Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-19 / 116. szám

IVM&W5 Névnap: Ivó ' im A Nap kél 4.03 — ' I“ nyugszik 19.19. órakor V A Hold kél 5.07 ­: nyugszik 20.26 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1902. május 19-én szüle­tett Pécsett — és 51 éves korában halt meg Buda­pesten — Lauber László építészmérnök, a funkcio- nalista szellemű modern ma*ryar építészet jelentős képviselője. A SPORTUDVAR gyer­meknapra. A gyermeknapon adják át a cikói gyerekek­nek az új sportudvart, amit a szülői munkaközösség szervezésében az egész falu lakossága épít. Lesz futó-, foci- és kézilabdapálya is. A felszerelésekre harminc­ezer forintot költöttek, a többit társadalmi munkában csinálják meg a cikóiak, köztük az ifjúsági klub tag­jai. O MÖKA MIKI Szek- 6zárdra jön. Május Z2-én szerepel a megyei művelő­dési központban Levente Péter, a tévé népszerű Mó­ka Mikije. Műsorát kilenc­kor óvodásoknak, fél tizen­egykor kisiskolásoknak mu­tatja be. — négyszázezer liter tej a háztájiból. A szakcsi Uj Élet Termelő- szövetkezet tagjai a ház­tájiban kitűnő szarvas- marhákat tartanak. A tejet a termelőszövetke­zet vásárolja fel tőlük, az év végéig ez a meny- nyiség eléri a 400 ezer litert. * ÜLÉST TARTOTT a Kapos menti fiatalok találko­zóját szervező operatív bi­zottság Szakályban. A napi­renden a június 18—19-én megrendezésre kerülő talál­kozó programjának össze­állítása szerepelt. Ez évben az ötödik rendezvényre ke­rül sor. # SÁRKÖZI motívumok­kal. Deesen, az öregek nap­közijében az idős nők negy­ven méter, sárközi motívu­mokkal díszített függönyt szőnek, melynek értéke megközelíti a 20 ezer fo­rintot. A függönyökkel majd az óvodát díszítik. ~ DOLGOZZ HIBÁTLA­NUL! A múlt év végén ve­zették be Simontornyán a bőrgyárban a „Dolgozz hi­bátlanul !” mozgalmat. Je­lenleg a vezetők részére tar­tanak oktatást, továbbkép­zést, melynek befejezése után a szocialista brigádve­zetők, majd a dolgozók szé­les körű tájékoztatását ter­vezik meg a gyárban. + DÉVAI NAGY KA­MILLA és' Oszter Sándor két előadóestet is adott Pak­son először az ifjúsági ház­ban, másnap a konzervgyá­ri munkásklubban. A mű­vészek előadás után sokáig együtt „szerepeltek” az if­júsági ház közönségével: a vállalkozó fiatalok versmon­dását meghallgatták és be­szélgettek velük a versek­ről. illetve ők is elmondták, elénekelték ugyanazt, a maguk felfogásában. A A KONZERVGYÁR készül a szezonra. Ezen a héten nincs termelés a Pak­si Konzervgyárban, csak a karbantartók és a takarítók járnak be, elvégzik a sze­zonra való felkészülés utol­só munkáit. A többi dolgo­zó egyheti pihenőt kapott. O AZ ÁLLAMI BIZTO­SÍTÓ Tolna megyei Igazga­tóságán tegnap délután nyugdíjastalálkozót tartot­tak. Az úttörők műsorral köszöntötték az igazgatóság régi dolgozóit, majd Lux Sándor igazgató tájékozta­tót tartott a jelenlegi mun» káról. * ÉVADZÁRÓ klubest Faddon. Pénteken 19.30-kor a művelődési házban mű­ködő klubok: a „Váci Mi­hály”, a Szocialista brigád és az Ifjúsági — részére összevont klubestet tarta­nak. A programban fellép Kozák András színművész és a Kaláka együttes. A zenés találkozón Ajándékkosár is lesz, sok vidámsággal és nyereménnyel, a Harmónia együttes közreműködésével. # TÁNCOKTATÖI tan­folyam. Ebben az évben is megrendezi a megyei műve­lődési központ a gyermek- és népi táncoktatói tanfolya­mot. A mintegy negyven résztvevő a tanfolyam után kapja meg működési enge­délyét. ~ BŐVÜL A BHG. A hó­' nap elején készült el a BHG Kapcsológép Gyárában a korábbinál nagyobb üzem­csarnok. A TOTÉV dolgo­zói a napokban hozzáláttak a gyár újabb létesítménye, a szociális épületek előké­szítéséhez. Az AFIT kese- lyűsi telepének helyére már viszik az építőanyagot, s ha­marosan hozzákezdenek az alapozáshoz. + GYEREKÜDÜLTETÉS. A TOTÉV az idén is foly­tatja a jó hagyományt: a vállalat dolgozóinak gyere­keit öt csoportban, egy-egy hétig üdülteti a vállalat dombori üdülőjében. A JOG- ÉS HATÁSKÖR. A Szekszárdi Állami Gaz­daság vszt-bizottsága a bi­zalmiak jog- és hatásköré­vel kapcsolatos oktatási ta­pasztalatokat és a bizalmiak további feladatait tárgyalta meg tegnapi ülésén. O A TOLNA MEGYEI Tejipari Vállalat május 24- én, a nemzetközi tejnapon, több iskolában tej- és tej­termék-bemutatót, kóstolót tart. Hasonló bemutatók lesznek a következő napok­ban a megye sok kereske­delmi egységében is. Kevés felhő Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, eső nélkül. Mérsékelt, napközben fokozatosan megélénkülő, helyenként megerősö­dő keleti, délkeleti szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. Szovjet testvérmegyei küldöttség Tegnap háromnapos Tolna megyei látogatásra huszonki­lenc tagú küldöttség érke­zett Szekszárdra szovjetunió­beli testvérmegyénkből, Tam- bovból. A küldöttséget Jurij Boriszovics Jakovlev, a Tam­bov megyei pártbizottság munkatársa vezeti. A küldöttséget Benizs Sándor, a megyei pártbizott­ság osztályvezető-helyettese fogadta. Vendégeink a Fel- szabadulás téri szovjet hősi emlékmű talapzatán elhe­lyezték a kegyelet virágait, majd városnézésen vettek részt, amelynek keretében ellátogatnak a múzeumba, a Babits-emlékházba, este pe­dig a Nagyvilág művészmo­ziban megtekintették a Tol­nai tájak című, megyénket reprezentáló filmet. Vendégeink virágcsokrokat helyeznek el az emlékmű talapzatán Fotó: Szepesi OL VAST AM Életmentők kitüntetése Pihenőerdő Váralján Váralján lesz Bonyhád Sötétvölgye. A szekszárdi parkerdőhöz hasonlóan a váraljai erdőben építik meg a város és a járás pihenő- és kirándulóhelyét. Az odavezető út építését már megkezdték. Két he­gyi patak találkozik a kör­nyéken, ezek vizéből tó- fűzér kialakítását tervezik. A munkát teljes egészében társadalmi munkában vég­zik. A területre az idén nyá­ron száz bonyhádi közép- iskolás részvételével szer­vezték építőtábort. ök lesznek az úttörők, akik megkezdik a park kiépíté­sét. A városi tanács koor­dinációs értekezleten be­széli meg az üzemek kép­viselőivel a hozzájárulás mértékét és módját. A ta­nács tervei szerint minden jelentős üzem egy faházat állítana fel az erdőben, ahol talán már a jövő nyá­ron úttörőtábor kezdi meg a működését. A későbbiek­ben kerül sor kint az erdő­ben a konyha megépítésé­re, de már ezen a nyáron felállítja az erdőgazdaság, a vietnami mintára készülő úgynevezett erdei iskolát. Ez egy oszlopokon álló fe­dett csarnok, ahol a tábo­rozok a kötött foglalkozá­sokat tarthatják. A patakokba pisztrángo­kat telepítenek. Mikor a sok is kevés Jó tizenöt évvel ezelőtt zajlott országosan az a vi­ta, amelyben a szemben álló felek a televízió terjedé­sétől féltették mind a színházat, mind pedig a mozit, úgymond; becsukhatnak Thália templomai és a film­színházak is, mert a tv rabigába hajtja tulajdonosait azzal a lehetőségével, hogy papucsos, pizsamás — el­heverő vagy fotelban terpeszkedő — nézőihez színhá­zat és mozit is visz. Nos, az újdonság varázsának első periódusában valóban észlelhető volt az érdeklődés lanyhulása és tartott is addig, amíg a színház- és film­művészet fel nem fogta, hogy a korábbinál jobbat kell hogy adjon ahhoz, hogy változatlanul építhessen a sze­mélyes találkozás élményének vágyára. A vita nem­csak elült, el is felejtettük. Eszünkbe csak okkal jut. Ez esetben például azért, mert az országgyűlés kultu­rális bizottsága — egyetértésben a Kulturális Minisz­tériummal — a közönség és színház új minőségű kap­csolatának megteremtésében jelölte meg színházművé­szetünk elmúlt öt évének eredményeit. A kulturális bizottság kedden tartott ülésén jelen volt és részt kért vitájában Szászi Gábor országgyűlési képviselő is, aki — már nem először — elmondta, hogy megyénk 15 ezer középiskolás diákja legjobb esetben kétszer jut színházi előadáshoz évente. Ez kevés. Annak ellenére az, hogy a színházi előadások látogatási statisztikái — főleg a megyeszékhelyen — szemkápráztatóak. Egyéb­ként, ha országunk nagyságát nézzük, sok színházunk van. Ha a színházművészet iránt megnyilvánuló ér­deklődést, akkor kevés. Valahogy segíteni kell ezen az egyáltalán nem nyomasztó bajon. S bizonyosan tudunk is segíteni, ha a mostani, fél évtizedes mérleg készítését követően a cselekvés szándékával fog gondolkodásba mindenki, akinek csak fontos a közönség és színház új minőségű kapcsolatának további fejlesztése. —li— Tegnap délelőtt a Simon- tornyai Bőrgyár három munkásának: Papp László­nak, Zsolnai Sándornak és Báli Ferencnek életmentő emlékérmet adott át dr. Sza- bópál Antal, a megyei tanács elnöke. A kitüntetésen jelen volt dr. Adrián Zsigmond rendőr ezredes, megyei rend­őrfőkapitány is. Mint arról már lapunk ha­sábjain hírt adtunk, ez év februárjában a Simontornyai Bőrgyár átemelő szivattyú­ház szívótermében három gyári dolgozó hibaelhárítá­son dolgozott. A felhalmozó­dott kénhidrogén gáztól mindhárman rosszul lettek és a szennyvízbe zuhantak. Papp László, Zsolnai Sándor és Báli Ferenc önfeláldozóan siettek az életveszélybe ke­rültek segítségére és mind­hármukat kimentették. A gyors orvosi segítség és a kórházi kezelés két társuk életét megmentette. A három kitüntetett: Báli Ferenc, Zsolnai Sándor, Papp László Az első újságíró-iskolások találkozója Növényvédelmi előrejelzés A hét párás, esős időjárással kezdődött, amely egyes gomba­betegségek számára rendkívül kedvező. Az almafákat a varasodás ve­szélyezteti fokozottan, ezért a már javasolt készítmények egyi­kével (Dithane M—45, Orthocid) a hét végén is permetezzünk el­lene. Egyúttal az alrfiam-oly ellen hatékony növényvédő szert is keverjünk a permetlébe. Ilyenek lehetnek pl. a Ditrifon 40 WSC (20 cm3 10 lit. permetlé), vagy a Metathion 50 EC (20 cm3/10 lit. permetlé), vagy a Satox P—50 (2 dkg/10 lit permetlé), vagy a Ditrifon 50 WP (2 dkg/10 lit. per­metlé). Szőlőben a peronoszpóra ellen kell ismételten védekezni. A szőlőmolyok ellen pedig az al­mamolyoknál felsorolt készít­ménynek egyikét tanácsoljuk ki­juttatni hasonló módon és az ott megjelölt adagolásban. Az őszibarackfák permetezését elsősorban a barackmolyok ellen kell elvégezni. A fent ismertetett rovarirtó szerek itt is használha­tók. Gombabetegségek ellen pl. Orthocid juttatható ki, amelyből a permetlébe 2 dkg/10 lit. meny- nyiség kell. Ha az alma- és őszi­barackfákon levéltetvek is van­nak, vagy a szőlőben az atkák ellen is védekezni akarunk, a fent javasolt készítmények he­lyett Bi 58 EC-t (20 cm3/10 lit. permiedé) alkalmazzunk. A ki­mérésre nagy gondot fordítsunk, mert perzselést okozhat. Növényvédő állomás Május 20-án (pénteken) délután 3 órakor tartják 25 éves jubileumi találkozóju­kat azok az újságírók, akik 1952-ben a felszabadult or­szág első fiatal újságíró- nemzedékeként Budapesten a Gellért-hegyi Bérc utcában fejezték be tanulmányaikat. Idrdoépílís tdraadalmi munkában A korábban hideg aszfalt­ból épített járda megsüllyedt, megrongálódott Diósberény- ben a Nagy utcában. A köz­ség lakói elhatározták, hogy társadalmi munkában újjá­építik a járdát az utca elejé­től a postáig. A sódert már a helyszínre szállították, s a he­lyi termelőszövetkezet építő­brigádjának egyik tagja ve­zetésével fogják majd az új járdát megépíteni a diósberé- nyiek. A találkozó díszünnepsé­gén — amelyet a Magyar Új­ságírók Országos Szövetségé­nek székházában tartanak — Komjáth Irén, az iskola volt igazgatója mond ünnepi be­szédet, majd egyéb rendez­vényekre is sor kerül. , Változás a tv-Riiisortiap 16.35 Telesport. 16.55: Szo­lidaritási nagygyűlés a Sport­csarnokban. Helyszíni közve­títés Luis Corvalán elvtárs találkozásáról a budapesti dolgozókkal—színes. A 17.20 órára jelzett kiSfilm-össze- állítás elmarad. 18.10 Akarni s tenni kell. 18.30 órától a műsor változatlan. TOLNÁ MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551

Next

/
Thumbnails
Contents