Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-26 / 122. szám
1977. május 26. ^PÚJSÁG 3 Atomerőmű-építkezés A lakótelep bővítése Az atomerőmű lakótelepe, amit szinte kezdettől atomvárosnak neveznek, lassanként kezd valóiban városi képet mutatni. A Kishegy teteje és keleti része már beépült, a terjeszkedés a tetőn, a síkságon folyik tovább, körülbelül Nagydorog irányában, tehát nyugat felé, másrészt pedig a déli oldalon. Fotóriporterünk fölkapaszkodóit az egyik tízszintes to- ronyhéz tetejére, onnan nézte, fotózta kőibe a lakótelepet 'és közvetlen környékét, így remekül lehet érzékeltetni, hogyan illeszkedik be a tájba az atoimváros, másrészt pedig megfigyelhető, milyen az a hely, ahova majd újabb házak épülnek, milyen környezet alakul át tökéletesen mássá. Nyugaton egy kis erdő áll még a már elegyengetett, megtisztított területen túl. Északnyugat felé öreg szőlők várnak a kisajátításra. Sok hely kell, hiszen a már álló ópületsorok mellé újabb sorok, házcsoportok kerülnek, változatos elrendezésben. Most a toronyházak építése van folyamatban. De Toronyházak törnek az ég felé nagy terület kell majd a 32 tantermes általános iskolának meg a sporttelepnek is. A kisajátítás legjobban a Duna menti Egyesülés Termelőszövetkezetet érintette a Kishegyen, mint ahogyan az erőmű üzemi területe is nagyrészt ennek a szövetkezetnek a birtoka volt. Szerencsére az erőműépítkezés- nél aránylag kevés értékes föld esett áldozatul. A Kishegy jó talaj, termékeny lösz. Szőlőnek és szántónak egysebb lakók, az erőmű leendő dolgozói közül azok, akik a Dunára látnak ablakukból, szép zöld csíkot szemlélhetnek tavasztól őszig, és a paksi határ is szolgál a közelben látnivalóval. Ez csupán panoráma. A Kishegyet újra be kell majd ültetni fákkal, úgy válik lakhatóvá az atomváros házrengetege. GEMENCI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly ' niliaiBi Versenyképesség - életképesség A KÖZGAZDÁSZOK évi szokásos vándorgyűlése (május 20—21-én rendezték Siófokon) ezúttal a versenyképességet választotta főtémá- jánák és ezzel kapcsolatát a szelektív, tehát a népgazdaság teherbíróképessége szerint rangsorolható fejlesztéssel. A versenyképesség egyébként igen összetett fogalom: jelenti azt is, hogy az adott gyártmányt a megrendelő szívesen megveszi és az eladóknak megfelelő árat hajlandó megfizetni, mert elfogadhatónak tartja. A versenyképesség másik termelési oldala azt jelenti, hogy a termék előállítási költségei az árba „beleférnek”, tehát hasznot hoznak a gyártóknak és a költségvetésnek egyaránt. Amikor tehát — így is mondhatjuk — életképes a termék. A versenyképességet több minden szolgálja. Például versenyképes lehet egy kevésbé korszerű termék is, ha az ára alacsony, de az önköltsége még ennél is alacsonyabb. Jobb azonban abból kiindulni, hogy egy korszerű termék biztosabban eladható jó haszonnal, több piacon is, mint egy régebbi. A versenyképesség, a gazdaságosan exportálható, keresett termék pedig elsősorban a gyártmányfejlesztő asztalán születik meg: hiszen a versenyképesség legfőbb hordozója maga a konstrukció. Az exportképesség javításához tehát nemcsak korszerű gyártási eljárások és gépek, jól szervezett üzemek, szilárd minőség, pontos piaci információk, jó nyersanyag stb. kell, hanem — és elsősorban — gyors, rugalmas, jó színvonalú gyártmányszerkesztés is. Erről pedig manapság kevés szó esik, mintha tartalékokkal csak a gépek, vagy a munkaidő jobb kihasználásában rendelkeznénk, s például a fejlesztések átfutási idejében ilyenek nem léteznének. Érdemes lenne megvizsgálni. hogy milyen a fejlesztők érdekeltsége, vagy munkakörülményeik, milyen a helyzetük egy-egy vállalatnál és így tovább. S ezt nem is kell feltétlenül országos ankét keretében mérlegelni, külön- külön bármelyik gyárban érdemes napirendre tűzni ezt a vizsgálódást, és szükség szerint változtatni. MA, PÉLDÁUL a műszeriparban, nemzetközi átlagban, 1—3 év alatt megújul a termékválaszték. Ehhez nálunk még mindig 4—5—6 év szükséges. Ha viszont egy ágazat átlagos fejlesztési átfutási ideje 50—100—200 százalékkal hosszabb a nemzetközi átlagnál, akkor nem csoda, ha a lassan készülő, a piacokon késve megjelenő gyártmányokért lényegesen kevesebbet kapunk. A HOSSZŰ átfutási időnek persze itt is több oka van. Például megnyúlhat az átfutási idő azért is, mert a külkereskedelem nem érdekelt különösebben abban, hogy egyes gyárak fejlesztőlaboratóriumait gyorsan kiszolgálja. A kísérletekhez esetleg szükséges 1—2 kiló anyag, 1—1 speciális szerszám vagy műszer elvész a külkereskedelmi vállalatok hatalmas tételei között. Ezek nélkül viszont a kísérletek, a próbadarabok nem készülhetnek el. Adódik gond abból is, hogy a jelenlegi vállalatokon belüli érdekeltségi rendszerben a fejlesztőket semmi nem ösztönzi, hogy világraszóló újdonsággal rukkoljanak ki. Akár merőben újat, akár a tavalyi megoldásnál csak kicsivel jobbat tesz le az asztalra, a bére ugyanannyi. Ezen viszont már segíthetnének a vállalatok — falakon belül, önerőből is. Ha az újdonságból találmány lesz, akkor persze többnyire más a helyzet. Az már kifizetődik a fejlesztőnek, de a szabadalmi eljárás igen hosszadalmas, s amíg véget nem ér, addig nem jó ha elindul a gyártás. Ez olyan ellentmondás, amit fel kellene oldani. Az is lassítja a fejlesztést, hogy a vállalatoknak nagyon kell vigyázniok a fizikaialkalmazotti létszám arányára. Tehát nem mernek elég embert felvenni a fejlesztésbe, mert ha megbomlik ez az arány, kapják a fejmosást. Ezért olyan vállalatokkal kell a világpiacon versenyezniük, ahol a fejlesztésben — a fizikaiakhoz mérten — két- háromszorta többen dolgoznak. A FEJLESZTŐI létszámmal különben sem szabadna takarékoskodni, sehol sem. Kivált nem a fejmosástól való félelem miatt. A fejlesztők a vállalat, a népgazdaság holnapi versenyképességét, életképességét „tervezik”. A holnapot pedig semmiféle mai érdekből, megfontolásból nem szabad kockáztatni. Ezt hangsúlyozta a közgazdász-vándorgyűlés megnyitó előadása is: „A szükségletek kellő időpontban való felismerése — hangsúlyozta dr. Hetényi István —, minden lényeges fejlesztési döntés alapja. A változtatás igényét nem az üzemen belül jelentkező gondokból, hanem ennél jóval előbb, az igény és a potenciál felmérésére alapozva olyankor kell felismerni, amikor a dolgok (még) jól mennek”. GERENCSÉR FERENC Újabb kezdések. A háttérben szőlők, gyümölcsfák. Egy diófa megmaradt A traktorokról aránt alkalmas volt. Persze magánterületeket is megváltottak a lakótelep építésének helyén és összességében a kisajátítás meglehetősen sok munkát adott az ezzel foglalkozóknak, a tanácsnál, az Erőmű Beruházási Vállalatnál, a bíróságon, amelyik az építkezés gazdája, irányítója minden szempontból. Már most látható: szép városrész épül a Kishegyen, sőt a maga nemében egyedülálló lakótelep, hiszen a hely és a megvalósulás egyaránt tetszetős, másrészt pedig vidéki viszonylatban igen nagy méretű. A ikidöntött diófákért mindenképpen kár, csak egyet tudtak meghagyni az építők. A lakók feladata lesz első- sódban, hogy minél szebben pótolják a házak között a zöldterületet. A szerencséHa traktorról hallok hírt, mindig két dolog jut eszembe. Egyik Gyenis János öreg traktoros barátom, aki talán leg- hűségesebbb az összes traktoros közül — a gépe volt mindene, amíg el nem érte a nyugdíjkorhatárt. A másik, a hírrel kapcsolatos emlékem Varsádot idézi föl, itt az iroda elé kiállítottak egy régi-régi Hoffher—Schrancz—Clayton—Schuttlevort traktort, azaz az istentagadó utolsó példányát, szépen kiföst- ve — lássa az utókor, milyen gépeken dolgoztak az öregek, a Gyenis János-féle traktoros-hősök. A magyar mezőgazdaságban az utóbbi évtizedekben egyre több új, eleddig ismeretlen, avagy csak szaklapokból látott hatalmas erőgépek léptek munkába, kézközeibe került a világszínvonal, például legutóbb a Rába—Steiger traktorral, majd most idén tavasszal a Rába ötszáz lóerős teljesen magyar traktor ejtette ámulatba a szakembereket is. Tudunk még traktort gyártani? tették fel sokan a kérdést. Tudunk. Hiszen a magyar traktorgyártás világhírű volt a maga körmös-traktor idejében — miért ne lehetne most is az. Tudom, hogy a győri gyárból rengeteg gép kerül külföldre, és a hazai földekre is. Egyik tegnapi hírünk tudósít róla, hogy eddig kétezer Rába—Steiger traktor dolgozik magyar földeken, idén hétszáz erőgépet gyártanak. Egészítsem ki ezt a hírt azzal, hogy a mi kukoricatermesztési rendszerünk, a szekszárdi KSZE, gépparkját erre az erőgépre alapozza. Ez az utóbbi információ egyben sejteti azt a tényt, hogy a magyar traktornak magyar földön, magyar szakemberek előtt ismét van hitele-értéke. Ezen túl elképzelhetjük, hogy az agrár- szakemberek véleménye újabb munkára serkenti a győri gyár kollektíváját — az erőgépekhez az ígértnél gyorsabb tempóban állítják elő a munkagépeket, eszközöket. Mert örömünk csak akkor lesz teljes, ha nemcsak erőgépünk lesz világszínvonalú, hanem a hozzávaló munkagépek is. _Pj_
