Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-15 / 62. szám

1977. március 15. ítÍÉPÚJSÁG 3 Szövetkezeti ipar Mérlegzáró közgyűlések Az elmúlt szombaton hét Tolna megyei ipari szövetke­zet tartotta meg mérlegzáró közgyűlését. Bátaszéken, Bonyhádon, Dombóváron, Szekszárdon és Tamásiban tanácskoztak a szövetkezetek dolgozói. RÉSZKÖZGYŰLÉSEKEN számolt be az elmúlt évi eredményekről a tagságnak a megye legnagyobb ipari szö­vetkezetének, az Unió-nak vezetősége, ök az évet a ter­vezettnél 16 millióval maga­sabb termelési érték előállí­tásával zárták, 206 helyett több mint 222 millió forint­nyit termeltek. Ez a kiemel­kedően magas összegű túltel­jesítés azonban alig több mint egynegyede annak a le­maradásnak, amit a Tolna megyei Kövendi Sándor Ci­pészipari Szövetkezet produ­kált. Ők 1975-ben több mint 111 millió forint termelési ér­téket állítottak elő, az elmúlt esztendőben pedig ennek csak 52,5 százalékát. Ami pedig enyhén szólva furcsa, a sta­tisztika szerint tervüket 101 százalékra teljesítették. A si­kertelenségek láttán ugyanis a szövetkezet nem sokkal az év vege előtt százmilliós ter­vét hatvanmillióra „módosí­totta”. A nagy lemaradást a szövetkezet elnöke azzal in­dokolta, hogy a korábbi évek­ben jól bevált termék gyártá­sát abba kellett hagyniuk, s a csizma helyett félcipőt kellett a szalagokon készíteni. Fő problémánkat az okozta — Elhiszem, h0§y °n nem--------------------- fogja a neve­met kiírni, de nekem még ar­ra is ügyelnem kell, hogy szavaimból a munkaköröm­re se lehessen következtetni. Gondolom érti... Tehát: tudnék jobban dol­gozni. A népgazdaság hely­zetét ismerem. Többet kell termelnünk, hogy javuljon a belső ellátás, növekedjék az export, csökkenjen az im­port. Ám ugyanakkor vi­szonylag kevesebb beruházá­si lehetőséghez jutunk. Nos, abban az ágazatban, amelyet én irányítok, kiszá­mítottuk, hogy a várakozás­nak akkor felelhetünk meg, ha az előirányzott többlet 30 százalékát a tartalékból ás­suk elő. Ez lehetséges. Én itt ennél az íróasztalnál, Vala­mint munkatársaim a többi asztaloknál tudják is, hogyan kell mozgósítani a tartaléko­kat Ám abban a pillanat­ban, amikor elképzeléseinket a valóságba akarjuk átültet­ni, lebonthatatlannak tűnő falakba ütközünk. Nekünk itt, csak a minisz­terünkre meg a helyetteseik­re kell figyelnünk. A tarta­lékokat azonban odalent az igazgatóknak, a főmérnökök­nek kell mozgósítaniok. Ez rendszerint népszerűtlen in­tézkedések láncolatával jár. Az igazgatókat megyéjükben, városukban mindenki biztat­ja, hogy tárják fel a tartalé­kokat. De ámint az első va­szól a beszámoló —, hogy ez az átállás túl hirtelen tör­tént, nem állt rendelkezésre megfelelő idő a felkészülés­re. Az eset példaként szolgál­hat a többi szövetkezetnek. Felhíva a figyelmet arra, hogy állandóan figyelni kell a minőségre, különben a régi partner az egyik napról a másikra odébbáll. S ha va­lami ok miatt más termék gyártását kell elkezdeni, le­gyenek készek a változtatás­ra. A szövetkezetek ugyanis az állami iparral csak úgy tudnak versenyben maradni, ha képesek gyorsan követni a megrendelők igényét. Szintén az elmúlt hét végén tartotta meg közgyűlését a Bátaszéki Fémipari Szövetke­zet. Ök a néhány héttel ez­előtti, a szövetkezet adatai alapján készült összesítés sze­rint éves tervüket csak 95 százalékra teljesítették. A mérleg szerint azonban, a KISZÖV statisztikájában sze­replő mennyiségnél két és fél millió forintnyival maga­sabb termelési értéket állí­tottak elő, s így száz száza­lékra teljesítették a tervet. Az év során megdupláz­ták exporttevékenységüket, s három százalékkal nőtt a la­kosság részére végzett javítá­si munkák volumene. Ta­valy jelentősen megváltoztak a termelés követelményei is. Elkészült az új üzemrész, s a korábbinál sokkal kedve­zőbb munkafeltételeket te­lóban kemény intézkedést hoznák, abban a pillanatban magukra maradnak. Nincs hová támasszák a hátukat, ezért inkább nem csinálnak semmit. Ez az egyik baj. A másik, amit mi úgy szoktunk fogal­mazni, hogy ez az ország 18 köztársaságból és egy király­ságból áll. Felségterületét mindegyik féltékenyen őrzi. Ugyanezt teszik az ágazatok is. Elmondok e§y példát.---------------------- Egyik nagy g yárunkban bővíteni kellene a termelést, de ez az adott falak között már nem lehet­séges. Működik tőlük 800 mé­terre szép üzemi csarnokban egy gyár, amelynek berende­zései elavultak, munkaerőt nem kap. A legegyszerűbb lenne ott felszámolni a ter­melést, és a csarnokban valósítani meg a mi gyárunk bővítését. Ez egyszerűen el­képzelhetetlen, mert az a gyár másik ágazathoz tarto­zik. Mi történik tehát? Az igazgató elmegy egy másik megye másik városába, azaz egy külön „köztársaságba”. Ott örömmel fogadják. Ad­nak neki ingyen területet. Felépít majd egy új üzemet, de az adott városban már nincs szabad munkaerő, te­hát a dolgozókat nyilván a többi üzemektől csábítja majd el. * Mi intézkedünk, az igazga­tók végrehajtanak, de ter­remtettek a dolgozóknak. A közgyűlésen a szocialista bri­gádok, csatlakozva a csepe­liek felhívásához, . ígéretet tettek arra, hogy idei tervü­ket december 15-ig teljesítik, s a selejtet egy százalékkal csökkentik. A BÁTASZÉKI ÉPÍTŐ­IPARI SZÖVETKEZETBEN a tavaly előttinél valamivel több, de a tervezettnél négy százalékkal kevesebb terme­lési értéket állítottak elő. A TAMÁSI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET a megye leg­kisebb szövetkezete. Itt az év elején 9 millió 600 ezer fo­rintnyi munka elvégzését ter­vezték. Az esztendő végére elképzeléseiknek összességé­ben eleget tettek, tervüket 14 ezer forinttal túlteljesítették, így 12 százalékkal többet termeltek, mint egy évvel ko­rábban. Terveik között sze­repelt, hogy szerelési tevé­kenységgel segítik a tamási szövetkezeti lakások építését. Sajnos, ezt nem tudták meg­csinálni, mert terv és költ­ségvetés hiányában harminc­két lakás építését meg sem lehetett kezdeni. A közgyűlésen ítélték oda a szövetkezet szocialista cí­mért, illetve magasabb foko­zataiért küzdő brigádoknak a címet. A szigorú, de körülte­kintő mérlegelés eredménye­ként csak az asztalosok Pető­fi brigádját tartották méltó­nak a szocialista cím viselé­sére. — sz l — melni csak a munkások tud­nak. Többet is, mint eddig. Ám csak akkor, ha pontosan értik, hogy ezt miért kell csi- nálniok. és ha ennek ők hasz­nát is látják. Senkit nem akarok megsérteni, de sajnos elég ritka eset, amikor az ipari vezetők a munkáshoz fordulnak, annak egyetérté­sét igyekszenek megszerezni. Ám, ha ezt teszik, akkor megint ritka, hogy a többlet- munkát meg is tudják fizet­ni. Mert ez rendeletekbe üt­közik, bérfeszültséget szül, stb. st!b. Elnézést kérek, most már magam is érzem, hogy visz- szaéltem a névtelenség elő­nyével. Olyan képet festet­tem itt, mintha én lennék a jószándékú nagy bölcs, akin semmi nem múlik. Ez azért nem egészen így van. Talán úgy mondhatnám pontosab­ban: most ott tartunk, amit eddig vázoltam. Ám a gya­korlatban, a munkánkban most újabb szakasz követke­zik. Tudomásul ve*tük az---------------------- akadályo­kat, s megkeressük azokat a módszereket, amelyek segít­ségével a tartalékok mégis mozgósíthatók. Ez sok töp­rengést, veszekedést, újra­kezdést kíván. Ha néha fog­csikorgatva is, de csinálom és azt a bizonyos feszített tervet a mi iparágunk mégis teljesíteni fogja. F ÖLDEÁKI BÉLA (Tudósítónktól). Az elmúlt egy-két évben több bíráló írás jelent meg, nyilatkozat hangzott el az iskolai takarékbélyegekre, az ilyen módon való ta­karékosságra vonatkozóan. Egyes vélemények sze­rint elavult, mások úgy vélekednek, hogy egész­ségtelen rivalizáláshoz vezet a tanulóifjúság körében. Minthogy á kérdés nem ilyen egyszerű, nézzük meg, hogy fest a dolog a valóság­ban. Ezekkel a gondolatokkal kerestük meg a szekszárdi III. sz. általános iskola ille­tékeseit. — Melyek a takarékmeg­bízotti munka általános ta­pasztalatai? — kérdeztük Kertai Józsefné takarékmeg­bízott pedagógust. — Iskolánkban ebben a tanévben eddig mintegy 107 ezer forint értékben adtam el takarékbélyeget. Ez azt hi­szem nem rossz eredmény. Hogy hogyan? Ezt a munkát kétféleképpen lehet csinláni; lelkiismeretesen vagy se­hogy. — Tapasztalatai szerint miből fedezik a tanulók a bélyegvásárlást? — Legjellemzőbb a szülők-' .tői esetenként kapott néhány forint. De a rokonok — főleg a nagyszülők — pénzajándé­kai is számottevőek. Ezek ha­tása főként a hétvégi csalá­di programokat követő hét­fői bélyegeladáson mérhető. A felső tagozatban már meg­változik a kép. Ezekben az osztályokban fokozottabban jelentkezik a közös takaré­koskodás. Őszi mezőgazda- sági munkák, hulladékgyűj­tés a közös bevétel forrása. — Nem okoz súrlódást a gyerekek között az eltérő anyagi viszonyokból eredő eltúlzott takarékosság és az azzal való hivalkodás? — Nem. Alapelvünk, hogy tanulóink körében ilyen szemlélet ne akalakulhasson ki. Ezt igyekszünk a szülők­kel megértetni, azt tapasz­taljuk — eredménnyel. Scherer Sándor, az iskola igazgatója a következőket mondja: — Az iskolai takarékosság nálunk a tervszerű és követ­kezetes nevelőmunka ered­ménye. Ebben számítunk a szülői segítségre is. A szülők többsége megértette, hogy az aránytalanul nagy pénzjuta­lom, a jó jegyek pénzzel való elismerése a gyermek szem­léletének többet árt, mint használ. A szülőkkel együtt azt szeretnénk élérni, hogy tanulóink rendszeresen ta­karékoskodjanak. — Mi a célja a kollektív takarékoskodásnak ? — Évenként kiránduláso­kat szervezünk. Ma már egy­re több szülő rendelkezik azokkal az anyagiakkal, ame­lyeket egy ilyen kirándulás igényel. De még mindig nem minden szülő. Ez egy konkrét ok. Nevelési oldalról nézve pedig csak hasznos lehet, ha tanulóink tudják, hogy a ki­rándulásban saját munkájuk is benne van. — Milyen egyéb módsze­rekkel végzik.ezt a munkát? — Tőlünk indult a „sza­bad szombat az iskoláért” mozgalom. Ez a szülők ön­kéntes társadalmi munkavál­lalása az iskola érdekében. Azóta már nagyon sok ilyen társadalmi munkával eltöl­tött szombat és több milliós anyagi megtakarítás sum­mázza kezdeményezésünket. Büszke vagyok rá, hogy is­kolánknak a takarékossági mozgalomban elért eredmé­nyeit Szekszárd város Taná­csa emlékplakettel jutalmaz­ta. Az iskolai takarékossági mozgalmat az Országos Ta­karékpénztár több mint két évtizede kezdeményezte. Az­óta sok-sok százezer iskolás ragasztotta fel színes takarék­bélyegeit, örült saját taka­rékbetétének. VARGA ISTVÁN A Bátaszéki Fémipari Szövetkezet elnöke kitüntetést adott át a szövetkezet legjobb dolgozóinak Tudna ön jobban dolgozni? A minisztériumi főosztályvezető Emlékezés 1937 márciusára MÁRCIUSAINK, tudjuk, sokszor emlékezetesek. Ám némelyikük a kimagaslóan dicső napok árnyékában, óhatatlanul feledésbe merül, még ha lenne is mondani­valója az utókor számára. Ilyen a negyven esztendővel ezelőtti március idusa is, egy nemes, haladó próbálko­zás, a Márciusi Front zászlóbontásának napja. De hát ki emlékezik 1937-re? Már csak a jóval ötven fölöttiek, azok is többnyire hézagosán, szeszélyesen. És igazat szólva, századunkról, sőt a két háború közti kö­zelmúltunkról a történeti tudatban is olykor homályos a kép. így mindmáig méltatlanul keveset tudunk e moz­galomról is, amelynek a szó szoros értelmében vett tö­megvisszhangja annak idején még vezetőit, szervezőit is meglepte, a hatalom birtokosait pedig kíméletlen el­lenintézkedésekre sarkallta. Gömbös halott, Darányi a miniszterelnök. Vége az oktalan, de mégis oly csábító illúzióknak, hogy meg­nyugtatóbb irányba lehet terelni a jobboldali kormány­zat szekerét. A felülkerekedett konzervatívok ugyan nem szeretik a honi nácikat, de hatalomféltésükben szívesen kifogják a szelet a nyilas vitorlákból. Megkez­dődik hát a versenyfutás, amely a fasizálódás útján előbb a háború katasztrófájába, majd 1944 gyalázatába taszítja az országot. Ám ebben a reménytelennek látszó folyamatban is akadtak pillanatok, amikor úgy tetszett, mégis lehet, sikerül valami históriai fordulatot kezdeményezni. Az 1937. március 15-én együtt ünneplő népi írók és bal­oldali egyetemi ifjúság, majd az a még szélesebb, való­ban népfront jellegű összefogás, amelyben kommunis­ták, szociáldemokraták, népi értelmiségiek, haladó pol­gári személyiségek frontot építettek ki a „szabadság, föld, kenyér, független ország” nevében a „rabság, pa­rasztelnyomás, munkásnyomor, gyarmati sors” -ellené­ben, joggal nevezte magát márciusinak. Egykori veze­tői közül az itthon élő Illyés Gyula, Féja Géza most visszaemlékeznek azokra az időkre. Arra is, hogy a mozgalom a pesti ünnepség után nagy lendületet kapott, a többi között Debrecenben, Hajdúböszörményben, Hód­mezővásárhelyen, Pécsett, Szegeden, Győrött és Makón szerveztek gyűlést, kiáltványt bocsátottak ki és magu­kénak tekinthették Sárközi György „Válasz”, Vértes György „Gondolat” című folyóiratát, valamint a Deb­receni Egyetemi Kör kommunista fiataljainak lapját, a Tovább-ot. Néhány hónap elteltével a mozgalom még szélesebbé vált, az ifjúság, a szellemi élet olyan köreinek és jelen­tős képviselőinek is felkeltette az érdeklődését, vagy éppen rokonszenvét, amelyek, akik korábban nem szí­vesen keveredtek ilyen népfrontos csoportosulásba. Ez már sok volt a hatalomnak, a rendőrség közbelépett és elfojtotta a nemzet igaz lelkiismeretére apelláló szervez­kedést. Nehéz idők jártak, még nehezebbek következtek. LEHETNEK nem teljesen feltárt részletek, vitatható lépések a Márciusi Front rövid történetében. De jót, rosszat oly könnyen feledő korunkban fontosabb ennél maga az emlékezés. Múltunk körvonalazásában egyszer túlságosan szűkén, másszor talán bőkezűen mérünk. A Márciusi Front kiáltványa, .12 pontja negyven esztendő­vel ezelőtt a magyar társadalom forradalmi átalakítá­sát követelte. Reményt gyújtott a reménytelenségben, így emlékezünk, emlékezzünk rá. b. j. Vándorol a műtrágya hegy A Völgység népe Termelőszövetkezetben a jó idő be­köszöntésével egy időben megkezdődött a vetésterületek tavaszi fejtrágyázása. A futószalag alól a szórógép in­dul a terhével a grábóci határba, ahol most folyik a több mint ezer hektár búza fejtrágyázása. Fotó: Bakó.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents