Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-31 / 126. szám

1977. május 31. Í^PÚJSÁG 3 Hasznos volt, folytatni kell. ■ X, A faluból kivezető Gindli utca egyelőre még homokten­ger, de az út két oldalán már ott az útépítő anyag A 3200 LELKES Tengelic nagy külterülettel rendelkezik, de lakóinak zöme mégis bent, a. hosszan nyújtózkodó faluban él. Szép ez a község, hangu­lata van, és évek óta fiatalo­dik a termelőszövetkezete. Nagy szó ez. Ha valahonnan nem igyekeznek máshova munkáért a helyüket kereső fiatalok, az a gazdasági, tár­sadalmi fejlődés egyik leg­megbízhatóbb fokmérője. Évekkel ezelőtt egy riport kapcsán sok fiatal és idős tengelicivel beszélgettem ar­ról. hogy milyen a közérze­tük? Azt vallották, hogy jó. A településfejlesztési ver­seny 1976. évi eredményei ismét ezt tanúsítják, mert ugye akit csak valamilyen kényszer tart egy helyen, an- nák nem adatik meg a lakó­helynek az a szeretete, ami csudadolgokra teszi képessé az embert. Meghaladja a két­millió-háromszázezer forin­tot az az érték, amit Tengelic lakói az elmúlt évben társa­dalmi munkával hoztak létre. Temesi Mátyás, aki helybe­li születésű pedagógus, ezen­kívül megyei tanácstag is, tu­domásom szerint gyűjtőmun­kát végez a falu múltjának a feltárására, hogy megőriz­tessék minden a régmúltból, közelmúltból és a jelenből is — a jövő számára. Nem aka­rom befolyásolni, de Tenge­lic történetében érdemes len­ne helyet szorítani annak is, hogy lakói mivel gazdagítot­ták. Itt van az elmúlt év. Nevezetessége, hogy összefo­gással nagyszabású útépítés­re adták a fejüket a tengeli- ciek. Ennék köszönhetik dön­tően, hogy a Tiszta, virágos Tolna megy éért település- fejlesztési versenyben el­nyerték a községek kategó­riájában az első helyezéssel járó vándorzászlót és a fél­milliós első díjat. Csak pél­daképpen... A főutcával pár­huzamos Gyimesi utcában 630 méter hosszúságú és négy méter szélességű utat építettek. Társadalmi össze­fogás nélkül egymillióba ke­rült volna az útépítés, ki­hozták 270 ezer forintból, amiben az anyagköltség és a tanácsi házilagos brigád két szakemberének a fizetése foglaltatik a fuvarköltség mellett. Ha most még azt is megmondom, hogy Tengeli- cen a községi tanács csak évi 500 ezer forintos fejlesztési alappal gazdálkodhat, vilá^ gosabb a vállalkozás nagy- szerűsége. Tengelic-Szőlőhe- gyen két legyet ütöttek egy csapással a lakóhelygyara­pítók. ÚGY ÉPÍTETTEK négy méter széles vízelvezetőt, hogy az egyúttal útként is szolgál. A Hunyadi utca, Ara­di utca. Gindli utca, szőlőhe­gyen a Dózsa utca betonozá­sa sem szerepelt a költségve­tésben. Ott állt viszont ben­ne a községi utak kátyúzása 380 ezer forintos költséggel. Elvégezték 18 ezerért. A tsz sok ingyenfuvart vállalt. Ne kérdezze senki, hogy „az is valami?”, hiszen akad nem is egy termelőszövetkezet, amelyik alig ad valamit szék­helyén a tanácsnak segítség gyanánt. De soroljuk csak tovább. Tengelic sportolói, élen a horgászokkal, a lakos­sággal, kitisztogatták a kö- zéptengelici park elmocsara- sodott tórendszerét, Katalin- pusztán pedig játékpark épült az Alsótengelici Állami Gazdaságban dolgozó szülők gyerekei részére. Az új kézi- labdapálya társadalmi össze­fogással 25 ezer forintba ke­rült. Az értéke 188 ezer fo­rint. A tengeliciek minap vették át, ünnepi tanácsülésen a te­lepülésfejlesztési verseny el­ső díját. Büszkék lehetnek rá mindazok, akiknek ezekben a napokban nyilván nemcsak a nagy horderejű dolgok jut­nak eszükbe, hanem azok az apróságok is, melyek a köz­ség szépítését, rendezését szolgálták. A fentieken kívül is történt sok minden; virá­gosabb. rendezettebb a köz­ség. A vízellátás javítása ér­dekében két kutat kötöttek be, egyet Tengelicen, egyet Szőlőhegyen. Egyik is, másik is 150 ezer forintba került. De, hogyan juthatott volna az anyagi erőből a sok. költ­ségvetésben sem szereplő fejlesztésre, ha a társadalmi munkások lakóhelyszereteté- ben nem bízhatott volna a helyi tanács, ha a rendelke­zésre álló pénzeszközöket nem lehet „megtoldani”, sok­szorozni az összefogással, ókos gazdálkodással? Sehogy! BÁLI JÓZSEF, a fiatal ta­nácselnök nem minden büsz­keség nélkül mondta el. hogy jövőre az Óvoda utcával be­fejezik a szilárd burkolatú útépítést. Akkor már a köz­ség minden utcáján betonút vezet. Ami azt illeti, nem akármilyen program ez. A vízműépítés, csatornázás mellett az útépítés az egyik legdrágább fejlesztési tenni­való napjainkban pedig majd minden településünkön ez utóbbit sürgetik legin­kább az emberek. Már a ter­melőszövetkezetek gépei sem „szeretnek” tengelyt akasztó sárban jönni-menni. hát még a személygépkocsik! Ne gondolja azért senki, hogy az útépítés után nem akad majd közös erőért kiál­tó fejlesztési feladat Tengeli­cen. Az ember — tartson ez a tulajdonsága, amíg csak em­ber él a Földön! — soha nem elégszik meg a jóval, a jobb kell néki utána a még- jobb. Aztán az is sokat je­lent, hogy mindig lesznek a mozdulásra készek élére ál­lók, olyanok, mint Wascher Tóbiás, a szőlőhegyi tanács­tagi csoport vezetője, Patai János, Benizs József vagy a termelőszövetkezet Novem­ber 7. szocialista brigádja. Ők kapták 1976. évi tevé­kenységükért a Hazafias Népfront által alapított „Ki­váló társadalmi munkás em­lékérmet”. „Érdemes társa­dalmi munkás” címet tizen­két ten kaptak. Vannak kö­zöttük nyugdíjasok és téesz- tagok, pedagógusok és kisipa­ros is. TENGELIC minden olyan lakójának gratulálunk, aki nem sajnált se időt. se fá­radságot a közösen elhatáro­zott célok megvalósításától. Csak a folytatás is ilyen le­gyen! LÁSZLÓ IBOLYA Szombaton és vasárnap tartották meg Domboriban a Tolna megyei tanácsi fiata­lok első megyei találkozóját. Varjas Jánost, a .megyei ta­nács osztályvezetőjét, ifjú­ságpolitikai titkárt kérdez­tük meg, milyen kérdéseket kaptak vasárnap a megyei tanács osztályvezetői a több csoportos konzultációk során és hogyan összegezné a talál­kozó tapasztalatait. — Az igazgatási, jogi­szervezési, ifjúságpolitikai osztályvezetők, a sporthiva­tal vezetője és az egyházügyi titkár válaszolt a kérdések­re. A megyei tanács elnöke, dr. Szabópál Antal már az előző napon beszélt a to­vábbtanulásról, de ezen túl­menően sokan érdeklődtek erről. Felmerült a káder­fejlesztési tervek problémá­ja is. Az NDK-ban például mindenkinek megmondják, akit kineveztek vagy meg­választottak, hogy meddig marad pozíciójában, illetve, ha továbbtanul, milyen be­osztásba kerülhet. Vannak ennek a módszernek bukta­tói, de az sem jó, .ha valaki bizonytalan abban, van-e perspektívája az adott terü­leten. Fontos téma volt ezen­kívül a sportmozgalom, il­letve a sportfelszerelések magas ára. Az egyházügyi titkárt munkájáról faggatták a fiatalok, engem pedig az ifjúságpolitikai kedvezmé­nyekről és az elosztás rend­szeréről. Mindannyiunkat megle­pett — mondotta ezután Varjas János —, hogy ezek a fiatalok szakmai kérdések­ben mennyire tájékozottak. Az viszont már nem mond­ható el, hogy a napi politi­kában is ilyen jártasak len­nének. Ez felhívja a figyel­met arra, hogy a különböző továbbképzéseken, tanfolya­mokon erre vissza kell térni. Sztárcsevity Ervin, a szek­szárdi Városi Tanács elnök- helyettese abban a csoport­ban válaszolt a kérdésekre, ahol a pénzügyi, a terv-, az ÉKV-, a szervezési és gaz­dasági osztály vezetői voltak együtt. — Hasznos tapasztalatcse­rére adott alkalmat a talál­kozó a beruházások bonyolí­tásáról is. Minden osztály felelős az ágazati beruházá­sokért, aminek az a haszna, hogy a speciális igényeket hozzá tudja tenni a beruhá­záshoz, de ez a forma sok nehézséget okoz ott, ahol kis osztályok működnek. A szek­szárdi Városi Tanács ezért létrehozott egy négy főből álló beruházási csoportot. Másutt más megoldással pró­bálkoznak. Izgalmas téma volt az ön­álló költségvetési üzemmel nem rendelkező tanácsok helyzete. Itt sem sikerült mindenható megoldást talál­ni, mindenesetre nagyon fon­tos, hogy ott is elkészülje­nek a fenntartási, felújítási munkák, ahol nincs költség- vetési üzem. Esetleg szóba kerülhet egy csoport meg­szervezése. Sok kérdés hang­zott el a tanácsi dolgozók üdültetésével kapcsolatban és sok kérdés vonatkozott arra, melyik településen mi épül. összegezve mindketten el­mondták, hogy a találkozó vonzó és érdekes kikapcsoló­dás volt, és nem utolsósor­ban hasznos továbbképzés, öt hónap telt el a fiatal ta­nácsi dolgozók megyei par­lamentje óta, jó kontrollnak bizonyult a találkozó. Az országos parlamentet követően döntött úgy a Mi­nisztertanács Tanácsi Hiva­tala, hogy a tanácsi admi­nisztráció egyszerűsítése és ésszerűsítése céljából hozza­nak létre alkotó ifjúság cso­portokat. Egy-egy munka- közösség a saját területén vizsgálja meg mit és hogyan lehetne egyszerűbben, keve­sebb adminisztrációval csi­nálni, hiszen főként a kis tanácsoknak, sok gondot okoz az írásbeli munkák tö­mege. Az éves találkozót a ta­nácsi fiatalok rendszeressé szeretnék tenni. Jövőre a bonyhádi Városi Tanács vál-v lalta a találkozó megrende­zését a fonyód-béletelepi út­törőtáborban. — ihárosi — Délelőtt 10 órakor gyerekkocsik tömege áll a Paksi Konzervgyár tágas előcsarnokában. Meghökkentően nagy számot mond a vendéglátó szocialista brigád ve­zetője, Nyesev Mária: 240-en vannak „GYES”-en az 1300 nődolgozó közül. Kocsi persze az ebédlőben is parkíroz, a legkülönbözőbb helyeken. Vendégség van. Az igazgatón látszik a meg- illetődöttség. Köszönti a kis­mamákat és megismétli, hogy milyen szép látvány ennyi gyerek együtt. Háromszor el­mondja. Sírás, nevetés, szaladgálás, isszák a jobbnál jobb gyü- mölcsleveket és már itt a virsli, sietve hordják a bri­gádtagok, ezúttal is hibátla­nul dolgozik a DH brigád, ök és a nőbizottság a rende­zők, de az egész gyár nevé­ben tesznek mindent 1974. óta. Gondoskodnak róla. hogy minden kismama érezze a gyárhoz való tartozást, még akkor is, ha 4—5 évig van tá­vol, gyermeknevelés miatt. Mindig megy a nőnapi aján­dék. az üdvözlés, és akiknék ügyes-bajos dolgait intézni kell, a brigád teszi meg. Nem túl sok ez a kétszáz- negyven? — kérdezem Örvös Ferenc igazgatótól. — Rendes. Mindig ennyi, általában 20 százalék. Ügy mondja, mintha nem a munkából kiesett emberek­ről lenne szó, hanem azokról, akik a termelés élenjárói. A gyár teljesíti a feladatát és a 20 százalék is teljesíti: neveli a jövő munkásait. Ez a gyár élete. Odaülök két asszony mögé. összesen öt lánya van Nyúl­nának és Tomaliknénak. Nyúl Józsefné első gyermeke 14 éves, a második kilenc, az elhozott Mónika pedig négy­hónapos. Nyúlné húsz évvel ezelőtt, 14 éves korában kezdte a munkát a gyárban. Agnes nevű leánya szeptem­berben konzervipari szakkö­zépiskolába fog járni, szer­ződést kötnek a gyárral, már beszélt is az asszony a sze­mélyzeti vezetővel. Mónika váratlanul érkezett, de min­denki imádja, el sem tudnák képzelni az életüket nélküle. Nyúl Józsefné a feldolgozó- üzemben dolgozott és mindig három műszakban. — Mehettem volna egy műszakba — mondja —. de így szoktam meg és a brigá­dom miatt nem. is mennék sehova. A Május 1. brigád­hoz tartozom. Mind a tizen­hatan meglátogattak. Tomalik Pálné azt mondja: mire elindul a kisebbik lá­nya, a héthónapos Katalin, besétálhat a házba. Most épí­tették, az utolsó munkákat végzik. Három szoba, nappali szoba, főzőfülke, ebédlő, für­dő. Volt százezer forintjuk, kaptak hozzá 140 ezret az OTP-től, ez így elég lett anyagra. Az összes munkát maguk végezték el, családi, baráti összefogással. Minden­ki szakmunkás. Kőműves apósa például elhozta a bri­gádját. Tomalikné két és fél éve van GYES-en, és úgy ter­vezi, a második gyerek szü­letésétől számítva még három évig marad otthon A pénzük szépen összejön és beosztha­tó. A férj 2500-at visz haza, az asszony kap 1800-at és 700 forint a családi pótlék. A la­kás költsége 1000 forint, a kosztpénz 2000 (van kert is), 1000 forint jut ruhára és 1000-et félretesznek. Ö is tizennégy évesen kezd­te, összesen hét évig dolgo­zott, az utolsó időben mint targoncás. Most vendég és a hosszú szárú virággal hado­nászó két és fél éves Gabri­ella társaságában beszélget. Számára minden természe­tes: a hosszú távoliét, a gyö­nyörű ház és a targoncázás is. öt év után ugyanúgy fog majd futkározni a géppel, mint azelőtt. Eltelik néhány óra, jön egy nagyobb brigád, ugyancsak az irodaépületből, ők köny­velők és mint a Lányi Sa­rolta brigád tagjai, a gyár nyugdíjasait látják vendégül a mai napon. Az alkalom nem színpadias, mert az öregekkel 1970. óta millió szál fűzi ösz- sze a tizenöt könyvelőnőt. Mind a 340 nyugdíjas meg­kapja az üdvözlőlapot név­napján, születésnapján, újév­kor és a nyugdíjas nők meg­kapják az ajándékot a nem­zetközi nőnapon ugyanúgy, mint akik dolgoznak. Millió köszönőlevél, beszélgetések boltban, utcán. Most vendég­ség lesz, mint két évvel ez­előtt. Akkor mondja Kródi Józsefné brigádvezető, estig táncoltak az öregek. Fantasz­tikus, hogy a legöregebbek is ropták a táncot, a Bese Sa­nyi bácsi harmonikázott. Annyira megható, nem lehet kifejezni. Majd figyeljem meg. Lezajlott az ebédelés. át­változik ismét az óriási ebéd­lőterem. Virágfüzér kúszik a bejárati ajtó köré, az aszta­lokat úgy rakják, hogy kö­zépen minél több hely le­gyen. A gyümölcslevek mel­lé most sörösüveg is kerül. A konyhában maradt hat dol­gozó hozzálát a töpörtyűs pogácsa elkészítéséhez. Meg­főztek és kiadtak 708 ebédet, elrámoltak, most sül a por gáosa, aztán majd fő a virsli. Nagyon nagy vendégség lesz: 300 emberre biztos lehet szá­mítani. Jönnek, ünneplőben. Az előcsarnok olyan, mintha több száz tagú család gyűlt volna össze valamilyen alka­lomból. Semmi formaság. A brigádtagok és a gyári veze­tők nem sorfalat állnak, ha­nem izgatottan igyekeznek eleget tenni a tömeg egy em­berként való fogadásának. Mindenki helyet kap, hallgat­ja a meleg szavakat, az em­lékezést azokra az időkre, amikor még barakkok voltak a gyárudvaron, mély sárban jártak és ráfagyott a kezük a tisztítani való káposztára. Köszönetét mond az igazgató a régi munkásoknak, aztán végigjárjuk a modern üzem­részeket, integetés, kiabálás, kézfogások, puszik, ámulat, csudaszép itt minden. Az ebédlőben műsort ad­nak az úttörők. Tessék fo­gyasztani a sört, jön a virsli, kezdődik a zene. Kiváló dolgozókkal szeret­nék beszélgetni, nyomban hívják Lengyel Lajos bácsit és Sárközi Ferencnét. Átme­gyünk a klubba, hogy értsük egymás szavát. Lajos bácsi asztalos volt a karbantartók­nál és szb-elnök tíz évig. Hetven óta nyugdíjas, de még tavaly is ledolgozott 840 órát. A szemét operálni kellett nemrég, bújik a fény elől. Ha teljesen helyrejön, ismét bejár majd. — Gyönge volt már a sze­mem tavaly, de a hangjáról megismertem, aki szólt hoz­zám. Mindenkire ráismerek a hangjáról is. Én alakítottam meg az első szocialista bri­gádokat a gyárban, és az egész megyében az elsők kö­zött volt ez az öt brigád. Pél­dát kellett mutatnunk, meg is tettük mindig. Másik beszélgető partne­rem, Sárköziné csak két éve nyugdíjas. A gyárhoz 1940- ben került, végigjárt mindent, ami nehéz, sőt kegyetlen do­log volt: a háború alatti hu- szonnégy-órázásokat. a felsza­badulás utáni fizetésnélküli­séget, amikor csak lekvárt kaphattak, mégis harcoltak a gyárért: megmutatták, hogy van feldolgozni való anyag, elmentek szedret szedni. Az­tán megérte Sárközi Ferenc- né a boldog időket is, a gyár modernizálását. — Biztos, hogy még jobban örültem az új gépeknek, mint az igazgató. Ha belegondolok, valamikor kéthektós hordó­kat mozgattunk ... Most ele­gánsan megy minden. Nem panaszkodom. Üdvözletét én két helyről kapok, a Lányi brigádtól, meg a magamétól, a Kinizsi brigádtól. Nagyobb összetartás nem lehet, mint a miénk volt. De még most is. Ha valaki beteg, megyek hozzá. Engem is látogatnak. Ügy búcsúztattak a nyugdíj­kor, mintha ünnep lenne, de láthatja, nem /vettünk bú­csút egymástól és nem ve­szünk soha. GEMENCI JÓZSEF Fejenként 673 forint fjjpl a*bca n • Nyúlné és Tomalikné a kicsikkel Néhányon a 340 nyugdíjas közül (Fotó: Kiss S.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents