Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-13 / 61. szám
1977. március 13. Képújság 5 Dunaföldvár Véres március 1898-ban Dunaföldváron 1888- március 13-ra, az 1848-as forradalom 50 éves évfordulójára Viczai Pál, a helyi általános munkásegylet elnöke és társai népgyűlést akartak ösz- szehívni a szabad sajtó megvédése és az általános Választójog érdekében. A gyűlés után körmenetben akartak végigvonulni a város utcáin szocialista munkásdalokat énekelve. A főszolgabíró nem engedélyezte ezt a „tiltakozó körmenetet” — mint a korabeli híradás megjegyezte „a mostani szocialisz- tikus áramlat közben célszerűnek nem találta, és mert igen jól tudta, hogy a tervezett körmenetnek nem annyira a sajtó megvédése, mint más célzatai vannak.” Valóban, a népgyűlésnek más „célzatai” voltak. Tolna megyét az 1890-es évekre érte el a mezőgazda- sági munkásság szervezkedésének és megmozdulásainak első nagy hulláma. Tulajdonképpen a falusi szegénység előtt erre az időre vált világossá, hogy vagy választja az éhenhalást, vagy a kivándorlást, vagy felveszi a harcot a fennálló viszonyok megváltoztatásáért. Hazánkban az 1848-es polgári forradalom nem zúzta szét a nagybirtok- rendszert. A föld paraszti kézre adása olyan feladat, maradt, amely áthúzódott egészen a XX. század közepéig, 1945-ig. Majdnem száz évig a magyar társadalom legtöbb problémájának a mélyén a földkérdés megoldatlanságából származó visszásságok rejtőztek. Az 1880-as évektől különösen élesen vetődött fel a földbirtokviszonyok megváltoztatásának kérdése. Tolna megyében is a 90-es évektől majdnem minden nyáron heves aratósztrájkok zajlottak le, amelyek ekkor még csak helyi. jellegűek voltak, nem terjedtek át nagyobb vidékekre. A földosztó mozgalom is terjedt a megyében: 1896-ban öcsény- ben, 1898-ban Várdombon akartak földet osztani a szegényparasztok. A korabeli újság 1897-ben megállapította: „Szomorú jelenség, hogy a szocialisták Tolna vármegye néhány községében is befészkelték magukat.” Az alispán jelentése szerint a szervezkedés „mindenütt csupán mezei munkások osztályában” figyelhető meg, „melyhez majd csaknem kizárólag az úgynevezett zsellérek és kisházasok legszegényebbjei tartoznak, mely utóbbiak között elvétve iparosok is találkoznak.” I898._március 6-án Szekszárdon szocialista szervezkedést lepleztek le. Bottyán Ferenc újvárosi házában éppen a „földosztásról gyűléseztek” tizenkilencen, amikor rajtuk ütöttek. A tag- nyilvántartó íven 59 nevet találtak. A szervezkedés egyik központja Dunaföldvár volt. Március elsején a Tolnavármegye című újság a következőket írta: „A dunaföld- vári szocialista zavargások miatt az ottani csendőrség 10 főnyi legénységgel lett megerősítve, mert újabb hiteles értesítések szerint az izgatások ott mind nagyobb mérvben terjednek, s a fehérmegyei paraszt szocialistákkal állandó összeköttetésben vannak.” A dunaföldvá- riak fejlett, kiépített szervezettel rendelkeznek, s nemcsak a környező megyék szocialista szervezeteivel, hanem a budapesti központtal is tartották a kapcsolatot. Az 1898. március 13-i délutáni népgyűlésre — a főszolgabírói tilalom ellenére 6—700 ember gyűlt össze. A tömeg „jogot a népnek” feliratú jelvényekkel tüntetett, és szocialista dalokat énekelt. A főszolgabíró, a községi bíró és egy hadnagy többször felszólította az embereket a szétoszlásra, de azok nem mozdultak. „A tömeg egy részét sikerült a csendőrségnek szuronyt szegezve helyéről visszavonulásra bírni és szétoszlatni, de a csoportnak a zöme, körülbelül 500 ember, nem engedelmeskedett semmiféle békés felhívásnak, hanem szocialista munkásdalokat énekelt és féktelen szidalmazás, ököllel való fenyegetés volt a válasz. Közel kétórai kísérletezés után délután 4 órakor az est közeledtére és a helyzet veszélyes voltára való tekintettel a főszolgabíró és a szakaszparancsnok újból és utoljára felhívták a tömeget a szétoszlásra, mert ellenkező esetben szuronyrohamot intéznék ellene.” A tömeg a nyomatékos felszólításra sem tágított. A csendőrség erre szuronnyal a kézben rohamra indult. „A tér kiürítése alkalmával 7 sebesült és két halálozás történt. A halottak nevei: Zerza Mihály 55 éves és Szili József 85 éves munkás, kik szíven találva rögtön szörnyet haltak.” A népgyűlésre Soltról és Bölcskéről is akartak jönni résztvevők. „Solt községből több százra menő parasztszocialistákból álló tömeg akart a Dunán átkelni, hogy vasárnapi körmenetben részt vegyen, de a kompos hatósági tilalom folytán nem vitte át őket a Dunán. Hollós Vilmos csendőr őrmester, duna- földvári őrsparancsnok jelentése szerint Bölcskéről is számosán elindultak a népgyűlésre. de hatósági felszólításra visszavonultak.” A szocialista mozga--------------------------- lom első Tolna megyei mártírjait, Zerza Mihályt és Szili Józsefet gyorsan eltemették. „A halottas menetet egy felül egy század lovas katonaság, másfelől 40 csendőr kísérte. A férfiak nem igen jelentek meg a temetésen, de annál több asszony, kik jajveszé- kelve, s siránkozva követték a két koporsót, melyben a szocialista zavargások első áldozatai feküdtek.” DR . KISASSZONDY ÉVA Egy elfelejtett írás Az elkötelezettek nem árulhatják tollúkat % Merész körkérdéssel fordult a Huszadik Század társadalomtudományi és szociálpolitikai szemle a magyar publicisztika több kiváló képviselőjéhez. A téma: az írói becsület. Nagy visszhangot keltett az országban a Pesti Napló sztrájkja és a Farkas- házy ügy 1912-ben. A közvélemény hevesen megtámadott egy politikust, aki politikai meggyőződésével ellentétes vezércikket írt egy pártját állandóan támadó kormány- párti lapba, azért, hogy pénzt szerezzen. A közvélemény egy része azonban védelmébe vette a cikkírót. A vitában a következő kérdések merületek fel: A hírlapíró morálja miért legyen fejlettebb és szigorúbb, mint a küzdő proletariátusé? Ha a munkás eladhatja a kapitalistáknak munkaerejét oly célból, hogy mindennapi kenyerét megszerezze, miért ne tehetné ugyanazt a szellemi munkás is? A folyóirat elvi vitát kezdeményezett. A részt vevő írók, újságírók között Ady Endre válasza is szerepelt. Ebben a költő nyíltan leírja, hogy a „modern közéleti kalandorok elszaporodása, a sajtó fejlődése és üzletiessége s az olvasók növekvő óriási száma egyformán áruvá teszik az írást.” így a politikai kupecek számára lehetséges az áruba bocsátás, ezeknek követői nem lehetnek az írók, annak ellenére, hogy egy új újságírótípus van kialakulóban. Könnyen, gyorsan, ügyesen kell írni a kiadóhivatal számára. Az ilyen írók, újságírók ha mellékesen még „politikuscsukácskák is” árulhatják tollúkat. Ezeknél az embereknél az írás vagy bármilyen cselekvés csak áru, de a „vezetni akarók, akiknek egész nevükkel, testükkel harcba kell menniük hirdetett igazaikért. Ezek nem alkudhatnak, nem kupecked- hetnek s ezeknek a munkájára semmiképpen sem érvényesek, enyhítően sem, a testi munkára vonatkozó erkölcsi szabályok.” Közli: HAZAFI JÓZSEF HUSZADIK SZAZAD X^APfrjUOMTuDoaiArCTi cs szociálpolitikái szemle, OSZKÁR XIII. ÉVFOLYAM 85. KÖTET 5. SZÁM MÁJUS TANULMÁNYOK Mni.l Arnold! Tibblwm.lt. (U ..................................................... V .r)M Sindor: A fnwUuuu krlükij. (l | ______________- - 17« . >, H ubert LajjarddJej A demokráei* aktuális problémái Fraaciaor»***' ^ * / '| KÖRKÉRDÉS Ai Mi becsület: Ady Endre» Bírd Lajos, Féoye* László. Geré Ödön, Görcsön« IHmi, Hálását Imre, tgoetet, Jászai Same, Kóbor Tamás nyilatkozatai (L) bŰO Ili SZEMLÉK ÉS JEOYZETEK Vajda Mihály t A koma rule - át? Ormos Ede: Zágrábi jegyzetek .. - ^ ^ <7? A réatMea hetale^fjsák MytoUea e WoHMk Ml eMaUn KIADJA: rOUTU* IHOMOND ti HA KftHVVKMISKÍDlí* ÍS KIADÓHIVATALA IUDAP1ST. IV. KIK, KiCSK*«tTVUTCA A SZÁM LIPPAI TAMÁS RAJZA Illyés Gyula: Örök s múlandó A gangon ültünk. Besötétlett. S mit elhagyott a fény, a nap: továbbrajzolta arcodat okos és szomorú beszéded. Mint mesteri kezek alatt a sok mellékesből a lényeg, kialakult időtlen képed. Munkáltak fürgén a szavak. Ott állt homályt, romlást legyőzvén — rembrandti, tiziani festmény — oly készen, tisztán, halhatatlan a mű, melyen nem öregedhetsz, hogy odanyúltam akaratlan eleven, múlandó kezedhez. ifj. Töttős Gábor: Éjféli vonat fekete hátú macskaházak futnak át babonás vonatok előtt borostás csöndek megmosakodnak magok végére füvek ülnek horkolnak és gubbasztanak tetőszárnyú nagy madarak ilyenkor a számban a lámpa s a vers már cigaretta ízű Színházi esték Istvánfalva CSÁSZÁR ISTVÁN, a szerző, ugyancsak felcsigázza érdeklődésünket. Hetyke nyilatkozatában azt mondja a „Dosztojevszkij társszerzői közreműködésével” írott já. tékról, hogy darabjának „annyi köze lesz Dosztojevszkij Oroszországához, mint a Hamletnek a dán nép nemzeti történelméhez”. Ebből pedig csak arra lehet következtetni, hogy valami nagyon aktuális darabot látunk, ami Dosztojevszkij története mögül pellengérezi ki mai életünk visszásságait, mégpedig úgy, hogy „fedőnévnek” feltétlenül kívánatos az orosz klasszikus. Amikor elkezdődik az előadás, csak fokozódik várakozásunk, hisz Dosztojevszkij egyes szám első személyben beszélő hőse azt sejteti, hogy valami commedia deli’ artéban lesz részünk, föl is megy a háttérben levő függöny, amiről később kiderül, hogy semmi jelentősége nincs, ugyanis ez nem színház a színházban, hanem egész egy. szerűen Dosztojevszkij kitűnő regényének, a Sztyepan- csikovo falu és lakóinak színpadi átdolgozása. Á falunév magyar megfelelője (Istvánfalva) nem teremt mai és magyar légkört, ami jó benne, kizárólag Dosztojevsz. kijé, aki a „társszerzői közreműködés” helyett ebben az esetben egyértelműen szerző, ugyanis Császár István leleményéből vajmi kevésre futotta. Még arra sem, hogy a magyar fordítás párbeszédeit átköltse, s éppen ezért eléggé érthetetlen a minimális filológiai hűség semmibevevése, ugyanis a fordító, Devecseriné Guthi Erzsébet annyit megérdemelt volna, hogy a nevét feltüntessék. Ugyanis Császár Istvánnak csak a színpadra való átdolgozás tényét lehet javára írni, ezt viszont jól csinálta, éppen azzal, hogy mindvégig tiszteletben tartotta Dosztojevszkij történetét. így aztán aligha lehet vitás, hogy ki a „társszerző”. De hát ki is ez a Foma Fomics? Sztyepancsikovo nevetséges és félelmetes hőse? Dosztojevszkij Moliére Tartuffe-jét tette át orosz környezetbe, még az egyes szereplők is felismerhetők, de amit Császár meg sem kísérelt, itt valóban orosz viszonyokról van szó, ez a Tartuffe tipikus orosz élősködő, aki Krahotkin tábornok környezetében el tudja hitetni magáról, hogy fontos személyiség, a család esze, félreismert lángész, aki végül azt is eléri, hogy kegyelmes úrnak szólítsák. Dosztojevszkij megjegyzi róla, hogy irodalommal is foglalkozott, ami „elképzelhető: sötét műveletlensége nem lehetett akadálya annak, hogy érvényesüljön az irodalomban”. AZ ÖRÖK TARTUFFE orosz környezetben, s ennek is marad meg a magyar átdolgozásban. Mulatságos és felháborító, gonosz pökhendiségében nevetséges, de ugyan, akkor félelmetes is, mert környezetét mindig félre tudja vezetni üres frázisokkal. Persze, hogy lehetett volna aktualizálni, helyhez, időhöz kötni, de Császár megmaradt Dosztojevszkij ötleténél és szavainál, s ennek tudható be sikere is. A pécsi előadás kitűnő, ami a három főszereplőnek köszönhető: Győri-Emil hibátlan Fomája, Kézdy György ugyanilyen jó ezredese mellett Vallai Péter le tudja bírni szerepe színtelenségét. Az előadás sikere rajtuk áll, s állandóan érezzük, hogy Dosztojevszkij regényéből léptek ki. Karinthy Márton rendezése igyekszik lépést tartani 'a regénnyel, ami még a dramaturgiailag megoldatlan második felvonásban is többé-kevésbé sikerül. JÓ SZÍNHÁZI ESTE volt, s azt sem bántuk, hogy Császár István helyett valójában Dosztojevszkijt láttuk. CSÄNYI LÁSZLÓ Ihász-Kovács Éva: Perc, magány, virágének Percnyi magány. Mit idéz ez a csendes, korareggeli táj, s a virágok végső szirom-fellobogása, míg ideér, ideér, idecsordul a hajnal, fűre, bogárra s a rögre, amelyből nemesek, gazok egyformán kifakadnak. Röpke a nyár is. A fakó-sátorú ég idelátszik, s csak a holt ragyogás. Nem idézi a tegnap kék derűjét. Bogár dong odakinn. Lét-vesztő, nyár-sirató Dal kúszik a fény-erezetben, csupa delejes áram, mint ez a vers, ez a hasztalan ének, a végső. Levetkőzik a nyír. Kéreg-ruháját hova szórja, magányba, ahol fényes levélkék könnye pereg le, a gyöngyszípű tájra. Hallom a dalt. Nekem is szól. Rekviemet dudorász most ez a dallam: volt-szerelemről, eltűnő szívdobogásról, száll, mint szétrebbent fény a szemek kapuit kikerülve. Visz, mint folyó, ha a medre hirtelen mélybe hanyatlik. S lesodorja a testet időtlen, hangtalan ölbe, hol irgalom nem nyújtja feléje kezét sem, s hívó szó nem jut el tudatáig. Törtszárnyú nyár. Lezuhant a virágok kókadt lába elé, sárga torzó a hold odafönn, s a közöny felhői szertedobálva. TEHENEK Lányportré
