Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-10 / 58. szám
A ^PÚJSÁG 1977. március 10. A közművelődés kérdései A munkások és az olvasás apjainkiban a munkásművelődésről, ezen belül az olvasóvá nevélés- ___ ről sok szó esik. A témában kutatások vizsgálódások folynak. Különböző akciók keretében — sokszor direkt módszereket alkalmazva — munkálkodunk azon, hogy mind több munkás olvasson szép- és szakirodalmat, vegyen kezébe újságot, folyóiratot. A szocialista brigádok tagjai körébem néha elhangzik, hogy mindig csak őket akarják művelni, olvastatni. Ezekre a megjegyzésekre azért érdemes odafigyelni, mert jelzik, hogy bizonyos ellentmondások jelentkeznék, amelyek feltárásával, feloldásával lehet és szabad csak továbblépni. A közművelődés dolgozói nem „művelni” akarnak, hanem segíteni a művelődésben, amelynek egyik eszköze a könyv, az olvasás. A magyar munkás olvasók aránya világviszonylatban is előkelő hely” foglal el. Megyénk • -'íkásolvasóinak aránya magsabb az országos átlagnál, annak ellenére, hogy a felnőtt olvasók száma nem emelkedik. A megye tanácsi könyvtáraiban pl. 1975-ben 45 000 olvasó járt, az elmúlt évben 44 817 fő iratkozott be. Az olvasás a művelődés folyamatában jelentős szerepet játszik. Aki olvas, az önmagával szemben is igényt támaszt, hogy a környezetében felmerülő politikai, gazdasági, szakmai kérdésekben a kor színvonalának megfelelően állást tudjon foglalni, így képes a bonyolult, a több gondolkodást igénylő munka elvégzésére is. Szocializmust építő társadalmunkban éppen a munkásosztályt kell erre felkészíteni. így válik alkalmasabbá vezető szerepének még hatékonyabb érvényesítésére. Megyénkben a közművelődési párthatározat óta kifejtett propagandamunkánk hatására a tanácsi könyvtárakba beiratkozott és olvasó munkások száma 1975-ben 6939 fő, az összes beiratkozott olvasók 15,4 százaléka. Az elmúlt évben pedig 7580 munkás iratkozott be. (16,9 százalék). Ez az arány jobb az országos átlagnál. (1975- ben 14,9 százalék). A szociológiai felmérések szerint a munkások közül a legtöbben (25 százalék) szabad idejükben olvasnak, és a rendelkezésre álló napi három órai szabad időből a legtöbb időt tv-nézésre fordítják. A munkás olvasók egy jelentős részét a tv-műsorok felkeltette érdeklődés hozza el a könyvtárba. Ez legérzé- kel’hetőbb az irodalmi alkotások feldolgozásánál, pl.: Tolsztoj: Háború és béke; Reymont: Parasztok; Balzac: Elveszett illúziók; Keyes: Virágot Algernonnak; Flaubert: Érzelmek iskolája stb. Tapasztalataink szerint a munkások egyre többféle könyvet vesznek kezükbe, olvasmányaik összetétele egyre változatosabb, igényeik mindjobban differenciálódnak. Olvassák a lektűr és az értékes irodalmat. Még mindig kevés ismeretterjesztő és szakirodalmat kölcsönöznek. A napisajtót is olvassák, a képeslapok iránt is nagy az érdeklődés, viszont a folyóirat-olvasás még nem gyakori. Az olvasás gyakoriságával az iskolai végzettség van legszorosabb kapcsolatban. Ezért az olvasóvá nevelésben a közoktatás és közművelődés együttes tevékenységére nagyobb gondot kell fordítani. Az érdeklődés felkeltése, a propagandamunka, a jó könyv kézbe adása, ajánlása, a könyvtárhasználatra való nevelés — segíti ezt a munkát. Az olvasóvá válás folyamatában egyébként is meglehetősen sok tényező játszik szerepet. Tapasztalataink szerint az életkor, a lakóhely, a szabad idő, a családi állapot, a munkatevékenység jellege sajátos szerepet játszik az olvasásban, az olvasás gyakoriságában. Milyen a könyvtár, a könyvtáros, a kiszolgálás és segítés — mindmind olyan tényező, amelyek befolyásolhatják az olvasási kedvet. Mindezeket figyelembe kell venni, hogy a közművelődési határozat, és a közművelődési törvény célkitűzései valóra váljanak, hogy az olvasási kultúra fejlődjön. Tolna megye 23 250 munkásából a tanácsi könyvtárakba 7580 fő iratkozott be. Ez az arány a megye munkásságának 32,6 százalékát jelenti. Fejlődést jelent, de továbbra lis fontos feladat a művelődési-olvasási igények felkeltésével ennek az aránynak a javítása. Az Olvasó Munkásért pályázatra benevezett 41 tanácsi könyvtár vállalásaiban is olyan célkitűzések szerepelnek, amelyek e feladat megvalósítását szolgálják. Az utóbbi években megszaporodtak a szocialista brigádok és a könyvtárak között kötött szerződések. Céljuk, hogy segítsék a brigádok kulturális vállalásait. Kár, hogy ma még elsősorban a formai elemek érvényesülnek. Ha a tagok azt vállalják, hogy beiratkoznak, a könyvtár pedig azt, hogy nekik könyvet kölcsönöz, ez merő formalizmus, s a „Cipőt a cipőboltból!” reklámra emlékeztet. Egyéni és konkrét vállalások megtételét és teljesítését kell segíteni a könyvtáraknak. Ehhez persze az is kell, hogy a könyvtárosok ismerjék a brigád összetételét, a tagok érdeklődési körét, céljaikat, gondjaikat. A további feladat, hogy a szocialista brigádmozgalomban szerepet játszó tényezőkhöz (termelési feladatok, közéleti tevékenység, politikai és társadalmi szervek munkája) jobban kapcsolódjon a könyvtár. Könyvállománya összetételével, s egész tevékenységével segítse a kollektíva egészének munkáját. így vívhat ki magának tekintélyt. így szolgálhatja a társadalmat, s az egyes embert is. A termelés és művelődés szoros összefüggése egyúttal bizonyos ellentmondást is felszínre hoz. A gazdasági vezető dilemma elé kerülhet: az alapműveltség megszerzése a termelésből egy időre kivonja a munkaerőt (tanulmányi szabadság, munkaidő-kedvezmény, műszakbeosztás). Viszont szakképzés, továbbképzés, s a művelődés folyamatában való részvétel elképzelhetetlen az alapműveltség nélkül. Hogy ennek megszerzése érdeke legyen az egyénnek és a munkahelynek, a szabad időben 'kell mind több olyan formát, módszert bevezetni — a könyvtárnak is —, amelyekkel ösztönözni lehet a munkásokat a szabad idő hasznos eltöltésére. Erre annál is inkább szükség van, mert az értelmes munka és az értelmes szabadidő-felhasználás összefügg, elválaszthatatlan egymástól. Az 1976. évi V. törvény a közművelődésről kimondja, hogy „A közművelődés támogatása minden vezetőnek kötelességei”. Nyugodtan hozzá lehet tenni, hogy érdeke is, mert az általánosan művelt és szakmailag jól képzett emberekkel jobban, gyorsabban, hatékonyabban lehet termelni.------ekünk könyvtárosokt l nak pedig az a legfőbb jN. tennivalónk, hogy ki- alakítsuk az élet más szféráihoz való szervezett kapcsolatunkat, hogy a munkahelyekkel kialakított együttműködés keretében közvetlenebb kapcsolatba kerüljünk az egyes emberrel, és segítsük olvasóvá válását. Pacsai László, a megyei könyvtár igazgatóhelyettese Új városnegyed Szolnokon, az Alföld egyik legdinamikusabban fejlődő városában a múlt ötéves tervben készült el a Zagyvaparti lakónegyed. Az V. ötéves terv végére átadják az 1010 lakásos József Attila városrészt is. 800 lakás már elkészült, s a további 210 mellett iskolát, bölcsődét, óvodát, kommunális létesítményeket is építenek a lakótelepen. (MTI Fotó — Kozák Albert felvétele — KS) Huszonhárommillió pél. dányban 725 könyvet és más kiadványt jelentet meg az idén a Tankönyvkiadó Vállalat, ebből százhetven első kiadású mű. Az 1978-tól fokozatosan életbe lépő új tantervekhez az új tankönyveket a jövő évtől kezdve adják ki. Utánnyomásban 44-féIe egyetemi, főiskolai tankönyv jelenik meg az év folyamán, folyamatosan. (MTI) 51. Szorult a hurok Zsabka körül, Maigret szemének hurka: „Bolondot űztél, fiam, a fél faluból, meg is érdemlik az ostobaságukért. De a végét azt csúnyán elhibáztad.” A pipa a fogak zugolyába ugrott, a pók kilépett a háló sarkából, ahonnan eddig éberen figyelt. Az atyafiak elé lépett. — Ezek szerint maguk csaknem mindannyian találkoztak már a katonával. — Pöffentett egy füstöcskét. — Jól titokban tartották, még egymás előtt is. Nem hasonlított rá? A pipás fő odabökkintett Zsabkára. A bölcs gúny széles nyugalma csak egy szemöldökeltolódást mutatott a homlokon, midőn a válasz megérkezett. „Nem” — volt a válasz, a bizonytalan fejrázások összege. — Szóval nem — dünnyögött Maigret. Látszott, kellő értékére szállítja le a választ, megbízhatóságát, s ennélfogva használhatóságát tekintve. Nem illett a koncepciójába, melynek hiányzó pillére már nem is volt, legföljebb eléggé át nem gondolt, ami bizonyos időbeliségeket illet. Bizonyos alibiket kell még tüzetesebben megvizsgálni. S míg így szólt magában Maigret, máris jött egy időbeli bukfenc. De még mekkora! Maigret mester póklépteivel még helyére sem ért, amikor Sandi a marék kupacból kiemelte Terézáék kenyérvágó kését. Nézte-nézte, s mind nézték, akik ott voltak. És többen felszisszentek, összesúgtak. De maga Sandi tátotta el igazán a száját. — Bizony úristen az övék!... Ha nem magam hoztam volna Cseszkóból, mert kérték... Lonci is odajött, ő is látni akarta, hátha ismerős. Kalapált a szíve, ahogy ujját végighúzta a fényes, rozsdamentes pengén,* mintha ezzel legalábbis bizonyosságot szerezhetne. S afféle érzéki csalódása volt, mintha csak az imént szeltek volna vele kenyeret. — De hisz ez az éjjel tűnt el! Most, most, az éjjel! ...És már ide is került, a hegy rejtekébe. Hát ez nem lehetséges emberi kéz által. Franyóék a bársonykalapok alatt összenéztek. Most először emelték feljebb tekintetüket. Egyenesen a nagy tekintélyű nyomozóra: na, ehhez mit szól? Maigret nem szólt semmit. Rágta a feladvány fölött a pipáját. Variánsokat vett sorra. Zsabka, való igaz, aligha fordulhatott meg itt éjjel, hajnalban még kevésbé, minthogy kézben volt. De minek is hozta volna ki ide azt a kést, elorozván a faluból? S ebben igazuk van: hol az az emberfia, aki éjjel ellop egy kést a faluban, s reggelre, no jó: délelőttre már el is nyeli azt a Vaskapu-szikla ürege? Marhaság. Tehát a kés vagy nem az éjjel tűnt el, vagy nem az a kés, amelyik eltűnt. S nem is a faluból tűnt el, hanem itt ragadhatták el az erdőn, miért lenne kivétel? Akkor pedig ez a sötétben bujkáló csirkefogó éppúgy tehette. S megint csak helyén állt a pillér. Maigret foga közt szilárdan állott a pipa. De Sandi ragaszkodott hozzá, hogy Te- rézáé a kés és hogy ő vette Cseszkóban, tizenöt koronáért. Holub Ciprián ragaszkodott hozzá, hogy Teréza a füle hallatára sírt-rítt, miszerint meggyüttek az éjjel a boszorkányok, randalíroztak a házban, ezt meg azt elvittek, a kenyérvágó kést is. Maigret mosolygott Holub Cipriánon, de Holub Ciprián nem hagyta magát, s mások is állították, hogy igenis ez történt, és meg lehet kérdezni Terézát. Sandi pedig csak nehezen engedett az igazából, akkor is vonogatta a vállát, mintegy kimutatva, hogy nem győzték meg, csak az erőszaknak enged. Noha Maigret nem tudott az általános ragaszkodással mit kezdeni, szöget ütött a fejébe. Külső jelek is mutatták. Még egyszer végignézte Zsabkát tetőtől talpig. Mintha eddig csak felületesen tette volna. A pipa meg nem állott oly keményen a foga közt, mint még az imént, ingott-bingott, majd kipottyant a szájából. Odabent kérdést tett magához: „Nem stimmelne az egész?” Nekilátott, hogy átvizsgálja újra a koncepció pilléreit, melyek kétségkívül stabilnak tetszettek. Zsabka titokzatos, mi több: időzített útjai az erdőn, éppen errefelé: a búcsúnapi lánykövetés; különös eltűnés az eltűnés színhelyéről; gyanús alibik. És mindehhez a fickó rettegett híre, büntetett előélet, züllött életmód... És közben valami kicsi mindegyikhez hiányzik, hogy bizonyítékká váljék... És itt most a hegyen már-már úgy tetszett, az a kicsi is megvan, meglesz. A fickó maga árulja el magát. Szemmel lát(Schubert Péter rajza.) hatóan összeroppant; feltűnt már, ahogy közelítettek a helyhez. Mindenkinek feltűnt... S mikor a cél karnyújtásnyira sincs, hirtelen távolabb kerültünk tőle? Távolabbra, mint valaha is voltunk? Maigret azon volt, hogy „nem”-et int e belső kérdésére. A pipája is kimozdult már a helyéből. De félúton meggondolta: se „nem”-et, se „igen”-t nem tett rá. S lám, az óvatosság még nagy nyomozóknak sem árt. Feró most megragadta Lonci karját, hogy a lány felszisszent. Az ujjak izgalmát a szemek izgalma mentette, a megvilágosodás izgalmától fénylő homlok: értem! Hadarva súgta Loncinak: — Egészen mástól félt! Ettől! — Odaugrott a kis emberhez, s kikapta a lefogyott halomból Zsabka ébennyelű, kékes villaná- sú rugós kését, a ritkaságok ritkaságát, a legfőbb büszkeségek és fölényeskedések forrását. Orrán a parányi karc emléke meg- sajdult. Már mutatta is a híres gyilokot diadallal Loncinak. — Ettől reszketett. Hogy megtaláljuk! Hogy kiderül róla is... Róla is, akinek egy ilyen ritka, rettegett és tilos késszerszáma van. És hozzá a nagy pofája! Lonci után a fiúk előtt is meglengette. Szétnyíltak a gúnyos ajkak, a Feróé szerint, s elfelejtettek bezáródni. Feró pedig ezek után Zsabkához lépett ünnepélyesen, mintegy képzelt párnán nyújtva felé a drága személyi tulajdont, e szókkal: — Na, híres vitéz! A híres késed! Mindent értek. Zsabka nyelt, keze remegett. A himlőhelyeket a halántékról induló lassú csorgá- sok kerülgették. Maigret odalépett. — Szóval ez az övé. — Mégpedig — felelt Feró. — Csinos. (Folytatjuk)
