbről csak néhány órával később, a Duna- csatorna körzetében sikerült látnom. A németek egy útkereszteződésnél kilőtték alóla a lovat, úgyhogy a katona négykézláb a legközelebbi kapualj felé mászott. Egy cipőboltból, ahol a kerületben súlyos harcokat vívó lövészszázad harcálláspontja volt. kilépett egy nagy bajuszú kapitány, és odakiá!- tott a katonának: — Gyere csak ide, pajtás! Szaporán! A katona megáll, majd tétován az üzlet felé fordult. — Gyere csak ide, gyere! ismételte meg fenyegetően a kapitány. A katona négykézláb bemászott a boltba. — Most fel is állhatsz! — mondta a kapitány, ahogy bement utána: — Itt nem fenyeget veszély. De a katona csak feltérdelni tudott. Ekkor a lábára fordította a figyelmét mindenki, aki a helyiségben tartózkodott. A katona lábán nem volt csizma, mind a kettő sötét gyapjúkapcával körülbugyolálva, amely alól hófehér kötések kandikáltak ki árulkodóan. Ekkor ébredtek rá valamennyien, hogy miért harcolt a katona lóháton. — Mikor és hol sebesültél meg? — kérdezte részvevőén a kapitány. Gyorsan a katona hóna alá nyúlt, és egy székre ültette. A katona restelkedve lehajtotta fejét... — Egy hete, kapitány elvtárs, Wiener Neudorfnál... Akna robbant alattam, leszakította a lábam fejének egy részét... — Egy szót sem értek! — mondta a kapitány. — Hát akkor, hogy kerültél Bécsbe? Bényei József: Gödrök Üresek már a meszesgödrölk Európa mély sírdombjai tartalmuk kiitta a föld fölszívták füvek cseresznyefák learatták megmaradotta'k cipók állnak asztalainkon Európa csatamezéiről elmenekülték a keselyűk éhes kukacok zöld legyek Sztrádáikon panoráma-buszok száguldanak kíváncsiakkal s a kifényesített lövedékek vihognak a kulcskarikákon Európa könnyen felejtett mit akarok a szégyenemmel A katona még lejjebb hajtotta fejét... Majd a föld alá süllyedt szégyenletében. Fiatal legény volt. Széles járom- csontú arcát sűrű szeplő borította. — Megszöktem a kórházból, kapitány elvtárs, Baden- ból... — Micsoda hős! Ez igen!... — A nagy bajuszú kapitány megint szigorú lett. — Hát hogy mertél megszökni? — Nem tudom, kapitány elvtárs... Éjszaka négykézláb kimásztam a kórteremből az udvarra, belopakodtam az istállóba, felkapaszkodtam egy ládára, a ládáról a lóra, és elindultam Bécsbe. Útközben a katonák egy zsákmányolt géppisztolyt ajándékoztak nekem, adtak gránátokat és egy zacskó töltényt... — Csudabogár! — kacagott fel váratlanul a kapitány. — Hisz úgy ledurranthattak volna azzal a bolond lovaddal együtt, mint a pinty!... Hát ki háborúzik lóháton a technika századában? Ráadásul utcai harcokban!... — Persze lelőhettek volna, kapitány elvtárs — ismerte el a katona. — De ez valahogy meg se fordult a fejemben. — Úgy látom, romantikus vagy, pajtás... Nem akartál te gyermekkorodban Indiába szökni? — kérdezte váratlanul megint felkacagva a szigorú kapitány. — De akartam! — felelte a fejét felemelve, kacagását széles mosollyal viszonozva a katona. — Csak nem Indiába, hanem Uzbegisztánba kapitány elvtárs. Harcolni a bászmacsok* ellen! Igaz ugyan, hogy akkorra már mind elfogták és lepuffantot- ták őket, így hát a határ helyett egy gyermekotthonba kerültem... — Bármennyire hős vagy is — mondta a kapitány, és megveregette a katona vállát —. kénytelen vagyok itt fogni téged, aztán visszaküldeni Badenbe. A legjobb esetben tíz napot sóznak a nyakadromantikus katonát í| nemsokára a kapitány fi autójába ültették, és ■g v*. Badenba szállították. De Bécs nem felejtette el. Híre-neve nőttön-nőtt, úgyhogy estére már fantasztikus történeteket meséltek róla, bár katonáink közt hősökben nem volt hiány az osztrák fővárosban. Az élő valóság így változott át szemem láttára legendává — a lóhátas romantikusról. Makai Imre fordítása ’'■Ellenforradalmi bandita Kö- zép-Azsiában. Artner Margit rajza Nyílt levél Tisztelt Potkovicskova úr! Engedje meg, hogy szeretettel üdvözöljük, s erőt, egészséget kívánjunk önnek és kedves családjának. És most térjünk a tárgyra. Kedves Potkovicskova, Önnek nem lett volna szabad így kibabrálnia velünk! Az szent és tény, hogy harcolnunk kell a tisztességtelen úton szerzett haszon ellen, pláne, ha az a közösség zsebéből vándorol át az ügyeskedőébe, de engedje meg, hogy megkérdezzük: miért éppen a mi lakótelepünkön kezdte el ezt a nemes harcot?! Most, amikor végre elkezdődött életünk első boldog periódusa, jön ön, és ezzel a fenenagy igazságszereteté- vel újra félelmet lop a szívünkbe. Az egész lakótelep rettegéssel néz a jövő elébe. Ki sugallta önnek azt a végzetes ötletet, hogy panaszos levelet írjon a fensőbb kereskedelmi hatóságnak? Nem mondjuk, ha esetleg névtelenül önti ki szíve nagy búját, a zűrt talán sikerül elsimítanunk. De Ön teljesen elvesztette az eszét, hogy aláírta a nevét. A fensőbb hatóság persze szabályszerűen megtette a szükséges intézkedést. Az igaz ugyan, hogy a lakótelepünk hentese 10 koronával többet számolt önnek, de higgye el, ez merő véletlenség, mondhatnánk figyelmetlenség. Mi bizonyíthatjuk, hisz mindannyian tőle vásároljuk a húst, hogy 2 koronánál sohasem számol többet. Az ön esete puszta véletlen, higgyen nekünk, ö minden bizonnyal azt hitte, hogy ön nem a mi lakónegyedünkben lakik. Ezt ön, bizonyára furcsa viselkedésével provokálta ki. Gondolkodnia kellett volna, megbeszélni velünk, a szomszédaival ezt az ügyet, mielőtt tollat ragadott. Ha így cselekszik, mi megtérítjük a kárát. Ránk is tekintettel kellett volna lennie, szem előtt kellett volna tartania a mi érdekeinket is. Tudnia kell: a mi hentesünknek már van kocsija, háza, nyaralója, sőt, a nyaralójában úszómedence is! A lányát férjhez adta, villát építtetett neki. Mindene megvan, amiről valaha is álmodott. Az a 2 korona, amivel minket általában megvág, csupán a hajdani múlt, a lakónegyed első éveinek kedves emlékszimbóluma. Most, az ön fellépése széttörte ezt az illúziót. Mert tudja meg: a hentesünket elviszik. Jön helyébe egy új. Az egész lakónegyed most aZt találgatja, milyen lesz... Egyet már sejtünk: ennék se háza, se nyaralója, se úszómedencéje, de talán még kocsija sincs. így azon fáradozik majd, hogy mindazt megszerezze, ami az elődjének megvolt. Ebből következően sejtheti: kezdhetünk elölről .mindent. Reméljük, ha legközelebb valami észrevétele támad, előbb kikéri a mi Véleményünket, mielőtt valamit cselekedne. Az ön szomszédai. Baraté Rozália fordítása Ék Sándor rajza Vajda János: CREDO Ha neve sem lesz régi vármegyének, Kerüietek-körökről szól az ének Melyek közérdékűleg mért határát Már nem „bogár” után keringve járták; Lesz ki parancsol és ki megfogadja, Törvénynek általános foganatja; A szolgabírák rémmesében élnek, Mágnás nem áll fölötte a törvénynek; Az árVapénztárnok többé nem sikkaszt, Mert cselekedni már nem úri „sikk” azt; Ha az adó lesz kétszerannyi, mint ma, De kulcs, arány csalatkozhata.tlan minta. És e cserével mind a kettő jól jár; Hatalmas ország és jómódú polgár; Mert államát igaznak, szentnek tudva, Adózó mit keres, el nem hazudja; Munkás jutalma méltó bér dicsének, Közmegvetés árnyéka a herének; Rangot, címét nem koldult rend szalagja: A szellem és erkölcs fensége adja; Ha, mint megannyi Cortez Nándor, múltúnk Hajóit eltökélten fölgyújtottuk, Hogy itt ez új világot, melythöz értünk, Meghódítjuk, de vissza .már nem térünk; Nem pislogunk a sírba dicsőségér; Csak szent eréklye már az ősi cégér; Eltűnt s új díszbe öltözött a puszta, Szebb délibáb — jólét — fényébe úszva; KínVallató pandúr s futó betyár Helyén sűrűn a mozdony griff je jár; Ha németek hozzánk tanulni járnak, Magyar leányt keresnek guvernántnak; Csikós mulat vasárnap frakkot öltve, Utolsó antisémita kitömve; Nadrágszíj, csáti bot, cigányok sátra, Nemesség bibliája: ferbli kártya, És — tisztesség nem eshetik .kimondva — Rojtos gatya... kerülnek múzeumba; Akkor telik be jós igéd, Széchenyi! Dicsőség, boldogság lesz itten élni... (Százötven éve született Vajda János) Kedden fekete öltönyben mentem be a munkahelyemre dolgozni. — Iván Ivánovics, mit látok? — köszöntött a ruhatárosnő, Nyura néni. — De kicsípte magát! Mi történt, hogy ünneplőben van? — Semmi különös — válaszoltam egykedvűen. — Jó napot, Iván Ivánovics — szólított meg Fruk- tin tervezőmérnök. — Hogyhogy ma ilyen elegáns? Valami történt? — Ugyan már. Semmi nem történt. A szobám ajtajáig, ahol dolgozom, tizennégy ember szólított meg. A tizenötödik, Nyikonov könyvelő, csak kenguruugrásokkal ért utol, amikor a kilincsre tettem a kezem. ■ B. Ricskov: A fekete öltöny — Iván Ivánovics, mi van, hogy így kiöltözött? — kérdezte. Kis szünet után halkan odasúgtam: — Szemjon Nyikolájevics, a miniszterhelyettes hívott meg vacsorára. Hogy mi történt ezután a könyvelővel, nem tudom... Leültem az íróasztalhoz és munkához láttam. — Iván Ivánovics — hallatszott a hátam mögött az osztályvezető hangja —, hogy-hogy ma ilyen csinos, elegáns? — Szemjon Nyikolájevics hívott meg vacsorára... — Szóval, ezért... hm... ki hinné... — mosolygott eről- tetetten a főnök. — Hát akkor gratulálok... Délután három órakor hivatott a gyárigazgató. — Mi van, bátyuskám, Iván Ivánovics? Nem szép dolog, amit maga csinál. Másoktól kell megtudnom, hogy hová készülnek? De- hát ahogy mondani'szokás: jobb későn, mint soha. Az igazgató felkelt az íróasztaltól és atyáskodva átölelt. — Fel a fejjel, kolléga! Én már kétszer találkoztam a miniszterhelyettes elvtárssal. Kellemes ember, de nem szereti, ha mellébeszélnek. Csináltattam magának egy kimutatást a vállalat termelési mutatószámaiból, és ha érdeklődik a munkánk iránt, majd említse meg neki ezeket az adatokat. Szerény kis kimutatás, de a lényeg benne van... Még sok mindent mondott az igazgató, de én már semmit nem hallottam, mert pontosan tudtam: ha holnap reggelig nem kapom meg a tisztítóból azt az öltönyt, amiben dolgozni szoktam, jobb, ha önként kikérem a
