Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-29 / 99. szám

/'tŐÜiaN, , e ^PUJSAG 1977. április 29. Túl a Holtponton A kesztyűzés gyakorlása Vasárnap Tengelicen Lövészet A MEDOSZ Tolna megyei Bizottsága és az MHSZ me­gyei vezetősége lövészver­senyt rendezett a lisztesvöl­gyi lőtéren. A versenyen a MEDOSZ-hoz tartozó nyolc gazdaság, üzem, negyvenhat versenyzője vett részt. Ered­mények: Női egyéni: 1. Bencze Klá­ra, 2. Gelencsér Erzsébet, 3. Kövecses Mária. Valamennyi Paksi Á- G-. Férfi egyéni: 1. Nicki László, 2. Krieser Já­nos, 3. Szabó István. Vala- menyi Paksi Á. G. Női csa­pat: 1. Paks Á. G. (Paks A), 2. Paksi Á. G. (Paks B), 3. AGRQKER Vállalat (Szek­szárdi. Férficsapat: 1. Paksi Á. G. A, 2. Paksi Á. G. B, 3. Szakcs Termelőszövetkezet B csapata. A MEDOSZ és MHSZ által alapított lövész vándor­kupát a Paksi Állami Gazda­ság nyerte. Ugyancsak ők képviselik a megyénk tagja­it az országos MEDOSZ-lö- vészversenyen, amely május 21-én kerül sorra Tatabá­nyán. Járási bajnokság Tamási: Felnőttek: 1. Tamási 12 9 2 1 38-10 20 2. Ozora 11 8 2 1 40-11 18 3. Fornád 11 8 1 2 39-14 17 4. I.-szemcse 11 6 2 3 27-14 14 5. Gyönk 11 6 1 4 36-18 12 €. Szárazd 12 3 1 8 18-40 7 7. Alsópél 11 1 4 6 12-32 5 8. Szakály 12 1 2 9 9-53 4 9. Regöly 11 — 3 8 12-39 3 Ifjúságiak: Tamási 22, 2. Ozo­ra 16, 3. Iregszemcse 16, 4. Sza- kály 15. 5. Fornád 10. 6. Alsópél 10, 7. Regöly 5, 8. Gyünk 4, 9. Szárazd 4 ponttal. Teke NB II 1. Bp. Vizm. 9 7 — 2 42-30 14 2. Soproni K. 10 6 1 3 49-31 13 3. Győri Rich. 10 6 — 4 48-32 12 4. Bakony V. 10 6 — 4 45-35 12 5. Dorog 9 5 1 3 42-30 11 6. BSMTK 10 5 — 5 41-39 10 7. Ezüst Nyíl 9 5 — 4 41-31 10 8. Dombóvár 10 5 — 5 39-41 10 9. Chinoin 10 5 — 5 37-43 10 10. Beloiannisz 10 4 — 6 37-43 8 11. Ganz Vil. 9 4 — 5 33-39 8 12. Kanizsa Sör 10 4 — 6 32-48 8 13. PMSC 10 3 — 7 27-53 6 14. Kőbánya 10 2 — 8 31-49 4 SPORTTELEX * /| Csütörtökön délelőtt meg­érkezett Budapestre a szov­jet labdarúgó-válogatott. A 23 fős küldöttség vezetője V. D. Szolovjov, a szovjet lab­darúgó-főosztály elnökhe­lyettese. A szovjet vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Kri- zsán József, az MLSZ főtit­kára fogadta. A magyar fő­városba érkezett 17 játékos: Kapusok: Asztapovszkij (CSZKA), Gyegtyarjev (Sahtyor). Hátvédek: Troskin (Dina­mo Kijev), Hincsagasvili (Dinamo Tbiliszi), Olsanszkij (CSZKA), Lovcsev (Szaprtak Moszkva), Kruglov (Torpe­do Moszkva), Novikov, Dol­matov (Dinamo Moszkva), Bajsakov (Kajrat Alma-Ata). Középpályások: Burjak, Konykov (Dinamo Kijev), Makszimenko, Minyajev (Di­namo Moszkva). Csatárok: Blohin (Dinamo Kijev), Fjedorov (Pahtakor), Kipiani (Dinamo Tbiliszi). A szovjet vendégek az ér­kezés után azonnal a mar­gitszigeti nagyszállóba men­tek. Zsákolás. Aki végzi: Komjáti Tibor, aki ellen­őrzi: Orbán László. vesszük az új edzőtermet, melyet a Dózsa készített az ökölvívók és cselgáncsozók részére. Ott már ideális kö­rülmények között dolgozha­tunk, nem lesz semmiféle zavaró körülmény. Orbán László után Leposa Dezsővel kezdtünk beszélget­ni, arra voltunk kíváncsiak, mit (keres itt az edzésen, és vajon mi a véleménye a lá­tottakról. — Kikapcsolódás céljából látogatók 10—12 naponkint ide. Sajnos, betegségem miatt egy évre leszázalékol­tak, dolgoznom nem szabad. Hogy mi a véleményem a látottakról? Szerintem van néhány egészen tehetséges gyerek, itt van például Kom­játi Tibor. A Pécsen elért szereplésével — a nemzetkö­zi versenyen — igazán elé­gedettek léhetünk. Biztos va­gyok abban, hogy Szekszár- don az ökölvívás túljutott a holtponton és ismét felfelé ível a pályája. Tudomásom szerint május első napjaiban átmennek az új terembe, ■ahol még jobb lehetőségek várják őket. Miklósi Antal csatlakozott beszélgetésünkhöz: — Jó napot kívánok, Dezső bácsi 1 — Szervusz Anti. Mi új­ság? — Visszajött Ignácz Gyuri. Igazán kár, hogy kihagyott fél évet. í — És itt is marad? — Nem tudom. Remélem. A szakmája asztalos, a TÁÉV dolgozója. — Nézd csak Anti, Torma Attila merev, mi van vele? — Tényleg. Nem tudom, talán fáradt. A fiatal edző és volt ta­nítómestere között szakmai dolgokról folyt a beszélgetés: — Anti, nagyon kíváncsi leszek erre a Tojzán fiúra. Nagy az akaratereje. A beszélgetésbe Orbán László is bekapcsolódott: — Az biztos. Volt egy ver­senye, ahol le kellett léptet­ni, mert az ellenfele döntő fölénybe került. Jó pár hét­tel később ismét összekerült a két fiú és Tojzán oly nagy akaraterővel harcolt, hogy ő került döntő fölénybe. Együtt figyeltük a tizenhat éves „őstehetséget”,. amikor Orbán László és Leposa De­zső szinte egyszerre szólt a Tojzánnal foglalkozó Mikló­sinak: — Anti figyelj, lóg a fiú keze. Ilyen hibát csak jól kép­zett szakember vesz észre. Miklósi azonnal megmagya­rázta a fiúnak, miért nem szabad úgy lógatni a kezét, mint ő tette. — Dezső bácsi, érdemes fi­gyelni a mindössze 15 éves Mocsán Attilát. Úgy érzem, nagy tehetség. iEbben a kor­csoportban az egyik legügye­sebb fiú. Orbán és Miklósi edző mellett még egy szorgalmas oktatót láttunk a teremben: Wágner Ferencet. Most vég­zi az edzői tanfolyamot és a gyakorlati munkát, a tapasz­talatokat itt gyűjti. Lehet, hogy később ő is bekapcsoló­dik a munkába, szerződött edző lesz. Befejezéshez közeledett az edzés. Orbán László irányí­totta a levezető gyakorlato­kat a huszonöt tagú csoport­nak, közben egy-egy nehe­zebb, újabb gyakorlatot be­mutatott, hogyan kell azt végrehajtani. Annak ellené­re, hogy tizenöt-húsz kilóval is nehezebb, mint aktív ver­senyző korában, mozgékony, fürge, nem kell szégyenkez- / nie a fiatalok előtt. Két ver­senyzőnek még nem ért vé­get az edzés: Miklósi Ignácz- cal foglalkozott, míg Torma Attila a zsákot püfölte. A levezető gyakorlatok után megkérdeztük még Or­bán László vezető edzőtől, mikor lépnek legközelebb szorítóba és mikorra várha­tó, hogy indulnak a csapat­bajnokságon ? Wágner Ferenc a fiatal Mocsán Attilát ,,vizsgáz­tatja” az eddig tanultak­ból — Tizenhét versenyzővel szombaton reggel Mezőtúrra indulunk, majd vasárnap Tö- röikszentmiklóson verseny­zőnk. Mindkét helyen tét nélkül öklözhetnek fiatalja­ink, meghívásos versenyről van szó. Mikor indulhatunk csapatbajnokságon? Erre még sajnos két évet várni kell. Jelenleg olyan ifjúsági gar­nitúránk van, amely ha be­érik, megállja helyét. A do­log azonban nem ilyen egy­szerű. Közülük hét verseny­ző a közeli hónapokban tesz szakmunkásvizsgát. Ha ré­szükre nem sikerül Szekszár- don munkahelyet találni, másutt vállalnak munkát, így elveszítjük őket, kárba vész eddigi fáradságos, egyben költséges munkánk is. Bí­zom abban, hogy a Dózsa vezetősége — mint már ed­dig is — ezúttal is segít és sikerül olyan megoldást ta­lálni, hogy a társaság együtt maradjon és két év múlva a szekszárdi közönség ismét csapatbajnoki mérkőzésnek szurkolhasson. — kas — Mint arról már hírt ad­tunk, a tengelici Petőfi Ter­melőszövetkezet vasárnap egész napos, gazdag sportmű­sorral szórakoztatja a község lakosságát. Már délelőtt meg­kezdődik a látványos prog­ram: a megye legjobb foga­tainak elbírálására, majd díj­hajtására kerül sor. Délután a tengelici úttörők nyolcas csoportja lovas, akrobatikus bemutatót tart. Hosszú hetek óta készültek, gyakoroltak az úttörők, okatójuk Cseh Pé­ter. Az előzetes hírek szerint a szám rendkívül színes, vál­tozatos és élményt nyújtó lesz. A lovas, akrobatikus mutat­ványt lovasverseny követi, ahol 110 és 120 centiméteres akadályon mérik össze tudá­sukat a lovasok. Ott lesznek többek között az Igar-si- montornyai Lenin Tsz leg­jobb lovai és versenyzői is. A kettes és négyes fogatok leg­izgalmasabb vetélkedőjére előreláthatólag 15 óra körül kerül sor, amikor a fogathaj­tók adnak számot mind a maguk, mind lovaik felké­szültségéről, ügyességéről. Az akadályhajtás minden fogat­versenyen a leglátványosabb számok közé tartozik, min­den bizonnyal így lesz ez va­sárnap is. A tengelici fogat- és lovas­vetélkedőre a labdarúgó- pálya melletti területen ke­rül sor, ahol lacikonyha, éte­lek és italok várjak — a sok látnivaló mellett — az érdek­lődőket. Vb-selejtező előtt HA AZ ELSŐ mérkőzések alapján százszázalékos biz­tonsággal kiszámíthatnánk a következő mérkőzés eredmé­nyét, akkor a futball talán éppen a legnagyobb varázsát, az izgalmát veszítené el. Közhely a labdarúgást a „dicsőséges bizonytalanság sportjának” nevezni, de mégis érdemes ezt a megállapítást ezekben a napokban idézni. Közeledik a buda­pesti magyar—szovjet világbajnoki selejtező mérkőzés és anélkül, hogy nagy szavakat használnánk, megállapíthatjuk: a hazai labdarúgás számára ez a 90 perc nemcsak az 1977-es esztendő, hanem egy hosszabb -időszak legjelentősebb erő­próbája is. Ki tudja már, hogy mikor kezdődött a kudarcok sorozata? És mikor kezdtek a magyar labdarúgók lemaradozni a nem­zetközi élvonaltól? Mi ebben a szakemberek és a játékosok felelőssége? Mindezt most ne vizsgáljuk, elégedjünk meg azzal, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 1966 óta nem tu­dott bejutni a világbajnokság tizenhatos döntőjébe, mert a selejtező mérkőzéseken elbukott. Ha bevalljuk, ha nem, ez a balsikersorozat a szurkolóknak sok keserűséget okozott, nem egy szakembert elkedvetlenített és nem utolsósorban el­vette a játékosok önbizalmát. Szerencsére a Magyar Labda­rúgók Szövetségének új vezérkara, amely különösen az el­múlt két esztendőben nagy erőfeszítéseket tett, hangulati in­gadozás nélkül igyekezett megvalósítani terveit, amelyeket vázlatosan három pontban foglalhatunk össze: Először, az egész sportág erkölcsi színvonalának emelése, küzdelem a „bundák” ellen, a pályán és a pályán kívüli sport­szerűtlenségek megtorlása, függetlenül az illetők népsze­rűségétől. Másodszor, az MLSZ vezetőinek bizalmát élvező szak­emberek kidolgozták az új követelményrendszert, amelyet így jellemezhetünk, „Fuss a gólokért!” Harmadszor, növelték a bajnóki és kupamérkőzésék számát. „Szerda—szombat”, ez lett hétről hétre, kivéve a nyári és a téli szünetet, a labdarúgók megterhelésének új ritmusa. MINDEZ ELSÖSORBANazt célozta — és ezt ne felejtsük el —, hogy a magyar futball csökkentse hátrányát a világ élvonalához tartozó nemzetekkel szemben, aligha pedig azt, hogy egyik mérkőzésről a másikra, egyenrangú lehessen ve­lük. Nem mintha a szurkolók nem siettetnék, ha tehetnék, a javulás tempóját! A megújulás munkáját azonban az ala­póknál kellett kezdeni és nyílt titok, hogy akadtak játékosok, sőt edzők is, akik így vélekedtek: „Futballisták vagyunk, nem atléták! Miért ez a sok futás?” Ahogy azonban mutat­koznak a javulás kedvező jelei, úgy növekedett azok száma, akik egyre szívesebben végezték a korábbinál több és fá­rasztóbb edzést, futották a kilométereket. Olyan esetre is van példa, hogy egy játékos éppen atletikus képességének köszönheti sikeres pályafutását. Pintér, a Budapesti Honvéd labdarúgója tavaly megnyerte a mezei futóversenyt, ennek a teljesítményének jelentős szerepe van abban, hogy bekerült a válogatott csapatba. Azóta jó játékossá fejlődött, nemcsak futni, küzdeni tud, hanem irányítani is. Mindez bebizonyo­sodott a legutóbbi két válogatott mérkőzésen, amikor a ma­gyar csapat a Népstadionban legyőzte a lengyel és a cseh­szlovák válogatottat. Mielőtt ebből a két győzelemből túlzott következtetése­ket vonnánk le, ne felejtsük el, hogy mindkét találkozó ba­rátságos jellegű volt, semmi sem forgott kockán, mindkettő előkészületnek számított a szovjet válogatott elleni mérkőzés előtt. Nem kell hosszasan kutatni a sportág krónikájában és máris kiderül: a magyar futballisták akikor játszanak jobban, amikor a 90 percnek nincs különösebb tétje és minél érté­kesebb a trófea, amiért küzdeni kell, viszonylag annál gyen­gébb a teljesítmény. 1976-ban a magyarok jól szerepeltek a barátságos mér­kőzéseken, így például különösen szép játékkal győzték le Bécsben az osztrákokat. Az elmúlt esztendő egyetlen talál­kozóján Athénben, ahol az esetleges bejutás a világbajnokság döntőjébe volt a tét, csak 1:1-es eredményt ért el a görögök­kel szemben. Egyelőre, a lengyelek és a csehszlovákók elleni győzelem ellenére még szeszélyesség jellemzi a legjobb hazai labdarúgókat is. Vegyük például Nyilasi Tibort. A ferenc­városiak tehetséges játékosa két gólt lőtt a lengyelek hálójá­ba, viszont sem a csehszlovákok, sem a Vasas elleni mérkő­zésen nem kápráztatta el a nézőket. ÁPRILIS UTOLSÓ szombatján csak akkor állhat helyt a magyar labdarúgó-válogatott, ha ugyanabban a 90 percben játszik jól Nyilasi, aki a lengyelek ellen tündökölt, valamint Váradi, Pintér és Kovács, akiknek elsősorban köszönhető a csehszlovákok fölötti siker. Baróti Lajos szövetségi kapitány­nak és Kovács Ferenc edzőnek a mérkőzés megkezdését jelző sípszóig kell megteremteni ennek előfeltételeit. Ha mindezt megoldják, csak akikor lehetséges, hogy a szombati teljesít­mény elfeledteti a sportág rajongóival: 1966 óta a magyar futball nélkül játsszák a világbajnokság tizenhatos döntőjé­nek mérkőzéseit. Most szombaton akár el is dőlhet, de min­denesetre előrejelzést kaphatunk, hogy így lesz-e ez 1978- ban is. MOLNÁR KAROLY t Ökölvívás Telt házat találtunk a me­gyei sporthivatal nagytermé­ben. A Szekszárdi Dózsa és a városi sportiskola sportolói tartották edzésüket. A terem egyik részében az atléták, a másikban az ökölvívók: Az utóbbiak a terem hátsó ré­szében voltak, ahol a nélkü­lözhetetlen felszereléseket erősítették fel. Az ütésfalnál Miklós Antal edző Tojzán Ferenccel foglalkozott, egy- egy ütés után elmondta, mit végzett a fiú jól és hol kell javítani. Komjáti Tibor zsá­kolt, megállás nélkül, teljes erőbedobással. Mögötte régi ismerősünket, a megye ököl­vívósportjának kiemelkedő egyéniségét ismertük fel: Leposa Dezsőt. Közben a te­rem első részébe jött Orbán László, a szakosztály vezető edzője, Európa-bajnok, a münöheni olimpia ezüstérme­se. — Tessék nézni, így dol­goztunk eddig. — Miért csak eddig? — Mert mindössze né­hányszor jövünk már ide, megkapjuk. birtokunkba Miklósi Antal gyakoroltatja az ütést, annak különböző formáit Simonies Józseffel

Next

/
Thumbnails
Contents