Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-30 / 75. szám
1977. március 30. ^PÚJSÁG 5 Ez is, az is Innen — onnan Szalad az ember az idővel, végzi a dolgát, családot alapít, gyerekeket nevel, megöregszik — és egyre gyűlnek a történetek, raktározódnak, megpihennek, aztán egyszer csak kipattan az agysejtek közül, toll alá kívánkozván. Nézzünk néhány történetet. Az öcsi-bácsi *>ügy“ Nem lehet azt mondani, hogy manapság nagy a munkaerő-vándorlás. A gyárakban, intézményekben a dolgozók igen nagy többsége törzsgárdatag. Az újonnan jövők is beilleszkednek igen hamar a kollektívába. S az a néhány tucat ember, aki jön-megy, jórészt szerencsét keres, több pénz után fut, rosszabb esetben pedig futnia kell, mert nem maradhat meg egy helyütt viselt dolgai miatt hosszú ideig. Van azután a munkaerővándorlásnak, -csábításnak más útja és módja is. Itt van példának okáért az öcsi- bácsizás. Arról van szó, egy. szerűen, hogy alkalmazd az én feleségemet, fiamat, sógoromat, vejemet, nagyanyámat stb., stb., akkor én is alkalmazom a te feleségedet stb., stb. így aztán ezt a módszert úgy is hívják, hogy öcsizés-bácsizás. Mondani sem kell, hogy mindenütt megvannak ennek a hátulról jövő kritikái, amelyek alul- ról indulnak, de fönt sokszor nem akarják észrevenni. Az egyik szekszárdi tanácsi vállalatnál is történt ilyen eset, hála a párttitkár erélyes fellépésének, éberségének, az illető asszony nem kapta meg a beígért pénzt. A szóban forgó személy olyan vállalatnál dolgozott, ahol költözés előtt állottak. Az iroda elég messze került volna a vasútállomástól, gya. logolni nem szeret, kocsija nincs — keresett a városban, a centrumban másik munkahelyet. Talált. A szóban forgó tanácsi vállalatnál a főkönyvelő kartárs a kartársnő férjének barátja. „Gyere hozzánk, hatszázzal többet adunk — fele annyi lesz a munkád.” Az asszony tehát felmondott, költöző vállalatánál, és bement az új helyre, felvenni a munkát. Amikor a fizetés megállapításra került a sor, a párttitkár is részt vett — szerencsére — ezen a tárgyaláson. Nem vétózott, nem kiabált, csak csendben feltette a kérdést: „Mennyi pénzt adjunk annak az asszonynak, aki az újat majd betanítja, hiszen annak fizetése eleddig kétezer-kétszáz forint volt, az újnak meg kétezer-nyolcszázat akarnak adni?!” Itt érthető módon fönnakadt a főköny. velő érvelése a pókhálón, le is szakadt menten. Tehát a munkaerő-csábítás, -vándorlás első akadálya ez volt. A tárgyalás után szó keringett a tanácsi vállalatnál arról, hogy a főkönyvelő azt mondta a kartársnőnek: „Ne félj, majd kitalálunk valami külön prémiumot, úgyhogy nem kapsz kevesebbet, mint amit ígértem”. Persze e hír a párt. titkár fülébe is eljutott, ö csak ennyit jegyzett meg: „Nem tudom, lesz-e ideje itt a kartársnőnek arra, hogy külön megbízást kaphasson”. A százas Egy hétig feküdt a százas a szerelőpadon a tamási autójavító üzemben. Gyuri munkaasztala volt ez, a fiatal segédé, aki három éve szerezte meg a szakmunkásbizonyítványt. A százas ott feküdt a pádon, kerek egy hétig. Mindenki kérdezte, kié lehet ez a pénz, miért nem viszi el? Hagyta mindenki a pádon pihenni a szép piroshasút. A műhely vezetője nyomozni kezdett. Ki dolgozott a hét elején a műhelyben, kinek javított autót. A szálak nem futottak messzire. Gyuri barátunkig. Ö dolgozott egy öreg Wartburgon. A tulaj hagyhatta ott, minden valószínűség szerint, nem pedig a műhelybéli munkások. Hiszen mind a nyolc ember egy. értelműén nyilatkozott: nem ők hagyták ott a pénzt. Akkor, minden bizonnyal a wartburgosé a pénz. Az autóknak az a szokása, hogy a leggondosabb javítás után is elromlanák, nem új dolog. Ez történt az öreg Wartburggal is. Amikor jó egy hét után ismét beállt a szerelőaknára, a műhelyvezető óvatosan kérdezgetni kezdte: „Kedves uram, ne haragudjon, nem felejtett itt maga valami pénzt, az asztalon például?” A koma egyértelmű és gyors válasza: „De, én hagytam itt a Gyurinak, olyan szépen dolgozott”. Hát így derült ki, hogy hálapénz volt az a szá. zas. A tulaj akkor tette a pénzt az asztalra, amikor nem volt ott senki. Amikor Gyuri visszament a műhelybe, nem tudta kié a pénz, ki hagyta ott, nem tette el. Nem nyúltak hozzá a többiek sem. Kerülgették, mint macska azt a bizonyos forró kását. Nem azért, mert a fiatal emberek nem szeretik a pénzt. Azért, mert ebben a kis műhelyben „igen jó csapat van együtt” — mondja a műhelyvezető — és itt este a szerszámot sem zárják el, az öltözőszekrényre sem teszik rá a lakatot, a kóla-pénzt az étkezde asztalára rakják... Jó lenne sok ilyen történe. tét „fölcsípni”. Káposzta Népélelmezési cikk. A legjobb téli vitaminbázis, — nyersen különféleképpen lehet fogyasztani és számtalan a megfőzési-sütési módja. Káposztából egyik évben kevés van, másikban Dunát le. hetne vele rekeszteni. A káposztának tengernyi az ellensége, rágják, szívják; már palánta korában kezdődik a betegsége — a dőléssel, a legveszedelmesebb zöldségbetegséggel. Szóval a káposztá. ból mostanában nem sok van a piacon, a zöldségüzletek polcain. Pedig lehetne korai káposzta. A mohácsi fajtára gondolunk, arra a jó nagyra növő, a betegségeknek, fagyoknak ellenálló kelkáposztafajtára gondolunk, amelyet Mohács vidékéről terjesztettek el — főleg a nagyvárosok környékén. Manapság ezt a káposztát csak a fővárosi piacokon, meg Mohácson lehel venni. A tavasz első zöldsége nagy tömegben volna termelhető. Magját augusztusban kell el. vetni, a palántázást októberben kezdhetnénk, és március közepén mázsaszám lehetne zúdítani a piacra... Lehetne. Ennek a káposztának azonban nincs nagy propagandája, nem szorgalmazzák a termeltetők — ÁFÉSZ-ek, a ZÖLDÉRT — így kora tavasszal, amikor a spenót sincs még a piacon, a sóskának körömnyi a levele — jól jönne a kelkáposzta a köz asztalára. A napokban Mohácson jártunk, volt szerencsénk megtekinteni néhány zöldségüzletet, s láthattuk, a sok-sok szép káposztát — olcsón, frisset kínáltak. Sajnos Szekszárdon és környékén nem termesztik. Mindössze öt kistermelő foglalkozik a termesztésével, de ők is csak néhány száz fej mohácsi kelkáposztát dobnak a piacra... Ez kevés, drága. — Lehetne több! — O — Paks központjában tizenhat lakásos házat építettek magánszervezésben, OTP-segít- séggel. Az épület már a harmadik új társasház ezen a helyen, mindegyiket a Paksi Építőipari Szövetkezet készítette A háromszobás lakásokba a beköltözés megkezdődött. (Fotó G. K.) ,Zenés" munkahely A sok is lehet kevés... Nem valami eget rengető dolog, amit azt hiszem a megyében úttörő kezdeményezésként bevezettek, a BHG szekszárdi gyárában. Időnként zene szól a • nap különböző szakaszaiban az üzemcsarnokban. Bőséges külföldi és itt-ott már hazai gyakorlat is igazolja, hogy a monoton szalagmunka fáradékonyságát kitűnően ellensúlyozza a meghatározott időnként megszólaló zene. Van úgy tehát, hogy pattogó rock-zenére, vagy éppen lágy preklasszikus melódiára állnak össze a szalag végén a műszerek. Egy idő múlva, bizonyára statisztika is készül arról, hogy ez az egyszerű kezdeményezés milyen mértékben emelte meg a termelékenységet. Egy azonban máris bizonyos, hogy a dolgozók örömmel fogadták a bevezetett újítást. A lehetőségek szerint nyilván még jó néhány helyen követik majd a BHG példáját. Egyre több lesz majd a „zenés” munkahely. A zene tagadhatatlanul lélekemelő dolog. Miként . a munkapszichológusok bizonyítják, még munkahelyen is... De egyvalamit semmi esetre sem pótol: az emberi hangot. Nem tudom elhinni, hogy egy jól időzített őszinte főnöki dicséretnél többet érjen. ha ezt pótolandó, teszem azt fel zeng az üzem hangszóróin keresztül az Örömóda... Az üzemi nőpolitikái gyakorlat sem rendezhető le úgy, hogy a hangtechnikus kétszer leforgatja a „Lányok, a lányok, a lányok angyalok”, vagy az „Asszony lesz a lányból” örökzöld dalokat. Sőt, továbbmegyek. Az üzemi légkör nem lesz oldottabb, ha úgy indul a nap, hogy megtelik a műhely a buzdító „Szeressük egymást gyerekek” című dal hullámzásával. Mint ahogy aligha oldja meg a sok helyütt égető munkaerőgondokat, ha már a gyárkapuiban a sikeres sláger fogadja a dolgozót, hogy: „Gyere el hozzám, gyere el hozzám és soha többé ne hagyj el...” A fenti ironizálás nem az említett és valóban helyes kezdeményezés ellen szól. Csak néhány helyen még mindig nem jutottak tovább annál, hogy betű szerint végrehajtsák az évente elkészített munkahelyi körülményekkel és szociális feladatokkal foglalkozó terveket. Ez, tagadhatatlan, komoly anyagi áldozatokat követel a vállalatoktól, üzemektől. És furcsa módon, mindez önmagában mégis kevés ahhoz, hogy el lehessen mondani „vállalatunknál sikerült megteremteni a legkedvezőbb munkahely^ feltételeket.” Az anyagi lehetőségeink hiába engednék meg, hogy az üzemi fürdők feketefehér csempével legyenek burkolva, és mondjuk parkettás munkacsarnokban légkondicionált levegőben szálljon diszkréten egy kis köny- nyed Mozart-muzsika — ha megfeledkezünk a legfontosabbról. Kénytelen vagyok ismételni magam — az emberi hangnemről. Az objektív feltételek még nem teremtenek optimális munkakörülményeket. Egymás megbecsülése, munkájának tisztelete (beosztástól függetlenül) nem kipipálható pontja még a legalaposabban összeállított munka- tervnek sem. Folyamat kell, hogy legyen, hisz enélkül még egy oly jó kezdeményezés is, mint a munkahelyi zene, fülsértő ricsajjá válhat... Gyvgy Minden második házban nyulakkal foglalkoznak Kiskocsikat húznak, kosarakat cipelnek az emberek a kétyi főutcán: tíz órára érkezik a teherautó, ami elszállítja a „kész” nyulakat. A kétyi gazdák szarvas- marhát és sertést is tartanak — évente átlag 40 hízó marhát, 200 sertést adnak le, sokan hordják a tejet a tejcsarnokba — s a baromfi sem hiányzik az udvarokból. De amivel igazán sokan és szívesen foglalkoznak, az a nyúltenyésztés: minden második házban nyulakkal találkozhatunk. A nyúltartásnak a községben hagyománya van. Ezt bizonyítja Drézer Henrik nyugdíjas 'bognár is, aki gyerekkora óta ápolja, eteti a nyulakat. Hogy miért? A felelet egyszerű: „Nagyon szeretem ezeket a kis jószágokat.” Még akkor is nyulász- kodott, mikor nem lehetett rá vevőt találni; maga esz- kábálta az ólakat, sarlózta a friss füvet, s szénát gyűjtött téli eleségnek. Ma már lényegesen köny- nyebb a nyúltartás, mert a tápot, a kukoricát helyben megvásárolhatja, s az értékesítés is biztonságos. Nemrég három izlandi fehér anya- nyulat hozatott Bikáiról; jelenleg öt anya után adja le a szaporulatot. Most öt sül- dőnyulat visz el a teherautó, s otthon csupán hat marad. Az eddigi legsikeresebb esztendő az elmúlt év volt; a pontos kimutatás szerint kilencezer forintot hozott a Drézer Henrik nyúl a konyhára. A munka nem kevés: érzékeny, kényes állat a nyúl, tisztán kell tartani, mert ha egyszer lebetegszik, hull is, marad is. Drézer Henrik naponta három-négy órát foglalatoskodik a nyulakkal. Ideje van bőven, s a pénzre is szükség van, hisz a nyugdíj mellé elkél a mellékkereset. Nem lehet az ember mindig figyelmes és pontos. No és nemcsak dolgozunk, hanem hibát is elkövetünk. Az egyik megyei gyárban is hiba történt. A nagy, az óriási, az igencsak igen, az igazi-igazi szállodának a megyei üzem készítette a törölközőt. A törölközőbe beszőtték, hogy Internacionális Hotel. Aki a gépet programozta, elbámészkodhatott, mert a szövőszékeket hibás kártyákkal elindították. A gépek legyártottak három vagon törölközőt. Mindegyik alsó szélén a szöveggel: Internacinális Hotel, s a szálloda nem vette meg az árut. Átküldték a Bizományi Áruház Vállalathoz. A BÁV megvette és az üzleteiben árusította — potom pénzért, a drága, hibás törölközőket. Barátom feleségének is megtetszett a BÁV-nál a törölköző. Féltucatot vásárolt. Amikor férje pesti kiküldetésére ment, táskájába csomagolt egy hibás, de szép, mutatós ámbár jól láthatóan szállodai törölközőt. Kétágyas szobát kapott. Amikor kicsomagolt, ismeretlen, idegen szálloda-szobai ágyszomszédja, szobatársa megüvegesedett szemekkel figyelte barátom törölközőjét. Mit gondolt? Minden bizonnyal azt, hogy „Mekkora pasas lehet ez, ha már az Internacionális Hotelban is járt, hiszen a törölköző onnan van.” „Innen vajon mivel megy?” Azt hiszem, ezt az utóbbit gondolta a szobatárs, mert közölte: „Nekem még el kell szaladni a rokonokhoz, kilencre hazajövök.” A szobatárs még mindig a rokonnál van, barátom meg a díszes, a puha, a kényelmes, a gyönyörűszép hoteltörölközőt csak otthon és kizárólag lábtörlésre használja.- Pj Új ház Paks kánonijában fi SZTO RI Nyulak Kétyről
