Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-01 / 50. szám
/IxxnaN _ A tíEPUJSAG 1977. március 1. Moziban Középutas Negyedszer nyúlt Jókai-re- gényhez Várkonyi Zoltán, amikor megfilmesítette a Fekete gyémántokat. A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltáh után a Fekete gyémántok is sikernek ígérkezik. Van benne minden, ami a sikerfilmgyártás receptkönyvéből nem maradhat ki. Van lovaglás, párbaj, szép nők, kosztümök, táncok, vad indulatok, gáláns lovagok, mindenre elszánt pénzemberek, visszavonult, szolid grófnők és szexorgiák. Mindenből egy kicsi, ahogy Jókai és a romantikus írók a legszélsőségesebb szuperjellemeket felvonultatják műveikben. Csakhogy... a regényből készült film dramatizálta, ahol kellett lenyeste ezeket a jellemeket és ezzei épp a lényegüktől fosztotta meg őket. Jókai nagy mesélő volt. Neki elhittük azt is, amit tilt romantika elhinni a józan ész. De a film Berend Ivánja és majd minden szereplője csak halvány másolata a regény embereinek. A regényben Szaff- rán Péter hajótöröttként embert is evett, a filmben (Konc Gábor egyébként kitűnő megformálásában) aranyásóként embert ölt. A film Szaff. rán Pétere nem tudott túlnőni a népszínművek vadparasztjának alakján. A magyar nemzeti iparosítás. a hazai kapitalizmus kialakulása idején keletkezett regény főszereplője Berend Iván, aki nagv tudós, iószívű tőkés, kiváló szalontáncos, mindig nyerő kártyás, iól vív, lő és emellett szívrablónak sem utolsó. Jókai által e'képzelt ideális kapitalista. Mint ahogy börze nélkül nmcs kapitalizmus, ez a ió kapitalista is csak a regényben győzhet a vele szemben álló, gátlástalan pénzemberekkel szemben. Szerepében Huszti Péter mindent megtett, amit színész tehet. Hogy néhol mégis hitelét vesztette az alakítás, arról nem ő tehet. Kevésbé sikerült a Kaufmann bankár érdekei szerint kiszolgáltatott játékszerként hányódó Evila megformálása. Szunyovszky Szilvia szépsége nem eíég a regényben ábrázolt csilléslány jellemének megformálásához. Sohasem láttam Langrand- Dumonceau bankár arcképét. De akik látták, azt mondják megszólalásig hasonlít a Hauman Péter által alakított bankárra. Ez utóbbi egyébként mellékes, de tény, hogy a film legsikerültebb, legélőbb alakítása a bécsi bankár, az érdekeiért minden aljasságra kész pénzember. TAMÁSI JÁNOS A MOHÁCSI csata 450. évfordulója alkalmából jelentette meg az Európa Könyvkiadó a Magyar Helikon gondozásában, Mohács város Tanácsa támogatásával azt a forrásgyűjteményt, amely .közreadja a csatára vonatkozó legfontosabb egykorú leírásokat. Igen sok munka jelent meg a mohácsi csatával kapcsolatban, egykorú leírás azonban viszonylag kevés van, és nehezen hozzáférhető. Nagyon hasznos szolgálatot tesz a most megjelent Mohács emlékezete című könyv, mert egybegyűjti, könnyen hozzáférhetővé teszi ezeket a forrásokat. A kiadvány méltó emléket állít történelmünk tragikus eseményének. Az egykorú leírásokból, levelekből, jelentésekből kitűnik, hogy már a kortársak keresték az okait, miért következett be a mohácsi tragédia. Már ők is érezték, hogy ez a nap többet jelentett a magyar nép sorsában, mint egy egyszerű csatavesztés. A Mohács emlékezete című kötet a magyar, a nyugati és a török forrásokat közli, végül ismerteti a csatahely régészeti feltárásának eredményeit. Tulajdonképpen csak egyetlen magyar szemtanú, Brodarics István kancellár, szerémi püspök örökítette meg az eseményeket. A munka „Igaz leírása a magyaroknak a törökkel történt mohácsi összecsapásáról” címmel a csata után egy évvel, 1527- ben jelent meg Krakkóban. A tudós humanista írását válasznak szánta azoknak, akik a környezetet vádolták a király haláláért. Brodarics csak azt írta le, amit saját maga látott és hallott, mások elbeszélésére nem támaszkodott. A csatából is annyit írt le, amennyit maga is átélt belőle, ezért munkája sajnos szűkszavú. Verancsics Antal évkönyvszerűen örökítette meg az eseményeket Lajos király születésétől. A szintén kortárs Szerémi György „Levél Magyarország romlásáról” című munkájában összegyűjtötte a kor mendemondáit, főleg a király meggyilkolásáról szárnyra kelt híreket. Az ország romlásának okait a főurak önzésében látta. Istvánffy Miklós a XVI. század legjelentősebb humanista történetírója „A magyarok történetéből” című művében nagy teret szentelt a mohácsi csatatéren történteknek. Ö főleg Brodarics munkájára támaszkodott és sok visszaemlékezést használt fel. Döbbenetes képet kaphatunk II. Lajos király 12 levelében arról, hogy az utolsó pillanatban milyen erőfeszítéseket próbált tenni a védelem megszervezésére, sajnos reménytelenül. Hiába küldte sürgető leveleit Budáról megindulva az ország főurainak, hogy gyűljenek táborába, seregestül, ök a közvetlen veszély hírére is vonakodtak hadba szállni. Batthyány Ferenc horvát bánnak Paksról 1526. augusztus 5-én írta a következőket: „Annak ellenére, hogy a napokban azt írtuk és parancsoltuk neked Adonyból, hogy Horvátország és Szlavónia jobbágyainak felét szólítsd fegyverbe, most mégis azt követeli a szükség, hogy minden jobbágyot fejenként hívj be. Tehát ezzel a levelünkkel szigorúan megparancsoljuk néked, hogy ne fele részét, hanem az egész jobbágyságot szólítsd mielőbb fegyverbe, s csak a betegek, öregek és harcképtelenek maradjanak otthon. Ugyanezt parancsoltuk Magyarországon és Erdélyben is.” A gyűjteményben szerepel Tomory Pál 4 levele, és Sárffy Ferenc győri várparancsnok beszámolója, aki jelen volt II. Lajos holttestének felkutatásakor. A nyugati források közül Vincenzo Guidoto, a velencei városköztársaság utolsó magyarországi ügyvivőjének összefoglaló jelentését és Antonius Giovanni da Burgio pápai nuncius jelentéseit közli a gyűjtemény. A pápai követnek már 1525-ben az volt a véleménye a magyar viszonyokról: „Ha az országot három forinttal meg lehetne váltani, aligha akadna három ember, aki vállalkozna rá.” Érdekes közleménye a gyűjteménynek egy korabeli német újság, amely két héttel a csata után adott hírt a világnak a mohácsi eseményekről. A „Hogyan esett, meg a mohácsi csata a török császárral ott volt egy ember Bécs- ből és utána megírta Ottin- genben” — című „új híradás” igen sötét képet fest a magyarok jellemvonásáról, a seregről és a szervezettség fokáról. A török források közül a leghitelesebb Szulejmán szultán naplója, aki a török csapatok előrehaladásának ütemét, és a legfontosabb eseményeket rögzítette pontos időrendben. Tartalmazza még a kötet Szulejmán szultán két győzelmi jelentését, és több török leírást a csatáról. A KÖTET végén beszámoló van a csatatér régészeti feltárásáról és megemlékezés dr. Papp Lászlóról, aki 1959- ben kezdte meg lelkes feltáró munkáját, amelyet 1973-ban bekövetkezett haláláig kitartóan folytatott. Az igen szép kiállítású könyvet török miniatúrák és a mohácsi csatáról készült festmények reprodukciói díszítik. DR. KISASSZONDY EV A Tv-napló A Rosenberg házaspár 1950: a hidegháború mélypontja. Az Egyesült Államok már nem egyedüli birtokosa az atomtitoknak, s ez valóságos pánikot vált ki, amit a végsőkig szít az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság. Bűnbak kell, mindenáron be akarják bizonyítani, hogy az atomtitkot „kiszolgáltatták”, az amerikai közvéleményt meg kell győzni arról, hogy mindenért a kommunistákat terheli a felelősség. Ma már mindez történelem, az FBI félelmetes machinációival együtt, melynek csak arra volt szüksége, hogy megfelelő áldozatot keressen a .kommunistaellenes látszatperhez. A Rosenberg házaspárt szemelték ki erre a szerepre, s a hamis vádakhoz találtak hamis tanúkat is. Az eredmény közismert: az 1950-ben letartóztatott Julius Rosenberget, s a valamivel később letartóztatott feleségét 1953 júniusában kivégezték. A világ megmozdult, mindenütt tiltakozásokra került sor, s az emberek lelkiismerete ma sem nyugodott bele a szégyenletes ítéletbe. Ennek bizonyítéka az a francia film is, amely több mint húsz évvel a per után, hiteles dokumentumokra támaszkodva, feleleveníti az eseményeket. Ebben az esetben a hiteles dokumentumokon van a hangsúly, Alain Decaux ugyanis nem regényt írt, arra sem törekedett, hogy regényes környezetbe helyezze a Rosenberg házaspár történetét, szigorúan a tényékhez ragaszkodott, s ebben hűségesen követte Stella Lorenzi, a rendező is. Szinte látlelet pontosságú képet kapunk az 1950-es évek Amerikájáról, a kommunistaellenes hisztériáról, az atommonopólium elvesztése miatti pánikról, amit a koreai háború drámája festett alá. Szinte azt mondhatnánk, megtévesztő a film drámai mozgalmassága, mert azt a látszatot kelti, hogy csak egy jól megrendezett alkotásról van szó, holott éppen fordítva: a valóság a maga leplezetlenségében jelenik meg a filmen, esetenként szószerinti pontossággal. S éppen ez mutat legfőbb erényére: az igazat és csak az igazat ábrázolja, azt és úgy jeleníti meg, ahogy történt, s bár a játékfilm látszatát kelti, valójában dokumentum-alkotás, s ezzel tovább is visz a Rosenberg házaspár tragikus történeténél, mert egy korszakról vall, a koronatanú hitelességével. Tudjuk, a Rosenberg-ügy az ítélettel és a házaspár kivégzésével nem fejeződött be, amit az is bizonyít, hogy a Rosenberg árvák most kérték szüleik rehabilitációját. Bármiként végződjék is e perújra-, felvétel, a világ lelkiismerete már régen rehabilitálta az ártatlanul elítélteket. Pontosabban, ennél is több történt. Mert soha nem js adott hitelt az amerikai igazságszolgáltatás ítéletének. Cs. L. Rádió Berzsenyi és Móricz Ahogyan az már örvendetesen megszokott, az elmúlt vasárnapi rádióműsorból se hiányzott a szépirodalom. Kétféle változatban. Délelőtt Hegedűs Géza rádiójátékát hallhattuk irodalmunk egyik legkomorabb zsenijéről, Berzsenyi Dánielről. Berzsenyiről Németh László a maga lélekelemzési remekművel felérő tanulmány- kötetében már mindent elmondott. Hegedűs természetesen mást és máshogy akart, ami ha a műfaj követelményeire gondolunk, érthető is. Ha arra. hogy ez a balzaci termékenységű (de nem színvonalú) szerző számlálhatat- lanul sokadik ilyen alkotása, kár volt a fáradtságért. Hatvan jobban is hasznosítható percet sikerült elvenni az Ifjúsági Rádió bizonyára szépszámú hallgatójától, többnyire meglehetősen üresen pufogó frázisokkal, egy olyan költő megelevení- tésének ürügyén, akinek sok emberi hibáját fel lehetne hánytorgatni, de azt az egyet nem, hogy ne ismerte volna az anyanyelvét. Délután a Remekírók— remekművek sorozatban Móricz: A nagy fejedelem című regényének Cserés Miklós dr. rendezte befejező részét élvezhettük. Cserés hosszú évtizedek óta a rádió egyik legkitűnőbb rendezője, most is remekelt. Meg se próbálkozott a nagy író nagy művének valamiféle rádiósí- tott másolatával, hanem a lehetőségek szerint átköltötte azt a műfaj számára, de az író képére és hasonlatosságára. Ez az óra örömet okozott azoknak, akik olvasták az Erdély-trilógiát és remélhetőleg kedvet gerjesztett az olvasáshoz azokban, akiknek ez az élmény még előtte van. (ordas) 43. És ezen a napon — ki magyarázhatná ! ! meg? — több látogatója is akadt. Híre ment ! í a betegségének? „Lám, nem hagynak ma- ) gamra a bajban” — gondolta. És elérzéke- ; nyülten fogadta a gyenge tyúkhúslevest, tor- j tákat és süteményeket és palackos borokat j távoli szomszédoktól is, kik hosszú észtén- , ! dók óta a küszöbét se lépték át, s most itt i vannak, eljöttek, s lerakják a vén, szúrágott I asztalra ajándékaikat. És hasonlított ez a ; processzus a búcsújáró helyek kegyeleti szo- | kásáihoz. A falu színe változásának igazi okát azon- i ban Hanka a nagy hatalmú boszorkány so- i í hasé tudta meg, mert másnap boldogan j j meghalt. Ekkor félig-meddig fellélegeztek az em- ! í berek, legalábbis bizakodni kezdtek. De ak- j j kor már nagy apparátussal a rendőrség is i megszállta az erdőt, s ez nem okozott a falu- ! , ban túl nagy lelkesedést. A rendőrséget még előző este értesítette j . a tanácselnök. Mert este lett, mire a tanács- ; j elnök füléhez is eljutott, hogy mi történt. Ondrej volt a megmondója, a csősz. Szó- I kásban volt ugyanis, hogy bement a tanácsházára, mielőtt szolgálatát megkezdhette. Csak átlépett a kocsmából. Az elnök még ott volt a sok határidős papír közt. Ondrej megállt előtte, s a fülét vakarta. — Most már aztat a fegyver muszáj lesz kiváltani, Rendelet jött a ruhára meg a fegyverre, ördög tudja, miért halasztódott eddig. Ond- rejnak már minden együtt volt hozzá, az erkölcsi bizonyítvány is megjött. Az elnök föl se nézett a telerakott asztalról. — Sürgős? — No hallja! Maga nem tud, mi van? A Matejék lányával... Az elnök felkapta a fejét. — Mi?! S ekkor értesült arról, amit a falu már egy napja tudott, de különös titokba burkolt. Már a konda is megjött, s vele elcsigázottan Buda tanítóék az erdőről. Elcsigázottan és eredménytelenül. S mikor eloszlottak, Hornyák Marciék az utcán mesélték, mit láttak. Lementek egészen a szurdok mélyébe. ahol egy kis patak csörgedez, s a víz szikláról sziklára ugrál, zuhatagokat alkot. És a morajtól alig lehet egymás hangját hallani. És olyan sötét van lent, mintha mindig szürkület volna. És a sziklák a fejük fölött csüngtek, valósággal a levegőben lógnak. Rengeteg üreget, hasadékot láttak a sziklák közt, be is kukkantottak egyikbe- másikba, de az ördöggel nem találkoztak, s ha találkoztak volna, náluk is volt vasvilla. Kígyót azonban láttak. — No hiszen a sátán kígyó képében is jár! — figyelmeztetett Martin, a borbély, igaz, csak félig komolyan, mert ő volt a hálás hallgatóság meg a kis ember, a trafik (Schubert Péter rajza.) ____________ ___________ e lőtt álltak ugyanis, s a kíváncsiság majd megette őket. Különösen Sandinak vágott a dolog az érdeklődési körébe, s olyannyira fellelkesült, hogy az árnyékról meg is feledkezett, melyet Matejék gyásza terített nyomasztóan a falu fölé, és amely ráadásul mint végső okon, az ő lelkén szárad. Szeme csillogott, ajka nevetett izgalmában. És közben így sóhajtozott: — Hogy mért nem szóltatok nekem is?! — Otthon majd elverik rajtatok a port — mondta Martin. — Tudjátok, hogy soha senki se járt odalenn? Marci vállat vont. — Hát akkor mi most jártunk. Martin azzal lépett be a kocsmába: — A fiúk a szurdokban voltak. Nézte a hatást, a halálsápadt arcokat. Holub Ciprián tért magához elsőnek, szétnyílott ajkát összezárva, majd újra megnyitva. — És visszajöttek? — Vissza — mondta Martin, mint képtelen és hihetetlen tettet. Ezt meg kellett emészteni az asztaloknál. Ez feje tetejére állított mindent. Végül Ondrej kivette a pipát a szájából és csettintett. — A mindenit! Martin pedig olyasvalamit mondott komoly pofával, hogy már a pokol kapuja sem olyan patent, mint régen, nem zár jól. (Folytatjuk) Következő heti film jegyzetünket a Düh cimü amerikai filmről Írjuk.
