Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-20 / 91. szám
Élő népköltészet AHttÚs Névnap: Tivadar A Nap kél 4.47 — nyugszik 18.40 órakor A Hold kél 5.53 — nyugszik 20.45 órakor Kétszázharmincöt évvel ezelőtt, 1742. április 20- án született Albertiben (1950 óta: Albertirsa) és 78 éves korában, 1820 decemberében halt meg Szarvason Tessedik Sámuel író, haladó pedagógus, a hazai mezőgazdaság korszerűsítésének nagy úttörője. 20 SZERDA # NÉPRAJZI CSOPORTOK Tolna megyében címmel tart előadást ma este, a szekszárdi várostörténeti klubban G. Vámos Mária. — A SZEGEDI KENDERFONÓ ÉS SZÖVŐIPARI VÁLLALAT újszegedi szövőgyárában — a növekvő hazai igények kielégítésére — kidolgozták az eredeti farmeranyagokhoz leginkább hasonló hazai gyártmányú szövetek gyártásának módszerét. A negyedév végéig mintegy 30 000 négyzet- méter ilyen szövetet készítenek. illetve adnak át a Debreceni Ruhagyárnak, ahol bakfis farmerruhákat készítenek belőle. + A GYŐRI KÖTÖTT- KESZTYŰGYÁR a növekvő igényekkel lépést tartva, évről évre nagyobb mennyiségben állít elő judo- és karate-ruhát. A sportruhák gyártását két évvel ezelőtt kezdték meg, 1500 darabbal, s az idén már 42 000 hagyja el a gépsorokat. Ezeket a ruhákat edzéshez használják a sportolók. A termékek zömét a tőkés piacon értékesítik. O SZEMÉTSZÁLLÍTÁS. 1977. április 1-től kezdődően Bátaszék és Alsónyék egész területén beindult az intézményes szemétszállitás, melyről a tanácsi költségvetési üzem gondoskodik, így minden háztól havi egy esetben szállítják el a háziszemetet. A KÖZLEKEDÉSI KIRAKATOK. A Tolna megyei Közlekedésbiztonsági Tanács a kereskedelmi vállalatokkal, szövetkezetekkel közösen közlekedési kirakatversenyt hirdetett. A dekorációs szakemberek munkáit a napokban zsűrizik. # ALAKULÓ ÜLÉS. Április 21-én, délután 15 órakor tartja alakuló ülését Dombóváron, a városi tanács tanácstermében a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság dombóvári szervezete. E napon Frank Tibor, az SZVT főtitkár- helyettese A szervezés és a vezetés aktuális kérdései címmel tart előadást. ~ A MAGYAR HANGLEMEZGYÁRTÓ VÁLLALAT minden évben versenyt rendez a komoly zenei lemezek eladásával foglalkozó üzletek között. Tavalyi eredményük alapján a szekszárdi Babits Mihály könyvesbolt dolgozói tegnap vehették át az MHV jutalmát. # TAPASZTALATCSERE. A tengelici Petőfi Termelőszövetkezet nyolc dolgozója ma a kocsolai Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe látogat, ahol megtekintik a tsz állattenyésztési telepeit. + BULGÁRIA a HUNG- EXPO-n keresztül török nyelv naptárakat rendelt a Szekszárdi Nyomdától. A százezer példányban készülő naptárak a török turisták jobb eligazodását szolgálják bulgáriai utazásuk során. O A JÓ VÍZELLÁTÁS érdekében. Mórágyon jelenleg nincs jó minőségű ivóviz, ezért a megyei tanács 500 ezer forintot adott mélyfuratú kútra. A tervek szerint még az idén elkészül az új kút. A FÖLDBEN a napraforgó. A tengelici Petőfi Termelőszövetkezetben — száz hektáron — befejezték a napraforgó vetését. * 2000 MEGAWATT címmel nyílt meg Gottvald Károly fotókiállítása a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat tanácstermében. A kiállítás április 27-ig tekinthető meg. ~ A SZEKSZÁRDI szocialista brigádok klubjában április 25-én, hétfőn Bogár István tart előadást a Sárköz népszokásairól. Ezt követően közös kirándulás megbeszélése lesz a programban. — EGY NEW YORK központjában lévő ékszerüzletből két jól öltözött férfi több mint egymillió dollár értékű zsákmánnyal távozott Míg egyikük lőfegyverrel sakkban tartotta az alkalmazottakat, társa „kipakolta” a szekrényeket. # A RICHTER-SKÁLA szerint 5,4 erősségű földrengés rázta meg hétfőn Mexikó partmenti részét. Személyi sérülésről vagy károkról egyelőre nem érkezett jelentés; + KEDDEN az Operaház előcsarnokában vettek végső búcsút Radnai György Kos- suth-díjas. kiváló művésztől kollégái, pályatársai és tisztelői. Koszorúkkal borított ravatalánál, Hunyadi gyászindulójának hangjai után, a dalszínház tagjai nevében Lukács Miklós, az Operaház igazgatója búcsúzott meghatott szavakkal a kitűnő énekestől. A kollégák nevében Szalma Ferenc magánénekes, majd Göndöcs József, az Operaház szakszervezeti bizottságának titkára, a társadalmi szervek nevében emlékezett a művészre. Az operaházi búcsúztató után az 57. éves korában elhunyt Radnai Györgyöt a Farkasréti temetőben, nagyszámú gyászoló tömeg jelenlétében helyezték örök nyugalomra. Felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan, időként erősen felhős idő. Elszórtan záporeső, néhány helyen zivatar. Mérsékelt légmozgások. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 fok közelében, a déli, délkeleti országrészben 15 fok körül. Műsoros estek a HYDSZ évfordulóra A HVDSZ huszonöt éves fennállásának alkalmából Élő népköltészet cimimel műsoros délutánokat, esteket rendez az SZMT központi könyvtára és Szekszárd néhány üzemének, vállalatának szakszervezeti bizottsága. A rendezvényeken Marosi Júlia előadóművész saját gyűjtésű erdélyi, gyimesi, moldvai és csángó népköltészetből ad ízelítőt az érdeklődőknek. Április 21-én délután két órakor a textiltisztító és ruházati váillalat, valamint a városi tanács költségvetési üzeme dolgozói hallgathatják a szép műsort, este hét órakor pedig az egészségügyi szakiskolások. 22-én délelőtt tízkor rendkívüli irodalomórán az 505. számú Mü. M. Szakmunkás- képző Intézet második osztályos hallgatói találkoznak Több halat! A sülysápi Tápióvölgye Mgtsz Úri község határában lévő halastavait lehalásszák, mert az 50 hektár tófelületet 30 hektárral bővítik. Ez a szövetkezet is belépett a bikali haltenyésztési rendszerbe, így biztosítottnak látszik a jövő évi bőséges „haltermés”. (MTI fotó, Király Krisztina felvétele — KS) Marosi Júliával. Szintén 22- én délután kettőkor kerül sor az emlékünnepségre az óra- és ékszeripari vállálat ebédlőjében, közös rendezésbep a bútoripari és a kommunális szolgáltató vállalat szakszervezeti bizottságával. A városgazdálkodási vállalat és a víz- és csatornamű vállalat dolgozói 22-én négy órakor láthatják a műsort. Szakádét Német néptánccsoport Uj szín Szakadát művelődésében az a fiatalokból álló néptánccsoport, amely német nemzetiségi hagyományokat elevenít fel. A közel húsz fiatal szorgalmasan jár a táncpróbákra, és már túl vannak az első fellépéseken is. Saját községük közönsége után Gyünkön, a német nemzetiségi napon mutatkoztak be, ahol eredeti viseletűk is nagy sikert aratott. A szakadáti művelődési ház, amely a kis néptánc- csoportnak otthont ad, egyébként komoly gonddal küzd. Mivel nézőtere lejtős kiképzésű, nem tudnak táncos- rendezvényt, klubéletet kialakítani benne. Úgy tűnik, a megoldás: több ismeret- terjesztő előadás rendezése, aminek élvezetét nem zavarja a lejtős nézőtér. Műszerek vizsgálják a Balatont Egymillió jenes bankó A japán rendőrség letartóztatta egy nyomda három vezetőjét, akik a forgalomban lévő tízezer jenes bankjegyről készített másolat módosításával egymillió jenes „bankjegyeket” állítottak elő, — úgymond — bűvészkedési célokra. A letartóztatáskor megejtett házkutatás alkalmával hétezer darab . vadonatúj „egymillió jenes bankjegyet” foglaltak le a detektívek. Duna-parton Fotó: Bakó Jenő Tucatnyi műszerállást helyeznek el a kutatók ezekben a napokban a Balatonon. Ba- latonszemesen és Balaton- akali között egy víkendház nagyságú cölöpépítménynél a vízállást, a szél irányát és sebességét, valamint a párolgást mérik automatikusan a műszerek. Tihanynál áramlásmérőt helyeznek ki. A kihelyezett műszerek segítségével a tó „maga vezeti” jellemző grafikonjait. A műszerek adatait és a belőlük levonható következtetéseket a Balaton partépítési munkálatainál, a kőgátak építésénél, általában a tó életének tanulmányozásánál használják fel. OL VAST AM A politikai oktatásról A szükségesnél kevesebbet beszélünk az üzemi alapszervezetekben folyó politikai oktatásról. Érdemes volna, — hiszen nincs Tolna megyében olyan ipari, mezőgazdasági üzem, ahol a pártszervezet, a szakszervezet és a KISZ ne szervezett volna még az ősszel politikai tanfolyamokat —, nyilvánosságra hozni a jó eredményeket, a résztvevők aktivitását közelebbről megvizsgálni: miért oly nagy felelősséggel vesznek részt a politikai tanfolyamokon? Miért tartják fontosnak párttagok és pártonkívüliek, hogy időnként politikai kérdésekben hallassák szavukat? Persze tudjuk a választ: az emberek nemcsak az üzem termelési gondjaival, örömeivel, egymás sikereivel foglalkoznak, hanem a hazai és á külföld politikája, azaz a nemzetközi helyzet alakulása is érdekli az embereket. Lapunkban tegnap Bitter János elvtárs, a párt helyi munkájáról adott számot, Tudjuk, hogy Faddon, ahonnan a hír szólt, évtizedek óta lelkes, hozzáértő, politikus „csapat” van a pártszervezet kebelében, és az oktatási évet tartalmas előadásokkal, vitákkal, konzultációkkal töltik ki. Faddon befejezték a pártoktatási évet, másutt az utolsó előadásoknál tartanak. A pártoktatási év összegezése még hátra van, az ilyen kis jellemző hírekből azonban megtudhatjuk, hogy sikeresen fejeződik be, gazdagabbak lesznek a hallgatók, politikai kérdésekben kincseket érő tudással gyarapodtak.-Pj- * A közelmúltban Fülöp Vilmos tolnai lakos közlekedési észrevételeit közöltük a Stop rovatban. Dicséretes módon igen gyorsan válaszolt a kérdésekre Tajnafői Jenő, a KFM Közúti Igazgatóság vezetője. Miután olvasónk észrevételei közérdékűek, az igazgató válaszai nem kevésbé, fontosnak tartjuk a közlekedési problémákkal ismételten foglalkozni. 1. Szekszárdon a Béri Balogh Ádám és Kövendi Sándor út kereszteződésében az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla áll. Tekintettel arra, hogy az útkereszteződés környéke építési terület, az ott folyó munkák okozhatták a tábla ideiglenes kidőlését. 2. A Stop tábla előjelzésével kapcsolatos észrevételét illetékességből továbbítjuk a megyei tanács vb ÉKV osztályának. 3. A Tejbár és az AUTO- KER között a kijelölt gyalogátkelőhely megszűnt, az a lakóházépitéssel kapcsolatos járdalezárás idején vezette a gyalogosforgalmat. Az ideiglenes gyalogátkelőhely jelzésére kihelyezett táblákat el- távolitottuk. 4. A dunaszentgyörgy— fadd—szekszárdi ök.-úton (Falánki út) az útirányjelző táblát eltávolítottuk. A megfelelő útba igazítást adó jelzőtábla kihelyezése folyamatban van. 5. A Mátyás király utcai burkolatjelek felfestése érdekében az intézkedést megtettük. A szekszárdi üzem- mérnökség a burkolatjeleket program keretében felfesti. 6. A Mártírok tere felől a Széchenyi útra jobbra kis ívben való fordulást azért nem lehet megengedni a Széchenyi útról a Mártírok tere felé balra forduló iránnyal egy időben, mert a jobbra forduló autóbuszok kanyarodáskor nem férnének el a szemben haladó járművek mellett. A jelzőlámpás csomópontban ugyanis a lekerekítő ívek sugara olyan kicsi, hogy a nagy hosszúságú járművek a Széchenyi út jobb oldalának igénybevételével tudnak csak jobbra kis ívben fordulni. * 1977. február 4-én tehergépkocsival közlekedett a 65. számú útvonalon, Nagy Kálmán 31 éves, Dombóvár, Fő u. 100. szám alatti lakos. Az erősen ködös időben a szembejövő forgalom miatt is tompított világítással közlekedett, mintegy 50 km/óra sebességgel. Féktávolságát azonban nem látta be, így csak akkor vette észre az előtte kerékpáron közlekedő V. S;-t, amikor a kerékpáros már közvetlenül előtte volt. Bár a tehergépkocsi vezetője a jármű kormányát még balra rántotta, azonban fékezésre már nem volt ideje és így elütötte a kerékpárost, aki súlyos sérülést szenvedett. A Szekszárdi Járásbíróság súlyos testi sértést okozó, gondatlanul elkövetett közlekedési vétségben mondta ki bűnösnek Nagy Kálmánt és ezért nyolchónapi, fogházban végrehajtandó szabadság- vesztésre, mint főbüntetésre, mellékbüntetésül 2500,— Ft pénzbüntetésre, valamint a járművezetéstől hathónapi eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551