Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-10 / 84. szám
Április 15-május 25 ÁPRILIS 10 vasárnap Húsvét napja A Nap kél 5.06 — nyugszik 18.26 órakor A Hold kél 0.35 — nyugszik 10.12 órakor Százötven évvei ezelőtt, 1827. április 10-én született Rákoskeresztúron és 1883-ban halt meg Pesten Bulyovszky Gyula újságíró, ügyvéd, az 1848-as forradalomban a márciusi ifjak egyik vezéralakja. + „LÄTAS ÉS ALKOTÁS” címmel szitamappa- kiállítás tekinthető meg április 12-től a dombóvári művelődési központban. A sorozat a ma élő legidősebb magyar festőgeneráció tíz alkotójának két-két lapját mutatja be. A kiállított képek közt szerepelnek például Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Marty Ferenc munkái is. 15-én este 18 órakor Pásztor János, a városi művelődési központ főelőadója tárlatvezetést tart. A kiállítást április 19-ig tekinthetik meg'az érdeklődők. (Tudósítónktól.) — Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy lapunk következő száma április 13-án, szerdán jelenik meg. # AZ ÖCSÉNYI községi pártvezetőség elmúlt ülésén tárgyalt a zöldség- és gyümölcstermelés javítására hozott határozatok végrehajtásáról és további feladatokról. A kedvezőtlen zöldség- és gyümölcsellátás enyhítése céljából elhatározta a vezetőség, hogy megalakítja a kertbarátok klubját. Céljuk, hogy a klub keretén belül összefogják a község kistermelőit, segítik az egyöntetű szaporítóanyag beszerzését és szerződéskötésekkel biztosítják a termelés biztonságát. A tsz-tagok kiskertigényét a termelőszövetkezet — a házikerteken kívül — úgynevezett kerti földek kiadásával is biztosítja. A tervek szerint a szövetkezet nemcsak a tagoknak, hanem kívülállóknak is biztosít kerti földet. (Varga Istvánná tudósító.) — LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a f4. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Négy találatot 79 fogadó ért el, nyereményük egyenként 85 696 forint. Három találatot 10 397 fogadó ért el, nyereményük egyenként 326 forint. Két találatot 304 315 ‘fogadó ért el, nyereményük egyenként 14 forint. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai április 9-én Dacia 8 617 Moszkvics 283 Polski Fiat 1500-as 11 856 Polski Fiat 126-os 2 729 Skoda 100-as 82 933 Skoda 100 L (Bp.) 8 953 Skoda 100 L (Győr) 3 468 Skoda 110 L (Bp.) 5 793 Skoda 110 L (Győr) 1 722 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 12 171 Trabant Lim. Spec. (Győr) 5 372 Trabant Lim. (Bp.) 10 334 Trabant Lim. (Győr) 3 001 Trabant Combi (Bp.) 1 727 Trabant Combi (Győr) 124 Trabant Hycomat 5 459 Wartburg Lim. 3 955 Wartburg de Luxe 4 814 Wartburg Tourist 1 539 Wartburg de Luxe tolótetős 1 366 Wartburg Lim. tolótetős 1 231 Záporozsec 24 976 Zsiguli (Bp.) 84 660 Zsiguli (Debrecen) 38 215 Zsiguli Combi 9 942 Zsiguli 2103-as 8 398 Zsiguli 21011-es (Bp.) 6 387 Zsiculi 21011-es (Debrecen) 3 244 A Lékai János Hajózási Szakközépiskolában nappali tagozaton 357, levelező tagozaton 220 hallgató sajátítja el a hajózási ismereteket, a hajóépítést, a hajógéptant, rádiózást. A korszerűen felszerelt nyelvi laboratóriumban orosz, angol és német nyelvet tanulnak. : Hideg idő ■ i Várható időjárás ma estig: időn- | ként felszakadozó felhőzet. A Dunán- i túlon ismétlődő eső, havazás és ] élénk, sokfelé viharos lökésekkel kí- i sért északi szél. A várható legma- • gasabb nappali hőmérséklet plusz 3—8 fők között. Az | ország keleti felében ismétlődő eső, többfelé zivatar és i időnként megerősödő déli, délnyugati szél. O L VAST AM Divatos nevek, nevek divatja Az egyik nagymamám Julianna, a másik Erzsébet, az ő anyjuk Anna és Erzsébet volt. Unokahugaim Gabriella és Enikő, az unokaöcsém lánya Benigna, egyhetes fia pedig Levente névre fog hallgatni. Az olvasó teljes joggal vélheti, hogy mindez magánügy, hiszen mindenkinek emberi, állampolgári joga és magánügye, hogyan óhajtja nevezni utódait. A rokonságot előszámlálni és keresztneveiken morfondírozni csupán érdekes. Aligha hiszem, hogy arisztokratikus megnyilvánulás lenne egy kislányt Anasztáziának, egy fiút Eduárdnak, esetleg Tímeának vagy Rolandnak nevezni. Nem biztos, hogy nacionalista az, aki Etelének és nem kozmopolita, aki Eriknek akarja nevezni fiát. A bibliai nevek sem utalnak idealista világnézetre. Mindez csupán divat, amelynek sajátja, hogy változik és visszaváltozik. A tegnapi Népújság utónevek című információját olvasva jutott eszembe a szüleim szomszédságában lakó Léna néni is, aki — mint nevéből látszik — német anyanyelvű. Hónapokig nem tudta megjegyezni dédunokája nevét. Minden érdeklődőnek elmondta, hogy szép kövér, kék a szeme és valami Soltinak hívják. Az egyszerűség kedvéért minden hat éven aluli kislányt Szilvinek nevez, az utcában, mint ahogy felét — beleértve a saját másik dédunokáját is — valóban Szilviának is anyakönyvezték. Van már a faluban Zsanett, Roland, Tímea, Friderika, Tina és Renáta. Ugyanakkor már feltűnik az új divat. Kezdenek visszatérni a Magdára, Lászlóra. Csak egy dologról ne feledkezzenek meg a szülők, hogy a gyerek élete végéig viseli a nevét. Minden részvétem azoké a gyerekeké, akiket a többiek a neimk miatt csúfolnak. — ihárosi — Vigyázzunk az utakon ! Ittasság, gondatlanság, figyelmetlenség Mindenkor indokolt figyelmeztetni arra, hogy az ittas, a figyelmetlen, a gondatlan járművezetés súlyos következményekkel járhat, most húsvét napján — anélkül, hogy ünneprontók akarnánk lenni — hangsúlyozottan figyelmeztetünk. Az ünnep, a vele járó fáradalmakkal, a szokásosnál bővebb alkoholfogyasztással növeli a veszélylehetőségeket. Azt túlzás lenne kérni, hogy ezekben a napokban ne vezessenek járművet a járműtulajdonosok, hanem — az illetékes rendőri szervekkel együtt — kérjük, aki akár csak egy pohárnyi szeszes italt is fogyasztott, vagy a legkisebb fáradtságot érzi, ne vegye kezébe a volánt. Az elmúlt napokban történt közúti balesetek felsorolását riasztó példának szánjuk. Ezért is adjuk közre. Tolna külterületén, április 7-én Andi József tolnai lakos, ittas állapotban személy- gépkocsijával az árokba hajtott, ott egy fának ütközött. Maga és utasa, a hétéves Andi Margit sérülést szenvedett. Az anyagi kár negyvenezer forint. Keresztes László, madocsai lakos Bölcske és Madocsa között figyelmetlenül vezette gépjárművét. Karambolozott. Utasa, Tuba András súlyos sérülést szenvedett. Dombóvár és Hőgyész között Lencse László, jános- halmai lakos nem az útviszonyoknak megfelelően vezette személygépkocsiját. Karambolozott. Utasa Kucsera József súlyos, másik utasa, Czeglédi Kálmán könnyű sérülést szenvedett. És hogy a kerékpárosok se maradjanak ki a felsorolásból: Farkas Géza dombóvári lakos, a város területén ittasan kerékpározott. Félborult, súlyos sérülést szenvedett. A sok éves hagyományokat követve idén is megrendezik a Tolna megyei műszaki heteket. A MTESZ Tolna megyei szervezete, a megyei tanács művelődésügyi osztálya, a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa és a TIT megyei szervezete rendezésében igen gazdák program lesz az április 15-től május 25-ig tartó időben. A MTESZ különféle szakosztályai, csoportjai tudományos előadásokat, kiállításokat rendeznek. Megszervezik egyes szakmákban a legújabb termelési technológiák ismertetését, külföldi utakról adnak jelentést az előadók a tudományos rendezvényeken. Április 21-én a Babits Mihály Művelődési Központban dr. Gyugyi János, az MSZMP megyei bizottságának titkára „Megyénk ipari fejlődése az V. ötéves terv során” címmel tart előadást. A műszaki hetek során több mint ötven rendezvényre kerül sor. A vállalatoknál, állami gazdaságokban, mezőgazdasági termelőszövetkezetben tartandó bemutatókról, előadásokról az esemény idején rendszeresen tájékoztatjuk olvasóinkat. Játszótér Döbröközön (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából a döbröközi tanács kérésére a Láng Gépgyár dombóvári gyáregysége szocialista brigádjai hulladék anyagból komplett játszótéri berendezést készítettek. A játékok készítésében az Alkotmány, a Kossuth, a Ságvári, a Csokonai, a Fény és a Munkácsy szocialista brigádok végeztek társadalmi munkát. A játszószereket: a csúszdát. a mászókát, a kettes kakashintát, a lengőhintákat, a mókuskereket és a kispályás kapukat elszállították Döbröközre, és az Alkotmány szocialista brigád felállította a játszótéren. A Láng-gyári szocialista brigádok ajándékát kitörő lelkesedéssel vették birtokukba új tulajdonosaik, a döbröközi gyerekek. Oszlánczi János A Kalaznón keresztül folyó Donát^patak évek óta gondot okoz az esős hónapokban. Megoldatlan a belvíz elvezetése, s az idén is — miint a korábbi években — a patakhoz közeleső kertek nagy részét víz borítja. A legutóbbi falugyűlésen a lakosok kérték a patak rendezését. A hőgyészi tanács megkereste a Székesfehérvári Vízügyi Igazgatóságot és megállapodás született. A Vízügy vállalta, hogy még ebben az évben elvégzi a Donát-patak és a volt halastó mederkotrási miunkáit, s igy az időszakonként képződő talajvíz lehúzódik a kertekről. sz—s Szövetkezeti dalostalálkozó Tamásiban Az országos találkozóra tizenhat kórus, köztük három megyénkben nevezett. A program április 23-án, 17 órakor köszöntővel, majd az I. hangversenyműsorral kezdődik, amit karnagyi megbeszélés követ. A fesztivál résztvevőinek ünnepélyes köszöntése másnap délelőtt 10 órakor lesz a Kossuth téren. Beszédet dr. Vadas Ferenc, a megyei művelődési osztály vezetője mond, ezt követi a kórusok zászlóinak felszalagozása és a felszabadulási emlékmű megkoszorúzása. A közös számok előadását Balázs Árpád zeneszerző és Fertőszögi Béláné karnagy vezényli. A II. hangversenyműsort is karnagyi megbeszélés követi. A gálaműsor 15.30-kor, a fesztivál zárása, ünnepélyes díjkiosztás 17 órakor kezdődik. A legjobb együttes díja: meghívás a június 11—12-i szolnoki dalostalálkozóra. A megyei tanács és a MÉSZÖV különdíjakat ajánlott fel. Szántai Lászlóné gyerekkora óta festi a húsvéti tojásokat. A népművészet ifjú mestere a Balatonfelvidéki Kővágóörsön él és dolgozik. Gyermekkorát Zala megyében töltötte és a hímzett tojásokon ma is ezek a hagyományos motívumok jelennek meg. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexs.. ám: 52 069 — ISSN 0133-0551 Idén rendezik a Donát-patakot Tolna megyei műszaki hetek