Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-02 / 78. szám

Névnap: Áron A Nap kél 5Í22 — nyugszik 18.15 órakor A Hold kél 16.25 — nyugszik 4.14 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1902. április 2-án szüle­tett és 64 éves korában, 1966-ban halt meg Komor Imre újságíró, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a felszabadulás utáni magyar sajtó egyik ve­zető munkatársa. AJPKIUS 2 SZOMBAT O ÜJ MUNKAHELY. Ä Fonalkikészítő Gyár hat hó­napja kezdte meg Bátaszé- ken új részlegének üzemel­tetését. A gépek egy része már megérkezett és dolgo­zik. A részleg már közel száz munkást foglalkoztat, de az év végére, mire vala­mennyi gép ott lesz és üzembe helyezik, a létszám eléri a háromszázat. * JÓK AZ ÜJ GYÁRT­MÁNYOK. A Simontornyai Bőrgyár gyártmányfejlesz­tésének helyes irányát iga­zolja, hogy a Marét Anteusz, Claudius és a Sicos új gyártmányokat a vevők örömmel fogadták, melyet bizonyít, hogy a bemutatott második féléves cipőkollek­ciójukban már felhasznál­ták. ~ SZERELÖKÉPZÉS az üzemben. Más vállalatok, így az épülő húskombinát részére is képeznek ki sze­relőket a Volán 11. Vállalat 15 millió forintos költséggel épült új tanműhelyében.-f AZ IREGSZEMCSEI KÖZSÉGPOLITIKA kérdé­seit vitatták meg e heti fó­rumukon a helyi KlSZ-akti- visták. A tanácskozáson részt vettek a község veze­tői és a helyi feladatok meg­oldásában mindig tevékeny részt vállaló kutatóintézet igazgatója, dr. Kurnik Ernő akadémikus is. # NÖVÉNYVÉDELMI tan­folyamot öt szövetkezeti tag végzett a paksi Aranykalász Tsz-ben, az elmúlt télen. Traktorvezetői jogosítványt ketten szereztek, ők a Paksi Állami Gazdaság gyapai ke­rületében sajátították el az ismereteket. A AGRONÓMIÁI kísérle­tek. A KSZE partnergazda­ságaiban 38 helyen végeztek agronómiái kísérletet, me* lyeknek zöme — huszonegy — kukorica-fajtakísérlet volt. A kísérleti helyek szá­mát a részletesebb informá­ciónyerés érdekében az idén emelni fogják. — SZENNYVÍZERESZTÉS. A napokban megnyitják a Veszprém megyei vegyipari üzemek szennyvíztározójá­nak zsilipjét, s emiatt vár­hatóan április 10. és 18. kö­zött szennyezett lesz a Ná­dor Tolna megyei szakasza, illetve a Nádor torkolata alatti szakaszon a Sió-csa­torna. O LEMEZKÖTÉNYEK Bá­taszékről az NDK-ba. A Bá- taszéki Fémipari Szövetkezet 1500 darab, apró fémleme­zekből készülő húsipari vé­dőkötényt szállít az NDK- ba. Ez ebből a termékből a szövetkezet első szocialista országba irányuló exportja. Korábban több tőkés ország­ba küldtek ebből a termé­kükből. Idén az Egyesült Ál­lamokból kértek száz da­rabból álló mintakollekciót, s már újabb megrendelés is érkezett onnan. Mintadara­bokat kértek az idén finn, ír és angol szakemberek is a szövetkezettől. A dombóvári művelődési ház hímzőszakkörének mun­káiból kiállítás nyílt a héten a Hotel Dombóvár éttermé­ben Fotó: B. J. * AMATÖRFILMES tan­folyamot indít a Babits Mi­hály megyei Művelődési Központ. A tanfolyam során a jelentkezők megismerked­nek az amatőrfilmezés alap­fogásaival, a filmelemzés és filmkészítés szabályaival. ~ NAGYKANIZSÁN ren­dezik meg a XXIV. orszá­gos amatőrfilm-fesztivált, április 7. és 10. között. A szekszárdi Amatőrfilm Stú­diót Lehel László, Horváth Mihály és Nemes András képviseli egy-egy filmmel.-f ÉLŐVILÁG, képek­ben címmel Vesztergombi János, a szekszárdi művelő­dési központ fotószakköré­nek vezetője színes fotóit ál­lították ki a decsi művelődé­si házban. A vándorkiállí­tásnak több mint ezer láto­gatója volt. Az érdeklődők tegnap láthatták utoljára a kiállítást. A lottó nyerőszámai: 18, 44, 78,81, 89 Felhős idő Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő. Többfelé csapadék, a kez­deti havazás később esőbe megy át. A déli, délnyugati szél' megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet: 5—10 fok között. Élő hanglemez Szekszárdon A könyv, a hanglemez — egyszerre jelent kultúrát és üzleti lehetőséget is. Ebből a felismerésből kiindulva szer­vezett csütörtökön délutánra ,.élő” hanglemezműsort a Babits Mihály könyvesbolt, a Kaláka együttes részvételé­vel. A rövid, dedikálással egybekötött ízelítő meghozta a várt sikert: mintegy negy­ven vásárló távozott Kaláka­lemezzel a hóna alatt, s ug­rásszerűen nőtt ebben az órában a bolt egyéb lemez-: és könyvforgalma is. Sokan vettek a Bakfark-Consort és Benkó Dániel lemezeiből is, akik szintén jelen voltak és dedikáltak. Ennek a nem is olyan véletlen szerencsének az oka egy érdekesség: akik részt vettek a Bakfark- Consort keddi ifjúsági hang­versenyén, azok már talál­kozhattak Gryllus Dániellel (a kép bal szélén), aki nem­csak a Kaláka zeneszerzője, a Consort virtuóz blockflö- tése is. Fotó V. S. : G. K. Gyenesék új lakásban Tavaly, november 10-i lap­számunkban riportot közöl­tünk a szekszárdi négygyer­mekes Gyenes családról, amely igen rossz körülmé­nyek között lakott egy mű­emléképületi lakásban. A napokban levelet kapott szerkesztőségünk Gyenesék- től: „Reméljük, új lakásunk­ban is meglátogatják a mi kis családunkat.” Örömmel tettünk eleget a kedves meghívásnak. A tá­gas lépcsőházból képekkel dekorált előszobába lép­tünk. Onnét a fiatalasszony kísért szobáról szobára, konyhából a fürdőszobába. Mindenütt ragyogó tisztaság, rend, amit itt-ott tarka gye­rekjátékok oldottak fel. A három kisgyerek egyik nagy­szobában nézte a tv-t, a na­gyobb lány iskolában volt. Gyenesék boldogok, örül­nek tágas, világos, Széchenyi utcai két és fél szobás laká­suknak. Az apró díszek, gz asszonyka kézimunkái és a rengeteg — új hajtással teli — virág, ennek bizonyítéka. — h — Döbrököz Nyugdíjas-búcsúztató (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Megható ünnepség kereté­ben mondott köszönetét Döb- röközön Takács Vencel ta­nácselnök Szalai Péterné művelődési ház igazgatónak, a község kulturális életében betöltött fáradhatatlan mun­kájáért. Az ünnepségre abból az al­kalomból került sor, hogy Szalai Péterné nyugdíjba vo­nult. A KISZ-esek és úttö­rők műsorral köszöntötték a „Szocialista kultúráért” ki­tüntetés tulajdonosát, virág­gal és ajándékkal kedves­kedtek neki. Szalai Péterné 13 éven át vezette Döbrökö- zön a művelődési házat, és ellátta a könyvtárosi teen­dőket. A községben ezen­kívül még számos társadal­mi funkciót is betöltött. A jelenlévők azt kérték tő­le, hogy továbbra is segítse Döbrököz kulturális életének irányítását, és adja át jó ta­pasztalatait fiatal utódjának. Magyarszéki Endre 99 Pro űrbe Sopron 99 Ünnepi tanácsülést tartot­ták pénteken Sopronban, a városi rang megszerzésének 700. és a város felszabadulá­sának 32. évfordulója tiszte­letére. Az ünnepi tanácsülésen díszpolgári címeket és „Pro űrbe Sopron” emlékérmeket adományoztak. A díszpolgári címet ketten — a nemrégen elhunyt Kossuth-díjas aka­démikus — Vendel Miklós és Bognár Dezső, a város első kommunista polgármestere, a városszépítő egyesület jelen­legi elnöke — kapták. A „Pro űrbe Sopron” emlék­érmet tíz személynek ado­mányozták, többek között Sárosi János építésügyi és városfejlesztési miniszter- helyettesnek és dr. Erdély Sándor tanácselnöknek, aki 1958 óta áll a város élén. ' Kölesdi változások Szélesítik Harc és Kölesd között az utat. A bő kétmé­teres szilárd burkolat he­lyett hat méter széles aszfalt­sáv köti majd össze Kölesdet a 65-ös úttal. így, ha kilo­méterekben számolva nem is, de időben mindenképpen kö­zelebb kerül a község a me­gyeszékhelyhez. Változik hamarosan a te­lepülés képe is. A DÉDÁSZ- nál készítik az új közvilágí­tás terveit. A három ütemre tervezett korszerűsítés első fázisát még az idén szeret­nék elkészíttetni a község vezetői. Ennek eredménye­ként higanygőzlámpás kande­láberek világítanak majd a Dózsa György utcában a Sió- hídtól a tsz gépműhelyéig. A tervidőszakban pedig ilye­nekre cserélik a közös tanács által izgazgatott Kistormá­son, s Kölesden, a községen átvezető utak mentén a lám­pákat. Járdaépítés minden évben szerepel a községi tanács ter­veiben. Idén Kölesden 150 ezer forintot fordítanak erre a célra. A lakosság társadal­mi munkájára számítva re­mélik, . hogy ebből az összeg­ből másfél kilométer hosszú­ságú gyalogjárdát tudnak építeni. Átalakítják, bővítik az óvodát is a községben. Az építkezés szeptemberre kész lesz. A nagyobb óvoda kell, mert csak így tudják elhe­lyezni a jelenleginél har­minccal több, 115 óvodás ko­rú gyereket. A megyei tanács anyagi segítségével négy lakás is épül. Ezekbe az Úttörő utcai házakba a ma még barlang- lakásokban lakók költöznek. Minden évben négy ilyen épületet adnak át, s így há­rom év múlva az utolsó kö­lesdi barlanglakást is felszá­molják a faluban. OL VAST AM Változatos, szép műsor, magas színvonal. így foglal­hatjuk össze a vasárnap dél­utáni zeneiskolai hangver­senyt. Kovács József Beetho­ven halálának évfordulóján Beethoven-művekkel adózott a nagy géniusz emlékének... Beethoven vokális műveit vi­szonylag ritkábban tűzik mű­sorra, mert hatalmas élet­művében ez a műfaj háttér­be szorult. Kovács József műsorválasztása igazolta, hogy e dalok a zeneirodalom igazi gyöngyszemei. Előadá­sában e művek minden szép­sége érvényesült. Stílusos, zeneileg jól formált, póz­mentes egyszerűséggel intim légkört tudott teremteni. Szabó Gabriella a zeneiskola fiatal hegedűtanára is bemu­tatkozott ezen a hangverse­nyen egy Corelli-szonáta íz­léses, szép előadásával. Lányi Péter ismét sokolda­lúságával mutatkozott be. Ideális kísérő és kamara­partnere volt Kovács József­nek és Szabó Gabriellának. Emellett, mint szólista, ha­talmas műsort mutatott be. Fejlődésének jelentős állo­mását jelentette Muszorgsz­kij Egy kiállítás képei-nek színesj sokszor meglepően egyéni, de mindenképpen nagy formátumú előadása. Kár, hogy tempóválasztásá­ban néha elragadtatja magát. Schumann szertelen, csapon­gó, romantikus költészete tol­mácsolásában éppúgy ér­vényre jutott, mint Debussy virtuóz csillogása. * Hétfőn este a művelődési központ színháztermében Falvai Sándor adott önálló zongoraestet. Ö is a fiatal magyar zongoristák úgyne­vezett nagy nemzedékéhez tartozik, akik világszerte nagy feltűnést keltenek káp­rázatos tudásukkal. Falvai játékát is a tökéletes fel- készültség, a fölényes hang­szertudás és a fantasztikus biztonság jellemzi. Műsorán Bach c-moll partitája, Haydn E-dúr szonátája, Beethoven B-dúr szonátája és Schu­mann hatalmas C-dúr fan­táziája egyforma magas szín­vonalon szólalt meg. Ugyan­akkor nem lehet elhallgatni azt, hogy egysíkúan acélos billentése, kevésbé differen­ciált hangszínei az egyes mű­vek hangulatszféráival nem mindig korrespondálnak. Például a Beethoven-szonáta lassújának szenvedélyesen fűtött, kitárulkozó líjára éppoly idegen terület szá­mára, mint a Schumann- fantázia zárótételének bölcs, himnikus zenéje. Ehhez Fal­vai robbanékony fiatalsága, kora elég magyarázat. Húr Az ünnepi nyitva tartás Ünnepek előtt vagyunk. Az üzletek zsúfoltak élel­miszerekkel. Megérkeztek a füstölt áruk, a sonka, a szalonna, és van bőségesen konzerv, gyümölcs, édesség­áru. Sokás, hogy ünnepek előtt, illetve az ünnepekre szabályozzák az üzletek nyitva tartási idejét. Lapunk tegnapi számában olvashattuk, hogy az április 4-i, fel- szabadulási ünnep miatt megváltozik néhány bolt nyit­va tartási ideje, igazodik a lakosság vásárlási igényéhez. Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy a sok­sok kereskedelmi dolgozónak mennyit kell fáradozni, hogy az üzleteket feltöltsék áruval, hogy kiszolgálják „megemelt” igényeinket, hogy hazavihessük a sütni-, főznivalót. Ma vásárlási csúcsforgalom lesz, nem biz­tos, hogy gyorsan tudunk kijönni az üzletből, hiszen sokan vagyunk vásárlók, s a pénztárosoknak is két kezük van. És pénzzel dolgoznak. Figyelmességük azon­ban segíti vásárlásaink lebonyolítását. Megkönnyítik munkánkat — könnyítsük mi is a kereskedők dolgát: ne legyünk türelmetlenek. — o — TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te­lex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Posta­cím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 A tanácselnök pénzjutalmat ad át Szalai Petemének

Next

/
Thumbnails
Contents