Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-17 / 114. szám
A ífepÚJSÁG 1877. május 17. A Budapest táncegyüttes Szekszárdon ízelítő a táncművészetből — színvonalas művészi tánc. így foglalhatnánk össze egy mondatban a Budapest tánc- együttes szombati kamara- műsorát, melyet a szekszárdi Babits művelődési központ színháztermében tekinthettek meg az érdeklődők. A „jó félház” közönsége főként idősebbekből állt, a középkorosztály részvétele mellett csak néhány fiatal arccal találkoztunk. Talán ezért bizonyult mégis lelkes, jó közönségnek a szekszárdi? Nem tudjuk — de az biztos, hogy a három részre osztott műsor sikert aratott. A TRIPTICHON a háborúról és a békéről szólt, balkáni táncokkal. Zenéjét és a koreográfiát Kricskovics Antal Erkel-díjas, az együttes művészeti vezetőhelyettese állította össze. Az érzelemdús tételek közül az Elégiák című emelkedett ki, főleg a lassítások hatása volt lenyűgöző. A FÖLMELEGfT A LÁNG című második rész Petőfi emlékének szól, igazi magyar táncokkal. Itt a Kard és lánc, valamint a Csatadal című tételek érdemelnek külön dicséretet. Zeneszerző Vavrinecz Béla, az együttes zenei vezetője; koreográfus Simon Antal művészeti vezető. Jelmez, mint az első részben: Witz Éva. A MOZAIK című záró rész lírai táncképekből állt. A táncosok munkáját, teljesítményét itt érdemes igazán kiemelni. Közülük Hargitai Luci és Molnár Lajos Lisztdíjas, virtuóz előadásmódja aratta a legnagyobb sikert. Zeneszerző Győré Zoltán, koreográfus Molnár Lajos tánc- karvezető, jelmeztervező Kascsák Margit. A közönség nem csalódott a műsorban. Hiányérzetünk legfeljebb a tekintetben maradt. hogy a „szakmabeliek” közül kevés ismerős arccal találkoztunk — gondolunk itt néptáncosokra. — III — Színházi esték Meg lehet-e tölteni egy estét kizárólag irodalommal, anélkül, hogy akár néhány percnyi pihentető zene, ének hangozzék el ? Béres Ilona és Kovács István estje azt bizonyította, hogy az irodalom önmagában is lehet teljes műsor, s egyáltalán nem szabály, hogy a figyelemnek el kellene lankadnia, miközben versre vers hangzik fel. Ez elsősorban Béres Ilona érdeme, aki kivételes képességeit csillogtatta ezen az estén, s művészetét minden oldalról megismerhettük. Kitűnő versmondó, aki mindenkor képes hanggal, mozdulatokkal követni a vers lényegét, s olyan értően tolmácsol mindent, mint manapság nagyon kevesen. Legmeggyő- zőbbnék a Saint-Exupéry- részletben éreztük, ezt a csodálatos modem tündérmesét hasonlíthatatlan szépséggel mondta el. Partnere, Kovács István kevésbé meggyőző. Versértelmezését nem mindig lehet elfogadni, s mintha nem érezné a vers egészét: vers helyett rendszerint sorokat mond, s baj van az enjam- bemen tokkal is. A műsort záró Romhányi-verset pedig egy irodalmi műsorban nem lenne szabad elmondani. Cs. L. Corvina-kiadványok Reprezentatív művészeti kiadványokkal készül a Corvina Kiadó az idei ünnepi könyvhétre. Uitz Béla munkásságának az 1910-es évek második felére eső szakaszáról ad képet — a Magyar grafikusok sorozatában Baj- kay Éva esszéjével megjelenő — három, színes és kilenc fekete-fehér reprodukciót tartalmazó mappa. A Szovjetunió népeinek művészeti emlékeit tartalmazó sorozat legújabb kötetében Azerbajdzsán művészete elevenedik meg Gink Károly felvételei és Turánsz- ky Ilona régész tanulmánya nyomán. Egyik legszebb idegenforgalmi nevezetességünk, büszkeségünk a jázminillatú, vadregényes Almássy tér. A padokon fiatalok beszélgetnek: mennyi lesz majd a nyugdíjuk? A nyugdíjasok pedig pajzán szerelmi kalandjaikat mesélik el egymásnak. A gyerekek csukott szemmel adják át magukat a hintázás gyönyöreinek. Egy eltévedt futball-labda ráesik egy adag disznósajtra, amelyet egy farmemadrágos fiatalember falatoz jóízűen. A homokozótól balba, a negyedik pádon, ott ül korunk nagy humanistája, Droznicsek Árpád. Éppen málnát eszik. Porcukorral. Lehuippa- nok mellé a pádra: — Üdvözlöm, Droznicsek, málnázunk? — Az emberi szervezetnék szüksége van vitaminra. Erre nem szabad sajnálni a ,pénzt — néz rám szigorúan és nyugodtan tovább eszik. — Tudom, hogy az ön kíváncsisága nem ismer határt, ezért kérdezés nélkül is elmondhatom, jelenlegi munkásságom, az Emberiség érdekében: szerény díjazásért bárkit megtanítok számolni kétezerig. Ne szóljon közbe! AZt hiszem, abban egyetért velem, hogy manapság az emberek idegesek, ingerlékenyek. Felszáll például egy villamosra, a karja odaér valakihez, máris repkednek a levegőben a válogatott gorombaságok, amelyek esetleg nyolc napon túl gyógyuló sérüléssé is fajulhatnak. Régen azt mondták: ha bosszúság ér, számolj magadban húszig, és lehiggadsz. Napjainkban húszig számolnak és aztán máris csattannak a pofonok. Vagyis a lecsillapodáshoz, az idegek megnyugtatásához nem elég húszig számolni. Ma már minimum kétezer kell hozzá. — Unalmas lehet kétezerig számolni — jegyeztem meg halkan. Droznicsek gőgösen kilhúzita magát: — Erről sem feledkeztem meg. Minden számhoz rímet írtam. Próbaképpen mondjon néhány számot. — iEgy. — Ne pofozkodj, ne hebrencskedj! — Huszonhárom. — Nyugi, pajtás, békejobbod várom! — ötszáznyolcvannégy. — Semmi bunyó, mindig szelíd légy! — Ezerhéts zá znyol cvanha t. — Káromkodni csúnya dolog, szép szó mindig gyorsan hát! — Kétezer. — Ne kötekedj, örülj, hogy létezel! — Gratulálok, Árpád! — hajoltam meg tisztelettel. — Csak a kötelességem teljesítettem — mondta szerényen Droznicsek, majd a belső zsebébe nyúlt és néhány kézzel int, gyűrött papírlapot vett elő: — Parancsoljon, a számsor egytől kétezerig a megfelelő rímekkeli ellátva. ,26 forint 80 fillér. — Köszönöm, Árpád, de nincs rá szükségem. Én nyugodt ember vagyok, engem nem léhet kihozni a sodromból. Viszontlátásra, Árpád! Gyors léptekkel elhagytam a vadregényes Almássy teret. Közben fél szemmel hátrapillantöttam. Droznicsek céklapiros arccal bámult utánam, és magában számolt. GALAMBOS SZILVESZTER Világirodalmi Kisenciklopédia Tartalmas miniatűröket készíteni a legnehezebb. Hogy a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent Világirodalmi Kisenciklopédia tartalmas, azt sok tény bizonyítja: 3182 íróról és csaknem száz nemzet irodalmáról nyújt tájékoztatást 214 szakember válogató-összeállító munkája eredményeként. A szerzők és lektorok között szerepel többek között Bak- csi György, Elbert János, Halász Előd. Lator László, Sőtér István, Réz Pál, Egri Péter. A mű hasonlít a hagyományos lexikonhoz, de nem az; az enciklopédia: „oktatásitájékoztatási céllal összeállított ismeretek tárháza”. Tehát nem tartalmaz mindent; a világirodalom kiemelkedő íróinak életrajzát, legfontosabb adatait és tevékenységük fő mozzanatait foglalja magában. Abban is eltér a lexikontól, hogy a lexikális első rész után az egyes nemzeti irodalmak, fejlődésük főbb korszakainak, az irodalmi irányzatok, a műfajok alakulásának bemutatása következik. Mindig vitatható, hogy miért pont ez vagy az az író kerül be egy-egy válogatásba. Jelen esetben nyugodtan rábízhatjuk magunkat a rangos szerzőgárda ízlésére, amely elsősorban szépírókat szerepeltet, s csak ritkán filozófusokat, esetleg esztétákat. De mennyiben miniatűr a Világirodalmi Kisenciklopédia? Ha a Világirodalmi Lexikon már megjelent és még ezután megjelenő köteteihez viszonyítjuk, s főként, ha a világirodalomhoz mérjük, akkor a két kötetnyi terjedelem mindenképpen miniatűrnek nevezhető. Forgatása nem okoz gondot, a könnyen kezelhetőség pedig nagy előny; hasznos dísze az irodalmat szerető és művelő ember házi könyvtárának. TÖTH GYULA Tv-napló Tisztelendők Változatos műsorával, valószínűleg régen volt olyan kiegyensúlyozott hét, mint ez, amikor mindenki találhatóit kedvére valót, s nem is akármilyen színvonalon. Mégis egy riportanűsor első részét választjuk, nem azért, mert ez a műfaj a tv legerősebb oldala — egyébként ez is ezt bizonyította —, hanem azért, mert ebben mintegy sűrítve látjuk mindazt, amit a itv megvalósíthat, az időszerűséget, a jelenlét ötömét, azt a közvetlenséget, amire csak a jól szerkesztett doku- mentumfilim képes. A Tisztelendők című sorozatról van szó. Ne szépítsük, kellemetlen tévedéssel kezdődött; az ilyesmit meg kell nézni ä lexikonban, ha már a népes szerzőgárdából senki nem tudja — bár miért nem tudja? Giordano Brúnót ugyanis nem négyszázegynéhány éve égették meg, hanem egészen pontosan 1600 februárjában. a négyszázados évfordulóig tehát még majd negyedszázad van. De a felületesség okozta kedvszegés lassan feloldódott, s egyre jobban belekerültünk az olasz élet ellentmondásos forgatagéba, s mindinkább feltárult a valóság egy alig ismert részlete, amit így fogalmazhatnánk meg: mit jelent „tisztelendőnek” lenni abban az Itáliában, amelynek területébe önálló államként ékelődik be a Vatikán pontosan 44 hektárnyi területe? Togliattinak a „történelmi kompromisszumot” megalapozó és igazoló kijelentése szerint az olasz politikai életben még sokáig két alapvető erő marad, a kommunisták és a katolikusok. Közöttük tehát a párbeszéd szükségszerű. A dokumentumfilm azt keresi, „hogyan él tovább a párbeszéd a mai, feszültségekkel teli Itáliában”? Izgalmas kérdés, s annak is tanulságos, akinek idegen ez az^ eleven (párbeszéd. A dokumentumfilm szerzői kitűnően indítják a témát: a pápát hagyományos ihord- széken viszik, s tanúi lehetünk az új bíborosok kinevezésének, felvillan a reformpápa, XXIII. János szülőfaluja, az ottaniak emlékeznek rá, majd a következő képsorokban egy olyan pap Szólal még, aki valóban komolyan veszi a párbeszédet, hisz a kommunisták listáján jelöltette magát képviselőnek. S ezzel tulajdonképpen benne is vagyunk a probléma középpontjában: ezek az ellentmondások jellemzik a mai Itáliát, ahöl fölismerbetők az „uralkodó egyház” hagyományos formái, de a >papság jelentős része tudja, hogy a régi keretek meglazultak, új, igazságosabb világ van keletkezőben. A „tisztelendők” cím rájuk .vonatkozik. Egy ötrészes dokumentumfilm első adását láttuk, amelyből kockázatos az egészre következtetni. Mégis Úgy véljük, ilyen indítás után úgy várhatjuk a folytatást, mint ahogy a tv egyik legjobb dokumentum- filmjét megilleti. CSÄNY1 LÁSZLÓ Moziban Jövő héten A magas, szőke férfi visszatér című filmről írunk jegyzetet Rózsa János új filmjét, a Pókfocit mindenhol megelőzi a híre: azt is mesélik, hogy nem egy tantestület tiltakozó levelet menesztett a filmforgalmazókhoz miatta. Lehet, hogy van benne valami, Szekszárdon „távolmaradásukkal tüntettek” a pedagógusok. Én legalábbis így magyarázom, hogy még ők sem jöttek el megnézni azt a magyar filmet, amely iskolában játszódik, éles kérdéseket vet fel egy tantestület konfliktusain keresztül. Alig né- hányan ültünk a nézőtéren azon a két délutáni előadáson, amelyen levetítették Szekszárdon ezt a filmet, ami az utóbbi idők egyik legérettebb filmvíg játékaként lett a.kritika által számon tartva. Gyanítom, ezúttal a szervezésben is hiba lehet. A kis — igazi nevén Nagyvilág — moziban, megfelelő előkészítés után többen nézték volna meg. így — előjátékként az esti produkcióhoz — csak azok szánták rá magukat „pókfocizásra”, akiket semmi sem rettent el a jó filmben való bizakodásban. Elnyertük-e jutalmunkat? Tulajdonképpen igen, de azért nem nagyon... Az építőipari szakközépiskolában — amely éppen névadóját ünnepli — váratlan esemény zavarja meg a tantestület amúgysem tökéletes nyugalmát: minisztériumi felmérés. A dolgozatokból kiderül — nemcsak a minisztérium, hanem a tantestület számára is „meglepetésként”, — hogy a tanulók nagy része tökéletesen felkészületlen. Órák helyett többé-kevésbé haszontalan gyakorlati ténykedéssel — például a könyvtár számos, könyvenkénti el- költöztetésével — foglalkoztak, meg hát az igazgató kartárs sem híve a tanárok útkereső próbálkozásainak, ami az oktatás hatékonyságát növelhetné. A „meglepetés” hatása meglehetősen vegyes, s végül úgy tűnik, az igazgató felfogása győzedelmeskedik: a bajt el kell kendőzni, s ha másként nem megy, a figyelmet egy kapóra jött „lehet-hogy-pofon-volt” segítségével a dolgozatokról a „páratlanul-igazságos-és-de- mokratikus” igazgató glóriájára terelni. Hogy a vétlen áldozat az a tanár lesz, aki az egyetlen, valóban jól dolgozó ember a tantestületben? Kellemetlen, de áthidalható tény. S ha jól belegondol igazgatónk, sőt... A filmrendező mellett józanul szemléli az eseményeket egy tanárnő — el is megy az iskolából, noha igazgató- helyettes is lehetne — a diákok, akiknek közelebbi véle ményét nem tudjuk meg, n és persze, a néző is. Talán túlságosan is józanul. Az hiányzik a filmből, ami ’’szenvedélyesebb” állás- foglalásra késztetne. A történés, az igazgató gátlástalansága, a tanárok többségének megalkuvó lapulása zavarba ejtően természetesnek tűnik, s ugyancsak természetesnek, hogy mi, nézőtéren ülő többség mindezt elítéljük, megvetjük... Pedig a Pókfoci tantestülete valóban nem „modell”, no és, a nézőtéren ülők sem tökéletes polgárok. Egyszerűen szólva: a Pókfoci jó film lenne, csak egy kicsit unalmasra — sőt, ami az igazi baj, érdektelenre — kerekedett. Egyébként a tizenéveseknek így is tetszik... VIRÁG f. é.
