Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-21 / 92. szám

A ^PÚJSÁG 1977. április 21. Somogyi Imre kiállítása Ma délután nyílik Szek- szárdon, a Képcsarnok be­mutatótermében Somogyi Imre festőművész kiállítása. Az alkotó 1918-ban született Perkátán, Tatán végezte el a középiskolát. A Képzőművé­szeti Főiskolán Rudnay Gyu­la és Bernáth Aurél tanít­ványa volt. A festészet mellett alkal­mazott grafikával is rendsze­resen foglalkozik. Leginkább A fúvós zenének gazdag hagyományai vannak Tolna megyében. Hogy jelene is van, azt a művelődési köz­pont zsúfolásig megtelt szín­házterme is mutatta. A mű­velődési központ fúvószene­kara mély és sok irányú kapcsolatot tölt be a város életében, mert a társadalmi ünnepek állandó szereplője. Hétfői önálló hangversenyü­kön arról adtak számot, mennyit fejlődtek az elmúlt esztendő alatt. Véghelyi Miklós az együt­mint a Dunántúl, a Balaton- vidék, Tatatóváros szépségei­nek tolmácsolója ismert. Ké­pei egyszerűségre törekednek, lírai hangulatokra. Tanulmányutakon Ausztriá­ban. Franciaországban, Hol­landiában, Szovjetunióban, Olaszországban járt. Leg­utóbbi önálló kiállítása 1974- ben Nagykanizsán, az Egry József-teremben volt. tes karnagyának minden gondolatát a zenekar tölti be. Munkája azt is példázza, hogy nem nyugszik bele a beskatulyázásba, az indulók, polkák műfajába. Állandóan kísérletezik és kitekintést ke­res más műfajok felé. Van­nak, akik ezzel nem értenek egyet. Pedig a kérdést nem lehet ilyen egyértelműen el­intézni. Ez az arisztokratikus álláspont csak nálunk divat. A csehek és németek gyak­ran játszanak átiratokat. Sőt arra is van példa, hogy nagy mesterek maguk is át­írták némelyik művüket. Beethoven is átírta az Op. 26-os szonáta gyászinduló té­telét zenekarra. Műsorukat Beethoven Fi- delió nyitányával kezdték. A mű elején még érződött az elfogódottság, némi bizony­talanság, de aztán egyre job­ban megmutatkozott a sok próba, a rengeteg munka eredménye. A hangverseny egyik meglepetése egy bemu­tató volt. Bogár István sár­közi népdalgyűjtéséből Far­kas Antal írt színes, ízléses feldolgozást. Ezt a művet a szerző a megyei művelődési osztály felkérésére a zenekar számára írta. A hangverseny második felében a zenekar már tel­jesen felszabadultan, színe­sen, elevenen, egyenletes színvonalon muzsikált és a lelkes tapsokra több számu­kat megismételték. Ki kell még emelni ifj. Véghelyi Miklós kitűnő trombitaszóló­ját, mellyel a Doppler-fan­táziában remekelt. Monológ a költészetről Április 27-én lesz hallható a rádióban a műsor, melyet Mádi Szabó Gábor írt, ösz- szeállított, és elmond. Ismer­tetés helyett álljon itt a mű­sor néhány bevezető monda­ta: „Költészetről nekem semmi fennkölt nem jut eszembe, hanem egyszerű örömök,, kel­lemes órák, fülemet gyö- györködtető zenék, anyanyel- vem szépségei, jóizű szó- és mondatfűzések, egyszóval az önmagát, a megérzett és fel­ismert igazságait kifejező ember egyik megnyilvánulá­si formája. Bármit tesz az ember, önmagát fejezi ki. Becsületességét, hamisságát, kötelességtudatát, csaló szán­dékát, boldogságát, bánatát, szerelmét, haragját, ha köl­tő, ha tetőfedő, ha zenész, ha pék, ha földműves, vagy színész. Bármire utasítja a természete, bármire vezérlik a hajlamai, vagy kényszeríti tehetsége. önmagát, igaz valóját fejezi ki, vagy ha­zudik.” TdMBOBCKflfl n pci Ban Testvérlapunkban, a Tam- bovszkaja Pravdában összesí­tették a márciusi időjárást. Mint az összesítésből kiderül, testvérmegyénkben, Tambov- ban is hasonló időjárás ural­kodott márciusban, mint ná­lunk. Március 9. után hidegre fordult az időjárás. Március­ban az átlagos napi középhő­mérséklet mínusz két fok volt. Ez mintegy 3—4 fokkal magasabb, mint a szokásos át­lag. Kevés csapadék hullott a megye területére márciusban. Általában 12—15 millimétert mértek a megye területén, ke­vés olyan hely volt, ahol 50 —70 milliméter közti csapa­dék hullott. Áprilisban a meteorológiai intézet előrejelzése szerint a napi középhőmérséklet éjjel 3—4 fok között lesz, nappal 11—16, a hónap vége felé azonban elérheti a nappali hőmérséklet a 18—20 fokot is. Dunöntillt napló Ezerketszaz fokos lángból viruló színék címmel a por­celánfajansz reneszánszáról ír a Dunántúli Napló. A ri­porter Kovács István alkotó- műhelyében tesz látogatást, ahol Vasarely tervei alapján térplasztikát készítenek. Ren­geteg munka, kísérlet után jutottak el odáig, hogy a raj­ta lévő 12 szín pontosan meg­egyezzen a Vasarely által megálmodott árnyalatokkal. Nem először dolgoznak a pé­csi születésű festő tervei alapján. Párizsban a Nemzet­közi Posta és Közlekedési In­tézet halijának egyik falfelü­letére tervezett a világhírű művész egy kompozíciót, en­nék elkészítésére is a pécsi gyárat kérte fel. Ugyancsak most dolgoznak az Aix-en- Provance-ban lévő Vasarely- alapítvány részére készülő térplasztikán is. A Zsolnayak 1878-ban, a párizsi világkiállításon a por­celánfajansszal aranyérmet nyertek. Az első világháború idején beszüntették a gyártá­sát. A gyár százéves jubileu­mára felújították a fajansz gyártását. 1970-ben sikerült a réginél jobb minőségű, gaz­dagabb színezésű porcelánfa­janszot előállítani. És ez a fajansz nagyon keresett lett. Egy amerikai üzletember pél­dául, aki eddig csak fényké­pen látott eozint, ennek alap­ján 20 millió forint értékű árut rendelt a gyártói. Somogy Néplap Négy, varos környéki köz­ségről ír a lap. Mint a cikk­ből kiderül: a város környéki községek továbbfejlődtek. Kaposvárhoz kötődésük erő­södött, bár e kapcsolat bőví­tésének lehetőségei erősen korlátozottak. Magyaregres, Somogyaszaló, Zimány és Őr­ei a négy, városkörnyéki köz­ség. Mind a négy a megye te­lepüléshálózat-fejlesztési ter­ve szerinlt szerepkör nélküli kategóriába tartozik. A lakos­ság száma egyikben sem éri el az ezret. Mezőgazdasági jellegű települések, a csalá­dok többsége kötődik a ter­melőszövetkezetekhez. Ennek ellenére a tanulmányaikat befejező fiatalok számával csaknem azonos mértékben növekszik a községből eljáró dolgozók száma. A községek pénzeszközei­nek alakulása nincs kapcso­latban a város költségvetésé­vel és fejlesztési alapjával. A községek rendezettsége kü­lönböző. Ezeket a különbsé­geket a fejlesztés egyelőre csak csökkenteni tudja, el­tüntetni nem. A város környéki községek irányításában bekövetkezett változás — a magasabb rang — a községek társadalmi és gazdasági életére élénkítőleg hatott. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Elegendő víz — hat hónap­pal korábban címmel arról ír a Fejér megyei Hírlap: „Du­naújvárosban húsz éven át az volt a legtermészetesebb do­log, hogy a csapból víz folyik. Időközben azonban lakótele­pek nőttek ki a földből, egyre több igénylő jutott fürdőszo­bás lakáshoz. A dinamikűsan fejlődő város lakosságának vízigényei csendben túlnőt­tek a lehetőségeken ... Újabb vízforrások szolgálatba állítá­sa szükségessé érett. így szü­letett határozat az Ercsi— Dunaújváros vezetékvonal és az ehhez tartozó vízügyi léte­sítmények megépítésére. A 250 millió forint értékű beru­házás fő kivitelezője a Du­naújvárosi Vízügyi Építő Vál­lalat A tavaszi nagytakarítás idő­szaka van Karl-Marx-Stadt- ban is. Testvérlapunk leg­utóbbi számaiban több hír és tudósítás ad erről tájékozta­tást. Részletesen beszámol a társadalmi munkaakcióról Sabine Schönlein, a nemzeti front egyik kerületi bizottsá­gának elnöke. írásából megtudjuk, hogy a sikeres akció megindítása előtt célul tűzték annak a ká­ros szemléletnek a felszámo­lását, miszerint az emberek egy része úgy gondolkozik, hogy ha a saját lakása tiszta és rendben van, a többi nem érdekli. Számos személyes beszélge­tés előzte meg az első taka­rítási akciót. Az épületek kö­zötti zöldterületeket, a gyer­mekjátszótereket és a pihenő­parkokat hozták ren.dbe. Ez azonban csak az egyik ered­ménye volt a közös munká­nak. A másik nem kevésbé fontos. Az, tudniillik, hogy a közös munka közben számos ismeretség szövődött és a be­szélgetések során több olyan javaslat hangzott el, amelyek megvalósítása révén szebbé, barátságosabbá tehetik köz­vetlen lakóhelyüket. Hangverseny 2. A múlt csak nyomokban maradt meg, a jelen állan­dóan velünk van, például Trencsénben, ahol igazán kár lenne Csák Máté szellemét keresnünk, — a hajdani rab­lólovag egyébként is csak mellékesen került a történe­lembe. A vár azért ma is látványosság, pontosabban nem is a vár, hanem ami megmaradt belőle, meg amit helyreállítanak, mert a tor­nyot építőállványok veszik körül, s akár Sümeg vagy Nagyvázsony, néhány év múlva valamit visszavarázsol a múltból, ha mást nem, hát az illúziót, amire a mai em- bernes úgy látszik szüksége van. Fontosabb lenne a vár alatti plébániatemplom, ha be tudnánk menni, de a plé­bános úr minden ajtót gon­dosan bezárt, s a plébánia aj­taján is hiába csöngetünk, nem és nem, a plébános úr fütyül a csöngetésre, jóllehet a kapuban levő tábla szerint Beckó vára hivatalos óra van. Így aztan nem látjuk Illésházy Gáspár 1649-es síremlékét, ami az Árva várában levő Thurzó- síremlék másolata; több is veszett Mohácsnál. De ha ennyire a múltat akarjuk, maradjunk inkább a szállo- dáoan, aminek Laugaricio a neve, ahogy a rómaiak ne­vezték Trencsént, akik 179- ben ide is eljutottak, amint a máig meglévő emléktábla hirdeti. A szálló erkélyéről messze látni, a Brezin fái kö­zött toronyházak emelkednek, s a Vág tükrén új üzemek fé­nyei vibrálnak. S ezzel az új Trencsénben vagyunk, mely inkább emléket akar hagyni, mint emlékezni. Legutóbb vagy húsz évvel ezelőtt jár­tam itt, a város akkor türel­mesen őrizte a századforduló jellegtelenségét, a Monarchia idétlen épülettömbjeit, ami­lyen a gimnázium is, amely­nek fáradt szürkesége valójá­ban egy hosszú korszak öt­lettelenségének jelképe is le­het. A Laugaricio erkélyéről ez is múlt, éppúgy, mint Csák Máté várának romjai, s mi­lyen jellegtelen és érdektelen múlt! Akkor százszor inkább a volt piarista templom fres­kóit nézzük, amiket Chris­toph Tausch festett 1712-ben, igazán kitűnő minőségben, a barokk illuzionizmus olyan szemfényvesztő könnyedsé­gével, amilyenre a legjobb olasz mesterek adtak példát. Vagy ha még mindig a múlt kell, amit manapság oly szí­vesen idézünk, ugorjunk át Beckóra, melyről a tudós Bél Mátyás azt jegyzé föl, hogy 3olondvárnak is neveztetett (vocabatur diu Bolondvár), de megemlíti, hogy Bolon- dócznak is hívták. Valóban van benne valami bolondos, magányos sziklatömbből emelkedik ki, meghökkentő­en, szinte kétségbe vonva a fizika reguláit, de azért azt se feledjük, hogy otthont adott Arany János csodála­tos „költői beszélyének”, a Katalinnak. A leírás ma is pontos, legföljebb az ágyúk­ról kell megjegyeznünk, hogy immár nem „könyökölnek” a vár fokán: Szellős fokán nagy, fekete Ágyúk lomhán könyöklenek, Hogy a ledörgött éljenek Heve után hütözzenek; Érc ajkuk többé nem rivalg, Végső moraj jók is kihalt: Sőt már a visszhang is pihen, Mely összetorlott bérceken — Hol a felhőnek fészke van, S a völgyben, ott, hol Vág folyam örült kacajjal elrohan — Dörgésöket fel és alá Mint könnyű labdát vagdalá. Arany képzelete teremtette meg saját Vág-völgyét, jóval később járhatott csak erre, Karlsbadba utaztában, ha ugyan akkor is érintette Bec- kót. De ez is a költészet cso­dái közé tartozik, hogy mégis őt idézzük, saját élményünk­kel igazolva képzelete terem­tette világát. Korok és gon­dolatok találkoznak így, végig a folyó mentén, s ha percek­re bele is feledkezünk a ter­mészet cseles játékába, amit a Manini hasadéknál művelt, fontosabb az emberi gondo­lat, múlt és jövő találkozása a jelenben, de a múltat ku­tató tekintet is elsősorban azt keresi, hogy mit ismer fel a közös jövő körvonalaiból. Ezek a kisvárosok, végig az egész Felvidéken, egy nagy múlt árnyékában várták jö­vendőjüket, s pazar művésze­ti emlékek között szürkültek el a Monarchia évtizedei alatt. Ide már nem jutott el a török, a művészet gyakran egy-egy kisvárosban talált menedéket, s ha későbbi ko­rok rontottak is rajta, lénye­géből és igazságából valamit mindig megőrzött. Kassa gó­tikus székesegyháza, az eper­jesi reneszánsz házsorok, Lő­csei Pál európai rangú fa­szobrai. Besztercebánya, Pri- vigye, Trencsén freskói vagy akár egy felejthetetlenül szép táblakép Galgócon, mindig egy közösség szándékát bizo­nyítja, míg a Monarchia bü­rokratikus kegyetlensége el nem szürkített mindent. A Ferenc József-i világ monu­mentális érdektelensége mindenütt felismerhető, az iszonyatos középületek eltün­tetéséhez még nem múlt el elég idő. Ami valóban érték a múltból, megmarad, s köz­ben valóban új világ épül fel, égbe nyúló toronyházak­kal, korszerű ipartelepekkel. Nem kell félni, nincs ebben semmi ellentmondás, az igazi múlt mindig jól megfér az igazi jelennel. Legföljebb az arányok módosulnak, Tren­csén új városnegyede, vagy a most alakuló városközpont például arra is figyelmeztet, hogy Csák Máté hatalmának jelképe, a város fölé magaso­dó. s évszázadokig azt uraló vár végtére nem is volt olyan nag>. A templom valamikor messze mutató tornya eltűnik az új házak között, s a vár­nak is ágaskodnia kell, hogy el ne merüljön az új otthonok égbe feszülő sora között. A rettegett oligarcha, aki kirá­lyokkal dacolt, már csak an­nak köszönheti sovány emlé­két, hogy a jelen megerősíti várának falait. Korán indulunk, még egy­szer végigutazunk a Vág völ­gyén, majd át a Fehér-Kár­pátokon, hegyi települések, kisebb-nagyobb falvak kö­zött. A hegygerincen, egy tisz­táson megállunk. Messze el­látni, a völgyben, a folyók vonalát követve, vasút kanya­rog, házak, gyárkémények in­tenek. A hegyek fölött most kél a Nap, arany, sárga és rózsaszínű minden, mint Mednyánszky vagy Katona Nándor festményén. Comeni- ust idézzük, aki valahol itt bújdosott a Tiegyek között, midőn elűzték otthonából. Egy kis tó tükre csillan még a bizonytalan távolban, épp úgy, mint Arany versében: A völgyi csendes, tiszta tó, Melynek vizéhez fogható Tükört a hold, ha este kel, S a nap, midőn kényén delel, Csak néhol és elvétve lel. Sokáig állunk a hegygerin­cen. Háttérben a felkelő Nap­pal. CSÁNYI LÁSZLÓ Mtails kaflsodteikép S1©M1SZÉD©[LÁS A Manini hasadék Fotó: Király Sándor.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents