Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-22 / 119. szám
1977. május 22. ■ v KÉPÚJSÁG 5 Gencso Vitanov: Binjo Ivanov: Megpróbáltatás Esti szürkület ♦ Nem ahhoz kell a kitartás, Csend őröl a malom mögött, hogy elnézzük, mint omlanak álomvert bokrok bújnak össze, szét a hegyi falvak, ahonnan kövek közt sötét ér csörög, az ég felé nőtt fel szívünk. hogy a gát tóvá megnövessze; felszínén csöndes, fodros ringás, Nem ahhoz kell a kitartás, mélyén hal-cikkcakk, néma izzás; hogy elkísérjük az öregeket, önmaga mosolyába veszve, s továbbmenjünk aztán, ráncolva homlokunk, a sorsunkba belenyugodva arany fűszál őrzi a titkát. az emberek között. Ismerős út fut erre, de nincs szükség rá éjszakára, Elfáradni még nem szabad nekünk... elnyugszom én is csendesedve, — mint tavába az ér — az ágyba; Mert ahhoz kell a kitartás, s mintha az égről pilinckélne hogy kifeszüljünk — le egy tücsök, hirtelen dal sír, akár a fák — s az átkok ellenére, a föld és az égbolt között. madarak térnek meg a fákra. (Migray Ernőd fordítása) "\ V (Rózsa Endre fordítása) Roszen Boszev: A DARÁZS Nem akárhol, de pont a vasbeton főváros közepén, nem akárkit, de pont engem, megcsípett egy darázs. Éreztem a fájdalmat, a kezemre pillantottam és hirtelen nem is láttam összefüggést a csíkos rovar és a fájdalom közt, de később eszembe jutott pajkos gyermekkorom, a szúrós méz az arcomon; és semmi kételyem sem maradt — húsz év után újra bel'émmart. 'Folytattam az utam, de a kezem sajgott. Látom ám, szembe jön velem egy ismerősöm, akivel valalha kapcsolatban voltam, de hogy egy továbbképzésen vagy egy üdülőben találkoz- tunk-e — arra sehogy se tudok visszaemlékezni. De azért udvariasan mindig megkérdezzük egymást: „Hogy vagy?” „Kösz, jól. Hát te?” „Én is.” — Hogy vagy? — biccent az ismerősöm, és már menne is tovább, de a villanyrendőr sárgára váltja a zöldet. — Várj, — mondom — az előbb megcsípett egy darázs. — Darázs? — kérdezi az ismerősöm. — Darázs — erősítem meg —, és most sajog a kezem. — Hát — szól ekkor — én sem vagyok jól. Már negyedik éve lakásgondjaim vannak. Asszony, gyerek, hűtő- szekrény, televízió, meg vidéki rokonok egy kétszer hármas szobában. El#gen vagyunk ahhoz, hogy megkapjam a szomszédos szobát, de megkérdezték, miért nem rakom ki a bérlőimet. Megígértem, hogy megpróbálok segíteni rajta, gondolván, hogy csak lesz valami jó tippem, vagy egy jó emberem a tanácsnál. Az ismerősöm megvigasztalva távozott. De a kezem csak fájt. Le is ültem egy padra. A fasorban egy hajdani évfolyamtársnőm közeledett, mindjárt meg is kérdezzük egymást: „hogy vagy?”, és úgy látszik majd, hogy jól vagyunk. Végül mégis megállt és megkérdezte: — Hogy vagy? — Nem jól — feleltem. — Megcsípett egy darázs és most fáj a kezem. — Én pedig — viszonozta a hajdani évfolyamtársnőm — valószínűleg elválok. Itthagyott- a férjem, el is felejteném, de hát itt a gyerek... 'Mellém ült, elmesélte a történetét, amely évek óta gyötörte, jóllehet eddig az utcán százszor is közölte velem, hogy jól van. A'hogy illik ilyenkor, gyorsan kitaláltam egy történetet, hasonlót az övéhez, amelyben szintén el akartak válni, de váratlanul minden rendbejött, és azóta boldogan élnek. Hitte-e, vagy se, nem tudom, de mégis megvígaszta- lödva folytatta az útját. 'De az én kezein még mi ndig fájt. Néhány ismerősömnek elmondtam még. Ki közeli volt, ki távoli, de mind olyan, akivel már régóta nem álltunk le egy szóra. Megosztottam velük fájdalmam és meghallgattam az övéket. A fájdalom lassan el is múlt, hisz csupán egy darázs csípett meg. Annak rendje és módja szerint utamra indultam, lépegettem és biccentettem jobbra-balra: „hogy vagy?”, vagy feleltem rá, hogy „kösz, jól”. — Biztos lévén abban, hogy úgy van a másik is. Elmentünk egymás mellett, odakacsintunk ezzel a „hogy vagy?” — „köszönöm, jól” párbeszéddel a másikra és cipeljük tovább saját utunkon a saját terhűnket. De ha csak egy darázs csíp meg, megállunk mások fájdalmánál is. Hallgatózom, hallom, hogy zúgnak át az életünkön a repülők és a villamosok, zúgnak az ambíciók, mi magunk is zúgva szállunk ide- oda, de a darazsak egyre ritkábban zúgnak. Utolérjiük-e vajon a darazsat a mi őrült zúgásunkkal, és hogy vagyunk, jól vagyunk mi egyáltalán? Migray Ernőd fordítása Május 24. Bulgáriában o bolgár írásbeliség és kultúra ünnepe. Ebből az alkalomból néhány mai bolgár szerző munkáját mutatjuk be. Egy hét Karl- M arx-Stadt-ban Hét szocialista ország nyolc együttese vett részt az I. nemzetközi folklórfesztiválon, amelynek rendezője Karl- Marx-Stadt volt. Hazánkat, megyénket a dombóvári „KAPOS” táncegyüttes képviselte. Gazdag program várt bennünket. A fesztivált a „Stadt- halle” impozáns épületében rendezték. Rendkívül látványos élőképpel indult a program, amelynek során valamennyi együttes népviseletbe öltözve köszöntötte a fesztivál közönségét. Részt vettünk a karl-marx- stadti dolgozók május 1-i seregszemléjén. Megható látványt nyújtott a város dolgozóinak négyórás felvonulása és örömmel fedeztük fel az egyes üzemek, gyárak felvonulói között a kint dolgozó magyar fiatalokat, a magyar nemzeti lobogót. Együttesünk — a többi együttessel együtt — népviseletben vonult fel. Délután a „KAPOS” táncegyüttes a város egyik terén felállított szabadtéri színpadon nagy sikerű műsort adott. Együttesünk május 2-án, este mutatta be fesztiválprogramját — „Megfújom a furulyám” címmel a Stadt- halle nagytermében — nagy sikerrel. A sikert elsősorban a jól összeválogatott program, a kifinomult, magabiztos tánctudás biztosította. A fesztivál gálaesttel zárult, amelyen a „KAPOS” ismét nagy sikerrel szerepelt. A gálaestet követően Karl- Marx-Stadt város vezetői és a fesztivált rendező bizottság fogadást adott a delegációk tiszteletére és ekkor adták át a díjakat is. A fesztivál nem versenyszerű volt, így valamennyi együttes a fesztivál díját, oklevelét kapta meg. Másnap, delegációnk — Plauent, egy járási székhelyet látogatott meg. Délelőtt a híres csipkegyárban jártunk, este a városi színházban együttesünk ismét ízelítőt adott az élő magyar népművészet gazdagságából. Az egyórás program után a közönség helyéről felállva, lelkesen ünnepelte együttesünket a nagyszerű teljesítményért. A város polgármestere fogadást adott a delegáció tiszteletére, amelyen a sikeres szereplés elismeréséül átadta a város emlékérmét és az adományozást tanúsító oklevelet. A fesztivállal egyidőben vendéglátóink megrendezték a testvérmegyék népművészetét bemutató kiállítást. Megyénk gazdag népművészetét hímzések, szőttesek, fafaragások, és népi kerámiák képviselték. A fesztivál keretében a rendezők szakmai tanácskozást szerveztek, „A népművészet ma” címmel. Ezen a tanácskozáson Szabadi Mihály, a Babits Mihály megyei Művelődési Központ tudományos főmunkatársa figyelemre méltó előadást tartott a népművészet szerepéről, jelentőségéről a mai magyar kultúrában. Visszagondolva a barátság jegyében megrendezett fesztiválra, úgy érzem, hogy Karl-Marx-Stadt kezdeményezése a testvérmegyei kapcsolatok további erősítésének fontos eseménye volt. A vendéglátók mellett baráti szálak kötődtek Szovjetunióból, Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából, Bulgáriából érkezett együttesekkel is. Delegációnk méltóan képviselte megyénket, de hazánkat is ezen a nagyon rangos, jól szervezett népművészeti seregszemlén. Murzsa András ünnepély május 1-én: a szabadtéri színpadon a dombóvári együttes Farkas Pál munkája szegedi kiállításáról Színházi esték Troilus és Cressida Két Shakespeare-t ismerünk, az egyik ott áll könyvespolcunkon, állandóan olvassuk, s az „összes művek” hihetetlenül gazdag életművet jelent, amelyben az egé6z természet fellelhető. A másik Shakespeare csak színpadon jelenik meg, az „összes művek” summázataként, de a Hamlet, vagy a Romeo Shakespeare-ja nem azonos azzal a színpadi szerzővel, akinek hálóján fönnakad a filológia, akinek szerzőségét nem mindig lehet kimutatni megnyugtató módon, s aki — ne legyünk elfogultak —, olyan darabokat is írt, amelyek más szerző neve alatt aligha szerepelnének az irodalomtörténetben. A Perikies, a Titus Andronicus Shakes- peare-je a színpadon aligha azonos a Hamlet szerzőjével, aki csak a legmagasabb mércével mérhető, s tulajdonképpen ezek közé tartozik a Troilus és Cressida is, a filológia három évszázados rejtélye, s ha Shakespeare kezenyomát nem is vonta kétségbe senki, a társszerzőket illetően már nem ilyen egységes a vélemény, ugyanis több kutató két- három szerzőt is feltételezett, arra gondolva, hogy Shakespeare „bedolgozói” lehettek. Elképzelhető. A darab szerkezete laza, a jellemek megformálatlanok, a dráma mondanivalója homályos, műfaja bizonytalan. A kutatás Shakespeare személyes élményeivel hozta kapcsolatba, mintegy magyarázva kiábrándultságát, hisz a darab keletkezése idején (1602 körül) barátja és pártfogója, Southampton, Erzsébet önkénye következtében börtönben sínylődött. De a személyes elemek sem magyarázzák a darab vitathatatlan gyengéit, s így mindenképp fölmerül a kérdés, mi indíthat egy mai rendezőt arra, hogy épp a Troilus és Cressidát válassza? Babarczy László a háború esztelenségét akarta bemutatni, a vérontás jellemeket deformáló irracionalizmusát, ezért elegyített lépten-nyomon groteszk elemeket az előadásba. Amit kaptunk, egy kicsit az abszurd dráma felé hajlik, éppen úgy, ahogy a háború is tulajdonképpen abszurd, mint minden, ami az ember és az emberi értékek ellen irányul. A homéroszi eposzban gyökerező mű egyébként magával a történettel is önkényesen bánik, s jobb magyarázatot aligha lehet találni, mint magyar kommentátora, Kéry László: „A Troilus arról szól, hová jut a világ, ha elárulja az eszményeket, és az egyéni érdek és becsvágy pusztító tüzét bocsátja a társadalomra." El kell fogadnunk ezt a magyarázatot, jobbat aligha lehetne találni. Babarczy László rendezésében, ha ki is mutatható ez a tanulság, a hangsúly elsősorban a játékosságon, a groteszk elemeken van, s úgy éreztük, kitűnően áthangolta a darabot, amit a Shakespeare-kiadások a „színművek” között közölnek. Ez a színmű Babarczynál groteszk tragédia, a vitatott Shakespeare-mű elképzelhető legjobb megjelenítése. Persze a darab eredendő fogyatékosságait ő sem tudja feloldani, s rendezése bármennyire is látványos és szórakoztató, végtére nem tudjuk meg, hogy miért kell Cressidá- nak ringyóvá válnia, Achilles miért silány áruló, s mit kezdjünk Pandarus céltalan hitványságával, aki ráadásul a végén, ha ironikusan is, de így foglalja össze a darabot: Ó, kalmárok és kerítők. milyen buzgón használnak és milyen pocsékul jutalmaznak benneteket! A kaposvári színház előadása az évad egyik örvendetesen jelentős telpesítménye, annak ellenére, hogy szinészi- leg elég nagyok a kvalitásbeli eltérések. Vajda László (Ajax), Koltay Róbert (Nestor), Kun Vilmos (Pandarus), Rajhona Adám (Thersites). s rövid szerepében Matuz Piroska (Cassandra) az évad kiemelkedő alakítását nyújtotta. CSÄNYI LÁSZLÓ Miszlai György: Otthoni álom Otthon voltam... A „Hóttderéknál” a békalencsés vizet néztem, hol komoly-léptű gólya sétál, s nádirigó költ pelyhes fészken. Otthon voltam... Napfény fürösztött. „Sziget” csöndjében elméláztam. Távolról kolompszó köszöntött. Emlékek taván csónakáztam... Téli nap Későn ébred... Lustán bújik ki éji ágyából, s mereszti szemét. A téli hideg megijeszti, s magára rántja felhőköntösét...
